Tanácsadóink

Németh Imréné Éva

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Peteérés, PMS tünetek

A kérdés

Kedves Éva!Nőgyógyászati problémámmal fordulok Önhöz tanácsért. Problémám pedig az, hogy középidőben a peteérésem igen fájdalmas. Mindig is éreztem ezt a görcsöt a középidőben, de mióta két gyermekemet megszültem, a peteérés 3-4 napja még elviselhetetlenebb lett. Ilyenkor úgy érzem a méhem ki akar szakadni, minden lépés fájdalmas, emellett a vizelés is csípő érzéssel jár és hüvelyi viszketés, égés lép fel, és ez utóbbi két tünet csak a menstruáció után múlik el. Majd két hét múlva kezdődik minden előlről... Természetesen fájdalomcsillapítót, görcsoldót szedhetnék, de nem vagyok híve ezeknek a szereknek. Hogyan tudnám természetes módon csökkenteni, megszűntetni ezt a fájdalmat?Köszönettel és üdvözlettel:Tímea

A tanácsadó válasza

Kedves Tímea!
A felsorolt problémája a fogamzásképes életkorú nők legalább 40 % -át érinti. Változatos és legalább 130-150-féle fizikai és idegrendszeri tünetet ismer a szakirodalom, amelyek önállóan vagy akár több tünet együttes jelenlétét mutathatja. Mindezek ellenére, vagy éppen emiatt, még ez idáig sem sikerült pontos, egységes megoldást találni a nők premensturációs problémájára. Nincs két egyforma eset, tehát nincs két egyforma gyógymód sem.
A felsorolt tünetei alapján a görcsszerű, fájdalommal járó kellemetlenségeket enyhíteni lehet gyógynövények segítségével. Ajánlatos a peteérés előtti napokat megelőző esténként kellemesen meleg ülőfürdő 15 perces alkalmazása, az alábbi gyógynövények keverékéből: borsmenta, kakukkfű, levendulavirág, mezei zsurló, kálmosgyökér, borókabogyó, cickafarkfű, vérehulló fecskefű azonos súlyarányú keverékéből. 5 evőkanállal kiemel a keverékből és 1,5 liter vízben főzetet készít (5-10 perces főzés), amelyet leszűrve a fürdővizéhez önt. A fürdőt követően melegen tartva az alhasat (bebugyolálva) és a lábakat is, feküdjön ágyba. A kritikus, a peteérést megelőző napoktól pedig az alábbi, a fájdalmat, az esetlegeses görcsöket és gyulladását is csökkentő gyógynövénykeveréket javaslom fogyasztani (súlyarányokat zárójelben adom meg): citromfű (10), köménymag megtörve (40), cickafarkfű (80), orbáncfű (60), palástfű (80), csalánlevél (20). Egy evőkanál mennyiséget 2 dl vízzel leforráz, majd lefedve 10 percig áztat. Leszűrve lassú kortyokban, a kritikus időszakban, naponta 3-4 alkalommal fogyaszthatja. Természetesen gondolnia kell arra is, hogy a megfelelő táplálkozással, komplex vitamin és nyomelem pótlással is segítse a tüneteinek enyhülését.
Tavasz lévén a szervezet méregtelenítése is előremozdítaná a gyógyulási folyamatát.
Teljes gyógyulást kívánva szeretettel: Némethné Éva fitoterapeuta

nyugtalan láb szindróma

A kérdés

Kedves Éva! Köszönöm a segitő tanácsát. A teát az összeállitás szerint elkészitettem és azóta is iszom. Az alvás minősége javult. Kicsit hosszabban alszom egyhuzamban/ 2- 2.5 és egy alkalommal 3 óra is volt már/, de azért többször is megébredek. Méz nélkül kell innom, cukorbetegségem miatt.54 éves vagyok, 5 éves gyerekekkel vagyok, igy a napi mozgásom meg van.Munkahelyem15 perces sétára van. Mellette igyekszem hetente kétszer elmenni tornázni.A szobában,ahol alszunk, valóban sok elektromos berendezés van. Ezen egy ideig változtatni nem tudunk.Kb. 25 éve alszom ennyire rosszul,az utóbbi 2évben kezdett zavarni.A nyugtalan láb szindrómára, Mirapexin 0.18 mg tabletta felét veszem be éjszakára.Az adagot nem szeretném emelni. Időnként érzem,hogy kevés,ilyenkor térdhajlitásokat végzek még mellé.Az a kérdésem, hogy milyen vitaminokkal, ásványianyagokkal lehetne a gyógyszert helyettesíteni.Köszönöm a türelmét ,a figyelmét és a segitségét!Zsuzsa

