Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Derékfájás, hajhullás, rendellenes bőrhámlás, stb

A kérdés

- Derékfájás, hajhullás, rendellenes bőrhámlás, erős lábfájás, stb -Kedves Weixl-Várhegyi László!Köszönöm eddigi válaszát, és várom a folytatást!Addig is leírnám, hogy sem tetoválásom, sem piercingem sem egyéb őrültségem nincsen. Ékszereket nagyon ritkán viselek, tartósan soha nincsen rajtam semmilyen. Kertes házban lakunk, így a szomszédok viszonylag távol vannak, nekünk pedig nincs mikrohullámú sütőnk, inkább hagyományos dolgaink vannak mindenben. Étkezni pedig próbálunk egészségesen, amennyire a pénztárca engedi, mert hát ami igazán egészséges, manapság az igen drága. Bizonyára vannak méreganyagok a szervezetemben, de nem gondolom, hogy túl sok lenne (ennek ellenére természetesen a méregtelenítéssel egyetértek, és a lúgosításra is gondoltam már, csak nem tudom, milyen ételeket kellene ehhez kerülnöm ill. fogyasztanom és mennyi időn át), mert a húsokat sosem szerettem igazán, ami keveset eszem belőlük, az a saját nevelésű (nem tápokon felnőtt) nyúl- vagy csirkehús. Leginkább a zöldségek és gyümölcsök híve vagyok, és a tésztát is szeretem. A csapvizet nagyon rég nem tudom már meginni, mert agyon van klórozva, és ez az egyetlen, amiben úgymond "luxusozok", mert többnyire szénsavmentes, természetes ásványvizet iszom, vagy pedig gyümölcslét, teát. Azt írta: "Azért kötötte az ágyhoz egy olyan betegség, amelyet orvosilag nem lehet diagnosztizálni, mert nem mozdulhatott valemerre, amerre szeretett volna. Így kapta, kapja a figyelmeztetést, hogy változtasson valamin..." - Tudom, hogy milyen változásra lenne szükség, ám sajnos ezt nem tudom megoldani, mert családon belüli és nagyon "durva" probléma. Minden sejtemben érzem, hogy amire szükségem lenne, az nagyon nagyfokú és tartós nyugalom, amely sajnos sosem adatott meg (és a jelenlegi helyzeten, amely már fenn áll pár éve, sajnos pénz hiányában nem tudok változtatni, mert így nem tudok elköltözni...), ezért nem tudom, hogyan léphetnék és merre, csak egyhelyben toporgok, tehetetlennek érzem magam, pedig próbálkozom megoldani, de hiába. A pajzsmirigyem is vizsgálták, vesét is néztek stb., mind negatív. "A szőrösödése azt is jelenti, hogy felborult a hormon háztartása, mivel nem szedi folyamatosan a spirulinát és a Chlorellát. Most, hogy baj van, szednie kellene a Szójavit-et is." - itt magára a cisztára tudok gondolni, ami ezt okozza, hiszen (utánaolvastam több helyen) mivel az van, az ösztrogénszint állandóan magas a szervezetemben, aminek nem kellene így lennie. Egyébként nem tudom sajnos, hogy mi az a "spirulina" és a "chorella", a szójavitet gondolom, lehet kapni gyógyszertárban, bioboltban (?). Egyelőre ennyi hozzáfűznivalóm lenne az észrevételeihez, amelyet nagyon is köszönök és a folytatást is!Üdvözlettel:D. T. Edina

A tanácsadó válasza

Kedves D.T.Edina!
Az előző kérdésénél folytattam az erre a kérdéseire adott válaszaimat is!
Kérem nézze meg ott, hogy mit válaszoltam.
Üdvözlettel: W-V.László

Vashiányos vérszegénység

A kérdés

kedves László !Épp az Önnek feltett kérdéseket olvastam, közöttük a candidiázissal kapcsolatosak juttattták eszembe, h. én is szeretnék kérdezni.Két éve vérszegénység miatt természetgyógyászhoz fordultam, és különösebb elbeszélgetés nélkü "megállapította" nálam a candidiázist , kezembe nyomott egy nyomtatott lapot, hogyan kellene táplálkoznom, egy sor étrendkiegészítő nevét és két doboz perui gyógynövénycsodát az asztala alól - amiről otthon derült ki, h. fekélyeseknek nem javasolt - ( operált gyomorperforáció után voltam, ezt is elmondtam a "doktor " úrnak....). Az ún.személyreszabott vizsgálat miatt teljesen elvesztettem a bizalmam, a kúrát nem folytattam, pedig....lehet alapjaiban igaza volt.Viszont, idén candidiázisra vonatkozó vizsgálatot kértem és az derült ki, h. nincs nálam ilyen.De nagyon vérszegény vagyok , igazából hosszú évek óta. Utánanéztem a régi véreredményeimnek, és 20 éve tart a lassú vörösvértest fogyás, és mintha nem lenne utánpótlás. Mindig írtak fel vaspótlót meg vitaminokat, de mivel ezektől fájt a gyomrom, nem szedtem be, viszont rosszul sem éreztem magam a vérszegénység miatt - most sem, így aztán sosem jártam a végére. Mára már annyira vérszegény vagyok , hogy tényleg szeretném lezárni( de - amúgy semmi tünete). Az a kérdésem, igaz az, amit a családi orvosom mond, hogy ezt már csak a hematológiai kivizsgálás után, valamilyen külső segítséggel lehet helyrerakni?Köszönöm segítségét előre is, tisztelettel:M.Ildikó

A tanácsadó válasza

Kedves Ildikó!
A táplálkozással kapcsolatban kövesse a másoknak írt válaszaimban leírtakat. Szedje a mindenkinek szedésre megjelölt táplálékkiegészítőket. Egyen sok zöld színű, ételt, főleg zöld salátákat, de főzelékeket is. Nagyon jó a spárga, a brokkoli, a kelkáposzta, a spenót, stb.
Nem kell félnie a vashiánytól, ha legalább két hónapig naponta szed, a D6-os 3.számú Schüßler sóból (Ferrum Phosphoricum) 3x2-őt a nyelve alatt elszopogatva. Így nem fog fájni a gyomra sem, mert a száj nyálkahártyán keresztül szívódik fel. A bevétel előtt és után fél óráig sem enni, sem inni nem szabad!
A Herba Házban, vagy a Medi Line Üzletházban szerezzen be réz kolloidot is és abból napi 1,5 centilitert zubogtasson a szájában 10 percig és ha marad valami belőle, akkor azt nyelje le. Lehet, hogy a sok vasszedés mellett azért nem épült be a szervezetébe, mert hiányzott a beépüléshez szükséges réz is. Szedhetné a Vitamin Station Every One nevű készítményét is. Napi 1-et kell bevennie közvetlenül az étkezés elején.
Nem ártana, ha megtanulná a jóga légzést is és tiszta levegőjű helyeken, naponta többször is csinálna ilyen légzőgyakorlatokat. Ha vabn pénze a Cali Vitánál a nevemre beszerezheti az Oxy Max-ot és abból is jót tenne napi 3x10 csepp 1 dcl desztilláltvízbe csepegtetve.
Kérem kb három hét múlva számoljon be az eredményekről, mert addigra már nem lesz annyira, vagy egyáltalán nem lesz vérszegény.
Persze tilos a tej- és tejtermék, valamint a margarin és az ezzel készült ételek is, mert a gyomor perforációja is ezektől lehetett!!!! Igyon mindennap, legalább egyszer 2-3 dcl édesgyökér teát, eszt.vízzel készítve étkezés előtt! Sokat segítene a Spirulina és a Chlorella is! No meg a zöldárpa por, napi egy púpozott teáskanállal, egy kevés oliva extraszűz olajjal elkeverve és a kiszedett ételekre téve.

