Művészetterápia – kevesebb gyógyszer
Számos pszichiátriai betegség kísérő tünete az akadozó vagy teljesen hiányzó verbális kommunikáció. A páciensek komplex terápiájának mára már szerves része lett a művészetterápia, ráadásul kevesebb gyógyszerre van szükségük. Ha ma születik, Van Gogh is kezelhető lett volna…
A terápia lényegéről, alkalmazási lehetőségeiről beszélgettünk Trixler Mátyással, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának professzorával, e terápia egyik hazai meghonosítójával.
– Szakszerűen hogyan definiálható a művészetterápia, és milyen betegségek gyógyításában alkalmazható?
– A terápia valójában többféle módon is leírható. Általában két irányzatát említi a szakirodalom: a többnyire csoportos formában alkalmazott művészetterápiát és az egyéni formában alkalmazott művészet-pszichoterápiát. Az előbbi – a hagyományos fogalmak szerinti művészetterápia – alkalmával a foglalkozásokon résztvevő személyeknél a rajz, illetve egyéb grafikus kifejezési módok, például a festés, esetleg a gyurmázás vagy más, manuálisan végzett alkotó tevékenység folyamatában olyan kreatív lelki energiák szabadulnak fel, amelyek önmagukban is pozitív terápiás hatást fejtenek ki. Mivel a csoportos művészetterápiában a terapeuta szerepe általában a munka koordinálására, a csoportban dolgozók tevékenységének az ösztönzésére szorítkozik, elegendő, ha az illető szakmai alapismeretekkel és jó kommunikációs készséggel rendelkező, empátiával megáldott személy. A csoportos terápia során maga az alkotó folyamat fejti ki a gyógyító hatást. Egyaránt kiválóan alkalmazható magatartászavarban, beilleszkedési problémákkal küszködő, vagy egyszerűen csak mélyebb önismeretre törekvő embereknél.
A művészet-pszichoterápia a csoportos foglalkozásokkal ellentétben a terapeutától nagy felkészültséget, szakmai rutint kíván. Ebben az esetben a művészetterápiának más a szerepe: az orvos-beteg kapcsolat indulat-áttételi viszonyrendszerében nyeri el az értelmét. Egyszerűbben megfogalmazva, a két terápiás módszer közötti különbség a következő: a csoportterápiában maga az alkotó tevékenység pozitív lelki hatásai gyógyítanak, a művészet-pszichoterápiában pedig az alkotáson túl a grafikus produktum válik a terápiás kapcsolat fókuszává. A rajzbeli kommunikáció kiszélesíti és elmélyíti a kommunikációs csatornát. A gyakorlatban e módszer előnye jól megmutatkozik például azoknál a súlyos regresszióban lévő személyeknél, akik alig vagy egyáltalán nem képesek verbális kommunikációra a környezetükkel. Ez tapasztalható például a skizofrénia bizonyos fázisaiban, a súlyos depressziósoknál vagy az autistáknál. Az ilyen betegeknél sok esetben előfordul, hogy ha papírt, rajzeszközt adunk a kezükbe, önként rajzolni kezdenek, így próbálnak kapcsolatba lépni a környezetükkel és jelzést adni érzelmeikről, belső fájdalmaikról.
– Laikusként feltételezem, hogy vannak, akiknél a rajz, másoknál a festészet, esetleg a kerámiával való foglalatoskodás a célravezetőbb. A terapeuta minek alapján dönt arról, hogy páciensénél mely művészeti tevékenység volna a legcélravezetőbb?
– Általában a rajz, mint a legegyszerűbb és legkézenfekvőbb megoldás az általánosan alkalmazott módszer. Annak kiegészítője lehet a színes ceruzás, esetleg akvarellfestéses technika. Az olajfestés már helyhez kötöttebb, több eszközt, anyagi befektetést igénylő módszer, ezért viszonylag ritkán alkalmazzák. Meggyőződésem, hogy a terápiás módszer mibenléte, vagyis az, hogy a páciens rajzol, fest, gyurmázik vagy éppen szobrot készít, másodlagos szempont. A lényeg maga az alkotó munka, illetve az általa indukált pozitív érzelmek, gondolatok. Leginkább a rehabilitációs fázisban lévő betegeknél, de ritkábban már a terápia alatt is kiválóan alkalmazhatók terápiás eszközként a különféle népművészeti tevékenységek.
