A Nap archetípusa

A Nap a fény, a meleg, az élet, a kozmikus értelem egyetemes jelképe. Látszólagos útja a Föld körül, illetve az Állatövön az élet, a halál, az újjászületés, a fejlődés szimbólumává tette. Rendszerünk középpontja, belőle jön a fény és a meleg minden létforma számára.

Vitalitásunk, létezési módunk és kreativitásunk ebből a forrásból táplálkozik. A Nap azt az energiát sugározza ki, amely a Földön minden élet számára nélkülözhetetlen. Nélküle semmi sem tudna élni vagy növekedni. Ha ez az energia gátolt és nem jut kifejezésre, stagnálunk, és többé már nem vagyunk individuális személyiségek. Ez az állapot a vitalitás, a beteljesedés és a megelégedettség hiányát jelentené.

Kulcs igaz valónkhoz

A Nap ereje soha nem hagy alább. B. A. Mertz (német asztrológus) megfogalmazása szerint ha belső Napunk kialszik, akkor a külső sem ér semmit, és a legforróbb nyári napon is vacogni fogunk. Szerinte a legimponálóbb fellépés sem ér semmit, ha nem ragyog benne a Nap. Így az érző szív sem csak a vérkeringés mozgatója, hanem dobognia kell, erőt kell adnia céljaink megvalósításához.

A Nap helyzete a születési horoszkópban jelenti a kulcsot igaz valónkhoz. Azt mutatja, mily módon kell archetípusainkat (bolygóprincípiumainkat) integrálnunk ahhoz, hogy eljussunk a központba. Legtisztább és legelevenebb energiánkat szimbolizálja, amelyből növekedésünk és kreativitásunk ered. A Nap jegy és ház szerinti helyzete teszi érthetővé, milyen aktivitási területen és hogyan kell törekednünk aziránt, hogy feladatunkat az életben teljesítsük és valóban egyedülálló individuumok legyünk. A Nappal fényszögkapcsolatban álló bolygók azt fejezik ki, hogyan kapcsolódik be a többi archetípus (bolygó, viselkedésforma) ebbe a folyamatba. A Nap rendkívül fontos vezetőnk az individuáció útján.

A horoszkóp központja

A Nap a horoszkóp központja, annak legfontosabb alkotóeleme; házhelyzete a legjelentősebb egyedi tényező. Vitális jelentőségű, hogy az adott életterülettel összefüggő ügyeknek figyelmet szenteljünk. Ha megpróbálunk kitérni ezen kihívásaink elől, valószínűleg más módon leszünk rákényszerítve, hogy elmélyülten foglalkozzunk velük – oly módon, amit már nem tudunk befolyásolni. Nem térhetünk ki ezek elől az energiák elől. Ha azonban ezekkel az energiákkal együtt dolgozunk, kifejleszthetjük saját identitásunkat és erősebbnek is érezhetjük magunkat.

A Nap tehát a középpontból sugárzó életerő, az alkotni vágyás, az elismertség és az önkifejezés vágya, a kreatív energia, a belső ragyogás, a meleg, a szív, az éntudat, az akarat, az önmegvalósítás. A tudat maszkulin jellege miatt kötődik hozzá a férfielv (apa, tekintély, király stb.), de fontos megértenünk, hogy nem biológiai vagy nemi identitás szerinti értelemben.

A sorozat keretei itt sem engedik meg a teljes analógiakör vizsgálatát, ezért válasszuk ki az egyik legfontosabb jelentéstartalmat, a tudatos Én fogalmi körét, a teljesség igénye nélkül.

Éntudat

Az ember legfőbb sajátossága az éntudata (identitása). Ez nem feltétlenül egocentrizmus. Mindenki saját világának központja (az időt és a teret önmagunkra vonatkoztatva tapasztaljuk meg). Mindenki ismeri a mondókát: „Előttem van észak, hátam mögött dél...” Minden ember olyan, mint minden más ember, s ugyanakkor, mint senki más. Természetesen az énünk helyzetről helyzetre aktualizálódik, ám közben döntő fontosságú önazonosságunk állandó megléte.

