Megtalálták a reflux okát
Natúrsziget 2010. június 17. csütörtök, 19:00Megtalálták a savas refluxbetegségért felelős molekuláris képletet. A savas reflux kellemetlen, gyakran fájdalmas emésztőrendszeri betegség, mely akár veszélyes is lehet. A népesség jelentős hányadát érinti világszerte.
Mi is a refluxbetegség?
Refluxbetegségről akkor beszélünk, amikor a gyomor (gaster) savas tartalma valamilyen mértékben a nyelőcsőbe (oesophagus) rendszeresen visszakerül (reflux = visszafolyás). Egészségesekben is előfordulhat, hogy a gyomor záróizma nem zár mindig 100%-os biztonsággal, és ennek következtében néha felszökik a gyomorsav a nyelőcső alsó szakaszára. Ez azonban normálisnak tekinthető, és nem okoz komolyabb problémát. A reflux azért okoz kellemetlen tüneteket, mert a gyomorban levő erős sav felmarja a nyelőcső, esetenként a gége nyálkahártyáját, illetve idegi úton hörgőgörcsöt is okozhat. Betegség tünetei jellegzetesek. Az egyik leggyakoribb ezek közül a különböző mértékű gyomorégés. Ez rendszerint a szegycsont mögötti égető fájdalomérzetként jelentkezik, amely a mellkason keresztül felfelé, a szájba sugárzik. A fájdalmat ekkor már szinte bármilyen tevékenység fokozza: hajolás, lefekvés, hideg vagy forró ital, étkezés. Ez az érzés általában étkezés után néhány órával jelentkezik. Szakértők nagy szerepet tulajdonítanak a refluxbetegség kialakulásában a nyelőcső alsó záróizmának, illetve zárókészségének, mivel ez biztosítja a gyomortartalom visszafolyásának megakadályozását. Normál esetben a záróizom összehúzódásakor a nyelőcsőben keletkező nyomás nagyobb, mint a gyomorban lévő nyomás, így reflux nem jön létre. Tartósan fennálló refluxbetegség súlyosan károsítja a nyelőcső nyálkahártyáját, ami annak gyulladásához vezet, ez az ún. reflux oesophagitis. A folyamat előrehaladtával a nyelőcső nyálkahártyája megváltozik, a normálisan jelenlévő többrétegű el nem szarusodó laphámot hengerhám váltja fel. Ez az elváltozás a Barret nyelőcső vagy Barret oesophagitis egy daganatmegelőző állapot, melyből nyelőcső adenocarcinoma fejlődhet ki.
A probléma oka a hiányos működés
A felfedezés segíthet helyreállítani, korrigálni a nyelőcső falának kóros mozgását, elváltozását, állítja dr. Alok Pawaskar az indiai Chennaiban működő Apollo Kórház nukleáris gyógyászati részlegének szakértője. A gyógykezelések a hagyományos savlekötőkkel - melyek semlegesítik a gyomor maró savait - , együtt alkalmazva, hosszabb távon is enyhíthetik a refluxos betegek szenvedését.
A Gastrooesophagealis refluxbetegség meglehetősen gyakori, a népesség mintegy 15 százalékát érinti. A betegség legfőbb oka, hogy a gyomor záróizma, mely egyfajta szelepként működik normálisan, spontán kinyílhat vagy egyszerűen nem tud teljesen bezáródni. A legtöbb kutatást is végeztek már, hogy megtalálják a betegség okait, behatoló és nem fiziológiai módszerekkel egyaránt. Ebben a tanulmányban a kutatók a molekuláris képletet vizsgálták, hogy bővebb információhoz jussanak a test fiziológiai folyamatait illetően, képet alkotva a mozdulatlan nyelőcső-izmokról funkcionális szempontból is.
