Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Hajdina és köles

A kérdés

Tisztelt László! -A- vércsoportú vagyok. Ha a hajdinát ugyanúgy készítem el, mint a kölest, kurkumával meg hagymával, akkor puffaszt már kicsivel evés után, a köles meg nem. Ez mindig így van sajnos, pedig a hajdina lenne számomra a jótékony fajta, ha nem tévedek. Mit javasol? Ne egyem, vagy ne törődjek a tünettel? Üdvözlettel vinegar

A tanácsadó válasza

Kedves Vinegar!
A köles az egyetlen gabonaféle, amelyet agyon lehet sütni főzni, akkor is lúgosít!!! Nem véletlenül volt az ősmagyarok és a hunok legfőbb gabona tápláléka, ugyanis már akkor is könnyen svasodtak a nem megfelelő táplálkozástól, de akkor hamar rnedbe jöttek, mert nem volt rajtuk ilyen óriási környezet-terhelés. A hajdina viszont már főtten sajnos egy kissé savasít és erre azért érzékeny, mert az Ön szervezet is el van egy kissé savasodva. Ne keverje össze a savasító hatást a vércsoport szerinti agglutinációs hatással. Vércsoport szerint jó Önnek a kávé is, de ha abból is sokat fogyaszt, az is avasíthatja. Kérem törekedjen arra, hogy több lúgosító táplálékot fogyasszon. Eddig a legjobb táblázatot az ételek svasító, vagy lúgosító hatásáról Dr. Deák Sándor írta le a Lúgosítás oxigénnel, igyunk oxigént c. könyvében, amelyet a Bp.VI.Lendvay u.22-ben a Pentaqua kft-nél a neveme, vagy a 4108-as kódomra megvásárolhat és akkor nem kell belépnie a rendszerbe. Azt is jegyezzze, meg, hogy hiába lúgosít valami, ha az nem jó a vércsoportjának, akkor azt se fogyassza!
Üdvözlettel: W-V.László

Indukciós főzőlap ártalmai

A kérdés

Tisztelt Weixl Úr! Olvastam az indukciós főzőlap használatáról írt véleményét.Sajnos nemrég vettünk ilyet. Kérdésem, hogy tényleg olyan borzasztó ennek a hatása, hogy le kell cserélni? Üdvözlettel! F. Tibor

A tanácsadó válasza

Tisztelt F. Tibor!

Az elektromágneses indukció által keltett, vagy létrejött hő- és mágneses hatás, az edényben lévő élelmiszereket, szerkezeti struktúrájukban megváltoztatja. Ez a struktúra-szerkezet ez emberi emésztőrendszernek nem jól feldolgozható és nem jól hasznosítható. Ezt úgy lehet bizonyítani, hogy ugyanazt az ételt el kell készíteni gázon is, s egy ugyanolyan ételt ugyanannyi mennyiségben el kell készíteni az indukciós tűzhelyen. Mindegyiket meg kell enni, de persze a két elfogyasztás között el kell telni legalább egy napnak. Figyelni kell az emésztésére és a hatásokra, de még a székletre is, mert mindegyikre más - más hatással van egy élettanilag, genetikailag szervezetbarát, vagy nem szervezetbarát élelmiszer.

Ezen kívül van még egy elektroszmogos hatás, amelyet Dr. Masari Emotó, a "Víz üzenete" c. könyvében a megváltozott víz-struktúra kristályszerkezetek lefotózásával képileg is bizonyít!! Ilyen hatás kimutatható minden elektromos eljárással melegített étel, ital esetében, azzal a különbséggel, hogy ezeknél az ilyen hatás, ha étel kikerül az elektromos tér két méteres körzetéből (még konnektor, vagy vezeték sem lehet a falban ilyen távolságon belül!!), akkor10-15 percen belül visszaáll az eredeti struktúrájába. Ugyanez nem mondható el a mikrohullámú berendezésekkel, vagy az indukciós berendezésekkel készített ételeknél! Nem véletlen, hogy a kóser- és a bio- konyha nem használ, csak láng általi hővel (gáz, olaj, fa, szén) való ételkészítési, melegítési eljárásokat.