Üdvözlettel: W-V.László

Stressz és a gyomor. Az agy és arra ható káros tényezők

A kérdés

Tisztelt Várhegyi László ! A stresszel kapcsolatban lenne kérdésem ami a tanulás alatt a Zh-on és a vizsgaidőszak alatt rontja le a teljesítményemet.. Olyan iskolába járok ami érdekel is és nem csak azért járok oda mert ez éppen olyan divatos . Szeretem a természet tudományi tárgyakat szeretek új ismerete anyagot elsajátítani úgyszólván ha jól megy szeretek tanulni , de ez a sok negatív tapasztalat már néha a kedvemet szegi. Nem is nagyon erőltetném a dolgot , ha egyszer-egyszer nagy ritkán nem az ellenkezője fordul elő amikor olyan könnyen és gyorsan tudok tanulni és az így megszerzett tudás sokkal tartósabbnak is bizonyul mint amit csak akarattal és szorgalommal szerzek meg. Ezek a pozitív tapasztalatok tartják életben a kitartásomat , hogy ott a helyen a suliban , és tovább folytassam az iskolát . .Én jártam már önnél de az idő kevésnek bizonyult hogy minden kérdésemre választ kapjak. Egy vérvételi eredményt is vittem ami ön szerint jó volt. Candidával kapcsolatban kerestem meg . Ön azt mondta hogy ne a candidára figyeljek mert az már nem igazán dominál hanem a bélflórát kell nagyon jól vissza építeni.A táplálkozással is elég gyakran előfordul , hogy éhes vagyok , eszem nem sokat , az ételt jól megrágom. Még érzem ,hogy éhes vagyok de a gyomromban már teltség érzetet is érzek. Többet már nem eszem de akkor meg ez éhség érzet meg a teltség érzet nem szűnik meg jó darabig . Próbálkoztam már azzal is , hogy tovább ettem de a teltség érzet fokozódott és az éhség érzet is maradt. Ritkán fordul az elő , hogy eszem vagy iszom és utána sem teltség vagy éhség érzet nem kínozB-s vércsoportom van és vércsoport specifikusan étkezem . Sok nyers ételt fogyasztok és jó vizet iszom . Eszem az olajokat is meg a táplálék kiegészítőket is amiket javasolni tetszett. Nekem nem okozott semmiféle problémát hogy bizonyos táplálékokat nem fogyaszthatok mert a találkozásunk előtte is nagyon oda figyeltem hogy mit eszek és mit iszok . Gyakorlatilag csak egy két élelmiszert kellett elhagyni vagy kicserélni és már vércsoport specifikus is lett a táplálkozásom és azóta még jobban odafigyelek hogy mivel mit lehet egy étkezés alatt össze párosítani.Okozhatja –e ezeket a tüneteket a még nem megfelelő bélflóra vagy valamilyen nehéz fém jelenléte a szervezetemben vagy a maradék candida gomba ami még nem a megfelelő helyen és mennyiségben van jelen ? Volt amalgám tömésem több is de ezeket már megfelelő orvossal megfelelő időben a holdnaptár szerint eltávolítattam és jártam fém kivezetésre is . Előfordulhat-e az hogy esetleg még mindig van a szervezetemben ezekből a fémekből vagy egyéb salak anyag ? Vagy valamilyen más kiegészítőt is kellene még szednem vagy egyéb dolgot kellene tennem ami még segít? Tisztelettel Tikky

A tanácsadó válasza

Kedves Tikky!
A tanulás akkor megy jól, ha minden olyan anyagot megadunk az agysejteknek, amelyektől azok jól működnek. Az agysejtek nagyon érzékenyek. A vérbe sajnos felszívódnak méreganyagok is, amelyek a vesén és a májon, esetleg a bőrön, tüdőn, nőknél pedig, amíg megvan a havi ciklusuk a méhen keresztül ürülnek ki a szervezetből. Ez a kiürülés nem megy végbe gyorsan, mert amíg nem végez az immunrendszer a méregtelenítéssel, addig sajnos a vérben benne vannak a méreganyagok. Az agynak kettős védelme van. Van a koponyacsont és a liquor, amely megvédi a nagyobb fizikai behatásoktól De van az úgynevezett vér-agy gát is, amely a méreganyagokat tartalmazó vérből nem engedi felszívódni a mérgeket az agysejtek számára. Minden elektromos és elektromágneses sugárzás legyengíti a vér-agy gátat és ezáltal ahol meggyengül ez a vér-agy gát, az az agyrész rosszul fog működni. Attól függ melyik agylebenynél van ez a sérülés, az a funkció gyengül az irányításban és ha ez a tanulással és az információ szerzéssel kapcsolatos, akkor nehezen tanul és könnyen felejt az illető. Ha viszont például az emésztés, s ezen belül a gyomor irányító zónája sérül, akkor lehetnek olyan diszfunkciós érzések, hogy esetleg a normál táplálkozás mellett is folyamatosan jelen van az éhség érzés. Éhség érzés, evési kényszer jelentkezik akkor is, ha nem kapja meg a megfelelő tápanyagokat vitaminokat a szervezet. A legtöbb ember jóltáplált éhező, mert a megevett ételek nem tartalmaznak annyi vitamint, ásványi anyagot, nyomelemet, amennyi a szervezet számára kellene. Ha viszont ilyenkor beszednék a szervezet számára folyamatosan és mindennap szükséges táplálékkiegészíőket (ezekről már korábbi válaszaimban írtam), akkor nem jelenkezne evési kényszer, nem alakulna ki elhízás, nem jelentkezne éhségérzet.

A vér-agy gát sérülését az alábbi sugárzások idézik elő:
- az összes elektromos sugárzások (vezetékek, készülékek, transzformátorok, stb)
- az összes elektromágneses sugárzások (mobiltelefonok, mikrohullámú sütők, dect telefonok, autó- elektronika, energiatakarékos izzók, fénycsövek, stb)
- radar-sugárzások (katonai és polgári repülés)
- digitális sugárzások (rádió-, tv adók, műholdak sugárzásai)
- ferkvencia- és amplitúdó modulált sugárzások (rádió- és tévéadók)
- AM-micro sugárzások (kábel nélküli jeltovábbítás, pl.; UPC)
- képernyő- és monitor sugárzások,
- lézer sugárzások (vonalkód leolvasó, szórakoztató elektronika, dekorációk).
- tranziens sugárzások (földeletlen fémek antennaként való viselkedései,
- Faraday kalitka szerű zárt terekben keletkező belső sugárforrásoktól kialakult teljesítménysűrűség.
Ezek ellen lehet, és kell is védekezni.
- harmonizálókkal, nagy dózisú C-vitamin fogyasztással ( napi 20.000-25.000 mg)
- árnyékolt kábelekkel, árnyékolt készülékekkel (Faraday-kalitka), földeléssel.
- részleges és földelt árnyékolásokkal,
- kevésbé károsító készülék cserékkel (pl. csöves, katódsugaras tv helyett LCD tv)
- energiatakarékos izzók helyett hagyományos wolfram-szálas izzók.
- a károsító sugárzásokat kibocsátó készülékek, berendezések csak a legrövidebb ideig legyenek használatban.
- a károsító sugárzónán belüli tartózkodás megszüntetésével, védőtávolság kialakításával.
Szóval van mit tenni ez ügyben, mert a médiák nem hívják fel a figyelmet ezekre a veszélyekre, vagy ha mégis szóba kerülnek ezek, akkor elbagatelizálják ezeket.

Az agy számára szükséges tápanyagok:
Omega -3 zsírsavak
B-complex vitamin, plusz B1 vitamin adagolással
E-vitamin
Gingko (vizsgák idején ginszeng is)
Bioflavonoidok
Antioxidánsok
Alváskor melatonin
A sok nevetéskor, mosolygáskor, orgazmuskor kialakuló szerotoninok, dopaminok, endrofin ópiátok
Tiszta víz ( deszt, vagy ro)
Oxigén ( oxigénszifon-oxigénpatron, Oxy Max-stabilizált oxigén, jóga légzés, sport,stb)
Tiszta só (NaCl a patikából)
Q-1 (DHEA)

Az agyműködést javítják, az imák, az agykonrollos meditációk, a reiki energiák és egyéb agyműködést fejlesztő és stimuláló technikák.

Ha az agy jól működik, akkor oda kell figyelni, hogy ne legyen a gyomor túlzottan savas. Ezt el lehet érni:
vércsoport szerinti táplálkozással
helyes ételtásítással
helyes étkezési sorrenddel
lehetőleg nyers ételek fogyasztásával, enzimtáplálkozással
bio ételek fogyasztásával, az előzőekben felsoroltak együttes alkalmazásával.

Az Ön esetében javasolt a Spirulina és a Chlorella , a szelén és a cink fogyasztása. Chlorellából napi 1000 mg lenne szükséges a nehézfém méregtelenítés miatt. Javasolnám még az Every One, vagy Full Spectrum, valamint a ProbioFlora alkalmazását is.
Egyen sok kölest minden változatban.
Használjon ezüst kolloidot is, de az arany kolloid is jót tenne az agyi tevékenységének. A gyomor panaszaira még jó lehet a kén kolloid is (Mantra Főiskolából be tudja szerezni).
Törődjön többet magával és ne aggodalmaskodjon, mert a negazív érzelmek, negatív energiák lerontják a többi pozitív dolgait. Legyen Északnak a feje alváskor, védekezzen a földsugárzások ellen is.
Van tehát mit tennie, de Én nem tehetem meg ezt Ön helyett! Egészsége az Ön kezében van!
Üdvözlettel: W-V.László

H1N1 elleni védekezés. Kell-e egyáltalán védekezni ellene?

A kérdés

Tisztelt Uram!Olvastam, hogy gyógyult meg a SARS vírusból. Azt nem tudom, hogy ez mennyivel veszélyesebb a h1n1-nél. A kérdésem az lenne, hogy ez a módszer h1n1 esetén is alkalmazható-e? Valamint a 3 éves gyermekemnek mit és mennyit adjak ilyen esetben. Az oltástól félek, de sajnos a média miatt már a vírustól talán jobban.Válaszát köszönöm: F. Szilvia

A tanácsadó válasza

Kedves Szilvia!
A Sars-vírus fertőzésből való kigyógyulásomkor alkalmazott terápia csak akkor alkalmazható, ha már van H1N1-, vagy a várható tüdőpestis fertőzés (Ukrajnában az van és nem a H1N1). A gyermek adagja is ilyenkor, ha 8 éves elmúlt megfelel a felnőtt adagnak, de a 3 évesnek a felét kell adni. Megelőzésre adhat a gyermeknek naponta 1 cl-t, magának pedig 2-3 cl-t (1 kupk ak: 1 centiliter). 10 percig zubogtasson, majd nyelje le.
Ne féljen az oltástól, mert nem kell oltatnia sem magát, sem a gyermekét.

Semmilyen fertőzésel szemben nincs védőoltás, csak ellenszérum! Oltással nem lehet védeni, főleg nem legyengített kórokozóval! Sajnos nem tudják egyformán legyengíteni a kórokozókat, mert azoknak is az emberekhez hasonlóan nem egyforma erősségű az immunrendszerük és van amelyiket nem tudják legyengíteni a megfelelő mértékben. No mármost, ha ilyen legyengített kórokozót oltás formájában bejuttatnak egy emberi szervezetbe, akkor a szervezettől függ a válaszreakció. Sajnos az emberek immunrendszere is egyre gyengébb a környezeti ártalmak (főleg az elektroszmog) és a nem megfelelő életmód, valamint a nem megfelelő táplálkozás és a silány bél-baktérium-flóra miatt. Ezért ha egy gyenge immunrendszer kap egy még erős "legyengített" kórokozót, akkor attól függ melyik az erősebb, mert az győzi le a másikat. A beoltottak 80 %-a megbetegszik abban a kórban, ami ellen beoltották. Aki nem oltatta be magát, azoknak csak 10-15 %-a betegszik meg!!!.
Az orvosok 80 %-a nem oltatja be magát!!!!!!!!!!!! Vajon miért????????
Ha nem hiszi el, akkor vegyék meg a Kétezeregy Kiadó: Védőoltások c. könyvét. Abbnan minden le van írva!
Ha van ezüst kolloid minden családban, akkor nem kell félni egy kórokozótól sem, mert az minden kórokozót megöl! Lehet szedni megelőzésképpen kis dózisban ( 1,5 cl/nap), vagy ha baj van, akkor nagy dózisban ( 2x,3x 5-10 cl/nap).
Most pedig álljon itt lengyel egézségügyi miniszteri vélemény:
„Hétfőn a lengyel egészségügyi miniszterasszony a TVN24 élő adásában bejelentette, hogy országa nem fog sertésinfluenza elleni tömeges védőoltás-programot végrehajtani.

Ewa Kopacz bejelentette, hogy Lengyelország a vakcina alkalmazására vonatkozó döntését a klinikai tesztek adatai alapján hozná meg, de ilyen adatok, melyek megbízhatóak lennének, nem állnak rendelkezésre. A következőket mondta:

„Minden kormány felelős polgárai jólétéért és egészségéért, felelős azért, hogy gyógyulást és biztonságos gyógyszereket ajánljon nekik. Mostanáig egyetlen cég, akivel tárgyaltunk sem volt képes a számunkra legfontosabb dolgot biztosítani, vagyis az oltás biztonságos voltára utaló bizonyítékokat, hogy az oltás nem fog mellékhatásokat kiváltani...”

„Ne aggódjunk annyira amiatt, hogy a vakcina ideér-e Lengyelországba. A probléma ugyanis valami más: ha megérkezik, annak biztonságosnak kell lennie. Ez nem lesz egy „nem tudjuk, hogy biztonságos-e, de azért vegyél mindenképpen a rizikócsoportjaid számára” eset. Senki nem fog engem erre rábeszélni. Ha vásárolunk az oltóanyagból, akkor annak biztonságosnak kell lennie, hogy azt egyenesen a lengyelek szemébe nézve ajánlhassuk, különösen azoknak, akik a legközelebbi kapcsolatban állnak a betegekkel – először is az egészségügyi dolgozóknak, akik garanciát kell, hogy kapjanak arról, hogy az oltás egy megelőzést szolgáló eszköz és nem egy placebó, nem egy olyan anyag, mely a jövőben mellékhatásokat okozhat, hanem ami védelmet biztosít, így kérem, adjanak nekünk egy kis időt...”

„Nem fogok nyomás alatt dolgozni! Nem fogunk rendelni semmilyen A-H1N1 vakcinát addig, amíg nincs teljes körű bizonyíték rá, hogy tökéletesen biztonságos...”

Ewa Kopacz lengyel egészségügyi miniszter

"Ez a feljelentés pedig itthon lett megtéve a mai napon:

(Legfőbb ügyész, NBH,ORFK…ANTSZ, Orvosi Kamara kapták meg)

Feljelentés ismeretlen tettesek ellen

Korábbi (2009.09.09.) írt „disznóinfluenzával” kapcsolatos feljelentésemhez kapcsolódóan újabb bejelentéssel élek. Ami itt, ebben az országban működik az oltások körül az maga a cirkusz. Nem tudom, hogy feltűnt-e valakinek, hogy a média és a politikai félelemkeltők manipulációját szenvedjük el. Kérem, olvassák és fogadják el bizonyítékként a lengyel egészségügyi miniszter bejelentését. Értelmezzék, ha van hozzá értelmük! Feljelentésem ismeretlen tettesek ellen bűnszövetkezetben és nemzetellenes célokkal elkövetett cselekedeteiről szól. Az oltóanyag gyártójának szerződését 10 évre titkosították, de amit a miniszter asszony a mellékelt link alatt működő beszédében elmond, az rávilágít a korrupció valószínűsíthetőségére is.

- Link - (nem biztos, hogy átmegy, de a lényeg a fenntiekben le van írva)

Micsoda bátorság, micsoda erő kell ahhoz, hogy egy nő elsőként szembeforduljon a világgal. Hogy felálljon azzal a programmal szemben, amely a fél világot nyomorba dönteni hivatott és amely program kiagyalóit eddig minden kormány és vezető virtuálisan a „Mély torok” című filmet megszégyenítő módon kényeztette. Hol vannak az ellenzéki pártok ilyenkor????????? Ők is haszonélvezői a helyzetnek!!!

Persze a WHO ölebei azonnal hangosan csaholni kezdtek. Az újságírók azonnal firtatni kezdték, hogy miért állít a lengyel kormány egész mást az oltóanyagról, mint a WHO. Azt sem értik, hogy a többi európai országban lelkesen oltanak, Lengyelország miért döntött ilyen határozottan az oltóanyag ellen, ami mindenki másnak jó volt."

Remélem Asszonyom, hogy a csatolt anyagok megnyugtatták, hogy jobb, ha nem oltatják be sem a gyermeket, sem magukat!
Ez az egész "H1N1 háború" arról szól, hogy előbb volt az oltóanyag és utána lett mesterségesen, a humán-, a madár- és a sertés influenza vírusból genetikailag összehozva egy új vírus, mert a jelenlegi világgazdasági válságban az eddig tőkeerős gyógyszeripar is egy kicsit megroggyant és kell neki a tőke, a bevétel a megerősödéshez, a kilábaláshoz. Amúgy ártalmatlan, mert genetikailag nem egy stabil valami, de ijesztgetésre nagyon jó. Az eddig meghaltak (6 milliárdból kb. 1000 fő egy év alatt) zöme sem a H1N1 vírus miatt halt meg, hanem más betegségek miatt, csak ki lehett mutatni ezt a vírust is. Itthon is történt ilyen haláleset és a család tiltakozott is, hogy ne híreszteljék a vírus fertőzést, mert egy amúgy is halálos betegségben szenvedett a hozzátartozójuk. A szegedi esetnél is hírzárlatot kért a család, tanulva a korábbi magyar "esetek"-ből.
Kínában naponta 2000 fő hal bele a veszett kutya harapásába és ennek több,mint fele gyermek, mégsem oltják be a kutyákat a WHO által. Naponta 3000-en halnak meg maláriában és ennek is a fele gyermek, s itt sem szorgalmazzák úgy a védőoltást, mint a H1N1-nél. Vajon miért? nem lenne fontosabb inkább a 6 milliárdból évi 1.825.000 fő halálát okozó fertőzéseket (ennek fele gyermek!!!) megelőzni? Nem mert a Földnek nem szabad túlnépesednie!!! Ha életképtelen vírusokkal ijesztgetik a civilizált lakosságot (az említett nagyszámú haláleset nem a Föld civilizált területein történik naponta), akkor az beijedve beoltatja magát és ezáltal az oltási mellékhatások fogják meghozni a várt mortalitást (halálozást). A legjobban a megfélelemlített és kiszolgáltatott emberek manipulálhatóak!!
Vajon miért nem tesznek az ellen itthon, hogy ne legyen annyi kálium a konyhasókban ( szándékosan dúsítják vele), vagy miért homogenizálják a tejet és tejtermékeket, vagy miért tesznek mindenbe szívvédő növényi zsírnak feltüntetett, műanyagokat is tartalmazó margarint? Hát azért, hogy a mortalitási terv meglegyen. Az hogy naponta 100-nál többen halnak meg szívinfartusban, agyvérzésben az nem zavarja az egészségügyünket? Ezzel miért nem ijesztgetnek annyira? Akkor még nem is beszélek arról, hogy az elekroszmogtól is le lehetne védeni sima árnyékolt vezetékekkel az elektromos eszközöket és vezetékeket. Miért jobb ha kisgyermekeket tizedel ez miatt az elektroszmog okozta leukémia? Menjen be a Heim Pál kórházba és nézze meg, hogy már a folyosókon is pótágyak vannak a leukémiás gyermekek nagy száma miatt!
Nem kell félnie, mert mellékelek még egy orvos által ajánlott H1N1 elleni megelőző módszert is:

"Újinfluenza ellen igyon fehérbort! - Orvosi javaslat
2009. november 4., szerda 9:48 Inforadio.hu
Retteg az új típusú influenzától, de az oltástól is idegenkedik? Erre a dilemmára egy orvos napi 2 deciliter fehérbort javasol, amelyet akár forralt borként is bevehet. A védelmet nem az alkohol nyújtja, hanem a jó minőségű fehérborokban található Qercetin és Sikiminsav.
Az influenzapánik tetőzésének kezdetekor nyolcvanszor annyi Tamiflu-t vásároltak patikákban, mint egész télen. A Tamiflu a kínai csillagánizs kivonata, a fehérborokban is fellelhető Qercetint és Sikiminsavat tartalmaz - írja honlapján Tihanyi László orvos.



Bertelli professzor már évekkel ezelőtt felfigyelt arra, hogy a jó minőségű fehérborok Qercetint és Sikiminsavat is tartalmaznak, 30-40mg-os mennyiségben literenként. A Tamiflu hatóanyaga kapszulánként 75mg - hívja fel a figyelmet a belgyógyász-kardiológus.



A fehérbor mellett kitűnő Quercetin forrás a tőzegáfonya, amelynek 100 grammja 150mg Quercetint tartalmaz. Az influenza vírusa RNS vírus, tehát benne az örökítő anyag nem DNS. Ahhoz, hogy egy sejtet megfertőzzön, szükséges egy enzim, az RNS függő DNS polimeráz, aminek a segítségével a vírus a genetikai anyagát beleírhatja a megtámadott sejtbe. Ezt az enzimet gátolja erősen a Quercetin.



A vírusnak le kell győznie még egy akadályt, nevezetesen be kell jutnia a sejtbe. Ehhez egy neuraminidáz nevű enzimet használ, amit hatékonyan roncsol a sikiminsav. A Sikiminsav úttal nem untatok senkit, de igen sok fás szárú növény meglehetősen gazdag sikiminsavban - írja honlapján Tihanyi doktor.



Fehérborban az igazság?



Tehát ha a fehérbort kiegészítjük citromos teával (ha lehet fehér teával), akkor a teából és a citromból további fontos anyagok kerülnek be a szervezetünkbe.



A hatásos terápia Tihanyi László szerint: citromos tea, fehérbor (lehet forralt is) és tőzegáfonya kapszula.



A H1N1 vírus régi ismerősünk - állítja az orvos. Idén is itt járt köztünk egy variánsa, amit sokan elkaptak, ill. a védőoltásnak is részét képezte. Ezért valószínűsíthető, hogy a két H1N1-el szemben bizonyos mértékű kereszt védettség is kialakulhat, azaz nem vagyunk teljesen védtelenek ez ellen az új variánssal szemben (az oltottak és a korábban fertőzöttek).



Felnőtteknek tehát napi 2 deciliter jófajta fehérbor, ez bármikor elkezdhető, bátran fogyasztható. Ha pedig amúgy sem kapnánk el az influenzát, akkor is nagyon jót tettünk a szervezetünknek - vélekedik Tihanyi doktor."




Ehhez én annyit teszek hozzá, hogy a Tamifluban lévő csillagánizshoz, itthoni bioboltokban is hozzá lehet jutni. 3 db csillagot meg kell őrölni kávédarálóval és ezzel a porral kell készíteni 2,5 dcl desztilláltvízzel egy jó teát és ha ezt megisszák, több vírus elleni hatóanyag kerül a szervezetükbe, mintha védőoltást kaptak volna. Ezt a gyermeknek is adhatja! Azt is hozzátenném még, hogy a vörös- és lila hagymákban, de az újhagymákban is jelentős mennyiségű quertecin van. Szőlőmag olajos kenyérrel tálalva nagyon finom reggeli, vagy máskori étel. Ha napközben a gyermek nem édességet eszik, nassol, hanem a szőlő gyógyanyagait is tartalmazó mazsolát, akkor nem kell fehér bort sem innia. A felnőttek esetleg fogyaszthatnak napi 3-4 centiliter igazi törkölypálinkát, vagy bodzapálinkát, mert ezek a röviditalok ( jó még a hubertus, a becherovka, az unicum, a jagermeister, a ferenc józsef keserű likőr) is sok gyógy-anyagot tartalmaznak minden fertőzéssel szemben, így a H1N1-el szemben is! Persze a mértékre szigorúan ügyelni kell!!!!!
Üdvözlettel: W-V.László

