Divat vagy egészség? Fűző, piercing, plasztika?

Talán mindenki egyetért velem abban, hogy a divat a legritkább esetben szolgálja az emberek egészségét. Mindig érdemes tehát elgondolkodni, akarjuk-e követni ezeket a hóbortokat, vagy inkább saját egyéniségünkre hagyatkozunk. Vannak, akik szabályosan lenézik, maradinak titulálják azt, aki nem követi a sok millió „birkalelket”, nem áll be a sorba.

Az 5G technológia veszélyei

Néhány napja írtam az 5G mobil technológia (5G wifi) veszélyeivel és az ellene való védekezéssel foglalkozó nemzetközi konferenciáról. Most a tanácskozás egyik előkészítő tanulmányának azt a részét ismertetem, amely az elektromágneses sugárzásnak (EMF) a legfiatalabb korosztályra gyakorolt hatását és az 5G technológiai egészségügyi kockázatait ismerteti.

Ha akarja, ha nem, az 5G bejön a lakásába

Éppen most tartják az 5G mobil technológia veszélyeivel és az ellene való védekezéssel foglalkozó nemzetközi konferenciát, amelyet online közvetítésben (angolul) mi is követhetünk. Az 5. generációs, vezeték nélküli adatátvitel itt van már az „előszobánkban”, és a világ úgy lép ebbe az új korszakba, hogy előzőleg nem győződött meg annak ártalmatlanságáról.

Hiperaktivitás és cukor

Nyári táboraim remek alkalmat adnak arra, hogy tanulmányozzam, megfigyeljem a gyermekeket. Mivel a korosztály széles, beleláthatok a generációk jellemébe, érdeklődési körébe, játszási szokásaiba. Nagyon jó, közvetlen kapcsolatot ápolok a szülőkkel is, ezt igen fontosnak tartom. Őszintén tudok velük beszélgetni a gyermekről, minden gonoszkodás nélkül.

Fényvédők: 10 tévhit a tények fényében

Legendák, mítoszok, tények – a napvédelem témájához mindenki hozzá tud tenni valamit. Mindenki tudja, hogy a napsugarak károsak lehetnek a bőrre, és hogy mennyire fontos a nap elleni védelem. De vajon jól tudjuk? Nézzük meg, melyek azok a tévedések, amelyek a legmakacsabban tartják magukat a napozással kapcsolatban. Megvéd-e például a ruhánk a sugárzástól?

PADAM – klimax a férfiaknál (2)

Sokáig azt hitték, hogy a kb. 50 éves korra programozott hormonális lejtmenet kizárólag a nőkre jellemző. Manapság azonban már a férfiakra is érvényes ez a fajta testi, pszichés és szexuális „romlás”. A PADAM az egyik olyan betűszó, amelyet leírja a tünetek együttesét, a nemi hormonok termelődésének csökkenését jelenti bizonyos korú férfiak körében.

PADAM – klimax a férfiaknál (1)

Sokáig azt hitték, hogy a kb. 50 éves korra programozott hormonális lejtmenet kizárólag a nőkre jellemző. Manapság azonban már a férfiakra is érvényes ez a fajta testi, pszichés és szexuális „romlás”. A PADAM az egyik olyan betűszó, amelyet leírja a tünetek együttesét, a nemi hormonok termelődésének csökkenését jelenti bizonyos korú férfiak körében.

„Házi” kedvencek

Régen a kutya házőrző, nyájterelő volt, szívesen ellátta ezt a feladatot, mert a kutya nagyon szeret dolgozni. Némi jutalomfalatért megtanult sok mindent, amivel a gazdájának kedveskedhetett. A házakba nemigen tehette be a lábát. A macskák pedig egerésztek, ez volt a feladatuk, hiszen a gabonát, az élelmet nem hagyhatták meg az egereknek, patkányoknak.

Wifi, a lassan ölő gyilkos

Szinte mindenkinek van már wifi az otthonában. Meg kell adni, hogy ez nagyon praktikus, de a wifi által kibocsátott elektromágneses hullámok bizonyos egészségügyi problémákat vetnek fel. Néhány tanulmány kimutatta, hogy ezek a hullámok károsak lehetnek az egészségre, főleg a gyermekeknél, különösen aggasztó az agyra és az alvás minőségére gyakorolt hatásuk.

Olívaolaj: kultúrkincs extrákkal

Az árnyékos olajfaligetek évezredek óta alakítják a tájat a Földközi-tengeren vidékén. Az olajfák egészséges gyümölcse a mediterrán konyha fontos része, íze és sokoldalúsága mellett valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy az olívaolaj használata egyre népszerűbbé válik, már a mi konyhánkba is bejutott. Mi teszi olyan egészségessé az olívaolajat?