Az önazonosságnak különböző szintjei vannak: társadalmi (helyünk van a társadalomban), egzisztenciális (cselekedeteink értéke, eredménye), kategorikus (képünk van önmagunkról) és élményszerű (átéljük önmagunkat).


A személyes fejlődés természetes velejárója az Én folyamatos próbára tétele kisebb-nagyobb válságok megélésével. A belső és a külső világ egyaránt kihívásokkal, problémákkal hat az Énre, amelynek feladata azok megoldása. Az Énnek erre a megterhelésre szüksége van, hiszen az Én éppen aktuális problémamegoldó képességét meghaladó kihívások okozta lelki feszültség fejleszti a pszichét. Természetesen gyakran előfordul, hogy a probléma meghaladja az Én kapacitását, és még elviselni sem tudja igazán a helyzetet, ezért külső segítségre szorul.

Az Éntudat, illetve a körülötte szerveződő tér, vagyis a Tudat az, ami viszonyul, ismer meg, tudatosít vagy éppen nem hajlandó tudomást venni (azaz a tudattalanba száműz). Ezért a horoszkópban minden a Nap helyzetének szempontjából ítélendő meg. Ő az, ami azonosul vagy ellenáll, elfogad vagy elutasít egy bolygóprincípium (archetípus) által jelképezett elvet, viselkedésformát, illetve egy tudattalanbeli energiát. A Nap (mint a Tudat szervező központja) mindig magából indul ki, mindig magára vonatkoztat. Önmagát tartja a psziché abszolút értékű kifejeződésének.

A gyermeki éntől a felnőtt Énig

Az asztrológia kollektív archetípusai kevés kivétellel mind megkérdőjelezik a Nap (Ego) uralmát. Ha a Nap, úgymond, nem tér ki a kihívás elől, azaz felvállalja ezt a potenciálisan tudati fejlődést okozó konfliktust az említett ősképekkel, akkor jó úton jár. Ha azonban elfojtja, elutasítja, akkor könnyen válik a helyzetből komplexus (lelki görcs), neurózis (lelki probléma) vagy kivetítés, amelynek a megnyilvánulásait előszeretettel könyveli el eseményként a leegyszerűsítő, eseményorientált asztrológiai gyakorlat.

„Az Ego feladata az, hogy az egész rendszerre rávilágítson, lehetővé téve ezáltal, hogy tudatossá és ily módon felismerhetővé váljon” – írja Marie-Louise von Franz.

Semmi nem lehet tudatos az Én (az Ego) nélkül. Az Én komplex adottság, elsősorban a létezés tudatából áll. Az Én tartalmakat vonz magához a tudattalanból, és benyomásokat szerez a külvilágból. Ami kapcsolatba lép az Énnel, az tudatosul, ami nem lép kapcsolatba az Énnel, az tudattalan marad. A serdülőkor előtt még nem beszélhetünk stabil, kialakult Énről. Az éntudat megerősödésének folyamata archetipikus, egyetemes emberi fejlődési sajátosság, belső program. Miután az úgynevezett „Énkomplexum” kialakul, az a továbbiakban a személyiség fő centrumává válik.

Az asztropszichológia ezért a kezdeti gyermeki énről (Hold) fokozatosan helyezi át a hangsúlyt a felnőtt tudatos Énre (Nap). Amint az Én a tudatos személyiségét, egyéni karakterét megszervezi, fokozódik a tudattalannal való kapcsolat fejlesztésének szükségessége is, s az érett, felnőtt Ego mintegy berendezkedik a pszichében.

Lemondani az Egóról?

Divatos üzenet önismerettel foglalkozó körökben az Egóról való lemondás hirdetése. Ám itt vagy fogalomzavarral, vagy fatális tévedéssel állunk szemben. A fentiek ismeretében már sejthető, hogy sajnálatos félreértéssel van dolgunk, hiszen ha sikerül valakinek az Egójáról való „lemondás”, az egyenlő a megszűnéssel. A tudatomról mondok le ugyanis, ha lemondok az Egómról, mert semmi nem lehet tudatos az Ego (= Én) nélkül. Az Én kapcsolata a pszichikus valósággal képezi a Tudatot. Az Ego egyfajta szervező központ, ami rávilágít az egész pszichés rendszerre, lehetővé téve, hogy az tudatossá váljon.