Derékfájás, hajhullás, rendellenes bőrhámlás, erős lábfájás, stb

A kérdés

Tisztelt Weixl-Várhegyi László!"Végső" kétségbeesésemben és tanácstalanságomban fordulok Önhöz segítségért.A Natúrsziget oldalára véletlenül tévedtem keresve valamit, de jó időre ott is ragadtam. Ám kezdem az elején. Elnézést, ha kicsit hosszúra nyúlik levelem, de úgy érzem, szerencsésebb mindent leírnom, hogy segíteni tudjon.30 éves vagyok. Karácsony előtt pár nappal szó szerint egyik napról a másikra "lerobbantam". Egyik napon még semmi bajom nem volt, másnap már nem bírtam egyedül felkelni az ágyból, és nem volt semmiféle megelőző tünet. Abban biztos voltam, hogy nem idegbecsípődés, mert édesanyámnak sokszor volt régebben a derekában, s nekem ez teljesen más volt. Mivel jöttek az ünnepek, nem mentem orvoshoz, abban voltam, hogy majd ahogyan jött, úgy elmúlik. Elteltek az ünnepek, aztán teltek a hetek s csak nem akart sem múlni, sem szűnni a derekamnál, a gerincnél kezdődő, állandó fájdalom. Ettől a tájéktól lefelé pedig olyan volt a gerincem, mintha satuba fogták volna és húzódna. Nagy kínt, fájdalmat okozott már az is, ha óvatosan megfordultam az ágyban, mert hogy igen hosszú ideig csak feküdni tudtam (mozogni, hajolni, 1 kg-nál nehezebbet felemelni stb. nem, édesanyám segített mindenben), az orvoshozmenést ezért is hanyagoltam (sajnos ezt "megtehettem", mert munkanélküli vagyok). Márciusban erőt vettem magamon, hogy elvánszorogjak az orvoshoz édesanyámra támaszkodva, mert már addigra nagyon sokat sírtam és teljesen elegem lett az egészből, habár a rám váró tortúrákra sem vágytam, de abban voltam, hátha tud valaki mégis segíteni. Ekkorra már deréktól lefelé, a gerincem két oldalán, csípőtájon is borzalmas, égető, mélyreható, állandó fájdalmaim voltak napszaktól, időjárástól, bármitől függetlenül, s ha köhögni, tüsszenteni kellett, úgy éreztem, kiszakad vagy szétnyílik a gerincem alsó része. Az orvosnál előre engedtek a többi betegek, mert állni is olyan megerőltető, megterhelő és fájdalmas volt, hogy kibuggyant a könnyem, hiába próbáltam visszafolytani. A háziorvostól kaptam 5 napos injekciósorozatot, fájdalomcsillapítókat, kenőcsöket - nem használtak, elküldött laborra - leletek negatívak, kivéve, hogy gyulladást mutatott ki. Elkerültem a reumára, ott elküldtek röntgenre - negatív lett, ezért felírtak újabb, csak másmilyen fájdalomcsillapítókat, kenőcsöket és elküldtek két kör fizikoterápiás kezelésre - nem használtak (ehhez az orvoshoz nem mentem többet, mert felháborítóan, lekezelően viselkedett, sokan mások is panaszkodtak rá). Utána otthon próbálkoztam tapaszokkal (pl. Flektor), különféle gyógynövényes kenőcsökkel, gyógynövényes fürdőkkel - de sajnos nem lett eredményük. Visszamentem a háziorvoshoz, aki már egy másik reumaorvoshoz irányított át, onnan elküldtek MR-re (ekkor már május volt) - negatív lett. Ezt követően az új reumaorvostól kaptam ismét másféle injekciót és fájdalomcsillapítót - nem használtak, majd injekciósorozatot (valami 10 napig elhúzódó hatásút) és erős fájdalom- ill. gyulladáscsökkentőket - nem használtak semmit sem. Ám ekkor már a csípőm két oldala is iszonyatosan fájt, s már néha a combtövembe, térdeimbe is bele-belehasogatott. Tanácstalanul elküldött egy 2. MR-re, Sacrum MR-re, ami a keresztcsont tájékát "nézi" - hát ez is negatív lett. Közben lett újabb vérvételi- és vizeletvizsgálati eredményem, szintén negatív kimenetellel - leszámítiva ismét, hogy kimutatta a gyulladást. Hála az égnek - tehetem hozzá -, hogy minden vizsgálatom negatív lett! Csakhogy akkor mi és miért fáj ilyen kegyetlenül és ilyen hosszú időn át? Az orvosi és vizsgálati időpontokra várva, hogy bekerüljek, eltelt a nyár is, sőt a 2. MR-re már októberben került csak sor. Az eredményeket és a velük ellentétes fájdalmaimat látva az orvosok tanácstalanok és tehetetlenek, én pedig már nagyon elkeseredett, reményvesztett lettem. /A Sacrum MR-en véletlenül észrevettek a bal petefészkemben egy normál méretű cisztát, ami 27 mm-es és semmi problémát nem okoz /hasi görcsök, -fájdalmak, vagy rendszertelen menses; viszont sajnos nagy súlygyarapodást (pedig egyáltalán nem eszem többet, mint azelőtt, sőt még az sem mondható, hogy sokat ennék) és fokozott szőrösödést nőknél nem megszokott területeken igen - amit nem régen vettem észre/, és az orvosok szerint ez ugyan okozhat altesti, gerinc- és csípőtáji kisugárzó fájdalmakat, de nem ilyen nem szűnőeket és ennyire erőseket, mint nekem van, ami semmiféle kezelésre, orvosi gyógymódra nem reagál./Október végén részt vehettem egy ingyenes kezelésen, ahol csontkovácsolásos masszázst és utána (azt hiszem) energiakezelést vagy energiát kaptam (?), ez utóbbi 1-2 perc volt csupán. E két "nem orvosi" kezelés után kitört belőlem a zokogás, mert végre le bírtam hajolni fájdalom nélkül, fel bírtam emelni nehezet, bírtam már ülni, állni, sokat menni olyan hosszú idő után, és nyoma sem volt az elmúlt hónapok kínszenvedéseinek, egészen úgy 1,5 hétig. Miután megkaptam ezt az ingyenes kezelést, felbuzdulván rajta, hogy milyen jó eredménye lett, bejelentkeztem hozzájuk (nem szeretném közölni a nevüket) további kezelésre, hogy a véletlenül felfedezett petefészekcisztámat is kezeljék, "mulasszák" el, ami 2-3 kezelés, mert ekkor már úgy voltam vele, hogy ha az orvostudomány nem tud segíteni és rengeteg pénz elment hasztalanul gyógyszerekre, akkor inkább ilyen kezelésekre fordítom azt a kis pénzt, amink van (édesanyám már 70 éves nyugdíjas, apám már nem él). Azt hiszem, ekkor vagy hibát követtem el, vagy pedig nem a megfelelő kezekbe kerültem (sajnos nem ahhoz, aki az ingyenes kezelésen segíteni tudott, hanem egy tanítványához). Az illetőnél reflexológiás talpmasszázst kaptam, ami még nem lett volna baj, mert a talpamnak jól esett, csak hogy a lábfejeimet és a bokáimat úgy megnyomkodta, "összetörte" (ezt már akkor éreztem, de nem mertem szólni, mert nem tudtam, hogy ez normális-e), hogy azóta, vagyis immár 5 napja nem bírok semmilyen cipőt felhúzni, de még a puha szivacspapucs (olyasmi, amit fürdéshez, strandoláshoz szoktak használni) is annyira nyomja a lábfejemet, hogy ordítani tudnék, amikor hozzáér, így jóformán csak csoszogok, hogy ne érintkezzen a lábfejemmel, de még a pihe-puha paplannal is vigyáznom kell, hogy nehogy "úgy" érjen hozzá. Kenegetjük itthon szegény lábaimat hol svédcseppel, hol feketenadálytőtinktúrás kenőccsel, de továbbra is ugyanúgy fáj és nem lehet hozzáérni. Most már biztos vagyok benne, hogy ez nem lehet normális jelenség egy talpmasszázs után. És ami még rosszabb - mert az előbbi csak elmúlik majd -, hogy visszatért a gerincem alsó részébe az a húzódás jellegű érzés, és már megint egyre jobban nem bírok emelni, valamint az alsó fertájamba és a csípőm két oldalába is visszajött az a szörnyű, mély, erős fájdalom, ami ha csak megdöntöm a törzsem, hogy megmosakodjak, már pár másodperc után kegyetlenül "ég" belül és szó szerint ordítani tudnék tőle. Azt pedig már eldönteni sem tudom, hogy a combtöveimben, a vastag combcsontjaimban, a térdeimben, a vastag lábszárcsontjaimban, a vádlim táján és a bokáimban jelentkező hasonló fájdalom, ami még szaggat és hasogat is éjjel-nappal, az már melyiktől van vajon, a "lábfejemtől" vagy a "csípőmtől"? Csak azt tudom, hogy valami nagyon nem stimmel, és hogy szörnyen fájok éjjel-nappal, s hogy most már még inkább kiábrándult, csalódott és szomorú vagyok. Édesanyámnak már meg sem merem mondani, hogy a fájdalom visszajött, pedig sajnos előbb-utóbb észre fogja venni, mert nem fogok bírni segíteni neki megint semmit. Az ülés és minden más, amiről már fentebb beszéltem, ismét egyre rosszabbul megy. Amikor ülök, a csípőimet úgy érzem, mintha szét akarnák feszíteni és persze fáj. Ha hanyatt fekszem, a fenekem tájéka olyan lesz, mintha lefagyasztották volna (de nem zsibbadós, semmim nem zsibbad), miközben fáj, ha meg oldalt fekszem, mindegy melyiken, akkor a csípőim, lábaim fájnak kegyetlenül.Az illető, aki a talpmasszázst végezte, habár nem homeopata, de mondott két készítményt, hogy azokat szedjem: Apis Mellifica C30 (1*5) és A. M. C9 (2*5). Nem mondta, hogy mire jók (gondoltam én, hogy a petefészekcisztára, mivel hogy emiatt mentem kezelésre oda), ezért keresgettem az interneten s így kerültem a Natúrsziget oldalára. Ahogy olvasgattam, ezek a "javasolt" szerek nem okoznak gondot, ám továbbra sem nagyon tudom, vajon miért mondta, hogy szedjem őket (?). Ám nekem már mindegy, milyen készítmény vagy kúra vagy bármi, csak hasson...! Mi lenne jó nekem a petefészekcisztára, s arra, hogy a nem kívánt, fokozott szőrösödés (ajak két oldala, halánték, mell hónalj-nyak felé eső felső része, felsőkar-vállizmok hátfelé eső része, has középvonala), ami nekem eddig nem volt, az megszűnjön? És van-e valamilyen "szer" a fő problémámra, amelyet fentebb hosszan leírtam, s amire nem tudják a megoldást az orvosok? (Csontkovácshoz még elmegyek, mert az nagyon jól esett a gerincemnek, de a talpmasszázsra még egyszer nem, mert ha azt akarom, hogy így fájjon a lábfejem, akkor ráejtek két nagy, vaskos könyvet és el is intéztem... Az orvosokhoz pedig sajnos hiába is megyek vissza.)Kérem, próbáljon nekem, rajtam segíteni! Vagy pedig irányítsa levelemet olyan kollégájához, akiről úgy gondolja, hogy segíteni tudna, mert én már nem tudom, hová, kihez fordulhatnék és 30 évesen ez így nem "mehet", így még csak munkát sem tudok keresni, mert nem tudnám vállalni, és édesanyámnak sem tudok segíteni, pedig szegény nagyon sokat dolgozik itthon a házban és a ház körül. Teljesen el vagyok keseredve!Sajnos van még pár problémám, de azokat csak megemlíteném, hátha a fentiekhez kapcsolódó tünetek: nagyon nagy mértékű hajhullás (pedig szedek vitaminokat, és a sok hajamból már nagyon kevéske van, ami szintén elszomorít és idegesít), egy ideje hámló fejbőr (szerintem nem az a kifejezett korpa), már jó ideje mosdás után lehámló arcbőr (kipróbáltam, hogy este nem mostam meg, de akkor meg másnap jött le a hámlás megkeményedve úgy, hogy közben már természetes mód visszazsírosodott a bőrőm, de ha bekentem krémmel, akkor is ez volt az eredmény, nem tudok mit kezdeni vele, állandóan le kell szedegetnem a feljövő bőrkéket, ami egy türelemjáték és rengeteg idő is elmegy vele), még a szemöldök alatt is lehámlik, habár alapban a bőröm zsíros, mitteszeres egy-két pattanással, fürdés után pedig mindenütt hámlik a bőröm (talán az agyonklórozott víz az oka?), könnyen töredező, beszakadozó körmök, ősidők óta folyton kicserepesedett ajkak, hiába kenegetem mindig, reggelente szemsarkaimba száradt sárgás valami, olykor savas felbüfögés (nem szokott a gyomrom égni, és ételekre sem vagyok érzékeny), jéghideg kezek-lábak, de nem bírom a meleget, a nyarat sem...Köszönettel várom mielőbbi válaszát!

