Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Epeféreg

A kérdés

Kedves László! Látom nagy a pangás, így megragadom az alkalmat és újra kérdeznék. A kisfiam 3 éves és már háromszor mutattak ki a székletéből Giardia Lamblia, hétköznapi nevén Epeférget. Csak egy nagyon erős gyógyszer tudja kihajtani, a neve Zentel... Itt nálunk, Nagyváradon, a gyógynövényboltokban lehet kapni természetes készítményeket, amiben csombor, propolisz és méz van. Sajnos nem hatott. Most megint kijött a kis arcára egy élénk piros folt, 200 Ft nagyságu, mint a múltkor, ebből azt következtetem hogy újra Giardiás. Már előre félek a székletvizsgálattól. Semmi esetre sem adnám neki megint azt az erős gyógyszert!!!!!! A háziorvosom azt mondja, hogy a Giardia a csapvízben van, de bárhonnan elkaphatja, szinte kivédhetetlen. Sokat olvastam az Interneten erről és rengetegen szenvednek a Giardiától, itt is és Magyarországon is. Miért nem foglalkozik ezzel senki??? Kedves László, ha van valami tanácsa akkor én nagyon boldog lennék, hogy mivel űzzük ki magunkból ezt a férget???? Előre is köszönöm a válaszát!Evelin

A tanácsadó válasza

Kedves Evelin!
Amíg a ksifia meg nem gyógyul, addig tartózkodjon az állatok simogatásától és az olyan játszóterektől, amelyekre állatokat is bevisznek a felelőtlen emberek! Remélem nincs otthon valamilyen állatjuk? Kerüljék az állatsimogatásokat és az állatkert látogatásokat!, mert az állatok legtöbbje fertőz ezzel a parazitával.
Javasolnám a vízfertőtlenítést is. Legjobb lenne desztilláltvizet fogyasztaniuk, és azzal készíteni az ételeiket, italaikat is. Ha desztilláltvízzel készítene ezerjófű teát és azt rendszeresen itatná a gyermekével, akkor az is sokat segítene neki. A vércsoportjának megfelelő hidegen sajtolt olajok
rendszeres fogyasztása is segítene a féregtelenítésben. Erre a célra a bio szójaolaj a legjobb! Ha A-s a vércsoportja, akkor az Aloe Vera is nagyon jó lenne a gyermeknek. Semmiképpen ne adjon a gyermekének tehéntejet és abból készült tejtermékeket, a nem homogénezett vaj kivételével, mert ezek gyengítik a gyomor fertőtlenítő képességét és az epe működését is gyengítik. KIcsit jobban sózza az ételeket a patikában kapható tiszta NaCl-el!!!
Nagyon kell ügyelnie az étkezési - és kéz higiéniára a gyermekénél, mert különben könnyen vissza is fertőződhet. Ha vannak a közelükben féreggel szennyezett állatok (szinte mindegyik az), akkor azokat kezeltessék a gazdáikkal. Kerülnie kellene gyermekének az édességeket is, de keserű csokoládét ehet. Jót tennének a glauberós- és egyéb gyógyvizek is, ha azokat a palackokon lévő útmutatók alapján fogyasztanák. Nagyon jó a Mira víz is, erre a célra!
A Zapper készülékekkel is lehet a Giardia Lamblia ellen tenni, de jók, más, féregűző programot tartalmazó biorezonanciás készülékek is. Van tehát több, hatásos módszer is, de a legjobb a higiénia! Az oroszoknál petrolátumot is használnak erre a célra. Egy-két napos böjttel és az ilyen böjtök után adott beöntésekkel is sok parazitától meg lehet szabadulni. Érdemes lenne beszereznie és szednie mindenkinek a családban a ParaProtex-et, amelyet a Cali Vita cég is forgalmaz. Ha csak egy családtagot kezelünk ki, akkor az élősködőkben "gazdag" családtagokat is ki kellene kezelnie, mert fennállhat a visszafertőződés veszélye.
Kerülnie kell azokat a játszótereket, ahová állatokat is be engednek vinni!
Mielőbbi gyógyulást kívánok a gyermekének!
Üdvözlettel: W-V.László

Tiszta víz

A kérdés

Tisztelt Weixl-Várhegyi Úr!Napok óta olvasgatok a válaszai között, de én nem gondoltam volna, hogy a tiszta víz ennyire fontos. Évek óta csak napi fél litert iszok, de az is csapvíz meg üdítők. Kértem tájékoztatót, és két hónap alatt félre tudom tenni azt az összeget amiből megvásárolhatom a vízdesztilálló készüléket :) Örülök neki, kellemes csalódás ért, mert én ilyen több százezer forintos összegre gondoltam. Üdvözlöm:Vivien

A tanácsadó válasza

Kedves Vivien!
A napi fél liter víz nagyon kevés! Az üdítők tömve vannak mindenféle vegyi anyaggal. Erről mellékelek egy írást:
Glutamátok veszélyei

Sokan szememre vetik, hogy ijesztgetem az embereket mindenféle dologgal, elektroszmoggal, mikrohullámú sütővel, de táplálkozással kapcsolatos dolgokban is. Én igyekszem a legjobb tudásom szerint a lehető leg egészségesebben élni és táplálkozni, de sajnos kevés követőre találok, illetve csak azok követnek, akik már kimozdultak az egészséget károsító életmódjukból és táplálkozásukból az egészségesebb élet irányába. Nekik elég a példamutatás is, valamint fél szavakból megértik egy egy adott dologgal kapcsolatban a lényeget. Jómagam próbálom alkalmazni a példamutatást is az életemmel, a táplálkozásommal és a gyógyításommal, de sajnos példamutatással kevesebb eredményt lehet elérni, főleg azoknál, akik sokkhatás nélkül nem képesek kimozdulni a mindennapok mókuskerekéből. Az ilyenek számára ( sajnos ők sokkal többen vannak) kell valami sokkoló, vagy ijesztgető, ami lépésre kényszeríti őket.
Kollégáknak, ismerősöknek, pácienseimnek azért küldöm meg cikkeimet, írásaimat, anyagaimat, hogy ha nem ismerik a témát, akkor egy-egy anyag számukra új információ lehet, amelyet a gyógyításban, vagy az életvitelükben alkalmazni tudnak. Jómagam is sok-sok információt kapok sok más kollégától és ismerőstől,, amelyek számomra is ismertek, de nem baj, ha valami többször jut el hozzám, mintha egyszer sem! A szándékon van a lényeg! Segítsünk másokon! Én segítő, tanító, ismeretbővítő szándékkal küldözgetem az anyagaimat, s, ezért küldöm meg a Natúrszigetnek is.
Most is egy ilyen anyagot küldök a glutamátokról és azok egészségkárosító hatásairól, valamint arról, hogy hogyan lehet kivédeni, hogy ne mérgezzük szervezetünket nap mint nap olyan anyagokkal, amelyeket akár ki is hagyhatunk a táplálkozásunkból. Ha valaki tudatosan vásárol, akkor megelőzhet egy sor betegséget, valamint rákényszerítheti az élelmiszeripart, hogy hagyjon fel bizonyos adalékanyagok alkalmazásával, mert másképpen a nyakukon maradnak az általuk gyártott, előállított élelmiszerek.

Ismeri-e az E621-et? Ha nem, olvasson tovább.

Hogy ki a felelős ezért a ételmérgezésért? Kiderült, hogy agydaganatot és rákot okoz.
Az amerikai kormány nem akarta beismerni, hogy hibát követtek el, mert az ugye az rosszul nézett volna ki számukra. Inkább hazudoztak és visszatartották a kutatások eredményeit, melyek bizonyították, hogy hosszútávon életveszélyes a fogyasztása. Megjegyzem, hogy nem ez az egyetlen ilyen termék, ami vizsgálat alá, került.