A tanácsadó válasza

Kedves Zsuzsa! Annak igazán örülök, hogy sikerült a gyógyteával pozitív irányba változtatni az alvásán. Az esti teába javaslom a méz helyett – miután utóbb kiderült, hogy cukorbeteg, sajnos nem írja milyen típusú – a Stívia rebaudina (Sztívia) gyógynövény használatát. Nem csupán édes ízt ad a teának (vagy bármely más ételnek, italnak), hanem segíti, a cukorbetegség kezdeti stádiumban javítani is képes a hasnyálmirigy munkáját abban, hogy az inzulin nevű hormon termelésére akár részben is alkalmas legyen. A gyógynövény mennyiségével próbálkozni kell, mert ha túl sokat tesz az italába, keserűvé válhat az íze. A nyugtalan láb szindrómával tetézett alvászavarán segíthet, ha a magnézium, kalcium és káliumszintjét kezelőorvosával ellenőrizteti. Az alacsony magnézium (B6-vitaminnal), a kalcium szintén kapható a gyógyszertárakban. Az alacsony káliumszint miatt viszont orvosához kell, forduljon, mert a kálium túladagolása veszélyes lehet. Étrendi szempontból a dióbél, mogyoró (nem sózott!), mandula, tökmag, lencse, sárgaborsó, brokkoli, banán, citrom, sovány csirkehús, búzakorpa, zabkorpa, zabpehely, mák (kalcium!), napraforgó, paradicsom, de a zöld színű zöldségfélék fogyasztása is növelheti az ásványi anyagok, a folsav szintjét. A folsav, a szervezetét oxigénnel ellátó vörösvérsejtek képződését segíti elő. Kérem vegye figyelembe cukorbetegségét, amikor átgondolja ezek fogyasztását. A szükséges és megfelelő minőségű folyadékbevitelre is gondoljon, érdemes olyan ásványvizet választania, amelynek magas a magnéziumtartalma. A cukorbetegségével összhangba hozott komplex vitaminok szedése is ajánlott. Gyakran végezzen nyújtásokat, ha begörcsölne a lába az mindenképpen hiányra, magnéziumhiányra utalhat. Lefekvés előtti fürdés alkalmával a lábakra váltott hőmérsékletű, néhány másodpercig hideg, majd meleg vizet engedve javíthatja az izmok és az erek működését, ezzel biztosítva a nyugodtabb alvást. Mielőbbi javulást kívánok sok szeretettel: Némethné Éva fitoterapeuta, tanácsadó

altató hatású gyógynövények

A kérdés

Kedves Éva!Évek óta nagyon rosszul alszom. Átalvási gondjaim vannak. Elalvás után az első ébredésem kb.1,5 óra, ezután 0.5-1 óránként már újra megébredek. Változó ,hogyan tudok visszaaludni. Egyre gyakrabban 1-2 órát is forgolódom alvás nélkül . Alváscentrumban vizsgáltak ,amit megállapitottak: középfokú aphnoé és nyugtalan láb szindróma. Altatót már többfélét is kaptam, de eredménye nincs. Korábban előre elkészített, alvást segitő teákkal is próbálkoztam,semmi sikerrel. Most megpróbálnám a komló, citromfű és macskagyökér keverékét én elkészíteni.. Szeretnék Öntől tanácsot kérni a keverék elkészítésének arányáról. A tanácsa is nagyon érdekelne, ezeket javasolná-e. Alvásproblémám örökletes, anyukám volt, ugyanigy. A nyugtalan lábra , ezek is használnának? A gyógyszer,amit kaptam, drága és félek a hozzászokástól is.Köszönöm türelmét és segitségét:Zsuzsa

A tanácsadó válasza

Kedves Zsuzsa! Az alvás és az alvással kapcsolatos gondoknak átmeneti megoldása lehet az altató, vagy az elalvást segítő gyógynövények fogyasztása. Az alvászavar nem betegség, hanem egy nagyon kellemetlen tünet. Az Ön által is felsorolt gyógynövények így az orvosi macskagyökér, citromfű, komló valóban altató hatásúak, főként keverékben elkészítve. Az összeállítandó keverékben a citromfű aránya minden esetben a legkevesebb kell, legyen, mert a citromfű így tudja a leginkább az altató hatását kifejteni.
Citromfű (10), orvosi macskagyökér (50), komló (60), levendula (10), kamillavirág (10), galagonyavirág (20). A keverékből egy evőkanál mennyiséget 2 dl vízben 5-7 percig főzzön, majd mézzel édesítve lefekvés előtt fél órával fogyassza el. Amennyiben erősnek érzi ezt a keveréket, akkor csökkentse az evőkanálnyi mennyiséget a felére. Vannak, akik nem kedvelik a macskagyökér kellemetlen illatát, azok gyakran macskagyökér tinktúrát használnak, amelyet este mézes meleg tejbe cseppentve (10-15 csepp) elalvás előtt fél órával fogyasztanak el. Amikor ezeket, a sorokat írom, nem tudok szabadulni attól a gondolattól, hogy az álmatlanság okát kell, vagy kellene megtalálni, ami összetettebb feladat, mondhatnám nagy kihívás orvos és természetgyógyász számára egyaránt. Nem tudom, hogy Önnél milyen tényezők befolyásolják az alvási nehézségeket, nem tudom életkorát, életének egyéb részleteit. Az alvászavar oka oly sokféle lehet, a lelki feszültségek, szorongs, félelmeken túl például a menstruációs ciklus, a babavárás, változó kór, vagy a menopauza utáni években a hormonális egyensúly eltérései, érelmeszesedés, keződő depresszió esetén, de lehetne sorolni a számításba jöhető okokat. Érdemes azonban az alvás és életmód egyéb körülményeit is átgondolni, esetlegesen megváltoztatni. Rendszeres időbeosztású életet él-e, nap közben pihen-e, alszik-e, milyen étkezési szokásai vannak, mikor és mit vacsorázik, mennyit dolgozik, sportol-e, mozog-e rendszeresen, friss levegőn tartózkodik-e, az elalvás előtti fürdő ideje, minősége, dohányzik-e, koffeintartalmú italokat fogyaszt-e,szed-e C-vitamint, vagy más étrendkiegészítő terméket stb. Fontos átgondolni az alvási környezetét: a hálószoba friss levegőjét tudja-e biztosítani, elektroszmog mentesség (számítógép, TV-Rádió, telefonok stb.), nyugalom lehetősége adott-e, stb. A nyugtalan láb szindrómával kapcsolatosan felmerült az ásványi anyag pótlása, magnézium, kalcium komplex vitaminok szedése, ha igen mit szedett és erre javulás történt-e. Egyszóval számos további kérdésem lenne. Egy biztos: a valódi okok megkeresésével lehetne javítani életvitelén. Kívánom Önnek, hogy sikerüljön eredményesen és mielőbb helyreállítania alvászavarát. Némethné Éva fitoterapeuta

