Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Felső légúti megbetegedés

A kérdés

Kedves László!Egy öt éves kisfiúval kapcsolatban kérném a tanácsát. Szinte folyamatosan felső légúti megbetegedése van. Kétszer volt felszúrva a füle emiatt, mert mindig ráhúzódott és így halláskárosodása lett (fülkürt elzáródás).Jelen pillanatban garat és ismételt orrmandula műtét előtt áll, de az idült garatmandula gyulladása miatt ez el lett halasztva.Mit javasol az immunrendszere megerősítésére, illetve Ön szerint mi okozhatja még a problémáit? A vércsoportja Rh pozitív.Köszönöm a válaszát! Judit

A tanácsadó válasza

Kedves Judit!
Olyan vércsoport nincs, hogy Rh pozitív, ugyanis minden vércsoportnál előfordul az Rh pozitív és az Rh negatív változat is. Tehát O-ásnak, A-snak, B-snek és AB-snek is van Rh pozitív és Rh negatív változata! Tisztáznia kellene a vércsoportját!
A légutak nyálkahártyáját a tej és tejtermékek gyengítik nagyon erősen. Ezért javasolnám, hogy azonnal hagyjanak abba minden tej és tejtermék fogyasztást és minden olyan ételét, amely tejet is tartalmaz. Pl.: fagyi, tej csokoládé, sütik, krémek, stb. A levegőben lévő szennyeződések is felelősek lehetnek! Ne dohányozzon senki a gyermek körül, sem a lakásban, sem a szabadban. Ne legyen járó motorú autók közelében, de ne legyen olyan légtérben sem, ahol gázt égetnek (boyler, gáztűzhely). Ugyancsak irritálhatja a nyálkahártyát a poratka, az állati szőrök, a mesterséges illatok, spray-k, hígítók, stb. Árthat neki az elektroszmog és a mobilszmog is, meg a mikrohulámú sütő is. Kérem olvassa el az ezekkel kapcsolatos írásaimat ezen a portálon (www.natursziget.com), vagy a válaszaimban.
Szedje a gyermek a mindenkinek kötelezően szedendő vitaminokat és ásványi anyagokat, nyomelemeket, mert így lesz csak erős az immunrendszere. Erről már másoknál írtam bővebben, kérem nézze át a másoknak adott válaszaimban!
Ha személyre szabott terápiát szeretnének és el szeretnék kerülni az újabb műtéteket, akkor keressenek meg a rendelőmben. Előzetes bejelentkezés szükséges!
Üdvözlettel: W-V.László

Májnagyobbodás

A kérdés

Üdvözlöm Doktor Úr!A problémám a következő: vese táji problémák miatt kerestem fel a háziorvost aki közölte hogy májnagyobbodásom van tegyem le az alkoholt.Soha életemben nem ittam napi de még havi rendszerességgel sem , 2 éve abszolút semmi alkoholt nem fogyasztottam 5 hónapja a dohányzást is abba hagytam. Gyógyszereket kúraszerűen napi rendszerességgel nem szedtem kivéve lázra és megfázásra. Most elkezdtem szedni a máriatövis kapszulát de egyenlőre semmi javulást nem érzek. Kb 5 db van még a 30-as kiszerelésből. A hasam eléggénagy úgy is mondhatnám a testalkatomhoz képest brutálisan nagyobb.Amikor elkezdtem a máriatövist szedni 92cm volt a derékbőségem most 94 ez reális??? Ehhez tudnia kell még hogy 30 éves koromig 45 kg körül voltam az eltelt tíz évben viszont 65kg lettem a 159 cm-es magasságomhoz.. Pedig ugyanannyit mozgok és az étkezési szokásaim eléggé változtak az egészséges konyha javára, viszont gyümölcsöt nem eszem.Mit tudnék tenni a gyorsabb eredmény érdekében???Köszönettel: julcsa