A tanácsadó válasza

Kedves Kérdező!

Ha ilyen betegséget kap valaki, mint ami Önnek van, az egy erős jelzés arra, hogy nem jó felé megy az életben. Azért kötötte az ágyhoz egy olyan betegség, amelyet orvosilag nem lehet diagnosztizálni, mert nem mozdulhatott valemerre, amerre szeretett volna. Így kapta, kapja a figyelmeztetést, hogy változtasson valamin, például a közelebbi vagy távolabbi jövő tervei, Erre Önnek kell megadni a választ saját magának! Kérem, hogy legyen őszinte magával és legalább ne csapja be saját magát. A Magasabb Erők szólnak mindenkihez, csak ezt sokan elengedik a fülük mellett, vagy nem tudják mire vélni a belső hangot, vagy tudják mire vélni, csak nem akarnak rá helyesen reagálni.
A betegségét ( a kora alapján gyanítom) előidézhette korunk hülye divatja a tetoválás és a piercing is. Nem Ön az első olyan páciensem, akik hasonló tünetekkel keresett meg ( még a petefészek ciszta is hasonló volt!) Akár az előzőleg leírtak, akár a mostaniak miatt, de amikor energiát kapott, akkor egy rövid időre rendeződtek az Ön energia pályái és ez azért nem volt tartós, mert nem változtatott semmin, vagy a tetoválása(i) olyan testen futó energiapályákon vannak, amelyek bezavarják az egész testének harmonikus energetikai rendszerét. Ugyenezt idézik elő a piercingek is, főleg ha az energiapályákon, energia csomópontokban vannak felhelyezve. Az illető hölgyek közül a tetováltnak, el kellett bőrgyógyásszal távolíttatni az energiavonalaira tetovált rendkívüli negatív tartalmú tetoválásokat, a piercingesnek meg meg kellett szabadulnia az összes pircingjétől és az összes fémtartalmú ékszereitől (karlánc, deréklánc, bokalánc, nyaklánc, fülbevaló stb).
Az is előidézheti a bajt, illetve, ha baj van, késlelteti a gyógyulást, ha elektroszmogban van ( 2 m-s körzetben nem lehet semmiféle elektromos készülék, vagy elektromos vezeték az Ön közelében, amely áram alatt van! Még nagyobb a veszély, ha fogyasztó is van azon a vezetéken, mert ekkor már elektromágneses tér is van Ön körül). Kérem olvassa el ezen a portálon (www.natursziget.com) az elektroszmoggal, a mobiltelefon és a mikrohullámú sütő ártalmaival kapcsolatos írásaimat. Nemcsak nehezíti a gyógyulását, de súlyosbítja a helyzetét, ha mikrohullámú sötőben készült ételeket fogyaszt, vagy ha dect telefon van a szobában, vagy akár a szomszédban is, vagy gyakran használnak az Ön 20 méteres körzetében ( alsó, felső, oldalsó szomszédok) mikrohullámú sütőket!!!
Ezekről a környezeti ártalmakról nem tudok semmit, hiába írt olyan sokat magáról, ugyanis nagyon sokszor a környezeti ártalmak is ludasak a betegségeinkért! Sokan a környezetükben tartott állatoktól kapnak olyan betegségeket, amelyre még a gyógyítók sem gondolnak, illetve ez is csak akkor derül ki, ha hosszasan kikérdezik a pácienst az életmódjáról, a táplálkozásáról.

Amit leír annak alapján nagyon savas lehet a szervezete, meg a tünetek a candidiázisra is utalnak. Ha savas valakinek a szervezete, akkor tele van húgysav kristályokkal, amelyeket sem a röntgen, sem az MR vizsgálatok nem tudnak kimutatni. Viszont ha egy, vagy több húgysavkristály a szervezetében nyom egy olyan érzékeny idegpályát, mint pl. a gerincvelő, akkor kell a csontkovács is és kell a tiszítókúra, a táplálékokkal való lúgosítás. Ez miatt lehet a cisztája is.
A szőrösödése azt is jelenti, hogy felborult a hormon háztartása, mivel nem szedi folyamatosan a spirulinát és a Chlorellát. Most, hogy baj van, szednie kellene a Szójavit-et is. A pajzsmirigy az egyik vezérlője az endokrin rendszerünknek és ha az nem kap elegendő szerves jódot, vagy ez helyett szervetlen jódot kap ( jódozott só), akkor felborul a szervezet egészséges hormonháztartása.
Az, hogy a szervezete tele van méreganyagokkal, az is jelzi, hogy hámlik a bőre. Ez olyankor szokott megjelenni, amikor már az anyagcsere rendszere ( máj, vese, stb) nem győzi a méreganyagok eltávolítását és ilyenkor a bőr, mint helyettesítő méregtelenítő szerv átvesz ebből a funkcióból, ezért hámlik a bőre, mert a hámló bőr tele van méreganyagokkal. Hiányzik a megfelelő bélflórája is, mert ha meglenne, akkor nem hullana a haja, meg nem hámlana a bőre sem. A ProbioFlóra szedésével ( 3x2 étkezés előtt) ezt rendbe lehet hozni (később folytatom)

Kedves Endina! Edina!