A legnagyobb multik valamint a média is kezében tartja a kormányokat. Újságokban, rádióban, tv-ben nem lehet az igazságra találni, mert a főszerkesztő kihúzza a cikkeket. Rengeteg fitness újság van a piacon, ha a mélyére nézünk kiderül, a Monsanto, vagy más hasonló cég áll a hátterükben. Ez a cég akarta elérni, hogy Magyarországon is kötelező legyen az általa kifejlesztett génkezelt kukorica termelése. Ez a cég akarja a világ összes ételét ellenőrizni. Nemrég Indiában néhány földműves öngyilkos lett a Monsanto miatt.
Szóval akkor ez is azt jelenti, hogy már a fitness újságokban, fitness honalpokon leirtaknak sem lehet hinni!?

Nagyon jól tudják ezek a nagy cégek, hogyan kell, és lehet az embereket manipulálni.
Tudják, hogy csak azt hisszük el, amit olvasunk a magazinokban, az interneten, vagy a tv-ben látunk.
Egyetlen kormány sem húz hasznot abból, ha a nép fizikálisan és mentálisan egészséges.
Ilyen néptől retteg minden kormány!
Dr Russel Blaylock, aki a nátriumglutamát keresztapja írta az "Exitotoxins" című könyvet, melyben pld. a NutraSweet és aszpartám édesítőszerekről is beszélt.

Rájöttek, hogy az agy külső részén is glutamát receptor sejtek vannak, csakúgy, mint minden belső szervben és szövetben. Az egész emésztőrendszer a nyelőcsőtől a vastagbélig ilyen glutamát receptorokat tartalmaz.

A szív elektromos irányító rendszere is számos glutamát receptorral rendelkezik. A spermiumot, csontokat, mellékveséket, tüdőt, petefészket és a kálcium lerakódását is a glutamát receptorok ellenőrzik.

Tehát mikor nátriumglutamátot eszik (E621), akkor a vérében a nátriumglutamát szint megemelkedhet akár 20-szoros értékre is!!!! Ezért rohannak sokan wc-re étkezés után, izgalmi állapotba kerülnek a nyelőcső és bél receptorai.

Előfordulhat, hogy irritábilis bélszindrómát vált ki, vagy ha ez már kialakult, akkor sokkal rosszabb lehet a helyzet. Reflux esetén is romolhat az állapota. Sokszor ez is okozza a szívinfarktust, mert megzavarja a szív áramellátátát a túlzott glutamát fogyasztása.

A vizsgálatok minden ilyen esetben alacsony magnézium mennyiséget állapítottak meg.
A szervezet alacsony magnézium szintje esetén a glutamát receptor hiperérzékennyé válik. Azért kellene kelátos magnézium tartalmú táplálékkiegészítőket, vagy a 7.számú Schüsszler sót napi szinten fogyasztania egészségesnek betegnek egyaránt, hogy a magnézium szint a szervezetében mindig optimális legyen.

Az emberek, főleg az atléták, elég könnyen szívinfarktust kaphatnak a glutamát receptorok miatt, ha nem szednek extra magnézium kiegészítőket.
Ha glutamát tartalmú ételeket vagy italokat fogyasztanak, vagy diétás kólát isznak edzés előtt, akkor túlizgatják a glutamát receptorokat, és miatt rendkivűl megnő a veszély, hogy azonnal szívinfarktust kapjon az illető.

Szokott Ön cukormentes Red Bull-t adni gyermekének vagy iszik-e ilyet edzés előtt?

Persze a halotti bizonyítványon nem azt tüntetik fel, hogy "a halál oka: nátriumglutamát".
Többek között azért sem, mert az orvosoknak fogalma sincs a nátriumglutamát kutatások eredményeiről. Felhúzott szemöldökkel néznek egymásra és a halál okát ráfogják valamire, jobb híján: szívinfarktus.

Még a kardiológusok sem tudják, hogy a szív elektromos irányító rendszerében, de magában a szívizomban is glutamát receptorok vannak, Emberek millióinak szívritmuszavara (Arrhythmia) van, amely életveszélyes, de egyetlen orvos sem hívja fel a betegek figyelmét, hogy óvakodjanak a nátriumglutamáttól és aszpartámtól, pedig ezek okozzák a szívinfarktus legnagyobb veszélyét .

A bébiételekkel ugyanez a helyzet.
Azt hazudják, hogy kivették a bébiételekből a nátriumglutamátot. De ez nem igaz.

Kivették a szintiszta nátriumglutamátot, és átnevezték "hidrolizált fehérje" és "kazeinát" valamint egy tucat más névre. Az összes bébiétel címkéjén látható, tele vannak nátriumglutamáttal. Szegény anyukák, tudtuk nélkül károsítják gyermekük idegrendszerét. Pedig az első 18 hónap a legfontosabb időszak a bébi életében, hogy ne adjunk neki semmilyen toxikus ételt!

Csodálkoznak, hogy gyermekük túlsúlyos vagy kövér? Állatkísérletekben megfigyelték, hogy az ételekhez adott nátriumglutamát azonnal elkezdte hízlalni az állatokat. Kapnak is belőle az állatok bőven a hizlaló tápokban, s így van bőven a húsokban és tejekben tejtermékekben is. Jómagam ezért kerülöm ezeket az ételeket, mert ez is egyfajta védekezés!

Ha kivonnák a forgalomból, a gyártók százmillárdokat veszítenének. Gondoljon csak arra, hogy mennyi pénzt keresnek ezzel. És azzal, hogy a nátriumglutamát által okozott tüneteket, betegségeket kezelik.

A kormánynak ez igy nagyon jó, ők kontrollálják az élelmiszer törvényeket, melyekben a szénhidrát, zabpehely, cukor és hasonló termékek ajánlott bevitelét kezelik.
Ne izgassa fel magát, Magyarországon is van élelmiszer ajánlás és törvény!

Észrevette, hogy inkább különböző szénhidrátokat és a fehér kenyeret tartja előnyben a tápanyagdús teljes kiőrlésű kenyér helyett? Vagy állandóan sült krumplit kiván köretnek? Ismerős, ugye?

A nátriumglutamáttal felszedett súlyt elég nehéz edzéssel leadni, de még annál is nehezebb leszokni azokról az ételekről, melyek tele vannak az étvágyát irányító glutamáttal.
Ezek a metabolizmust is kibillentik az egyensúlyából.

Ezért is nő a hátsó felük, és egyre nagyobb lesz a pocakjuk is nőknek, férfiaknak egyaránt, pedig sokan szenvednek a fogyókúráktól, de azoknak nincs semmi látszata.

Az elhízáson kívül metabolikus szindromát is okoz, így leptin érzékenység alakul ki. Ez az a hormon, amely a bevitt, leadott energiát, azaz a metabolizmust is szabályozza.
Dr. Blaylock azt is bebizonyította, hogy nagyon kevés nátriumglutamát elég a leptin érzéketlenség kialakulásához.

A nátrumglutamát egyik legveszélyesebb formája a szójakivonat. A szójabab természetes módon nagymennyiségű glutamátot tartalmaz. Jóval többet, mint bármelyik növény, zöldség. Ez önmagában nem is lenne baj, csakhogy a szóját többnyire feldolgozzák! A szója hidrolizálása során a szója fehérje elválik a glutamáttól.
A glutamát szintje ezért jóval magasabb a vegetáriánus ételekben. A vegetáriánusok úgy eszik az ilyen ételeket, mintha ezek lennének a legegészségesebbek a világon. Azok is lennének a növények, zöldségek és gyümölcsök, ha nem lennének iparilag feldolgozva tucat élelmiszerekké! Aki feldolgozatlan zöldségeket, gyümölcsöket, növényeket fogyaszt, az nyugodtan maradjon csak vegetáriánus!

Ne feledjük, a nátriumglutamát a legizgatóbb "méreg". Minél több van belőle az ételben, annál finomabbnak tűnik, és annál többet akar enni belőle.

25 éven keresztül CT-vel vizsgálták egy olyan csoportot, azok közül, akik a legtöbb szójás ételeket fogyasztották. A tanulmány eredménye az volt, hogy a legtöbb szóját fogyasztóknál fordult elő a legmagasabb arányú elmebaj (dementia), illetve agysorvadás.

Ezeknek az embereknek mangán szintjük is jóval magasabb, amely az agy ugyanazon részére mérgező, ahol az ismereteink szerint a Parkinson-kór keletkezik. A legtöbb vegetariánus megeszi a különböző méregkeverékeket a szójaételekben, és azt hiszi, hogy egészséges és tápláló. Holott hihetetlen módon pusztítják idegrendszerüket, csakúgy, mint más belső szervüket is. Ráadásul még meg sem sózzuk eléggé jó sóval, s így még az alkalózis is fenyegeti az egészségünket.

Ez nem azt jelenti, hogy aki nem vegetárianus, az nem mérgezi magát. Csak lehet, hogy nem eszik annyi szóját. A magyar ember legtöbbször vegetával és piros arannyal főz, melyek bővelkednek ebben az "idegméregben". Valamint említettem már, hogy az állati takarmányok is túl sok glutamátot tartalmaznak.

Dr Blaylock már annyi kutatást végzett a nátriumglutamáttal kapcsolatban, hogy az amerikai kormány nem tud, nem mer ellene tenni. A kutatás eredményeit még a kormányok és az FDA (Élelmiszer Hivatal) korrupt kutató orvosai sem tudják megcáfolni.

Hagyják, hogy dolgozzon magában, de nem engedik a média közelébe, hogy nyilatkozzon a nátriumglutamátról vagy a NutraSweet és társairól.

Igazából a legjobban attól fél a kormány, ha elvesztené a csatát Dr. Blaylock ellen, az rossz eredményhez vezetne. Hogyan magyaráznák meg a népnek, hogy miért hazudtak, és miért kellett meghalnia emberek millióinak a nátriumglutamát fogyasztása miatt.

Dr Blaylock egyetlen lehetősége az emberek tudomására hozni, hogy milyen eldugott veszély leselkedik rájuk az ételekben, az általa írt könyvek, videók, és nyilatkozatok, sokszor a "föld alatt". Magazinok, újságok, tv csatornák feketelistán tartják, ott nem engedik szerepelni, nyilatkozni. Jómagam is átérzem ezt, mert vannak hasonló tapasztalataim nekem is

Emberek milliói fogyasztanak nátriumglutamátot, édesítőszereket, és senki nem mondja, hogy ezektől a szerektől mindenféle neurológia problémánk lesz, beleértve a halált is, mint mellékhatást. Vajon hányan vannak leszázalékolva hazánkban idegbetegség miatt?

Dr Blaylock beszámol arról is, több ezer betegét szabadította meg a gyógyszerek szedésétől azzal, hogy megtiltotta nekik a nátriumglutamátot tartalmazó ételek fogyasztását, és magnézium kiegészítőket adott.
Pedig ezek a betegek mind különböző neurológiai betegségtől szenvedtek, különböző epilepsziás jellegű rohamokkal. Arról nem beszélve, hogy a nagymennyiségű gyógyszerek szedése ellenére is rohamuk volt.

A legtöbb ideggyógyásznak, és azon orvosoknak, akik rohambetegségeket kezelnek fogalmuk sincs a nátriumglutamát káros élettani hatásáról. Persze hogy nincs fogalmuk. De ha lenne, akkor is minden este azon meditálnának, hogy a nátriumglutamát fogalma kimenjen a fejükből, hiszen a gyógyítás nem üzlet. A betegségben tartás annál nagyobb üzlet!!

Minden idegtudománnyal foglalkozó újság glutamát receptorokról beszél. Ma nagyon felkapott dolog. Ellenben arról senki nem beszél és ír, hogy mit keres a glutamát az ételben koncentrált formában, és miért?
Csak arról beszélnek, hogy a glutamát egyfajta izgató méreg. De arról már nem, hogy a gyermekeknél is egyre több szívinfarktust okoz, és nem tudjuk mitől történhetett, hiszen tegnap még semmi baja nem volt a gyermeknek, ma meg megállt a szíve. Esetleg ma éppen megvakult az egyik családtagunk és hasonló helyzet állt elő.

Ha megkérdezi az élelmiszergyártó cégeket, hogy az "élesztő-kivonat" (nátriumglutamát) mit keres a csomagoláson levő összetevők listáján, büszkén mondják, hogy a glutamát természetes formában fordul elő a természetben. A paradicsom és tengeri hinár is tartalmazza.
Úgy gondolják, jogosan írják hatalmas betűkkel a csomagolásra, hogy "100%-ban természetes". Ez a HAZUGSÁG!

A természetben teljesen más kötésben vannak jelen ezek a glutamátok. Különböző aminosav csoportokban vannak jelen, nem pedig elizolált-szabad-aminosavként.

Ha tényleg természetes formájában fogyasztja a glutamátot, mint komplex fehérjét, azt a gyomor képes rendesen megemészteni. Az emésztőrendszerben szinte nincs szabadkötésű aminosav a paradicsomból, és a tengeri hinárból, vagy bármilyen más természetes ételből.

Szabad kötésű aminosav nem létezik a gyomorban, hiszen ha természetes az étel, akkor az kombinált aminosavként szívódik fel, amit a máj lebont, így nagyon kicsi koncentrátumban fordul elő. Ezért a szervezetnek nem okoz gondot.

Ha a gyártók hidrolizálják, vagy élesztő kivonatként adják az ételhez, akkor az már nem természetes, és a címkézés is megtévesztő. Miután az aminosavból szabadkötésű aminosavat állítanak elő, ez a szervezet számára már méreg.

Ha az emésztőrendszeren keresztül az a glutamic sav a szervezetbe kerül, akkor a vér glutamic-sav szintje 20-szorosára emelkedik, de gyakori a 40-szeres koncentráció is. Az ugynevezett "blood brain barrier" nem képes ilyen mennyiségű glutamic-savat lebontani, mivel ez nem természetes neki. Tehát az állítás az étel csomagolásán, hogy " természetes", egy nagy hazugság.

Aki nátriumglutamáttal telepakolt ételt eszik, annak néhány fűszernövény, melyek blokkolják a glutamic savat, csillapítják a glutamát toxikus hatásait: a kurkuma, silimarin, vagy gingko biloba. Ezért ajánlom mindenkinek a kurkumát, a máriatövis mag olajat, valamint a ginkgo bilobát is!

De a legjobb javaslat az, hogy kerülni kell a csomagolt ételeket! Egyetlen csomagolt ételről sem lehet biztosan állítani, hogy ne lenne tele glutamáttal. Az összetevők listáján kiderül, hogy a glutamát nem is egyszer, hanem 2x,3x vagy többször is szerepel.

Az összetevő listát úgy kell értelmezni, hogy a legelső helyen levőből van a legtöbb, a második helyen levőből a második legtöbb, és így tovább.

Néhány eldugott glutamát név, melyet érdemes figyelni: minden ami "hidrolizált", élesztőkivonatok, monosodium glutamate, monopotassium glutamate, glutamate, glutamic-sav, zöldség-fehérje kivonat, zselatin, minden ami "autolizalt" (autolyzed), sodium caseinate, búza-kivonat, mesterséges izesités, természetes izesítés, aroma-azonos ízesítés, kalcium caseinate, texturált-fehérje, tejsavó-izolátumok, ízfokozók.
Valószinüleg fut még más néven is, csak még nem tudunk róla. Ha minél természetesebben, lehetőleg kóser módon étkezünk és csak természetes állapotában kapható élelmiszereket fogyasztunk, s mi magunk készítjük el azokat, akkor mentesülünk a glutamátok rizikójától. Rohanó világunkban tehát nem kell bedőlni a reklámoknak és nem kell betérni a gyorsétkezdékbe, gyorsbüfékbe, s éttermek, étkezdék, kifőzdék közül is csak azokat látogassuk, ahol természetes alapanyagokból készítik az ételeket és nem konzervekből, levesporokból, stb.

Ha az összetevők listája "fűszerek" megnevezést tartalmaz, akkor a legtöbb esetben az is tartalmaz glutamátot.

A törvény szerint, ha az ételhez már előre összekevert állapotban adnak hozzá valamit, akkor nem kell feltüntetni az összetevők listáján a glutamátot. Csak azt kell ráirni, hogy paprika-bors keverék, de közben tele van glutamáttal is. Ellenben a címkére csak annyi kerül: "fűszerek".

Ha az összetevő listáján több glutamátnak megfelelő nevet lát, az annyit jelent, hogy az étel nagy mennyiségben tartalmaz glutamátot.

Elgondolkodott már azon, hogy miért nem tudja letenni a chips-es zacskót, ha egyszer nekiállt az evésnek? Nézze meg az összetevők listáját, a hidrogénezett olajokon kívül tele van glutamáttal. Az izgató toxinok túlizgatják az érzékelőbimbókat a nyelvén, és további habzsolásra késztetik.
A toxikus hatás nem fejeződik be a nyelvnél, tovább izgatja az emésztőrendszer glutamát receptorait, aztán a glutamát bekerül a véráramlatba, onnan az agyába, és az agyban az agysejtjei a szó szoros értelmében szétdurrannak. mivel a glutamát túlizgatja őket.

Vigyázzon, ne ez legyen a legnagyobb izgalma!

Aztán a lelkiismeretének könnyítése miatt a chips-et leöblíti diétás kólával, és a kólában levő aszpartám rátesz még 1-2 lapáttal. Kész a recept egy jó kis szivinfarktusra vagy agydaganatra, de lehet, hogy csak megvakul tőle. Bármelyik is az eredmény, mind csupa izgalom.

Egyetlen kérdés maradt: miért teszik a nátriumglutamátot az ételbe?
Azért, mert a feldolgozott ételeknek egyébként hányingert keltő íze lenne, és nem enné meg senki!!!!!!!! Továbbá késztet az evésre, hízlal, betegséget okoz. Vagyis üzletet hoz a házhoz.

Állatkísérletet is végeztek az aszpartámmal.

108 patkányt etettek 2 év 8 hónapig az édesítőszerrel. Egy dobozos kólában található aszpartám 2/3 részét etették velük. Az eredmény: TUMOR. Igaz az emberek nem patkányok, de a halálozási statisztikák azt mutatják, hogy a daganatos megbetegedések és halálozások egyre emelkedő mértékben jelentkeznek a glutamátokat tartalmazó ételeket fogyasztók egyre nagyobb táborában.
Joga van mindenkinek vásárlás előtt megismernie, hogy az általa vásárolt ételek miből készültek, miket tartalmaznak. Ha erre nem tudnak felelni az eladók, akkor ne vegyünk az árujukból!! Ha a nyakukon maradnak az ételek, akkor megtanulják az összetevőiket és megkövetelik a beszállítóiktól is, hogy minőségi tanúsítvány bizonyítja azt, hogy mentesek a káros összetevőktől. Azért nem árt az óvatosság sem, mert sok élelmiszeren olyan apróbetűs feliratok vannak, hogy még a szemüvegesek is csak plusz nagyítóval tudják elolvasni azokat. Ha vásárolni megyünk, mindig legyen nálunk nagyító és mindig nézzük meg az összetevőket a csomagoláson.
Weixl-Várhegyi László természetgyógyász

A vízdesztilláló készüléket beszerezheti az info@vizdesztillalo.hu e-mailon keresztül, s hivatkozzon rám, hogy kaphasson részletfizetési kedvezményt. Ha meg lesz a készüléke, meg fogja látni, hogy milyen rövid idő alatt mennyit fog tisztulni a szervezete. Ilyen vízzel és természetes szörpökkel készítsen magának italokat és azokat hordja magával a munkahelyre, de utazáskor is, de ha vendégségbe megy, akkor is legyen önnél tiszta víz, vagy tiszta vízből készült ital, s így talán a vendéglátók is elgondolkodnak, hogy nekik is tiszta vizet kellene inniuk és ilyen vízzel kell megkínálni a kedves vendégeket is. Az sem baj ha ez miatt különcnek nézik Önt, mert Ön már tett egy lépést, hogy ne tartozzon a birkásított tömegek közé, mert már kezd egyéniséggé válni, amihez gratulálok!
Üdvözlettel: W-V.László

Egészséges-e a bio-margarin?

A kérdés

Tisztelt Weixl-Várhegyi László!Az olajokról írt cikke kapcsán felmerült bennem a kérdés:Vajon a Biopont cég Bio margarinja mennyire felel meg a mai elveknek?70 gramm zsírból 22 gramm telitett, állítólag nem hidrogénezett, de pálma olaj is van benne.Kozár AndorEgészséges táplálkozásra törekvő rendszeres olvasója

A tanácsadó válasza

Kedves Andor!
Rövid a válaszom: Nem!!!!!!!!!!!!!
Miért? Azért mert még a bio margarinnakk is magas a transz zsírsav tartalma. Ez egy nyitott zsírsavlánc, amelyet nem tud megfelelően feldolgozni a máj! Magyarul mérgez, ugyanúgy mint a többi margarin, csak ez kevésbé. A pálma olaj nem jó egyik vércsoport számára sem, mert agglutinációt okoz! Ezzel kapcsolatban már több kérdezőnek is válaszoltam, kérem nézze meg a válaszaimat.
Kérem szerezze be, DR. Michael Colgan: Gyógyír az ezeredfordulóra c. könyvét, amelyben tudományosan ki vannak elemezve egyes olajok és zsírok, vaklamint a margarinok egészségkárosító hatásai. Nem véletlen, hogy nem ajnlom senkinek egyik margarint sem, valamint semmilyen margarint tartalmazó ételt (sütik, kekszek, nápolyik, nápolyis csokiszeletek, stb)
Ezt egy korábbi levelemben írtam:
Ezt az anyagot ma kaptam, és máris küldöm, mivel én is régóta mondom, hogy nem szabad semmmilyen margarint enni, de olyan ételeket, édességeket sem, amelyek azzal készültek. Akkor sem szabad megbízni a margarinban, ha nincs rá írva semmi, meg akkor sem, ha az van ráírva, hogy nem tartalmaz transfetti acidot (TFA =transz zsírsav).
Mindössze azt kell megjegyezni, hogy mától számomra minden margarin és margarinnal készült étel TILOS!!!

Kérem továbbküldeni az ismerősöknek és kérem tiltakozni, mindenütt, ahol margaint adnak az étkezdékben ( óvoda, bölcsöde, menza, kórház, vendéglő, cukrászda, stb)!!
Külön felhívon a figyelmet az anyag végén lévő BTK-ra való hivatkozásra! Sem a rendszerváltás előtt, senki, sem a rendszerváltás után egyik párt sem emelte fel a szavát a lakosság margarinnal való mérgezésével szemben, pedig minden párt volt kormányon, még a most a parlamentből hiányzó, kisgazda és MIÉP sem tiltakozott!!!Így kell bármelyikre is szavazni majd jövőre! Mindegyik népirtó volt, s az is maradt.
Évente 30.000 magyar halt meg ez miatt, s ez napi 80 - 90 fő!!!!! A rendszerváltás óta pedig 600.000 fő!!!!! Aki vércsoport szerint táplálkozik, az nem használ margarint. A kóser konyha sem használ margarint és a kóser éttermekben, kóser cukrászdákban sem margarinnal készülnek az ételek, édességek, stb.
S íme a hivatkozás:

Margarin – a terminátor

Évente akár 30 000 keringési eredetű, idő előtti halált lehetne elkerülni, ha betiltanák
Magyarországon az élelmiszeriparban gyártott transz-zsírokat.

A margarinok története
Az élelmiszeripar a II. világháború során kezdte növényi olajokból tömegesen gyártani a
margarinokat, mert azok olcsóbbak voltak és jobban eltarthatók, mert nem avasodtak, mint a
vaj, és szilárdabbak, jobban kenhetőek voltak, mint az étolaj. Később, a 70-es évektől, a
koleszterinek és az érrendszeri betegségek közötti összefüggések felismerése után, az állati
zsiradékok kiváltására, az „egészséges táplálkozás” jegyében ugrott meg, vált általánossá a
fogyasztásuk. Az volt az elképzelés, hogy ha az állati eredetű zsírsavakat növényi eredetűekre
cserélik, akkor azok fogyasztása csökkenti majd a keringési és érrendszeri betegségek
előfordulását.
A telítetlen zsírsavak egy vagy több kettőskötést tartalmazó molekulák. A természetben főleg
a cisz („szabályos”) konfigurációjuk fordul elő, a transz („szabálytalan”) konfiguráció szinte
kizárólag az élelmiszeripar terméke.
A margarinokat hőkezeléssel és hidrogén hozzáadásával növényi olajokból állítják elő.
E hidrogénezés során melléktermékként keletkeznek transz-zsírsavak (trans fatty acid – TFA)
is. A TFA-k legalább egy kettős kötésükben transz- (szabálytalan) helyzetben tartalmazzák a
hidrogénatomokat. Ez megváltoztatatja a zsírsav szerkezetét. Aszerint, hogy a zsírsavlánc
melyik szénatomján van szabálytalanul („transz” helyzetben) a hidrogén, igen sokféle TFA
létezik, ezek mérgező hatása is eltérő.
Kis mennyiségben a természetben is előfordul TFA, de ezek veszélytelenek, sőt, hatásuk
kedvező (International Journal of Epidemiology, 2008 Feb;37(1):173-82, American Journal
of Clinical Nutrition, 2008;87:558-66.).
A mesterségesen előállított TFA-k többsége viszont súlyosan mérgező. Erről mára már
számtalan, megdönthetetlen tudományos bizonyíték gyűlt össze.

A TFA-ban gazdag margarin szívinfarktust okoz
Az első közlemény, amely felvetette, hogy a szívinfarktus kockázata a TFA-t nagyobb
mennyiségben fogyasztóknál megemelkedik, 1993-ban jelent meg (Lancet, 1993 Mar
6;341(8845):581-5). Az első publikáció eredményeit a későbbiek megerősítették, sőt még
ijesztőbb adatokkal egészítették ki. Elfogadottá vált, hogy napi 5g TFA fogyasztása 25%-kal
növeli meg a koszorúér-betegség kialakulásának a kockázatát.
Számomra akkor derült ki, hogy mekkora a baj, amikor 2006 áprilisában, a legrangosabb
orvosi világlapban elolvastam a mára már sokat idézett közleményt. Ebben megmérték 20
ország, 43 gyorséttermében 2004-2005-ben vásárolt, azonos menüjében a TFA mennyiségét
(New England Journal of Medicine, 2006;354,1650-1652). Az egyik meglepő információ az
volt, hogy az azonos éttermi lánc, különböző városokban eladott menüjében sokszoros volt az
eltérés. Így – nem számítva a dánokat, akik addigra már gyakorlatilag betiltották a TFA
forgalmazását (Atherosclerosis Supplements, 2006 May;7(2):43-6.) – Malagában 3g-ot, New
York Cityben 10g-ot tartalmazott egy McDonald’s menü (csirke nugget és sült krumpli). Mai
tudásunk szerint ez azt jelenti, hogyha New Yorkban abban az időben valaki minden nap
megevett egy McDonald’s menüt, és azontúl már csak teát fogyasztott egész nap, akkor nála a
koszorúér-betegség kialakulásának a kockázata 50%-kal növekedett. De mi a McDonald’s a
Kentucky Fried Chickenhez képest? Míg a McDonald’s New York-i 10 grammos TFA-
menüje volt a listavezető, a KFC csúcsteljesítménye 25g volt egyetlen adagban. Mit
gondolnak, vajon ezt hol mérték? Naná, persze, hogy Magyarországon! Tehát a gyorséttermek
között a hazai lett a TFA-bajnok. Eszerint, ha valaki minden nap egy ilyen, magyar KFC

menüvel verte el az éhségét (és nem evett semmi mást), a szívinfarktus kockázata legalább
kétszerese volt, mint az ilyesmivel nem élő honfitársainak. A fenti közleményre szinte
azonnal reagálva, New York City polgármestere betiltotta a TFA forgalmazását. Bár a New
York-i McDonald’s sokkal kevésbé mérgező, hiszen egy adagja 2,5-ször kevesebb TFA-t
tartalmazott, mint az itthoni KFC-é, mégis azonnali reakciót váltott ki, míg idehaza
természetesen néma csend övezte a hírt.

A hazai reakciók
Felháborodva az itthoni hallgatáson, írtam az általam ismert mintegy harminc, az
egészségüggyel foglalkozó újságírónak, készítsen a témában interjúkat. Egy rövid újsághíren
kívül mindössze két lagymatag riport született, amiből az derült ki, hogy lehet, hogy régen így
volt, de mára már mindenki megjavult, nincs semmi baj, ma egészségesebbek az
élelmiszereink, mint valaha. Mivel más visszhangja az aktivitásomnak nem volt, elvállaltam,
hogy elmondom az ismereteimet az RTL-Klub híradójában. A mondandómat – rettenetesen
átszerkesztve és érthetetlenné téve – helyettem a műsorvezető adta elő, miközben én a
háttérben tátogva „hitelesítettem” a sok butaságot, ezalatt a képernyőn valaki egy palack
étolajat csurgatott a serpenyőbe, hogy ezzel is tökéletesen dezinformálja a nézőket (az
étolajban természetesen nincs TFA). Nem hittem, hogy valaki ezt a zagyvaságot megérti.
A McDonald’s itthoni vezetőit így is felizgatta a szereplésem, és másnap sajtóközleményt
adtak ki: „A magyar McDonald’s: hamarosan behozza New Yorkot (Budapest, 2007. március
2.). Mint ismeretes, a világon elsőként az amerikai New York államban léptek fel a
legszigorúbban a hidrogénezett növényi olajak ellen. Az idén életbe lépő tiltás lényege, hogy
a vendéglátóhelyek sütésre kizárólag olyan olajat használhatnak, amelynek transz-zsírsav
tartalma olyan alacsony, hogy az elkészült ételben gyakorlatilag nem mutatható ki. A
McDonald’s, a világ vezető gyorsétterem-hálózataként már a tiltás életbe lépése előtt
kutatásokat végzett, és folyamatosan csökkentette az éttermeiben használt sütőolaj transz-
zsírsav tartalmát. A New York államban található McDonald’s éttermek már most is
biztonsággal megfelelnek a legszigorúbb előírásoknak, a magyar McDonald’s éttermekbe
2008 közepére érkezik meg az új összetételű, maximum 2% transz-zsírsav tartalmú olaj.” Ezt
a vállalásukat már 2007 októberére teljesítették: „A McDonald's az olajfejlesztést és cserét
önkéntesen vállalta.” (McDonalds sajtóközlemény, 2007. okt. 10.) „A McDonald's
Magyarországi Étterem Hálózat Kft. októbertől minden hazai éttermében kedvezőbb élettani
hatású sütőolajra cseréli az eddig használtakat, ezáltal gyakorlatilag nullára csökkenti kész
ételeinek transz-zsírsav tartalmát. Az új olajkeverék több mint 10 éves fejlesztési munka
eredménye, használatával a McDonald's úttörő szerepet vállal a vendéglátásban. A hazai
éttermekkel párhuzamosan Európa szerte átállnak a jelenlegi legmodernebb olajkeverékre,
amelynek zsírsavösszetevői jóval kedvezőbbek a WHO által ajánlott határértékeknél.” A KFC
is büszkén hirdeti a honlapján, (http://www.kfc.com/nutrition/) hogy 2007 áprilisától TFA-
mentesek az élelmiszerei az USA-ban. Hogy nálunk mi a helyzet, arra nem találtam adatot.
Hasonlóan az Unilever is nyilatkozataiban állítja, hogy csökkentette a TFA mennyiségét, de
pontos adatokat csak a Flóra fantázianevű termékein szerepeltet, amely eszerint TFA-mentes.
Ezek a nagy amerikai világcégek a New England Journal of Medicine-ben megjelent cikkek
után egymással versengve cserélik le mérgező zsiradékaikat a már „több mint 10 éves
fejlesztési munka eredménye”-ként (www.mcdonalds.hu) termelt új sütőanyagra. Egy olyan
ország cégeiről van szó, ahol a dohánygyárak hatalmas kártérítéseket fizettek ki tüdőrákban
elhunyt dohányzó honfitársaik hozzátartozóinak, mert azok nem tudhatták, hogy a cigaretta
rákkeltő. Ha az élelmiszertermelő világcégek már 10 éve fejlesztették, és most gyorsan
lecserélték a TFA-s zsiradékaikat, akkor ők nyilván már legalább 10 éve tudták, hogy milyen
gyilkos élelmiszereket gyártanak. „A McDonald's az olajfejlesztést és cserét önkéntesen
vállalta.” Gondolom, bennük is felmerült a dohányosok kártérítésének a példája…

Természetesen, nem csak a gyorséttermek élelmiszerei tartalmaznak nagy mennyiségben
TFA-t.