Az elektromágneses indukció nemcsak az edényre hat, hanem a környezetre is, akár 5-10 méterre is, attól függően, hogy milyen az ilyen indukció intenzitása. Az edényben csak azért alakul át hővé, mert annak speciális alja van, de az edényen túli térben lévőkre, azok szervezetére, az immunrendszer pillanatnyi állapota szerinti mértékben, károsítólag hat (atermikus hatás). Mint egykori kohómérnök elmondhatom, hogy a kohászatban használt indukciós kemencéknél dolgozók mindegyike súlyos betegségben fiatalon halt meg, ha nem tartotta be a megfelelő óvó- és védő szabályokat, vagy nem használta az árnyékoló- és védő berendezéseket(Faraday-elven működő árnyékolások, földelések!), vagy sokáig dolgozott ilyen munkakörben. Ilyen védőberendezéseket a konyhai indukciós tűzhelyeknél nem mellékelnek a tűzhelyhez és nem is hívják fel ilyenek használatára ( pl. Faraday-kötény) a figyelmet. Nem minden új technikai dolog, megoldás egészséges is egyben!

A röntgensugárzás felfedezésekor is sokan belehaltak a sugárfertőzésbe, amíg rá nem jöttek, hogy hogyan kell védekezni. Mellesleg ez a védekezés sem tökéletes, mert a statisztika azt igazolja, hogy azoknak az orvosoknak és személyzetnek, akik a röntgen berendezések közelében dolgoznak, még a XXI. században sem tökéletes védelem miatt, 55 év alatt van az átlagéletkoruk!!!!!!!! Sajnos ugyanígy nem lehet tökéletesen védekezni a mágneses indukció egészségkárosító elektromágneses hatásai ellen egy konyhában, vagy szobában.

Az Önökön múlik. hogy felvállalják-e a következményeket - különösen veszélyes a fiatal fejlődő szervezetekre!-, vagy vissza- illetve bizományba adják be a készüléküket. Ha ilyen berendezést, felszerelést vásárol valaki, akkor illene előtte tájékozódni a lehetséges veszélyhatásokról is! Az már etikai kérdés, hogy a gyártó, vagy a forgalmazó miért nem hívja fel a figyelmet az ilyen hatásokra, vagy egyáltalán miért gyártanak háztartási felhasználásra ilyen berendezéseket? Prof. Dr. Dr. Varga Andrásnak forgalomban van az Elekro-bio-klimatológia c. könyve, ahol megfelelően bizonyítva van, hogy nemcsak úgynevezett termikus hatása van az indukciós tűzhelyeknek, hanem atermikus is (hőhatáson kívüli hatások!), amelyek szintén bizonyítottan egészségkárosítóak!
Neki is az volt a szlogenje, mint nekem, hogy "Nem hinni kell, hanem mérni!" A mérések eddig bennünket igazoltak!

Üdvözlettel: W-V.László

Réz lepedő, hogyan használjuk?

A kérdés

Kedves László!A következő a kérdésem: Szeretnék beszerezni egy réz lepedőt. (elektroszmog kivédésére, mert sajnos együtt alszunk - egy garzon lakásban) - a TV, sz.gép, HIFI..stb vel. Az ágyunkon viszont már egy mágneses (gyapjú) derékalj van. (mert derékfájós vagyok)Lehet a rezet a mágnessel együtt alkalmazni? Vagy inkább nem? Mennyi ideig lehet ( együtt) használni őket ? Nem árt e a huzamosabb ideig történő haszálat?Kell szünetet tartani? Nagyon köszönöm a válaszát előre is. Timi

A tanácsadó válasza

Kedves Timi!
Magyarországon Dr. Loránt úr cége foglalkozik rézlepedő gyártással és forgalmazással. Loránt urat régóta ismerem, kéem hivatkozzon rám, ha közvetlenül tőle rendel. Megvásárolhatja a megfelelő méretű rézlepedőt a Herba Házban is (Bp.VIII.Százados u.18).

Kiválaszthatja a megfelelő rézlepedőt a www.rezangyal.hu weblapról, vagy megrendelheti írásban, postán, a Lorix Kft. 1506.Bp.Pf.:137 címen, az info@rezangyal.hu, vagy a lorix@lorix.hu e-maileken, vagy a 06-1-246-6921-es telefonon, de elmehet személyesen a telephelyre is: 1112.Bp. Oltvány árok 14. címre is.

A rézlepedőt nemcsak a mágneses derékalj alá javasolom tenni ( nem rontják egymás hatásait a mágneses derékaljjal, ha a rézlepedő van alul). Nem árt a huzamosabb ideig történő együttes használat sem! Nem kell szünetet sem tartani.
A derékfájásának kezelésére javasolnám chí-gép beszerzését és mindennapi használatát, valamint a Vitamin Station cég Calcium Active termékének a használatát.
Réz lepedővel úgy lehet teljesen hatásossá enni az elektroszmog elleni védelmet, hogy az ágy melletti falvédő alá is kell tenni egyet, úgy, hogy ne látsszon ki a falvédő alól és a rézhálót szakszerűen le kell földelni. A derékalj alatt lévő rézlepedőt is le kell földelni és még tökéletesebb a hatás, ha két rézlepedőt egy, vagy két drótszállal fémesen összekapcsolja, s így elég csak az egyik leföldelése, ezáltal Faraday-kalitka-szerű védelmet tudunk elérni.

