Az immunrendszer erősítésének öt szokatlan módja

Ha rendszeresen figyelemmel kísérjük az egészségügyi híreket, akkor tudjuk, hogy ha brokkolit eszünk, ha nem dohányzunk és ha kerüljük a stresszt, akkor erősebb lesz az immunrendszerünk. De azt tudjuk-e, hogy az is erősíti az immunrendszert, ha összeveszünk a házastársunkkal vagy ha marhasültet eszünk?

Szeretkezzünk többet

Ha az a mottónk, hogy „Ma nem, drágám, fáj a fejem”, akkor lehet, hogy kihagyunk egy jó lehetőséget, hogy erősítsük az immunrendszerünket (és természetesen a kapcsolatunkat). A szexuális aktivitás, akár heti egyszeri vagy kétszeri alkalom, megnöveli az A immunglobulin (IgA) szintet, ami egy olyan ellentest, amely véd a nátha vírusok és más fertőzések ellen.

A pennsylvaniai Wilkes egyetem egyik kutatása során különböző szexuális életű diákok nyálmintáját hasonlították össze. Azoknak a diákoknak, akik hetente egyszer vagy kétszer szeretkeztek, magasabb volt az IgA szintjük, mint azoknak, akik kevesebb, mint heti egy alkalommal. Mielőtt túlságosan izgalomba jönnénk: a kutatás azt is bebizonyította, hogy a túl sok szex ellenkező hatással van az immunrendszerre: azoknak a diákoknak, akik hetente háromszor vagy többször létesítettek szexuális kapcsolatot, alacsonyabb volt az IgA szintjük, mint azoknak, akik hetente egyszer vagy kétszer szeretkeztek.

Együnk több marhahúst

Ha már úgyis annyi répát eszünk, hogy egy ketrec nyulat jól lehetne lakatni vele, akkor miért ne próbáljuk ki a marhahúst is? Persze nem egy hájjal borított, fél kilós kicsontozott hússzeletről van szó. Egy vékony 80–100 grammos marhaszelet azonban nagyon jó cinkforrás. Ez az elem segíti a fehérvérsejtek termelődését, és megnöveli a falósejtek számát, amelyek a rák ellen küzdenek. Ha nem szeretjük a vörös húsokat, próbáljuk ki a szárnyasokat vagy akár az osztrigát, hogy több cinkhez jusson a szervezetünk. Vagy, ami még jobb, szórjunk a marhahúsra hirtelen sült gombát, antioxidánsban gazdag fokhagymával.

Egy kis stressz nem árt

Mindannyian tudjuk, hogy a stressz legyengíti az immunrendszert. Vagy talán mégsem? Amíg a krónikus stressz, aminek hosszú távon ki vagyunk téve, elfojtja az immunrendszert, a rövid távú stressz serkentő hatással van rá.

Dr. Firdaus S. Dhabar állítása szerint a test ösztönös válasza a stresszre a „leginkább alábecsült természet adta túlélő eszköz”. A ohiói állami egyetem professzora hisz az ún. „harcolj vagy menekülj” vészreakcióban, amely felkészíti a kardiovaszkuláris rendszert és a váz- és izomrendszert a fizikai változásokra, és segíti az immunrendszert, hogy válaszoljon a kihívásra. Ily módon, a rövid távú stresszhatások képesek erősíteni az immunrendszerünket.

Veszekedjünk jól

Ki emlékszik Elizabeth Taylor és Richard Burton szóháborújára a „Nem félünk a farkastól” (Who’s Afraid of Virginia Woolf) című filmben? A házaspár folytonos rosszindulatú civakodása valószínűleg az agyára menne a legderűsebb aranyhalnak is. Egy Nemzeti Egészségügyi Tanács által finanszírozott kutatás bebizonyította, hogy azok a párok, akik tisztelettudóan és ésszerűen vitatkoznak, kevesebb citokin nevű, stresszel kapcsolatos proteint termelnek, amely gyengíti az immunrendszert, mint azok, akik kevésbé udvariasan veszekednek.

A kutatók interjút készítettek házaspárokkal, aztán megfigyelték őket, ahogy olyan problémákról tárgyalnak, amiben drámai módon eltért a gondolkodásuk. Azok a férjek, akiknek a felesége értelmes szavakat használt – mint például „józan ész”, „azért mert” és „gondolkodni” – sokkal kevesebb immungyengítő citokint termeltek, mint azok, akiknek a felesége inkább „érzelmi töltetű” szavakat használt.

Egy másik kutatás során azt figyelték meg, hogy azoknak a pároknak, akik veszekedés közben maró gúnnyal becsmérelték és sértegették egymást, sokkal gyengébb volt az immunrendszerük, és 40%-kal több időre volt szükségük a sérülésekből való felépüléshez egy házastársi összecsapás után (félreértés ne essék, nem fizikai sérülésekre kell gondolni).

Sportoljunk kevesebbet – na ilyet se hallunk gyakran!

Ha a sport immunrendszer erősítő hatásáról van szó, a kevesebb több. Természetesen, a triatlonisták és a maraton futók egészségesnek néznek ki, de a túl sok edzés rövid távon lecsökkentheti az immunrendszer hatékonyságát. A mértéktartó mozgás (beleértve a házimunkát is, például a porszívózást) erősíti az immunrendszert, mivel megnövekszik a falósejtnek nevezett sejtek termelődése, amelyek a baktériumokkal küzdenek, és felgyorsítják az immunsejtek keringését a testben.

A kutatások azt mutatják, hogy akik szórakozásképpen futnak vagy sétálnak, ritkábban fáznak meg vagy ritkábban vesznek ki szabadnapot a munkából betegség miatt, miután kialakítottak egy rendszeres mérsékelt edzésprogramot. A kulcsszó a „mérsékletesség”. A túl sok edzés legyengíti az immunrendszer reakcióit, és aki intenzíven edz, 72 órával a kiadós edzés után nagyobb valószínűséggel megbetegszik. A kemény edzésen alapuló életmód megnöveli két olyan hormon – a cortisol és az adrenalin – termelődését, amelyek ideiglenesen legyengítik az immunrendszert.

(Forrás: www.edenkert.hu)