A tanácsadó válasza

Kedves Julcsa!
Az orvosok sokszor tévednek a diagnózist illetően! Ez főleg a gyógyszerekkel gyógyító orvosokra igaz, akik nincsenek tisztában a természet törvényeivel, mert nem tanították nekik azokat. Nem tanulták meg, a mostani emberiség eddigi kb. 6000 éves története során alkalmazott természetes gyógyítói eljárásokat, melyeket Keleten ma is tanítanak!! Sajnos a képzőszerveik elhitetik velük, hogy mindent gyógyszerrel lehet csak gyógyítani.
A modernkori gyógyítás csodákat ér el a műtétekkel és a transzplantációkkal, de arról fogalma sincs, hogy hogyan lehetne elkerülni azt a helyzetet, hogy ilyen helyzetekbe ne kerüljünk (mármint transzplantáció, vagy műtét). A ma az egészségügyben elhunytaknak és a balesetben elhunytaknak felét boncolják fel. A boncolás során aztán kiderül, hogy minden második felboncoltat félre kezeltek téves diagnózis miatt. Ez a boncoltak 25 %-a! Ha hozzávesszük, hogy 50 %-át az elhunytaknak nem boncolják fel, s ezeknél is hasonló lehet az arány, akkor az az elképesztő szám jön ki, hogy a betegek 50 %-át, azaz minden második embert félre kezelnek!!!!!
Ezért nem kell megsértődnie, hogy Önt alkoholizmussal vádolja az orvosa. Sajnos a helyes táplálkozást nem tanítják az orvosegyetemeken, mert akkor az orvosok nem ajánlanának húsevést, vagy tej- és tejtermék fogyasztást. Ez csak a szarvasmarha tejére igaz! Az embernél kisebb termetű emlősök tejét, tejtermékeit fogyaszthatja az ember, mert a DNS-kódjaiban nem a " kis bociból nagy marhát kell nevelni", vagy " ne 25 liter tejet adjál naponta Riska, hanem 45-őt!" DNS-kódok vannak! Szóval ezek a növekedést serkentő anyagok sajnos az emberben is a másodpercenként megújuló 200-300 ezer sejtnél (testtömegtől függ a szám!) keletkező selejt, vagy rákos sejtek számára is növekedést előidéző DNS-eket "produkálnak"!!!!
Ön akkor táplálkozna helyesen, ha csak a vércsoportja számára megfelelő ételeket enné meg, s azokat az ételeket, amelyek nem jók Önnek, még olyan formában sem fogyasztaná, hogy csak nyomokban fordul elő valamelyik ételben. Pl ha nem fogyaszthat tejet, akkor a tejberizst nem tehéntejjel, hanem zabtejporból készült zabtejjel készítené, vagy juhtejjel, illetve kecsketejjel! Ilyen formában árt a tejcsokoládé is, mert abban is van tej, vagy pl. a túrós rétes sem jó, csak juhtúróval. Nagyon fontos nemcsak a máj betegeknek, hanem mindenkinek a margarin kiiktatása az étrendből, de minden olyan ételnek is, amely margarinnal készül (az összes cukrász sütemény, kekszek, nápolyik, de még a sós perec is tartalmaznak margarint!!!). Ez a "szívbarát" margarinra is igaz!!
Ön akkor táplálkozna helyesen, ha a vércsoportja mellett ügyelne arra is, hogy helyesen legyenek társítva az ételei. Például a rántott zeller burgonya és rizs vegyes körettel rosszul társított étel, mert a burgonya és a rizs keményítő tartalma nem megy egymáshoz!! Sok ilyen példát tudnék felsorolni. Ezeket meg kell tanulni. A Mazdaznan Egyesület tanítja ezeket (marki.anita@freemail.hu). Meg én is.
Ön akkor táplálkozna helyesen, ha a vércsoportja mellett, és a helyesen társított ételek mellett odafigyelne az ételek elfogyasztási sorrendjére is!!!!!!!!!!!!! Ma Magyarországon a legtöbb ember a rossz sorrendben fogyasztott ételek miatt egyben "mozgó pálinkafőzőző" is! A rossz sorrendben fogyasztott ételek miatt alkoholos erjedés van a gyomorban és ennél az erjedésnél nemcsak etil-alkohol keletkezik, amit úgy-ahogy az erős immun- és emésztő rendszerűek, valahogy kihevernek, hanem metil-alkohol is, amely súlyosan mérgezi a szervezetét és a máját is!! Ez miatt diagnosztizálhatta Önt félre a háziorvosa, mert ezeket ő sem tudja!!!!! Például nagyon rossz étkezési szokás Magyarországon, hogy étkezés után fogyasztanak édességet, kompótot, gyümölcsöt, az óvodától elkezdve, az otthoni étkezésen keresztül a kórházakig!!!!!!!!!!!!!! Ha ezt teszik, akkor olyan alkoholos erjedés lesz a gyomorban, hogy az csak na!!! Először mindíg a könnyen emészthető ételeket kell fogyasztani (széhidrátok), majd a közepes emésztési idejűeket ( összetett szénhidrátok, keményítők), majd a hosszabb emésztési idejűeket (fehérjék), s végül a gyomorban legtovább "tartózkodó" zsírokat, olajokat, vagy az ezekkel készült ételeket. Így érvényesül a réteges emésztés szabálya a gyomorban, melyet sajnos be kell tartani!!!
Szóval nem elég csak máriatövis-mag kapszulát szednie (egyébként is hatásosabb a máriatövis-mag olaj!). Sok, a vércsoportjának jó, hidegen sajtolt olajat kellene fogyasztania, gyümölcsturmixokkal, zöldsalátákkal, mert "olaj a szájban, béke a májban!!"
Fontos lenne a tiszta víz (ro.vagy desztillált), mert az átlagos ivóvízzel közel 130 ezer vegyi anyag kerül a szervezetünkbe, amely a májnak katasztrófát jelent, főleg ha beteg, mint az Öné. Sajnos a bolti élelmiszereket (kenyér, kifli, konzerv, stb) is ilyen erősen szennyezett vizekkel készítik!! A "készült : ívóvíz "felirat erről árulkodik!!! Fontos lenne a patikai NaCl, azaz só használata is, mert a "konyhasó" és "tengeri só" is nagyon sok káros, sőt mérgező anyagot is tartalmaz, amely nem tesz jót a májnak!
Szednie kellene azokat a mindenkinek kötelezően szedendő vitaminokat és ásványi anyagokat is, melyekről már sokaknál írtam. Kérem keresse meg ezeket az oldalakat és szedje Ön is. Ha felkeres és hoz egy nemrégi vérképet (vércsoport is kellene!) és egyéb leleteket, akkor egy pontos, személyre szabott terápiát tudnék Önnek ajánlani.
Üdvözlettel: W-V.László