49 beteget vizsgáltak meg állva és fekve röntgennel, és megvizsgálták a mozgásképtelen vagy gyengén működő záróizmot és az alsóbb záróizmot. Vizsgált a betegeket ülve és hason fekve is. A betegség súlyosságát egy 0-3 értékű skálán értékelték: a 0 érték azt jelenti, nincs jele a betegségnek, a 3 a legmagasabb érték a legsúlyosabb tünetekkel járó reflux volt. A 49 betegből 11-nél semmi jele nem volt a betegségnek, 5 betegnek akkor volt problémája, ha feküdt. 7 betegnél, akiknél gyengék voltak a tünetek, csak akkor fordultak elő, ha hanyatt feküdtek. 19 betegnél, akinek enyhébb tünetei voltak, hanyatt fekve erősödtek a panaszai és csak 5 betegnek volt panasza álló helyzetben is. Tíz, súlyosabb esetből hat betegnek akkor is panaszai voltak, ha álltak, és mind a tízen panaszkodtak, ha lefeküdtek. Szinte minden esetben a helytelen záródás , illetve a záróizom rossz működése okozta a problémát. Ha a további kutatások során sikerül a nyelőcső hiányos mozgását korrigálni gyógyszerekkel, elősegíteni a záródási funkciót, végleg megszabadulhatnának a betegek a refluxtól.
(Forrás: Molecular Imaging Reveals Origin of Acid Reflux Disease, Angolból fordította: G.Á., Gastrooesophagealis refluxbetegség)
3 hozzászólás
-
Hsz. link
2010. június 24. csütörtök, 08:30
Beküldte *természetes*
Kedves Természetgyógyász!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Köszönöm a linket, melyet feltettél!!!! Tegnap diagnosztizáltak egy családtagnál refluxot, szóval nem váltlen, hogy én ebbe beleszaladtam :-) Szép napot :-)
-
Hsz. link
2010. június 23. szerda, 13:21
Beküldte
kácsé
Felfedeztem oldalukon a reflux-os cikket és rögtön klaviatúrát ragadtam, hogy info@-ra küldendő mailben felhívjam figyelmüket a fenti Chris Kresser írásokra. Szerencsére visszaléptem a cikkhez, hogy volt-e az alján Önöknél a témával foglalkozó név és így megleltem Természetgyógyász hozzászólását, ami a cikk PageDown-os olvasásakor épp nem látszott.
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
Most már csak a véleményükre vagyok kíváncsi, meg egy pici csalódásnak akarok "hangot" adni, hogy kommentár nélkül tesznek közzé egy cikket, egy ennyire ellentétes szakmai álláspontokkal jellemzett témában.
-
Hsz. link
2010. június 21. hétfő, 03:25
Beküldte Természetgyógyász
Egy fenét találták meg!
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.
A gastro-oesophagealis reflux betegség (GERD: Gastro Esophageal Reflux Disease, magyarul: gastro-oesophagealis reflux betegség) nem a nyelőcső betegsége.
"A gyógykezelések a hagyományos savlekötőkkel - melyek semlegesítik a gyomor maró savait-, együtt alkalmazva, hosszabb távon is enyhíthetik a refluxos betegek szenvedését."
Ez eleve rossz megközelítés, tekintve, hogy a korosodó szervezet nem több, hanem kevesebb gyomorsavat termel, azaz a gyomorsav kiválasztása a kor előrehaladtával egyre csökken. Ha azt még külön is csökkentjük, azzal a már amúgy se jó emésztést csak tovább rontjuk.
A GERD-t inkább a túl kevés és nem a túl sok gyomorsav okozza!
Savas reflux akkor alakul ki, amikor a hasüregi nyomás gyomor felfújódást okoz és ez felnyomja a gyomor tartalmát a savval együtt a cardián keresztül a nyelőcsőbe.
Mindezt alapos részletességgel tárgyalja a Chris Kresser:
A gyomorégés és a GERD rejtett okai címü kétrészes tanulmány, amit bárki elolvashat itt:
http://www.tenyek-tevhitek.hu/csaktagoknak/reflux-gyomoreges-gerd.php
(Lehetséges hogy regisztrálni kell az oldalon...., de megéri!)