Üdvözlettel: W-V.László

Hummel mikrorostos gél

A kérdés

Kedves Laci! Először is boldog és sikerekben gazdag új évet Önnek! Rövid kérdésem: mondana-e véleményt a Hummel Mikrorostos Gélről? Tényleg annyira jó béltisztításra/méregtelenítésre, amint a reklámjában szerepel? Hatékonyabban tisztít mint az indiai útifűmaghéj? Köszönöm: Kriszti

A tanácsadó válasza

Kedves Kriszti!
Köszönöm a jókívánságait és én is hasonlóakat kívánok Önnek!
Nagyon régóta ismerem Dr. Hummel Zoltán munkásságát és tisztelem azért, hogy orvos létée szembe mer szállni a hivatalos orvosi irányvonallal és gyógyszerek helyett a természetes anyagokkal való immunrendszer erősítést és gyógyítást helyezi előtérbe. A gyógyításnál figyelemmel van a pozitív gondolkodásra is, ami kevés orvosnál tapasztalható még napjainkban! Prof.Dr.Dr. Varga András után Ő volt ez első orvos, aki itthon ismertette az elektroszmog egészségkárosító hatásait és erről a Tolna Megyei Ántsz támogatásával tájékoztató füzetet is megjelentetett. A Huminicum is az Ő fejlesztése és találmánya!
A Hummel Mikrorostos Gél tényleg annyira jó béltisztításra és immunerősítésre! Különösen a 14 féle hasznos bélbaktérium nagyon hatásos, mivel 70 %-al erősíti az immunrendszert, s a probitikumok mellett prebitikumokat is tartalmaz a készítménye. Nagyon jók az orvosok által gyógyíthatatlannak mondott páciensek visszajelzései a használatáról. Külön kiemelném, hogy azon kevés termékek közé tartozik, amely NADH-t, azaz Q-1-et tartalmaz! Ez a koenzim elengedhetetlen a sejregenerálódáshoz és a megújuláshoz!
Méregtelenítésre összetételénél fogva az indiai útifűmaghéj, a pschyllium husk valamivel jobb, mivel az a szájüregtől a végbélig segít az emésztőrendszer felületéről összegyűjteni a nyálkahártyákon és azok felülete alatti szövetekből a méreganyagokat. Jó a béltisztító hatása is, de ez sajnos nem tartalmaz sem pro- és prebiotikumokat, sem pedig olyan összetett gélkombinációt, mint amilyen a Hummel Mikrorostos Gélben található. Az indiai útifűmaghéj is akkor jó, ha az ayurvédikus változatát használjuk ( Nature care), valamint a használjuk hozzá a Vitamin Station ProbioFlora termékét, amely szintén tartalmaz pro- és prebiotikumokat.
Remélem a fentiek alapján sikerül döntenie? Én javasolnám mindkét változat kipróbálását ki szünettel a két eljárás között, mert nem lehet tudni, hogy kinek a Pap vagy kinek a Papné!
Üdvözlettel: W-V.László

Hajvágásra alkalmas napok 2011-ben

A kérdés

Kedves László!A 2011-es hajvágásra alkalmas napokat mikor teszi közzé már nagyon várom. Köszönettel :Bellus

A tanácsadó válasza

Kedves Bellus!
Remélem mihamarabb felkerül a natursziget honlapjára is, de én most Önnel kivételt teszek és a megjelenés előtt közzéteszem Önnek! Még nem késett el a hajvágással!

HAJVÁGÁSRA JÓ NAPOK 2011-ben

A hajkorona állapota sok mindent elárul a „gazdájáról”, ugyanis betegség, terhesség, hormonális problémák, környezeti hatások miatt hosszabb-rövidebb ideig erősödhet a haj hullása, de lehet tartós is ez a hatás, ha az adott problémák is tartósan fennállnak, de lehet végleges is, ha a hajhagymák véglegesen is károsodtak, ezen hatások következtében. A Hold-állások és Hold-fázisok hajvágásra, hajnövekedésre való hatását már az ókorban is megfigyelték. A megfigyelés alapján a Hold, Oroszlán jegyben való tartózkodása idején vágott haj erősíti a hajat és a hajhagymákat, s különösen erős ez a hatás, ha a Hold, növő Hold-fázisban van, ami februártól augusztusig tart. Az ilyenkor levágott bármely testszőrzet is erősebb lesz, tehát a bikini vonalat ne ilyen napokon igazítsák fazonra a hölgyek, a férfiak pedig ne ilyen napokon vágják a fül- és orr-szőrzeteiket.