Epekő és elhajtása természetes módszerekkel

A kérdés

Tisztelt László! 36 éves kétgyermekes anyuka vagyok. 3 éve derült ki egy más okból végzett hasi UH-on, hogy epeköveim vannak, amik akkor még panaszt nem okoztak. Aztán tavaly decemberben begyulladt az epehólyagom, ami akkor gyakorlatilag egy hétre mozgáskorlátozottá tett. Az a gyulladás akkor megszűnt, de ettől kezdve többször is, elég gyakran, , erősebben vagy kevésbé intenzíven, voltak epegörcseim. Ezután az Ön útmutatása alapján idén márciusban, majd 6 héttel később újra elvégeztem a 3 napos almaléivásos, olajos-citromleves májméregtelenítést, ill. epekőhajtást. Mind a két alkalommal nagyon sok különböző méretű, zöld kő ürült. Viszont még a 2. tisztítás után is voltak epeköves panaszaim (pl. jobb lapockába sugárzó fájdalom, stb...), ezért aztán augusztusban rászántam magam a 3. tisztítókúra elvégzésére. Ekkor a következőket tapasztaltam: a három nap almaléivásos része szokásosan telt. Azonban amikor elkezdtem inni a citromlé-olaj keveréket, éreztem, hogy nem túl erősen begörcsölt az epém, ami másnap reggelre elmúlt. (Az előző két tisztítás alkalmával nem volt epegörcs.) Valamint most, harmadszorra egyáltalán nem ürültek kövek. Viszont a 3. kúrát követően ismét jelentkeztek epeköves(nek tűnő) panaszok. Megelégeltem, elmentem egy hasi UH-ra, hogy kiderüljön, epekövek, vagy valami más áll a panaszok hátterében. Kiderült, hogy minden szerv egészségesnek tűnik, kivéve az epehólyag, ami telis-tele van apró kövekkel (egy 1 cm-es, és rengeteg apró kő), amik kitöltik az epehólyag egészét, folyadék nem is ábrázolódott. Az UH-ot végző orvos szerint ne tétovázzak, hanem végeztessem el mielőbb az epehólyag-műtétet, amíg nagyobb bajt nem idéz elő.Kérdésem az lenne, hogy miként lehet, hogy rövid időn belül elvégzett három tisztítókúra után még mindig ilyen sok kő maradt a hólyagban; valamint hogy ha valóban ott az a sok kő, miért nem ürült ki a legutóbbi kúra során?Pontosítás végett még annyit, hogy mindhárom tisztítókúra során napi 3 liter almalevet és1 liter desztillált vizet ittam meg, ill. szintén mindhárom alkalommal a citromlé-olajból a 6 dl helyett csak 4 és fél dl-t sikerült lenyelni, több végképp nem ment le.Ön szerint sincs más lehetőség, mint a műtét? Köszönöm válaszát: V. Krisztina