Ismert, hogy egy személyiség a fejlődése során háromszor születik meg. Első a testi születés, amikor biológiailag önállóvá válunk. Második az egyéni éntudatunk megszületése a család szociális méhéből. Harmadik a szellemi újjászületésünk, ami a tudatos Én Self-re (Önvaló) való irányultságát jelenti. Azaz a szellemileg érett embert az Ego-Self tengely kialakulása jellemzi, és nem az Ego megszűnése.

Mi az a pszichés gravitáció?

Erich Neumann szerint a tudatos Énre egyfajta „pszichés gravitáció” hat, azaz az Én hajlamos visszatérni saját tudattalan állapotába. Ez a visszatérési hajlam fordítottan arányos a tudatos Én erejével. Tehát minél erősebb a tudat, annál több és szabadabb pszichés energia áll a tudatos Én rendelkezésére akaratként, eszközként, s természetesen annál kisebb a „pszichés gravitációból” fakadó tehetetlenség. Másik irányból megközelítve: minél gyengébb a tudat, annál erősebb a „pszichés gravitáció”, a tudattalan vonzása. Ilyenkor a Tudat nem eléggé fejlett, hogy ellenálljon a vonzásnak. Gondoljunk itt példaként törzsi közösségek emberének vagy éppen a gyermekkor tudatosságának a szintjére. Túlterheltség, betegség, külső körülmények, vagy éppen egy komplexus aktiválódása is előidézheti ezt a fajta „pszichés gravitációt” felnőtt embereknél.

A tudatot, illetve a tudattalant energiatöltésekként is elképzelhetjük a köztük lévő feszültséggel együtt. Ahogy a tudat fejlődik, úgy alakul ki egy viszonylag független, önmagában álló rendszer, benne az Én-komplexummal. Ha a tudat energiaszintje megfelelő mértékű, akkor beszélhetünk tudatosságról, illetve nyitottságról a tudatosulás felé. Ám ha a tudatos rendszer energiaszintje csökken, akkor a tudatközeli tartalmak a nagyobb energiájú kollektív archetípusok vonzása alá kerülhetnek. Az asztropszichológia önismereti modelljében a tudatközeli tartalmakat a személyes bolygókkal (Merkúr, Hold, Vénusz, Mars) modellezi, a kollektív archetípusokat a kollektív planétáknak (Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz, Plútó) felelteti meg.

Bizonyos tudattartalmak le és fel mozognak a pszichostruktúránkban. Ez a dinamika szimbolikus módon is megjelenik, leképeződik az asztrológia összetett rendszerében. Mivel ezek a szimbólumok természetüktől fogva közelebb állnak a tudattalan világához, mint a tudathoz, azaz meghatározó bennük a tudattól távolabb lévő tartalom, ezért olyan előretekintésre adnak lehetőséget, amire egyébként a tudat önmagában nem lenne képes. Ugyanakkor ezen „előrelátásra” lehetőséget adó tudattalanbeli tartalmak elősegítik a tudatosulás folyamatát is.

A tudatos Énnek szüksége van percepciós eszközökre is. Ezeket az eszközöket jelképezi a Merkúr archetípusa az asztropszichológia rendszerében, ám ez már átvezet bennünket a sorozat következő részéhez.

Tick Ervin
asztrológus
Stellium Asztropszichológia
Tel.: (30) 534-9183
www.stelliumpress.hu

(Felhasznált szerzők: B. A. Mertz, E. Neumann, C.G. Jung, Dr. Süle Ferenc)

(Következik: A Merkúr archetípusa)


Bejelentkezés

Videó ajánlatunk

Biofizikai állapotfelmérés felsőfokon
A videóhoz kattintson a képre!

Heti horoszkóp

Heti horoszkóp

Hírlevél fel/leiratkozás

Találkozzunk a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés