Gyakran mondunk ilyesmiket: „Olyan boldog leszek, ha majd végre leadok 3 kilót…”, vagy „Olyan boldog leszek, ha végre sikerül befejeznem a weboldalamat…” De semmi okunk rá, hogy várjunk arra, amíg majd boldogok leszünk vagy jól érezzük magunkat. Mi van, ha most is boldogok lehetünk, anélkül, hogy már megkaptuk volna, amit akartunk?
Test-lélek-szellem
Önismeret az anyaságban
A babavárással minden megváltozik bennünk, körülöttünk. Nőiségünk más oldaláról is megmutatkozik, másképp látunk már embereket, helyzeteket, másképp érzékelünk, és a „más állapot” kifejezés szülés után is helytálló.
Tanácsok a hatékony tanuláshoz (3.)
Folytatódnak a megjegyzéssel kapcsolatos tudnivalók, tanácsok, a V betűsök után az A betűsökkel: szóljon a halk zene, jöhet az agytréner is, de semmiképpen se hívjuk segítségül a kávét, az alkoholt.
Töltsük fel az akkumulátorokat
Gyakran érezzük fáradtnak magunkat? A fáradtság egy ördögi kör. Aki fáradt, egész nap kedvetlen, este aztán elégedetlen magával, és emiatt gyakran a következő napot is fáradtan kezdi. Törjük meg ezt a folyamatot, tankoljunk napközben friss energiát.
Tanácsok a hatékony tanuláshoz (2.)
A három részből álló tanulási folyamat második részét a megjegyzéssel (bevéséssel, rögzítéssel) kapcsolatos tudnivalók és tanácsok ismertetésével folytatjuk. Fontos a sorrend, az olvasás, a jelölés – és a puska!
Kristályok bűvölete
Amikor kimerülnek az energiatartalékaink, eluralkodik rajtunk a stressz, ingadozik a hangulatunk, ideje, hogy tegyünk valamit a jobb közérzetünk érdekében. Nézzünk körül a kristályok között, melyek egyedi rezgése lehet gyógyír nemcsak a testi, hanem a lelki nyavalyákra is.
Tanácsok a hatékony tanuláshoz (1.)
Diákok százezrei ültek ismét az iskolapadokba, de megkezdődik/folytatódik a felnőttek oktatása, (tovább)képzése is. Újra beindulnak a nyelv- és egyéb tanfolyamok, csoportosak és egyéniek egyaránt. Mottó a 3L: a Life Long Learning, amit (a rosszízű „életfogytig” helyett) szöveghűen élethosszig tartó tanulásnak fordítunk.
Progresszív relaxáció
Régi tapasztalat, hogy az izmok ellazításával és a légzés szabályzásával a stressz, az idegesség csökkenthető. Relaxációnak nevezzük azokat a módszereket, melyek segítségével akaratlagosan rövid időn belül lecsökkentjük idegrendszerünk feszültségszintjét és csökkentjük szorongásszintünket.
Az abortusz lelki utóhatása
Sem az abortusz ellen, sem mellette nem akarok kardoskodni, hanem pszichológusként az abortusz lélektani következményeiről szólnék, mert az álmokból kiderül, hogy a döntés utáni megkönnyebbülés (ha van egyáltalán), csak látszólagos.
Marokkövek és elixírek
Minden kő, hasonlóan a növényekhez, különböző frekvenciájú rezgéseket bocsát ki magából. Az emberi szervezet egyes szervei is sajátos frekvenciájú rezgéssel működnek, így a megfelelő szerveket a hasonló rezonanciájú kövekkel harmonizálhatjuk, gyógyíthatjuk.