"nyekergő" térdek

A kérdés

Udvozlom!Egy fel eve elkezdett "nyekeregni" a terdem,ami ugy tudom az izuleti folyadek hianyara vagy csokkenesere utal. Mit tudok tenni,hogy potlodjon a folyadek? Nem faj,de tudom,hogy az izulet erosebb kopasat eredmenyezheti,ha nem potlom a folyadekot.Semmi drasztikus kezelest nem tamogatok, mint pl. az injekcios kezelesek...(egyik baratomnal ezt a modot alkalmaztak a folyadekpotlas erdekeben.)Sokaig roplabdaztam,aktivan eletet elek most is,es odafigyelek az egeszsegemre,amit 41 evesen is fontosnak tartok.Elkezdtem szedni Kalcium-foyadekot,most capaporc-kapszulat szedek,de nem nagyon erzem a javulast.Tanacsot kernek Ontol,mit tud ajanlani a javulas erdekeben.Valaszat elore is koszonom,marad tisztelettel:Elo Zsuzsanna

A tanácsadó válasza

Kedves Zsuzsanna!
Nagyon helyesen gondolkodik, ha odafigyel a szervezete jelzéseire. Elérte azt a kort, amikor a csontanyag mennyisége folyamatosan csökkenni kezd. Ezt az állapotot megállítani, lassítani lehet. A szedett kálciumpótló szerek bizonyára meghozzák a kívánt hatást. Ez a folyamat nagyon lassú, nem látványos, legalább 3 hónap távlatában lehet eredményt észlelni. Amennyiben nem érzi a változást, akkor más szerek után kell néznie. Számos kitünő készítmény van ma már forgalomban.A termék kiválasztásánál figyelembe kell venni azt is, hogy mennyire tudja azt személyére alakítani. Néhány gyógynövény szintén segítségére lehet a megelőzésben,belsőleg és külsőleg történő felhasználással. Ilyen például a Mezei Zsurló, amely a merevebbé vált ízületet, szövetet rugalmasabbá harmonizálja a kovasav és ásványi anyagaival, a benne lévő aranytartalommal. A Csalán, mely hangyasavat, sokféle vitamint, ásványi anyagot tartalmaz és a leguniverzálisabb gyógynövény. De segít a Mezei Zsálya, Bazsalikom, Boróka stb. Amikor szerét ejtheti azonban tanácsos lenne felkeressen egy reumatológus szakorvost. Abban ugyanis segítséget kaphat, hogy hazánk gyógyvizeivel kezeltesse ezt az elváltozást a térdében. Számos olyan gyógyvizet ismerünk, amely magas kálcium és ásványi anyag tartalmánál fogva, a bőrön át felszívódva segíti a betegség megelőzését, vagy a már kialakult elváltozásokon is javítani képes.
Szeretettel kívánok Önnek panaszmentes javulást! Némethné Éva fitoterapeuta

pajzsmirigy gyulladás

A kérdés

Kedves Éva. Szeretném Öntöl megkérdezni, hogy a pajzsmirigy gyulladásra, milyen gyógynövény teát igyak.Nem irtak fel gyógyszert, 1 éve voltam ultrahangon, és most a hétan is. Ugyanugy be van gyulladva, mint 1 évvel ezelőtt.Bizom a gyógynövények hatásában, mert használom is őket, de erre a betegségre nem olvastam sehol, hogy melyik tea jó rá. Válaszát megköszönöm. Erzsébet

A tanácsadó válasza

Kedves Erzsébet!
Kedvés információt adott meg számomra. Jelenleg milyen gyógynövényeket fogyaszt?
Milyen előzményei voltak a pajzsmirigy gyulladásnak (esetleg szülés előzte meg stb.) számos kérdést kellene megbeszélni, akár személyesen is.
Üdvözlettel: Némethné Éva fitoterapeuta