A Hold, Szűz jegyben való tartózkodása is erősítő hatással van a hajra és a szőrzetre is, melyet szintén alátámasztanak a sokezer éves megfigyelések, mely megfigyeléseket a modernkori fizikai-, biofizikai-, kvantumfizikai- és biokémiai kutatások is igazolnak, igazoltak illetve alátámasztanak, megerősítenek. Érdekesség ebben még az is, hogy a Hold a különböző fázisaiban és a különböző csillagászati jegyekben való tartózkodásai alkalmával nüansznyi, azaz minimális eltérésekkel, de másképpen hat a világóceánok és világtengerek ár-apály jelenségeire is, s ezek a jelenségek ilyen nagyságrendekben jobban mérhetőek és jobban dokumentálhatóak, mint az emberi hajhagymáknál. Tehát ha hisz benne valaki, ha nem, testünkre is hatással vannak a kozmoszban lejátszódó jelenségek és hatások, s így különösen a Földünkhöz legközelebb lévő és keringő Hold hatásai a Földre és a Földön lévő valamennyi élő- és élettelen dologra, tényezőre. Szűz jegyben a Hold nemcsak erősíti a hajat és hajhagymákat is, hanem ha valaki ilyenkor készíttet hullámos frizurát, vagy tartós hullámot, akkor szebb lesz a frizura és tovább megőrzi a haj a formáját és a szépségét. Ez a hatás különösen igaz, ha a Hold, növő Hold-fázisban tartózkodik a Szűz jegyben.

A kedvező, 2011.évi hajvágási időpontoknál, „a” pont alatt a Hold, Oroszlán jegyben való tartózkodása, a „b” pont alatt a Szűz jegyben való tartózkodásának ideje van megadva.

1/a, 2011. január 19-én 23,30 órától - január 22-én 00,30 óráig,
1/b, 2011. január 22-én 00,30 órától - január 24-én 01,30 óráig.

2/a, 2011. február 16-án 09.30 órától - február 18-án 10,30 óráig,
2/b, 2011. február 18-án 10,30 órától - február 20-án 11,00 óráig.

3/a, 2011. március 15-én 20,00 órától - március 17-én 21,00 óráig,
3/b, 2011. március 17-én 21,00 órától - március 19-én 22,00 óráig.

4/a, 2011. április 12-én 07,00 órától - április 14-én 08,00 óráig,
4/b, 2011. április 14-én 08,00 órától - április 16-án 07,30-óráig.

5/a, 2011. május 09-én 11,00 órától - május 11-én 15,00 óráig,
5/b, 2011. május 11-én 15,00 órától - május 13-án 17,00 óráig.

6/a, 2011. június 05-én 17,00 órától - június 07-én 21,00 óráig,
6/b, 2011. június 07-én 21,00 órától - június 10-én 01,00 óráig.

7/a, 2011. július 02-én 23,00 órától - július 05-én 01,00 óráig,
7/b, 2011. július 05-én 01,00 órától - július 07-én 02,00 óráig.

8/a, 2011. július 30-án 08,00 órától - augusztus 01-én 10,00 óráig,
8/b, 2011. augusztus 01-én 10,00 órától - augusztus 03-án 12,00 óráig.

9/a, 2011. augusztus 26-án 18,00 órától - augusztus 28-án 20,00 óráig,
9/b, 2011. augusztus 28-án 20,00 órától - augusztus 30-án 20,00 óráig.

10/a, 2011. szeptember 23-án 01,00 órától - szeptember 25-én 03,00 óráig,
10/b, 2011. szeptember 25-én 03,00 órától - szeptember 27-én 05,00 óráig.

11/a, 2011. október 20-án 12,00 órától - október 22-én 16,00 óráig,
11/b, 2011. október 22-én 16,00 órától - október 24-én 17,00 óráig.

12/a, 2011. november 16-án 17,00 órától - november 18-án 21,00 óráig,
12/b, 2011. november 18-án 21,00 órától - november 21-én 01,00 óráig.

13/a, 2011. december 13-án 23,30 órától - december 16-án 03,00 óráig,
13/b. 2011. december 16-án 03,00 órától - december 18-án 09,00 óráig.


Készítette: Weixl-Várhegyi László
feltaláló, mérnök-radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta,
életmód- és táplálkozási tanácsadó- és terapeuta,
haj- és természetgyógyász
Üdvözlettel: W-V.László