A tanácsadó válasza

Kedves Krisztina!
Sajnos nem egészen jól csinálta a kőelhajtásos kúrát, ezért nem vált be. De az is lehet, hogy bevált, csak Ön kő-termelő!!! Valami oka lehet annak, hogy követ termel. Az epekő nem más, mint koleszterinkő. A máj azért termel koleszterint, még akkor is, ha étellel nem viszünk koleszterint, mert a koleszterinnel semlegesíti a szervezetbe vízzel, táplálékkal, vagy más módon bekerült méreganyagokat. Mivel mérgezi magát? A nem patikában vett sókkal? A nem tiszta vízzel? A nem tiszta élelmiszerekkel? Van higanyamalgámos tömése? Lehet, hogy nem a kőelhajtó kúra a hibás, hanem az Ön folyamatos kő-termelése?
Korábban Gödöllőről írt levelet és abban azt írta, hogy a barátjának van epeköve. Most annak van? Vagy Önnek? Egy gödöllői egyetemi tanárnak (nőtincsi lakos) a felesége segített a kúrában és egy hét alatt elmentek a kövei. Együtt csinálta a vesekő elhajtó kúrával és azok a kövei is elmentek. Eddig mindenkinél bevált a kő-elhajtás, úgy epekő, mint vesekő esetében is, ha szabályosan megcsinálja valaki a leírt kúrát.
Epekő, 1-es kúra változat:
3 napig nem szabad inni, sem enni, semmi mást, csak frissen (aznap) préselt almalevet. Nem lehetr desztilláltvizet sem inni! Az almalé mennyisége nincs meghatározva, ihat napi 5 litert is! A kúra alatt mindennap reggel beöntést kell csinálni, de még a 4. napon is! A harmnadik nap este 19 órakor oda kell készíteni az asztalra 3 dcl frissen préselt citromlevet és 3 dcl olivaextraszűz olajat. 19 órától 10 percenként ösze kell keverni 3 evőkanál oliva olajat és 3 evőkanál citromlevet és le kell nyelni. Ezt addig kell csinálni, amíg az olaj és a citromlé el nem fogynak. Egyszerre kell elfogyniuk!!! Mindet be kell vinni a szervezetbe!!! A bevitel alatt a májra meleg sót, vagy meleg homokot kell tenni, mert így lehet megelőzni az ilyenkor esetenként jelentkező görcsöket. A 4. nap reggel a beöntésnél meg kell nézni, hogy mik' távoztak el a beöntéssel!
Epekő, 2-es kúra változat:
Minden reggel frissen kell préselni 1,5 dcl zellergumó levet, 1,5 dcl sárgarépa levet és 1,5 dcl uborka levet. Ha kész mindegyik, akkor össze kell keverni, s így 4,5 dcl levet kapunk. Ebből a 4,5 dcl léből 1,5 - 1,5 dcl-t kell a napi három nagyobb étlezés előtt meginni, lassú apró kortyokban. Ennél a kúránál lehet enni és inni, mint addig és nem kell beöntés sem ( csak tanácsos). Ez a módszer is kb. egy hét alatt kihajtja a köveket az epéből. Ha egy hét alatt nem távoztak el a kövek, akkor mindaddig lehet ezt csinálni, amíg az összes kő ki nem ürül a szervezetből.
Ha ezeket következetesen megcsinálja, akkor garantáltan egy hónap múlva kőmentes lesz az epéje
Választhatja a műtétet is, de csak akkor ha az újabb kő-elhajtásos módszerek Önnél nem voltak sikeresek! Kedjen az elhajtáshoz minél előbb!
Üdvözlettel: W-V.László

