Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Neways termékek

A kérdés

Jó napot!Én Neways termékeket használok ,mert sokak szerint ezeknek vannak az egyik leghatékonyabb termékei ! Használom a kozmetikumait , meg vitaminjait egyaránt!Érdeklődnék, hogy mi a véleménye erről a cégről, mert én csupa jókat hallok róluk, viszont Önnél még itt a tanácsadás kapcsán nem láttam, hogy ajánlotta volna vagy dícsérte volna ennek a cégnek a termékeit!Én mostanáig meg voltam győződve, hogy ezeknél a Neways-es termékeknél nincs jobb, de ahogy olvastam az Ön tanácsait, és utána olvastam azoknak a gyártóknak, akiket Ön ajánl, így teljesen megkettőződtem, hogy itt van Ön egy egészséges életmódhoz értő természetgyógyász ember, aki sok mindenről meg van győződve, hogy mi jó vagy mi rossz egy embernek és még nem dícsérte ezt a céget! Ez kicsit elbizonytalanított, pedig lehet nem kéne! : )Mert végülis ahány hozzáértő személynek olvasom a tanácsait vagy meggyőződéseit ,talán annyi féle változatot ismerek meg! De kinek higgyjen az ember, ha lehet ilyet kérdezni!Én az Antal Valis oldalt szoktam olvasgatni és onnan tudok sok olyan dologról, amiről amúgy még nem is hallottam, legyen az kozmetikumokban található mérgektől kezdve a különböző betegségek természetes anyagokkal történő kikezeléséig, sorolhatnám!De mégis sok egyet nem értő dolgot találok az Önök hozzászólásaiban!Érdekelne, hogy Ön ismeri e Antal Valériát és ha igen mint gondol a munkájáról vagy a szaktudásáról?És ugye most van egy új magyar cég az Organic Mission, amiben ő is segédkezett, tiszta (bio) termékeket gyártanak! Tetszett amiket olvastam róla, csak számomra ezek megfizethetetlenek!Előre is köszönöm válaszát, ha nem szeretne ilyen jellegű kérdésre itt válaszolni, akkor megírhatja az email címemre: foldhazi84@freemail.hu

A tanácsadó válasza

Kedves Ágnes!

