Kövessen minket:Kövessen minket Twitter-enTwitter, Kövessen minket Facebook-onFacebook vagy
2010. augusztus 01., vasárnap - Boglárka. Holnap Lehel napja lesz.
 
 

Gyógyítók, rendelések című menüpontunkban a látogatók különböző szempontok szerint kereshetnek, ha valamelyik alternatív gyógyító – orvos vagy természetgyógyász – szolgálatait kívánják igénybe venni. Adatbázisunk folyamatosan, szinte naponta bővül, ezért érdemes gyakran belenézni a kínálatba.

Csak olyan gyógyítók adatai kerülhetnek fel portálunkra, akiknek megvan a megfelelő képzettségük és végzettségük a gyógyításhoz, és ezt oklevelükkel is igazolni tudják.

Ha Ön, Tisztelt Látogatónk – akár alternatív terápiás orvosként, akár természetgyógyászként – szintén gyógyítással foglalkozik, és szeretné, ha adatai ugyancsak szerepelnének adatbázisunkban, akkor töltse le innen azt a fájlt, amelyből részletes tájékoztatást kaphat.

Adatbázisunkban az alábbi feltételek szerint kereshet:





Tipp: ha több mezőből is választ, azzal szűkítheti a találatokat. Például a „Szakképezettség” mezőben a reflexológust, a „Rendelés helye” mezőben pedig egy települést kiválasztva megkapja az adott településen rendelő reflexológusok listáját – amennyiben tartalmazza az adatbázisunk.
Partnereink
Hirdetés
Hirdetés
 
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
 
Belépés
    
 | 
Hírlevél fel/leiratkozás
Natúrsziget Online Hírlevél
Találkozzunk a Facebookon is!
Szavazás
Ön hogyan védekezik a napsugárzás káros hatásai ellen?
 
Időjárás
Partly Cloudy Sunny PM T-Showers Partly Cloudy Mostly Sunny
26C 31C 27C 24C 26C
Vasárnap Hétfő Kedd Szerda Csütörtök