Krónikus prosztata gyulladás

A kérdés

Kedves Uram!Mérnök férjemnél krónikus prosztatagyulladást diagnosztizáltak.Kérem az Ön tanácsát mivel enyhithetnénk panaszain természetgyógyászati eszközökkel.Köszönettel: Judit

A tanácsadó válasza

Kedves Judit!
Nem írta meg a férje korát! A foglalkozása is számít, mert ha mérnök, akkor valószínű sokat ül és az ülés során romlik az ülepének, s így a prosztatának a keringése is. Főleg ha szoros alsóneműt, szoros nadrágokat hord, vagy nem szellőzik a műszálas alsó- és felső ruházata miatt a prosztata tájéka.
Elektroszmog, mikrohullámú sütő, de az övön, zsebben hordott mobiltelefon, a számítógép, monitor, laptop, káros sugárzása is előidézhet ilyen problémát. Ha ezek bármelyike is számításba jöhet, akkor kézenfekvő a megoldás is, mert meg kell szüntetni ezeket az ártalmakat, vagy védekezni kell ellene. Ezekről már többeknek írtam, kérem nézza át a válaszaimat.
A prosztatának, a működése során nagy a vitamin- és ásványi anyag, valamint nyomelem igénye! Ha ezeket nem kapja meg, akkor szintén begyulladhat. Különösen fontos a pre- és probiotikumok szedése ( BioFlóra a Vitamin Station-tól). Ha gyulladt, akkor jót tesz neki az ezüst kolloid, a sós vizes fürdő, a kisvirágú füzike teája, a tökmagolaj ( csak ha O-ás, vagy A-s a vércsoportja), meg a masszírozás is, főleg a női kézé (jin energiák kellenek a túlzott jang szervnek, s ezt az ellenkező neműtől kaphatja meg!).
Azt is tudni kell a prosztatáról, hogy akkor is begyulladhat, ha ki van merülve a túlzott használattól (túl sok az orgazmus, az ejakuláció, akár mennyiségileg, akár számszerűleg). Sok férfi van, aki sok helyen és sokszor ürít és ettől lesz prosztata gyulladása, meg impotenciája is. De azt is tudni kell a porsztatáról, hogy akkor is begyulladhat, ha nem, vagy ritkán működik. Ilyenkor a pangás miatt gyullad be. Meg kell találni az arany középutat és nem szabad serkentőkkel hatni a túlzott nemi élethez.
Sok katolikus pap ismerősöm, van, akik az önmegtartóztatás miatt kapnak prosztata gyulladást, de fiatal fiúknak is begyulladhat a prosztatájuk a túl aktív nemi élettől, vagy a túl sok önkielégítéstől. Még az eunuchoknál is felléphet prosztata gyulladás, ha felnőtt korban kasztrálták őket, ugyanis a herék hiánya esetén is termel a porsztata ondóvivő váladékot, csak nincs mit vinnie.
Nem tudom, mérték-e a tesztoszteron szintjét? Az rendben van?
A jó prosztata működéshez szükség van a rendszeres szelén és cink bevitelre, kelátos formában. Ezek dózisa a prosztata igénybevételétől függ. De kellene a vitaminok és a pre- és probiotikumok is. Javasolnám, hogy fogyasszon sok tojást és különösen a sárgáját, főleg nyersen, mézzel, virágporral összekeverve. Használjon sok zellert az ételeknél ( rántott zellergumó szelet, zellergumó saláta, zeller-leves, zellerzöld szárítottan, vagy zölden aprítva rászórva a kiszedett ételekre (leves, tészta, főzelék, kása, stb), szedvicsekre, stb. Vegyen bioboltban Líciumot ( szárított gyümölcs) és abból napi két evőkanállal rágcsáljon el két étkezés között, vagy valamelyik étkezés előtt. Beleteheti reggel egy gyümölcsturmixba is, de abba is tegyen vegyes virágport.
Ha magas a vérnyomása, akkor írasson fel az orvosával egy kisebb dózisú Minipress vérnyomás csökkentőt, mert annak a prarosin tartalma rendkívül jó hatású a prosztatára!
Sajnálatos, hogy a férfiak nagy többsége egyáltalán nem, vagy csak kevés figyelmet fordít a prosztatájának állapotára, pedig ettől a párkapcsolatuk is nagyban függhet!!! Ha pedig baj van, akkor is a csodaszereket keresik, az helyett, hogy megelőznék, vagy kezelnék a betegségüket!
Ha szükséges keressenek fel a rendelőmben, mert lehet, hogy konkrétabban ismerve a tényeket, egy speciálisabb terápiát tudok számára előírni.
Üdvözlettel: W-V.László