Örömmel tájékoztatom, hogy én is tagja vagyok(?) a Neways hálózatnak! Amikor beléptem, megmérték az antioxidáns szintemet, ami akkor 65.000 volt. Csodálkoztak is, hogy hogyan lehet valakinek ilyen magas értéke, ha addig nem szedett Neways termékeket. Beléptem és kipróbáltam a termékeiket. Hát mit mondjak, nem lettek magasabbak az értékeim, sőt némileg csökkentek is, továbbá éreztem bizonyos mellékhatásokat is a LifePak szedésekor. Valószínű volt benne egynéhány olyan anyag, amely nem volt jó a vércsoportomnak. Később ez egy vérkristály analízises vizsgálattal igazolva is lett. Ezért aztán elálltam a szedésétől és azóta nem javasolom, mert nem jók a vércsoportos tesztjei. Ismét visszatértem a vércsoportomnak megfelelő, különböző mlm-es és nem mlm-es cégek által forgalmazott termékekre. nagyon sok jó vércsoport-tiszta termék van forgalomban és mint gyógyító inkább ezeket ajánlom.
Neways termékek nélkül is ismét magasabb a Neways termékekkel lecsökkent antioxidáns szintem. Ugyen milyen érdekes, hogy nem vagyunk egyformák és nem szabad semmit általánosítani!
Lehet, hogy Önnek nincs gyógyítói esküje, arról, hogy nem szabad ártani, de nekem van és én a legjobb tudásom szerint igyekszem ezt megtartani, betartani. Ugyanis, ha valamiről tudom, hogy nem jó valamelyik vércsoport számára és mégis javasolom, akkor ártok az illetőnek!!! A vércsoportok és a különböző lektinek kapcsolata már 85 éve bizonyított tény!!! Az, hogy Antal Valéria (egyébként ismerem), vagy az Organic Mission ismeri-e vagy sem, azt nem tudom. Ha nem ismeri, akkor az baj, mert ma már a teljesértékű gyógyításban, a teljesértékű megelőzésben ezt figyelembe kell venni, főleg annak, aki folyamatosan képezi magát. Az orvosok hajlamosak ezt elbagatellizálni, ugyanis olyan kőkeményen megtanították nekik az egyetemen, hogy nincs gyógyszer mellékhatás nélkül, hogy ezt sajnos alkalmazzák a táplálékkiegészítőkre is: Ha pedig valaki ismeri a vércsoport-specifikusságot, de figyelmen kívül hagyja, akkor az bioterrorista, mivel szándékosan árt!! Ha pedig gyógyítói (Hippokratész) esküjük van, akkor nem szeretnék a helyükben lenni, amikor majd ha elhagyják ezt a földi dimenziót, és számon kérik tőlük cselekedeteiket!!
Én sem vagyok tévedhetetlen, de folyamatosan képezem magam és a tanultakat a megfelelő ellenőrzés után én is alkalmazom. Így találtam fel a szuperoxigénezett vizet is és annak az előállításhoz szükséges készülékeket.
Az mlm-es rendszereket azért nem szeretem, mert vannak kötelező vásárlások, meg olyan árfekvéssel dolgoznak, hogy a terméket vásárlóknak kell eltartani a különböző fokozatú managereket, azok üdüléssel felérő továbbképzéseit, stb.
Jók a Neways kozmetikumok is, de nem mind! Azért tettem ?-jelet a tagságomhoz, mivel már régóta jeleztem a kilépési szándékomat, de nem reagálnak rá és még ma is küldik a hírleveleiket és értesítőjeiket. Ez csak azért jó mert így képben vagyok velük kapcsolatban.
Mint természetgyógyászt, valamint a Herba Ház és a Medi Line Üzletház szakértőjét és szaktanácsadóját nagyon sok mlm-s és nem mlm-es cég megkeres termékeikkel, hogy lépjek be, s hogy forgalmazzam termékeiket. Ki szoktam próbálni az ajánlott termékeket, magamon és a családtagjaimon, de a próba előtt egyéb vizsgálatoknak is alá vetem azokat, valamint vércsoport megfelelősség szempontjából ellenőrzöm azokat.
Az mlm-es termékekről őszintén el kell mondanom, hogy nem mind tiszta termék, s azért tartják mlm-s rendszerben, mert tudják, hogy nem kapná meg a forgalmazási engedélyt a minősége miatt, viszont majdnem mindegyik mlm-s cégnek olyan terméke is, amelyik viszont annyira szuper, hogy pontosan ezért nem kapja meg az engedélyt.
A nem mlm-es cégek termékei jobban ellenőrzöttek hatósági szempontból, ezért átlagban jobban megbízhatóak, bár ebben a rendszerben is vannak silány termékek. Sok terméknek megkapom a részletes termékleírását, amelyikét meg nem adják oda, azt ismeret hiányában inkább nem javasolom.
Szóval nehéz kiigazodni ebben az egyre bővülő piaci- és termékrendszerben, de megpróbálom! Nagyon mulatságosnak tartom, hogy minden termékforgalmazó olyan jelzőkkel illeti a termékeit, hogy azt hiszi az ember első hallásra, hogy itt egy olyan csodaszer, ami legyőzi a rákot, az ilyen, meg olyan betegségeket, stb. aztán rövidesen kiderül, hogy minden cigány a maga lovát dicséri, azaz belekerül a rendszeren belül arra a helyre, ahová valójában való. Lehet belőle első, de lehet a századik is az adott kategóriában.
Például nagyon ellenszenves a Forever Living módszere és sok terméke, de az ő aloe verájuk a legjobb. Vagy a nonik közül magasan a Tahitian a legjobb. Chlorellában az Ökonet a legjobb, de jó a Wellstar-é is, csak az nagyon drága. A GNLD-nek például az antioxi komplexe és a flavonoid komplexe a csúcson van, mint a BioGroup kvargezitje. A Life Pak sem rossz, de az Orthomol termékei magasan verik minőségben és választékban is a Neways-ot. A Cali Vitának is vannak nagyon jó és egyedülálló termékei (vércsoportos vitaminok, Oxy Max, Mega B-Complex), de pl. a Vitamin Station cég készítményei ugyanolyan jók és jóval olcsóbbak, s jobb az elérhetőségük, azaz a beszerezhetőségük is.
Én is, mint sok természetgyógyász is nem azt nézzük, hogy mi jó a megelőzésre, hanem azt, hogy mi jó terápiásan, mert mások a terápiás alkalmazhatóság szempontjából figyelembe vehető termékek és mások az általános egészségmegőrzés szempontjából figyelembe vehetők. A rászorultsági körben figyelembe kell venni az olcsóbb, de még olcsón is jó készítményeket. mivel nem mindekinek egyforma vastag a pénztárcája.
Jómagam személyesen ismertem Lajos Atyát is és sokat tanultam tőle! Legfőképpen azt, hogy nekünk a természet törvényeit kell betartani, s nem a piacgazdaságét! A természet törvényei Isten törvényei, s azokat nem lehet büntetlenül megszegni, s ha valaki megszegi, akkor nem az Isten bünteti meg, hanem az illető saját magát bünteti meg a törvény be nem tartása miatt! Hiába tiszta egy Organic Mission termék is, ha az nem vércsoport-specifikus, vagy nem vércsoport-specifikusan van ajánlva. A vércsoportok és a táplálékokban lévő lektinek összefüggései is természetes törvényszerűségek! Akkor a Vali meg az OM miért nem veszi ezeket figyelembe??
A piacgazdaság törvényeit meg hadd ne nevesítsem be, hogy kinek a törvényei.
Remélem most már megérti írásaimat és válaszaimat!
Üdvözlettel: W-V.László

