Javítja a memóriát a narancslé

Napi fél liter narancslevet fogyasztó idős emberek jelentős javulást tapasztaltak agyműködésükben – mutatja egy új kutatás. Alig két hónapra van szükség ahhoz, hogy a memória, a beszéd és a reakcióidő jelentős javulása megmutatkozzon. Úgy vélik, hogy az eredmények hátterében a narancsban lévő természetes vegyületek, a flavonoidok állhatnak.

Izzadság-boldogság

Az emberek képesek az izzadságszagukon keresztül közölni másokkal a pozitív érzelmeiket, amikor ugyanis boldogok vagyunk, olyan kémiai összetevőket termel a szervezetünk, melyeket az izzadságunkon keresztül mások is érzékelni tudnak, vagyis a boldogság ugyanúgy „fertőző” lehet, ahogy a mosoly. A negatív érzelmek szintén kiütköznek az izzadságszagunkban.

Hol volt, hol nem volt

Hasznosabb a gyerekeknek az esti meseolvasás, mint hinnénk – állítja egy kutatás, amely MRI segítségével vizsgálta 3-5 év közötti csemeték agyi aktivitását, miközben a koruknak megfelelő történeteket hallgattak. Azok a gyerekek, akiknek gyakran olvasnak fel, könnyebben megértik a hallott szöveget, és a szókincsért felelős agyterületek is aktívabbak náluk.

Ómega-3 a depresszió ellen

Az ómega-3 zsírsavak csoportjának egyik tagja, az eikozapentaénsav (EPA) hangulatjavító hatású a súlyos depresszív zavarban szenvedő betegek közül azoknál, akiknek a vérében magasak a gyulladásra utaló értékek. Az EPA hatékony azoknál, akiknél a négy gyulladásos marker ( egy-egy betegség jelenlétét jelző vegyület) közül legalább egynek az értéke magas.

Több nyelv – mentális tréning

A kétnyelvű emberek szerencsések: jobb munkalehetőségeik vannak, és a demencia is kisebb eséllyel alakul ki náluk. Egy kutatás szerint mindez nem elég, hiszen még a világot is másképp látják! Két nyelv párhuzamos használata egyfajta mentális tréning, ami az agyat rugalmasabbá teszi, később mutatkoznak az idős korral járó mentális hanyatlás tipikus jelei is.

Joghurttal a depresszió ellen

A bélflóra jótékony baktériumai a tudatunkra is hatnak, befolyásolhatnak kognitív folyamatokat. A probiotikumos étrend-kiegészítőt szedőknél ritkább a mentális betegségre hajlamos emberekre jellemző rumináció, tehát „befelé fordulás” és tépelődés – derül ki egy kutatásból. A tabletta formájában szedett probiotikumok a joghurt élőflórájában is megtalálhatók.

Nárcisztikus férfiak

A férfiak több generáción keresztül, kortól függetlenül magasabb pontszámot értek el a személyiségteszt nárcisztikus vonásokra vonatkozó részében, mint a nők. A nárcizmus sok problémát előidézhet a személyközi kapcsolatokban, például ellehetetleníti a hosszú távú kapcsolatok fenntartását, illetve hozzájárul a nem etikus magatartáshoz, sőt az agresszióhoz is.

Szex 70 fölött

Az időskori kiegyensúlyozott szexuális élet elősegíti a memória megőrzését – derül ki egy kutatásból, amely szerint a 70 éven felüliek csaknem fele aktív nemi életet él. A szexualitás a megfelelő agyműködéshez is hozzájárul, szó szerint fiatalon tartja az agyat. Minél elégedettebb valaki idős korban a nemi életével, annál élesebb az esze és jobb a memóriája.

A magányosok korábban halnak

A magány és a társadalmi elszigeteltség ugyanannyira akadályozza a magas életkor elérését, mint az elhízás. A magány és a halálozás kockázata közötti összefüggés a fiatalabb népesség esetében nagyobb, mint az idősebbeknél. A társas kapcsolatok hiánya megnöveli a kockázatot, a meglévő társas kapcsolatok pedig pozitív hatást gyakorolnak az egészségre.

Idősebben az élet napos oldalán

Az emberek idősödve egyre jobban megbíznak az emberekben, és egyre boldogabbak. Ahogyan idősödünk, nagyobb eséllyel látjuk meg másokban a jót, és elfelejtjük a kisebb csalódásokat, amelyek fiatalabb korban olyan óvatossá tesznek bennünket. A bizalom növekedésének természetesen árnyoldalai is vannak, mivel ez néha a csalók prédáivá teheti az időseket.