A TFA hatása a koleszterinre és az egyéb vérzsírokra
Mostanra egyértelmű, számos tanulmány bizonyította, hogy a bevitt TFA-val egyenes
arányban csökken az érvédő hatású (HDL) koleszterinek mennyisége, és nő az
érelmeszesedést okozó (LDL) koleszterin szintje. A TFA-k nemcsak emelik a kedvezőtlen
koleszterinek mennyiségét, de elősegítik a koleszterinek sejtekbe történő beépülését. A
koleszterinszint-növelő hatás 4-5szörös az állati zsiradékokhoz képest (Országos
Élelmezéstudományi Intézet,
http://efrira1.antsz.hu/portal/page?_pageid=240,93000&_dad=portal&_schema=PORTAL
A TFA emeli a vérzsírok (trigliceridek) mennyiségét. Mindezek növelik a keringési eredetű
megbetegedés kockázatát, de a TFA kedvezőtlen hatása sokkal kifejezettebb, mint ami
önmagában a vérzsírok változásából következne.

Általános gyulladáskeltő hatás
Mostanra az is egyértelmű, hogy a TFA-bevitelnek közvetlen gyulladáskeltő hatása is van.
Emeli a tumor-nekrózis faktor (TNF), interleukin 6 és C-reaktív protein (CRP) szintjét. Ezek
vérszintjének emelkedése külön-külön, és az egyéb tényezőktől függetlenül is, erőteljesen
növeli a keringési betegségek, mint a hirtelen szívhalál, az érelmeszesedés és a
szívelégtelenség, valamint a cukorbetegség kialakulásának valószínűségét (New England
Journal of Medicine, 2006;354:1601-13).

Érbelhártyát károsító hatás
Számos tanulmány bizonyítja, hogy az érbelhártyát is károsítja a TFA, csökkenti az erek
rugalmasságát, ily módon is növeli az érelmeszesedés kialakulásának kockázatát.
(Arteriosclerosis, Thrombosis and Vascular Biology, 2001;21:1233-7).

Egyéb hatások
Amennyiben az energia-bevitel 2%-át TFA-val fedezték, a női meddőség 2,3-szorosára (tehát
130%-kal!) növekedett (American Journal of Clinical Nutrition, 2007 Jan;85(1):231-7.).
Egyre valószínűbb, hogy a hasi elhízás kockázatát is növeli a TFA. (Circulation,
2007;115:2231-2246, és Progress in Lipid Research, 2008 Nov 7.). Úgy tűnik, hogy a TFA
beépülve a vérsejtek falába, megváltoztatja azok felületi tulajdonságait, és így közvetlenül is
növeli a trombózis-hajlamot (Nutrition in Clinical Practice, 2006; 21:505-512).

Mekkora a kockázat?
Az összkalória bevitelhez viszonyítva mai tudásunk szerint nincs egyetlen más élelmiszer
sem, amely ilyen súlyosan növelné a keringési betegségek kockázatát. 10 ezer ember
vizsgálata alapján bizonyították, hogy az összes kalória-bevitel TFA tartalmának 2%-os
növelése 23%-kal növeli a keringési betegségek előfordulását. Elméletileg több százfajta TFA
lehet, attól függően, hogy melyik szénatomon helyezkedik el a szabálytalan H-atom. Ezek
toxikus hatása azonban nem egyforma. Van olyan köztük, ami önmagában
megháromszorozza a hirtelen szívhalál előfordulását (Circulation, 2007 Apr
10;115(14):1858-65.).
Magyarországon a halálozás 2004-2006 között évente 131 000-135 000, ebből a keringési
eredetű halálozás 66 000-70 000 között volt. Ezeknek is a fele, tehát kb. 35 000 a
szívbetegségben meghaltak száma (KSH). Ez a halálozási ráta az Unió átlagának közel
kétszerese.

A Magyar Nemzeti Szívalapítvány (http://www.mnsza.hu/elhizas_transz_zsir.htm) évente
1000-re becsüli a TFA fogyasztására visszavezethető szívhalál kockázatát. Saját bevallásuk
szerint ez a szám jelentősen alulbecsült – és ez egyezik az én véleményemmel is. Az általuk
megadott szám egy amerikai összefoglalón alapulhat, mely szerint az USA-ban 30 000-
100 000 halál írható a mesterségesen előállított, hidrogénezett olajok rovására (Nutrition in
Clinical Practice, 2006; 21: 505-512.).
Megbízhatóbb számítások szerint, amennyiben a mesterségesen előállított TFA-t száműznénk
az élelmiszereinkből, a keringési eredetű halálozás akár 22%-a megelőzhető lenne (New
England Journal of Medicine, 2006;354:1601-13). Magyarországra vetítve ez az arány évi 15
000 élet idő előtti elvesztését (ha csak a szívhalált számítjuk, akkor ennek a felét) jelenti. Ezt
a hihetetlen számot támasztja alá a dániai tapasztalat. Az élelmiszerek teljes zsírtartalmában a
TFA mennyiségét 2%-ban maximálták, ezután 3 évvel 20%-kal csökkent a keringési
megbetegedések száma (MTI/AP, 2006, október 17.)!
A legmegbízhatóbb adatokat eddig a Harvardon végzett kutatások szolgáltatták. Ők a
vörösvérsejtekbe beépült TFA mennyiségét vizsgálták, ami sokkal pontosabban jelzi a TFA-
bevitel mértékét. Eszerint a populáció legtöbb TFA-t fogyasztó negyedének a legkevesebbet
fogyasztó negyedéhez viszonyított szívinfarktus-kockázata 3,3-szoros! (Circulation 2007 Apr
10;115(14):1858-65.). Az ő adataikból számolva, és Magyarországra vetítve a TFA
fogyasztása legalább 15 000 idő előtti szívhalált és újabb 15 000 keringési eredetű halált okoz.

Szükséges-e további vizsgálat a TFA károsító hatásának bizonyítására?
Az orvostudományi kutatásokban a legmegbízhatóbbak az ún. kettős vak, placebo kontrollált
vizsgálatok. Az ilyen vizsgálatban sem a vizsgáló, sem a vizsgált személy nem tudja, hogy
valódi hatóanyagot, vagy azonos küllemű hatóanyagmentes placebót kap. Csak mikor az
adatok összegyűltek, és a tanulmányt befejezik, illetve a statisztikai számítások is elkészültek,
törik fel a kódokat, és akkor derül ki, hogy volt-e, és milyen hatása a vizsgált hatóanyagnak.
Jelen esetben az egyik csoport TFA mentes kekszet kapna, a másik pedig, azonos küllemű,
TFA-val dúsítottat. Így kapnánk a legpontosabb adatokat arra nézve, mekkora is a kockázat. A
TFA egészségkárosító hatásáról azonban mára már oly sok adat gyűlt össze, hogy etikai
okokból nem fogadható el egy ilyen kettős vak, hosszú távú követéses vizsgálat (American
Heart Journal, 2008 Dec;156(6):1117-23, Current Atherosclerosis Reports, Volume 9,
Number 6 / December, 2007).