Késői válasz

A kérdés

Kedves László!Valószínű a korábbi kérdésem nem került Önhöz, így ismét elküldöm. Drága Anyósom problémájáról szeretném az Ön véleményét kérni. 67 éves, a húszas évei eleje óta allergiás asztmás, mostanra 2. típusú cukorbeteg. Boka fájdalma miatt ment el a Sportkórházba, ott megállapították, hogy köszvénye van. (Megjegyzem a korábbi vérvételein látszik a magas húgysav tartalom, de senki sem vette észre). Nem eszik sok húst, régebben is inkább a belsőségeket ette. Az Ön korábbi kérdésekre adott válaszaiból erre a betegségre nem találtam "gyógymódot". Anyósom ismeretségi körében szívinfarktusos, strokos beteg állítólag az őssejt-kapszulától lett sokkal jobban. Ha lehet a köszvényről és erről is szeretném a véleményét kérdezni, milyen életmódváltoztatást, vitaminokat javasol erre.Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm.Tisztelettel Judit!

A tanácsadó válasza

Kedves Judit!
Mellékelem a levelezésem a Natursziget főszerkesztőjével, mivel voltak vonalhibáim is, meg más feladatok a hóeltakarításon kívül is. Egy kicsit összejöttek a kérdések is, de az Önét is hamarosan meg fogom válaszolni.
Kérem a szíves türelmét!

Kedves Gábor!



A sok hóesés miatt már indulni fogok a hóeltakarítási olimpián is! 300 méter hosszan, 29 %-os lejtőn kell havat lapátolnom, hogy le tudjak jönni a hegyről. Holnap lehet, hogy kezdhetem előlről! Tehát ilyenkor, meg ha nem vagyok itthon tényleg nem lehet elérni, ezért van a hangposta a szolgáltatás. Rá lehet mondani az üzeneteket!

Abban igaza van a hölgynek, hogy utóbbi időben többször is rossz volt a net, a tv és a telefon vonalam is (mindhárom szolgáltatást egy dróton kapom az inviteltől). Engem is bosszantott amikor nem tudtam a vonalas készülékemet használni és mobilozni kellett. Végpontján vagyok a hálózatnak és hol az erősítéssel, hol az időjárás okozta vonalszakadással, hol pedig az elosztóba került csapadék okozta problémák voltak, melyet végül megcsináltak, de még most sincs minden tökéletesen rendben. Ezt észre vehetted azon is, hogy gyűlnek a kérdéseim, de nem tudok úgy válaszolni, ahogy szeretnék.