Bocsánat, hogy elmaradtam a válasszal, de ezt most mások is elmondhatják, mert nem mindíg tudok sok időt tölteni a számítógép előtt és van amikor csak az egyszerűbb, rövidebb választ igénylő kérdésekre van időm. Most, hogy így kiegészítette korábbi levelét, értem az ágyban fekvését! Ön lépni akart, vagy szeretett volna lépni, de ezt a magasabb erők azzal akadályozták meg, hogy ágyba fektették egy olyan betegséggel, hogy véletlenül se tudja megtenni azt, amire készül. Próbálja elfogadni a jelenlegi helyzetét és próbáljon mindenre szépen reagálni. Eddigi reagálásai nem voltak jók, mert a hivatalos orvosi vizsgálatai is azt igazolják mindene negatív, tehát nem azért beteg, mert rosszul működik valamilye, hanem azért mert a karmája szerint nem "engedélyezik" megtenni azt, amit szeretne megtenni!!!!
Ha az ösztrogén szintje magas, akkor valóban nem kell szednie a Szójavit-et. Visazont be kellene szereznie a Spirulina algát, Bio Spirulina néven patikákban is kapható a BioCo cég spirulinája. A 200 szemes kiszerelésben a leg gazdaságosabb. Napi legalább 500 mg-ot kellene szednie étkezés előtt, bő folyadékkal. Ha nincs a patikában, akkor rendeltesse meg, mert a központi patikai áruraktárakban van, csak meg kell rendelnie a patikának, ahol ezt kérik a vásárlók.
Egyen sok olajos halat, hogy meglegyen az omega-3 és E-vitamin bevitele, mert ha ezt nem eszi, akkor táplálékkiegészítővel kell bevinnie, naponta az omega-3-at is és az E-vitamint. Jobb étellel bevinni, mert enni így is úgy is kell és akkor nem kell külön kiegészítőket szedni, legalábbis az omega-3 és az E-vitamin vonatkozásában.
Szednie kellene a B-Complexet is, melyet szintén lehet kapni patikában. A SUNLIFE cégét ajánlom, mert abban vannak a megfelelő dózisban az Ön számára ezeke a vízben oldódó vitaminok, amelyeket mindennap pótolni kell. Ugyancsak pótolni kell a mindennap kiürülő és a táplálékok által keveset tartalmazó C-vitamint és a bioflavonoidokat. A Vitamin Station cég termékét ajánlom, mert jó minőségűek, kaphatóak a patikákban (ha megrendelik azokat) és árban is kedvezőek mindenki számára. Ugyancsak mpatikáában kaphatja meg a ProbioFlora terméket (ez is Vitamin Station termék), amelyből naponta az első hónapban 3x2-őt kellene szednie étkezés előtt, majd egy hónap után elég, ha folyamatosan 1x2-őt szed. Ettől 70%-ban megerősödik az immunrednszere!!!
Hiába nem tudja meginni a csapvizet, mert az valószínűleg sok méreganyagot tartalmaz, de sajnos ezzel a vízzel készítik az ételeiket, s így az ezzel készített levesben, főzelékben, kenyérben, süteményben, kifőtt tésztában benne vannak a vízben lévő mérgező anyagok. Ha nincs pénzük ro. szűrőre, vagy vízdesztillálóra, akkor fogjon fel tiszta esővizet, de ne a tetőről, hanem a szabadba kitett edényekben. Ezt a vizet csak fel kell forralnia és ezáltal csiramentes, desztilláltvízhez hasonló tisztaságú vizet nyernek, amely nagyfokú tisztítást csinál a szervezetében. A nem tiszta vizek megbetegítenek, lerakódásokat idéznek elő, a tiszta vizek pedig gyógyítanak.
Ha lehet, inkább szénsavas vizet igyon és ha nem bírja a szénsavat, akkor vegye le a palack kupakját, hogy menjen ki belőle a szénsav. Sokadszor írom már le, hogy minden ásványvíz tartalmaz természetes szénsavat. A szénsavmentes ásványvizek esetében ezt a természetes szénsavat vegyszerrel vonják ki a vízből, de sajnos ez a vegyszer benne marad a szénsavmentesített ásványvizekben és azok így jobban ártanak, mint a szénsavval dúsítottak!!!!!!!!!! Ha Ön régóta iszik szénsavmentes ásványvizet, akkor lehet, hogy sok ilyen vegyszer halmozódott fel a szevezetében. Ez cisztát is okozhat, és Önnek van cisztája. Kézenfekvő a megoldás is igyon sok vizet, de ne szénsavmentest, hanem lehetőleg ro, desztillált, vagy esővizet. Esővízzel készíthet teákat is, ha nem bírja az esővíz ízét. Ha továbbra is ásványvizekre költ, akkor engedje ki belőlük a szénsavat és csak olyan ásványvizekjet vásároljon, amelyek öszes oldott ásványianyag tartalma 500 mg körüli és ebből vonja le a benne lévő hidrogénkarbonát értékét, s az így kapott eredménynek 100 körülinek kell lennie. Annál jobb, minél jobban 100 alatt van ez az érték, és annál rosszabb, ha 100 felett van az összoldott ásványianyagból kivont hidrogénkarbonát érték! Azért nem írok márkákat, mert nem tudom, hogy hol él Ön és, hogy ott melyik vizes cég uralja a terepet. A Theorodra, a Balfi, a Visegrádi, Naturaqua, Mátyás, Mohai Ágnes, stb vizek túl kemények ezeket senkinek sem ajánlom folyamatos fogyasztásra!
Meditáljon arra vonatkozóan, hogy miért született le ebbe a korba, ebbe az országba, arra a helyre ahol él? Miért azok a szülei, akik a szülei, miért azok a rokonai? Mi dolguk van egymással? Mert ezek nem véletlenek. Ez az Ön jutalma az előző életéért és ahogy ezt a "jutalmat" lereagálja olyan lesz a köveztekező élete. Tehát szabad minden helyzetben szépen viselkednie! Még akkor is ha az Ön számára nagyon "durva" ez a probléma! Semmi sem véletlenül történik velünk! Amit ma rossznak érzünk, lehet, hogy ez hozza meg számunka a jót! Vagy amit ma jónak tartunk, jónak érzünk, lehet, hogy ez miatt lesz a holnapunk rossz! Az életünkkel, a testünkkel úgy kell törődni, mintha 1000 évig akarnánk élni, de a lelkünkkel pedig úgy, hogy ne legyen szégyenkezni valónk, ha itthagyjuk ezt a világot és számot kell adni cselekedeteinkről, de még a gondolatainkról is. Bocsásson meg önmagának és másoknak is! Ami elmúlt, azon már úgysem lehet változtatni! Azt el kell fogadni!Szeresse úgy önmagát, hogy ez mások szemében ne tűnjön önzésnek, de a másikat, bárkik is legyenek azok, szeresse úgy, hogy Szeretlek! Mi közöd hozzá?", azaz ne szabjon a szeretetéért feltételeket és ne várjon viszontszeretetet! Végül ne ártson sem önmagának sem másoknak, sem szóval, sem cselekedettel, sem gondolattal, sem mulasztással. Ha ezt megteszi, meg fog gyógyulni! Próbáljon meg boldog lenni ott, ahol van, mert ha nem boldog, akkor csak generálja magának a különböző problémákat és a különböző betegségeket. Találja fel magát mindenütt, minden helyzetben és akkor meglátja és megtalálja a kiutat is!
Szeretettel: W-V.László