Árpa a szemen

A kérdés

Üdvözlöm Tisztelt Várhegyi Úr! Megint akadt egy olyan problémám ami miatt szeretném a segítségét kérni.9 éves kisfiam szemén kb. 2 hónappal ezelőtt árpa jelent meg. Nem estem kétségbe mert többször volt már neki,és meleg kamillás borogatással meg eufrasia szemcseppel meg tudtam érlelni,3-4 nap alatt túl voltunk rajta.Igenám,de ez a mostani nagyon makacs,úgyhogy már a tobradex kenőcs és csepp sem segített,ezért ma elmentünk a szemészetre.Ott a doktornő közölte velem,hogy az árpa betokosodott és műtéti úton kelleltávolítani.Na,most már kétségbe estem,úgyhogy ideültem és kérdezem öntől:Tényleg ez a megoldás? Vagy esetleg van jobb ötlete?Segítségét előre is köszönöm!

A tanácsadó válasza

Kedves Krisztina!
Azt kellene megnézni, hogy mi fertőzi visza a szemet? Pl.: por,füst,pollen, állati szőr, vegyi anyag (mosó-, mosdó-, testápoló szerekben) ruházat. Esetleg belülről is okzhatja valami, pl. tej- és tejtermék, margarin, vegyszeres zöldségek, gyümölcsök, ívóvíz, konzerv, fuzárium, vagy más gombafajta és ezek toxinjai, penész, szembe került rovar váladéka stb. Ha ezeket megállapította, akkor az okot kell megszüntetni és nem kell műtét. Én javasolnám az ezüst kolloid szembe cseppentését, naponta többször is. Ez valószínűleg meghozza a várt erdményt és nem kell műtét. Ha az alap-okot nem szünteti meg, akkor a műtét után is lehet ismét árpa a szemén!
Kap-e a gyermek vitaminokat? Szed-e pre- és probiotikumokat? Ezek ugyanis erősítik az immunrendszerét, s az erős immunrendszernél nem tud kialakulni a szemárpa, vagy ha ki is alakult, akkor hamar el is múlik.
A tünetek alapján gyermekének igen gyenge az immunrendszere, meg kell tehát erősítenie. Az egyik kérdezőmnek átküldtem az allergiáról szóló anyagomat és kérem abban nézze meg, hogy hogyan kell erősítenünk az immunrendszerünket.
Végezetül, ha mégis műtétre kerülne sor ( a betokozott rész is fel tud szívódni magától, ha erős az immunrendszer), nem kell félni a műtéttől, mert a gyermek szeme nem kerülne veszélybe. Ezt a műtétet ambulánsan és nagy rutinnal végzik a szemészek!
Kérem, hogy a megelőzésre helyezze a hangsúlyt, ne a kezelésre!
Üdvözlettel: W-V.László