A jelen helyzet itthon
Nyilatkozatokon kívül keveset tudunk.
Az Országos Élelmezéstudományi Intézetben (OÉTI) kétféle margarint vizsgáltak: az
egyikben 0, a másikban 25% volt az össz-zsírtartalomra vetített TFA (márkaneveket nem
hoztak nyilvánosságra). Volt olyan kakaós nápolyi szelet, amelynek egyetlen 30 grammos
szeletében több mint 1 g TFA volt (Kertészné Lebovics Vera: Zsírok, olajok szerepe a
táplálkozásban - OÉTI, 2008. május 6.) Becslések és OÉTI felmérések alapján itthon legalább
napi 2-3 g TFA-t, szélsőséges esetben akár 25 grammot is fogyaszthatunk.
A Flóra margarin, amely a csomagoláson - nyilván önkéntesen - elhelyezett feliraton
deklarálja, hogy TFA-mentes, a saját honlapján erre már nem hivatkozik, amikor a
készítmény szívbarát jellegét hangsúlyozza, nyilván azért, mert akkor talán felmerülne a
fogyasztóban a kérdés, mennyi TFA-t tartalmaz az általuk gyártott Delma, Ráma, vagy a többi
margarin. Ezt nem lehet tudni. A (talán mára már elavult) tápanyagtáblázatban a
„kockamargarinok” (Ráma, Liga, Venus) TFA tartalmát 8-20%-ban adják meg (Bíró Gy.,
Lindner K.: Tápanyagtáblázat, Medicina, 1995.) Az Unilever honlapja szerint „A jó minőségű
margarinok transz-zsírsav-tartalma alacsony, a WHO által ajánlott 1 százalék alatti,
zsírsavösszetételüknek köszönhetően a szív- és érrendszerre kifejezetten jó hatással vannak.”

(http://www.unilever.hu/ourcompany/newsandmedia/pressreleases/a-margarin-kontra-vaj.asp)
Kérdés, mi tekinthető jó minőségűnek, és honnan tudhatja a fogyasztó, hogy rossz vagy jó
minőségű margarint vásárolt a boltban.

Az Unilever fent említett honlapján olvasható: „Az utóbbi két évtizedben egyre-másra
jelentek meg hírek a legkülönbözőbb élelmiszerek, élelmiszer-alkotóelemek káros hatásairól,
így került a céltáblára a tej, tejtermékek, teljes értékű gabonafélék, húsok, édesítőszerek,
egyes gyümölcsök, zsiradékok, és most például a margarin. Az esetek túlnyomó részében
ezeknek a – különben olvasmányos köntösbe bújtatott – híreszteléseknek semmiféle alapjuk
nincs, a róluk írottak nem tartoznak a bizonyítékokkal alátámasztott orvostudományi állítások
körébe.” Ezek a mondatok 2008. január 15-én kerültek fel a honlapra, és akkor már számtalan
tudományos közlemény jelent meg, amely egyértelműen bizonyította a TFA káros hatásait, és
nem kérdéses, hogy a margarinokban mérték a legmagasabb a TFA-tartalmat. Nem szép
dolog a „tej, tejtermékek, teljes értékű gabonafélék, … egyes gyümölcsök,… és most például
a margarin” káros élettani hatásait összemosni. Ha a TFA-ról szóló „híreszteléseknek semmi
alapjuk nincs”, akkor minek kellett csökkenteni a margarinok TFA tartalmát? A kérdés csak
az, hogy most mi a helyzet. Idézet megint csak az Unilever honlapjáról: „a magyar boltok
polcain lévő, Unilever által forgalmazott margarinok transz-zsírsav-tartalma kevesebb, mint a
WHO által ajánlott 1%”. Ezek szerint a 25%-os TFA-tartalmat nem az Unilever
margarinjaiban mérte az OÉTI. Természetesen, nemcsak a „magyar boltok polcain lévő”
margarinokat fogyasztjuk. A TFA szempontjából a magyar boltok polcain lévő margarinok
lényegesen kisebb terhelést jelentenek, mint amit az ipar számára készült sütőzsiradékok
okoznak. Ezek az ipari felhasználásra szánt zsiradékok a legtöbb élelmiszerünkben
megjelennek. Nyilvánvaló, hogy azokból az országokból, ahol a TFA forgalmazását
korlátozták, vagy korlátozni fogják, elindulnak a mérgező zsiradékok azon területekre, ahol
ilyen korlátozásról nincsen szó. Nem okvetlenül margarin, hanem egyéb késztermékek (pl.
keksz, ropi, felvágott, csipsz, pattogatott kukorica, sült krumpli és édességek) formájában.

A Magyar Élelmiszerbiztonsági Hivatal honlapján (http://www.mebih.gov.hu
/szakmaiinfo/tudomanyosinfo/taplalkozas/369/) egyetlen találatot kaptam transz-zsírra, az is
az angliai testvérhivatal álláspontjával foglalkozik: „Az FSA testületi ülése továbbra sem
javasolja az élelmiszerek transz-zsír tartalmának kötelező korlátozását, mivel az angol ipar
magára vállalta a termékek transz-zsírszintjének csökkentését...” Érdekes állásfoglalás, félő,
hogy idehaza is hasonló fog születni, ha nem vigyázunk! Az Országos Egészségfejlesztési
Intézet (OEFI) illetékes osztályvezetője annak idején azt a kommentárt fűzte az írásom
bevezetőjében említett RTL Klub-riporthoz, hogy – bár nem szó szerint idézem – úgy kell
annak, aki gyorséttermekbe jár. Bár az OEFI-nek számos kiadványa van az egészséges
életmódról és táplálkozásról, a transz-zsírokról nem találtam említést

Csak a margarinok veszélyesek?
Természetesen nemcsak a margarinok, hanem általában az élelmiszeriparban a sütéshez
használt zsiradékok, és így valamennyi élelmiszerünk tartalmazhat TFA-t. Ránézésre vagy a
címkék böngészése alapján nincs az a profi vásárló, aki meg tudná különböztetni a mérgező
zsiradékokat tartalmazó élelmiszert az egészségestől. Nem tartalmaznak TFA-t a zsírmentes
és a tiszta, komolyabb feldolgozástól mentes élelmiszerek (pl. cukor, liszt, étolaj). De
számtalan édességben, kekszben, töltelékes süteményben, csipszben, felvágottban,
péksüteményben és egyes tejtermékekben nagy mennyiségben lehet jelen. Szinte bizonyos,
hogy a közélelmezés és az élelmiszer-futárszolgálatok termékei is jelentős mennyiségben
tartalmaznak TFA-t.

A jelen helyzet a világban
New York Város Egészségügyi Főosztálya betiltotta, Dánia 2%-ban limitálta, Kanada nemrég
korlátozta a TFA gyártását, importját és felhasználását. Ausztrália most készíti elő a TFA
forgalmazását tiltó törvényt (Food Amendment (Trans Fatty Acids Eradication) Bill
2008http://parliament.nsw.gov.au/prod/parlment/hansart.nsf/V3Key/LC20081113035).
Hollandia, Finnország és Norvégia kormányai - az élelmiszergyártókkal megegyezve - a
TFA-szintet jelentősen csökkentették.

Miért ragaszkodik az ipar a TFA előállításához?
A TFA egészségkárosító hatása jóval felülmúlja az élelmiszerek növényvédőszer-
maradékából adódó káros hatásokat, pedig ez utóbbi a közgondolkodásban sokkal nagyobb
figyelmet kap. Túl ezen, a TFA-nak semmiféle kedvező hatása nincs, leszámítva, hogy az
ipari élelmiszergyártás során néhány (könnyen helyettesíthető) előnnyel bír. Az ipar átállása
nyilván nincs ingyen, de az átállás után nincs jelentős költségnövekedés, és az élelmiszerek
élvezeti értékében sem következett be kedvezőtlen változás, amint azt a dán példa is mutatja.
A válasz egyszerűnek látszik: egy kiépített technológiát kellene lecserélni, és a már legyártott
zsiradékot eladni. Amennyiben a világ minden országában egyszerre tiltanák meg a TFA
forgalmazását, elképesztő mennyiségű ipari hulladékot kellene tetemes pénzért
megsemmisíteni. Ha velünk etetik fel, még fizetünk is érte…