Elnézést kérek a hölgytől, de ha tényleg el akar érni, akkor próbálkozzon többször és főleg az esti órákban! Kérlek tájékoztassad a fejleményekről! A telefonszámom: 06-27-350-204. Így hívja a hölgy, ha mobilról hív, ha vezetékesről!

Üdvözlettel: Laci

Ezüstrúd és Nano Silver

A kérdés

Kedves László kösszönöm tanácsait az ezüstrudal kapcsolatban de én mozgáskorlátozott vagyok azon kivü Heves megyei igy a Metall rt-hez nem tudok elmenni,esetleg tudna adni egy telefonszámot ? A nano silver ezustviz keszitö gépekről mit gondol szertettel Éva

A tanácsadó válasza

Kedves Éva!

Biztosan van a cégnek telefonszáma, de nekem sajnos nincs meg. Ha felhívja az országos telefonszám tudakozót, akkor ott megadják a Metall Rt telefonszámát és akkor rendelni tud telefonon is, csak kérje, hogy a megküldéssel egy időben küldjék a minőségi tanúsítványt is. Az is lehet, hogy az Állami Pénzverde központi számán lehet őket hívni. Ezt a tudakozó meg tudja mondani. Megpróbálhatja a neten is a rákeresést a Metall Rtr-re és a megrendelést is lehet, hogy sikerül ilyen úton rendezni.
Ha van Pesten ismerőse, rokona, vagy ott Hevesben olyan, aki gyakran jár Bp-e, akkor vele is elrendezheti a megrendelést.

A nano-silver készülékkel csak akkor lehet jó kolloidot készíteni, ha desztilláltvízzel és 99,99%-os tisztaságú színezüsttel készítik a kolloidot. Nem tudom, hogy az általuk forgalmazott ezüst lapoknak van-e valamilyen minőségi tanúsítványuk, valamint mennyi az ezüst tartalmuk? Ha nem adnak hozzá, akkor ne vegyenek ilyen készüléket, vagy vehetnek, de az ezüstlapokat is a Metall Rt-től rendeljék meg, minőségi tanúsítvánnyal mellékelve.
Ne ezüstvizet gyártson, mert az félrevezető, hanem ezüst kolloidot. Ezüstvíznek nevezhetjük azt a vizet, amelybe ezüst evőeszközt, vagy ezüst ékszert, ezüst pénzt teszünk és egy idő után kivesszük belőle ezt az ezüstöt. Ehhez nem kell elektromosság sem. Van ezüstözött víz, ezüst kolloid és van ionos ezüstvíz, de van olyan is, amelyek ezeknek valamilyen arányú keveréke (két összetevős, három összetevős, stb). Önnek először azt kell tisztáznia, hogy mihez kell, milyen célból, mert annak megfelelő formában kell a színezüst és a desztillált víz megfelelő formában való elegye, vagy változata.

Bocsánat, hogy ezt írom, de ebben a témában sok a félre értés és a félre tájékoztatás, valamint a tudatlanság is minden szinten. Olyan ez, mintha valaki mondjuk zöldséget kér enni, de nem mondja meg, hogy konkrétan milyen zöldséget, mert különben olyant kaphat, amely nem is jó a vércsoportjának, vagy a betegségére.
Üdvözlettel: W-V.László

Csípő tájéki fájdalom

A kérdés

Tisztelt Uram,32 hetes várandós vagyok és már 5 hete alig tudok lábra állni a csípőtájéki fájdalomtól. Az ultrahang megállapította, hogy a comb/csípő környékén egy izom begyulladt a megváltozott terhelés hatására és ez okozza mindkét oldalon ezt a szörnyű fájdalmat. Orvosi javaslatra IBR System kezelésre járok, és Alpha 20C-t szedek (Sunrider). Eddig eredménytelenül, bár még csak 2 kezelésen vagyok túl:-) Lehet, kicsit türelmetlen vagyok, de a 20 hónapos lányom nem igazán érti, miért nem tudok vele sétálni és többet foglalkozni...Tudna nekem ajánlani valami igazán hatékony gyulladáscsökkentő szert, módszert, kezelést, bármit (ami "tiszta" is, mert vegán életmódot folytatunk és csak tiszta kozmetikumokat stb. használunk).

A tanácsadó válasza

Kedves Manyika!
A vegán életmódjukhoz gratulálok! Remélem azt is a vércsoportjuknak megfelelően teszik! Mert ha nem, akkor bizony a vércsoportjuknak nem megfelelő ételek agglutinálnak és az rontja a keringést abban a tesrészben, ahol az agglutinációs folyamat lérejött. Ha Ön A-s vagy O-ás vércsoportú, akkor a burgonya és a burgonyás ételek előidézhetnek ilyen jellegű fájdalmakat, gyulladásokat. De ugyanezt teszik a margarinok és azok az olajok, a húsok is, amelyek nem jók a vércsoportjuknak, pl.: napraforgó olaj, kókuszzsír, pálmavaj, pálma olaj, földimogyoró olaj, repceolaj, disznóhús, csirke, stb.

Azt is tudniuk kell,hogy a nagyfokú környezetszennyezés miatt, valamint a tápanyaghiányos élelmiszerek miatt 1980 óta mindekinek kötelező lenne szedniük a megfelelő táplálékkiegészítőket!! Ezekről a másoknak írt válaszaimban bővebben olvashatnak! A miértekről is és arról is, hogy mit hogyan kell szedni.
A Chí-machine használatát javasolnám, de csak napi 5 perceket. Viszont azt javasolnám, hogy minden este üljön bele olyan vízhőmérsékletű kádba, ami még önnek ebben az állapotában még elviselhető és nem kellemetlen. Ebben a vízben oldjon fel 3 kg asztali sót és minimum fél óráig legyen ebben a sós vízben. Ezt napona egyszer meg kellene csinálnia.
Nagyon jót tenne ha szedné az ezüst és az arany kolloidokat is, egymástól fél óra eltéréssel. Aranyból napi 3x1 kupaknyit, ezüstből pedig napi 3x3 kupaknyit, úgy, hogy mindegyiket a szájában zubogtassa 10-10 percig.
Naponta 3x15 percig feküdjön úgy hanyatt egy szőnyegre tett pléden, hogy a combjai függőlegesek legyenek, az alsó lábszárai meg legyenek rajta egy széken, úgy, hogy arra tegyenek kispárnát (kis plédet, ülőpárnát), hogy a szék ne szorítsa el a láb ereit. Az alsó lábszárak úgy helyezkedjenek el, hogy a boka és talp rész magasabban legyen a térdnél. Ebben e helyzetben mozgassa előre hátra a lábfejeit, körözzön páros lábbal a bokáival, hol jobbra, hol balra.Többet is eltölthet így ebben a helyzetben 15 percnél, ha az ideje megengedi. Közben játszhat, beszélgethet kislányával is. Ha elmondja neki, hogy Ön most egy kicsit más állapotban van és ez miatt sérülékenyebb és többet kell pihennie, akkor meg fogja érteni és a gyengéd símogatásaival még gyógyítani is fogja Önt!
Szednie kellene a másoknak is naponta ajánlott termékek (nézze át korábbi válaszaimban) mellett a Cali Vita hálózatban beszerezhető New Life nevű magzatfejlődést segítő komplex táplálékkiegészítőt. Bp. Teréz krt 9.ban van egy olyan bolt, ahol hivatkozhat rám a vásárlásnál, s így 30 %-al olcsóbban vásárolhat.
Javsolnám azt is, hogy járjon terhestornára, hogy megerősödjenek a csípőtájéki izmai, ínjai, izületei. Ha korábban sportolt volna valamit, akkor most nem jelentkezett volna ez a probléma.
Az Alpha 20C csak akkor jó Önnek, ha A-s vércsoportú, s ha O-ás, akkor azonnal hagyja abba a szedését!!!
Tiszta vizet igyon (ro. vagy deszt,víz) és patikai sót (NaCl) használjon főzése és ételek sózására.
Mielőbbi javulást kívánok!
Üdvözlettel: W-V.László