Mi a megoldás?
Sokan gondolják, hogy elegendő lenne, ha az élelmiszereken feltüntetnék a TFA-tartalmat.
„Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület és a Nemzeti Szívalapítvány arra szólította fel a
kormányt, hogy alkosson kötelező szabályozást az élelmiszerek olyan címkézésére, amely
tartalmazza az élelmiszeripari termékek legfőbb tápanyagainak (köztük a transz-zsíroknak is)
részletes felsorolását, a pontos mennyiség és a napi ajánlott bevitel értékével együtt. Arra
kérték a TÉT Platformot, hogy dolgozza ki javaslatát az élelmiszerek címkézésére, a legfőbb
tápanyagok (így a transz-zsírok) közérthető mennyiségi feltüntetésére, továbbá az ajánlott
napi beviteli értékre” (Budapest, 2007. május 4. - MTI). A címkézés azonban csak a tudatos
vásárlók szokásait módosítaná, és az olcsóbb élelmiszerekbe kerülne át a méreg, ahogy azt a
kanadai példa is mutatja (Public Health Nutrition, 2008 Nov 6:1-6). Így az amúgy is nagyobb
kockázatú, szegényebb néprétegek halálozását növelnénk. Elég gusztustalan megoldás
lenne… Túl ezen, a gyermek-, és általában a közélelmezésben sem hozna változást a TFA-
tartalom feltüntetése. Az éttermekben, menzákon, pékségekben, cukrászdákban sem lenne
könnyű dolgunk, amennyiben az egyes készítmények összetevőit kellene tanulmányoznunk.
Mivel a TFA-fogyasztás kedvezőtlen hatásai a napi kalória-bevitel 1%-át meghaladva már
mutatkoznak, csak a TFA teljes vagy csaknem teljes kivonása fogadható el (British Medical
Journal, 2006;332:931).
Lássuk erről a PAHO/WHO (Panamerican Health Organization/World Health Organization)
ajánlásait (2007. április 26-27):
1. Be kell szüntetni az iparilag előállított TFA élelmiszerekben történő felhasználását.
2. El kell ismerni, hogy az élelmiszeripar önkéntesen csökkenti egyes termékekben a
TFA mennyiségét, de ez nem elég, törvényi szabályozásra van szükség, ami a
társadalom minden rétege számára egyaránt kedvező eredményt hoz.
3. A növényi olajokban és margarinokban a teljes zsiradék 2%-a, az egyéb élelmiszerek
összes zsírtartalmára 5% lehet a maximális TFA arány. Az élelmiszereken, beleértve
az éttermekben és gyermekélelmezési szolgáltatókon át forgalmazott ételeket is, fel
kell tüntetni a TFA mennyiségét és az összes zsiradék összetételét.
4. Bár az egyes javasolt tennivalók még további finomításra szorulnak, de a TFA
kivonását ettől függetlenül haladéktalanul végre kell hajtani.

Nyilvánvaló, hogyha Magyarországon nem lesz rövid időn belül teljes törvényi tiltás, előbb-
utóbb odajutunk, hogy a világ összes megtermelt TFA-ja a hazai lakosság szervezetében fog
lerakódni, hiszen lassan mindenütt korlátozni fogják a TFA forgalmazását.

Dániában 2 év börtönnel és pénzbüntetéssel sújtható, aki megszegi a TFA előállítását és
forgalmazását tiltó törvényt. (Executive Order No. 160 of 11 March 2003 on the Content of
Trans Fatty Acids in Oils and Fats etc - http://www.tfx.org.uk/page116.html. Nálunk nincs
semmilyen, a TFA forgalmazását szabályozó rendelkezés. Mégis, van olyan törvény, aminek
alapján ma is büntethető az, aki TFA-t gyárt, tárol vagy forgalmaz: Btk, 1978. IV. tv. 279. §
(1) Aki forgalomba hozatal céljából olyan közfogyasztási cikket készít vagy tart, amely az
egészségre ártalmas, vétséget követ el, és egy évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű
munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő. (2) Aki ártalmas közfogyasztási cikket
forgalomba hoz, bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.(3)
Aki a (2) bekezdésben meghatározott bűncselekményt gondatlanul követi el, vétség miatt egy
évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő.

Nem találtam azonban olyan paragrafust, amely a miniszterek, a törvénykezésben résztvevők,
az élelmiszerbiztonsággal és egészségvédelemmel foglalkozó vezetők bűnös mulasztását
szankcionálná. Évente 15 000-30 000 honfitársunk idő előtti halála szárad a lelkükön...

Dr. Lakos András
Az orvostudomány kandidátusa

Remélem azok, akik ezeket a sorokat elolvasták, nem vesznek többet semmilyen margarint és nem esznek soha margarint tartalmazó ételnek nevezett lakossággyérítő anyagokat!! Ha eddig nekem nem hittek, akkor higgyjenek Dr. Lakos Andrásnak és Dr. Michael Colgannak, valamint az írásban említett vizsgálatoknak!!!!!!!
Üdvözlettel: W-V.László

Arany kolloid szedése

A kérdés

Tisztelt László!Az Arany kolloiddal kapcsolatban szeretném kérdezni hogy a szedése szájban 10 percig zubogtatva történik? Kérdezném még továbbá hogy akinek amalgám tömése van (2-3 darab) az is zubogtathatja a szájában vagy le kell nyelni egyszerre?Előre is köszönöm válaszát!Tisztelettel:Dániel

A tanácsadó válasza

Kedves Dániel!
Az arany nemesfém és így csak magas hőmérsékleten lehet más fémekkel ötvözni. Az Ön testhőmésékletén nem lép vegyi kapcsolatba az amalgám tömésével. Nyugodtan zubogtathatja tehát, mert így szívódik fel legkönnyebben a véráramba.
Kérdezem, hogy miért nem cseréltette már ki az amalgámos töméseit? Lehet, hogy ezek okozzák a problémáit!

Szójavit Forte

A kérdés

Kedves László! Úgy látom a kérdésem elvesződött, ezért inkább megkérdezem mégegyszer... Túlzott szőrösödéssel küszködöm jópár éve, és olvastam az egyik előző válaszában, hogy valakinek ajánlotta a Szójavit Forte tablettát. Kérdésem az lenne, hogy én is szedhetem-e erre a problémára? 38 éves vagyok és 0-ás vércsoportom van. Folyamatosan kell szedni, vagy kúraszerűen? Köszönöm kedves válaszát! Evelin

A tanácsadó válasza

Kedves Evelin!
Úgy emlékszem, hogy már ezt a kédését megválaszoltam. Mostanában több problémám is volt vagy a gépemmel, vagy a tanácsadói felületre való belépéssel, mert ma is nagyon nehezen tudtam belépni, s tegnap meg egyáltalán nem. Remélem ezeket a sorokat az szerver üzemeltetője is olvassa és kijavítja a hibákat.
Igen szedheti a Szójavit Forte-t! Valószínű egy kicsit magasabb a férfihormon szintje, vagy alacsonyabb a női hormon szintje, mert mindkettő okozhat túlzott szőrősödést. Kérem próbáljon meg jobban odafigyelni a táplálkozására és kerülje a húsevést, a margarin és margarin tartalmú ételek fogyasztását, valamint a tehéntejet és az abból készült tejtermékek fogyasztását, mert ezek is bezavarhatnak hormonális rendszerébe. Bezavarhatnak a környezti ártalmak is, főleg a mellékvese tájékán bekapcsolt állapotban hordott mobiltelefonok, de az sem jó, ha a nyakban hordja valaki, mert akkor a csecsemőmirigy és a pajzsmirigy működését zavarja meg. Egyesek szerint a nők mellében is vannak olyan mirigyek, amelyek zavarokat idéznek elő a nemre jellemző hormon folyamatokban. Ebben is felelős lehet a nyakban hordott mobil, sőt a Bloetooth rendszeres használata is, de hasonlóan árt a dect telefonoknál, ha nem teszik a helyére a kagylót a beszélgetés után.
Segíthet még a Spirulina és a Chlorella nagyobb dózisban való szedése is. Spirulinából legalább napi 500 mg-ot, a Chlorella-ból pedig napi 1000 mg-ot fogyasszon, étkezés előtt. A keleti nők azért kevésbé szőrösödnek, mert sok spirulina és chlorella algát fogyasztanak.
Ha megtalálom a kérdését és abban mást is kédezett, akkor azokat is megválaszolom.
Üdvözlettel: W-V.László