Hólyag daganat, cukorbetegség, szív- és érrendszeri betegség

A kérdés

Tisztelt Varhegyi Ur ! Ferjem 5 evvel ezelott holyagdanat muteten ment at. A mult ev okt.ben kiujult daganatot talatak amit eltavolitottak.3 honapos kontrolon a daganat ujra jelentkezett.,. ezt ismet eltavolitottak . BCG kezelesre irtak ki, amit par het mulva elkezdenek. Idokozben tudomast szereztem nehany jotekony gyogyito gomba letezeserol Szivesen hasznalna de .nem tudom meljik lenne az o esteben a legmegfelelobb.Sziv es errendszeri problemai es cukorbetegsege is vanVercsoportja A II. kerem,ha lehet lasson el egy jo tanaccsal! koszonom,Gizela

A tanácsadó válasza

Kedves Gizella!
Ön is a férje helyett szeretne gyógyulni! Miért nem Ő írt nekem! Tényleg gyógyulni szeretne a férje? A daganat is azért keletkezett újra, mert nem változtatott semmit azon a megbetegítő életmódján és táplálkozásán, amely egyszer már daganatot idézett elő nála!! Legtöbb férfi inkább a halált választja, mintsem változtasson azon az életmódján, azokon a káros szokásokon, amelyet megszokott és megszeretett!
Ha pedig nem akar valaki gyógyulni, akkor ott nincs sok remény.
Az A-vércsoport vegetáriánus vércsoport, csak a csirke és a pulyka húsát ehetné. Nem jó neki a tej, meg a margarin sem, de nagyon rossz még a krumpli is.
Az Aloe Vera az Ő csodaszere. Szerezzenek be 99 %-os tisztaságú aloe vera gélt és abból szedjen napi 3x2 evőkanállal étkezés előtt. Nagyon jót tenne neki a lícium is, melyet étkezés előtt kellene szednie, napi 2x1 evőkanállal.
Inni csak desztillált vizet igyon a Dr.O.Hanish módszer szerint, két óránként 4-4 decilitert!! Ha B-s vércsoportú lenne, akkor jó lenne neki a gomba, de Ő A-s és ezért a ganoderma kávé tenne neki jót. Írjon a dudas.sandor@citromail.hu címre és rendeljen tőle ilyen kávét.
A szív és érrendszerre Q10-et és L-Carnitint, Mega B-Complexet, E-vitamint kellene szednie, a cukorbetegségére meg innia kellene a Diabess teát.
Kérem olvasson el több választ is azok közül, amelyaket másoknak válaszoltam meg, mert ebből meg fogja tudni, hogy mennyit kell azokból szedni, amiket leírok, s azt is meg tudja, hogy hol és hogyan szerezze be azokat.
Szóval kellene neki a felsoroltakon túl, Spirulina és Chlorella, szelén, cink, C-1000, BioFlavone C, ProbioFlora, omega-3, MegaChom, Calcium Active, Every One, Lícium, Linom lenmagcsíra por, zöldárpa por. Gombákat ne egyen, még gyógyító gombát sem, mert azok a B-s és az AB-s vércsoportúaknak jó!
A vércsoport szerint kellene táplálnia a férjét! Etessen vele sok főzeléket, sok zöldsalátát, sok zöldséglevest, de főleg sok hüvelyest.
Tiszta vizet kellene innia, ami csak ro. vagy csak desztilláltvíz lehet! Tiszta sóval (patikai NaCl) kellen sózni az ételeit, s most egy kicsit jobban sózza azokat!
Szőlőmag olajjal főzzön és minden kiszedett ételbe is tegyen egy evőkanálnyi szőlőmag olajat de az már hidegen sajtolt olaj legyen!!
Nem írta a korát, de jót tenne neki az is, ha desztillált vizet inna és azzal készítené neki az ételeit és italait. Kérem olvassa el a másoknak is hasonló témákban írt válaszaimat, mert azokból újabb hasznos információkat is szerezhet. Például, hogy hogyan védekezzen az elektroszmog ellen, vagy, hogy ne használjanak vezeték nélküli telefonokat. Nem írhatok le mindenkinek mindent szó szerint, mert nem is ismerek minden adatot a betegről. Jó lenne ha egy ilyen betegséggel kapcsolatban, a leletekkel együtt felkeresnének - előzetes bejelentkezés után- a rendelőmben.
Addig is kezdjen hozá férje gyógyításához!
Tisztelettel: W-V.László