Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Változó kori tünetek

A kérdés

Tisztelt Várhegyi Úr!Én egy 57 éves nő vagyok. 5 éve léptem a változó korba. Elég kellemetlen tünetei vannak.Hőhullámok (elég sűrűn, főleg nyugalmi helyzetben) és nagyon sokszor feszült vagyok, már reggel gyomorideggel ébredek, pedig semmi okom rá. Az alvással is problémám van. Előtte semmi gondom nem volt, nagyon jól aludtam és 5 éve most már altatóval alszom. Igaz, hogy csak egy fél tablettát veszek be (Stilnox, 2db Sedatif PC).Szeretném, ha ebben tudna nekem segíteni.A vércsoportom: A RH pozitívAz epehólyagomat 9 évvel ezelőtt ki kellett kő miatt venni és ezért oda kell figyelnem arra is, hogy mit ehetek.Sok étellel van problémám. Sajnos az operáció ellenére elég sok mindentől felfújódom és igen kellemetlen teltségérzetem van. Ilyen esetekben puffadásgátlót (Renniet) szoktam elszopogatni, ami rövid időn belül valamennyire segít.Rendszeresen sportolok, ami nagy mértékben oldja a feszültséget.Különösebb lelki problémám nincs, habár egy időben kissé azt hiszem depressziós voltam. Elmentem pszihiáterhez, aki antidepresszánst javasolt, amit egy évig szedtem minden nap.Úgy vettem észre segített, de ettől függetlenül nem szeretnék ilyen fajta gyógyszerekhez folyamodni.Igyekszem homeopátiás tablettákkal megoldani a problémámat (Szedatif PC).Azt hiszem egy kissé pánik beteg is vagyok, mert utálom a tömeget, ilyenkor egy kissé leizzadok, hevesebben ver a szívem és sokszor abban nyilvánul meg, hogy el kell szaladnom a toalettre és ez néha igen kellemetlen tud lenni.Normális családi életem van, de nagyon szeretném, ha a leírt problémáim megoldódnának.Válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel:Klementína

A tanácsadó válasza

Kedves Klementina!
Először is gratulálok ahhoz, hogy sportol!
Az A vércsoportúak nem ehetnek húst, csak csirkét, pulykát és struccot, meg bizonyos halakat. Így sajnos az állati zsíradékok -kivéve a ghí-t - , meg a margarin nagyon megterhelik a májat és az epét is. Ez lehett az epehólyag műtét oka is. Szigorúan tartsa be a vércsoportos táplálkozás szabályait!

Az alvás akkor jó, ha Északnak van a fej, ha nincs földsugárzásban, nincs elektroszmogban az ágy ( erről korábban már másoknak írtam, kérem keresse meg), nincs az ágy, vagy a matrac szerkezetében fém (vagy ha van, akkor azt le kell földelni). Kell még a jó alváshoz, ha nem a Nap nyugtakor fekszünk le Melatonint is szedni. Erről is írtam már másoknak, kérem megkeresni.

Az ételekkel azért van problémája, mert nem a vércsoportjának megfelelően táplálkozik, nem helyes az ételtársítás és nem helyes az étkezési sorrend. Ezekről is írtam már másoknak, kérem ezt is megkeresni. A keresések alkalmával sok más hasznos információkhoz is hozzá fog jutni!
A puffadásokat is a helytelen étkezés meg setlegesen a candidiázis is okzhatja. Ezért kélrem, hogy cukor és aszpartam mentesen étkezzen. Ezekről is olvashat a korábbi válaszaimban.

A depresszió fő oka az agy vitaminjainak a hiánya! Ezek: Omega-3, B-Complex, E-vitamin és egyéb táplálékkiegészítők. Ezekről is sokat írtam már, mint ahogy más táplálékkiegészítők ( Spirulina, Chlorella, szelén, cink, C-vitamin, stb) szedéséről is, melyek szedését Önnek is javasolnám és akkor megszűnnének a problémái. Javasolnám a mikrohullámú sütő bizományiba adását, a mobiltelefon, számítógép, és az elektromos eszközök harmonizálását. Fontos lenne az életkorának megfelelő Q-10 (60 mg/nap) és L-Carnitin szedése is és akkor a szíve sem lesz érzékeny és gyenge, sőt még a sporteredményei is jobbak lesznek. Szóval az agy, a szív és a test működéséhez folyamatosan kell biztosítani táplálékkiegészítők formájában a szükséges mennyiségű vitaminokat, nyomelemeket, ásványi anyagokat, enzimeket, koenzimeket, mivel a mai tálálékainkban már tizede sincs annak a mennyiségnek, amely a normális működéshez kellene. Ezeket sajnos nem kúra szerűen, hanem folyamatosan kell szedni, mint ahogy enni, inni is folyamatosan kell, amíg élünk.

Nem kell szednie sem antidepresszánsokat, sem gyógyszereket, sem homeopátiás készítményeket, ha megváltoztatja a megbetegítő életmódját, megbetegítő táplálkozását.

Önnek nagyon erős immunrendszere lehet, ha csak ebben a korban jöttek elő a tünetek, mert van aki már 30 éves korában rosszabb bőrben van, mint Ön! Ezt a soprtnak is köszönheti, meg annak, hogy az 50'-es években még viszonylag tiszta világban erősödött meg a szervezete és az immunrendszere.
Ne felejtese el szedni naponta a ProbiFlora készítményt sem, mert ezzel teheti ismét erőssé az immunrendszerét és akkor akár 110 évig is elélhet egészségesen! Ne feledkezzen meg a másoknak is ajánlott tiszta vízről és a patikai sóról sem!
Tisztelettel: W-V.László

Fizikai és mentális gyengeség

A kérdés

Üdvözlöm!Már a kétségbeesés határán írok önnek, hátha végre Ön tud segíteni. A gondom hogy júniusban többször rosszul lettem, amit kivizsgálások hada követett, a diagnózis pedig teljes fizikai kimerültség, ennek okaként az orvos a túlórákat és az akkori folyamatos 38 fokokat jelölte meg. a problémám hogy a mai napig nem gyógyultam meg (mitől tettem volna? azt mondták maradjak otthon és pihenjek). Az első rosszullétem után 6 hétig folyamatosan szédültem és fájt a fejem, az első 2 hétben ha megmozdultam a szívem úgy éreztem kiugrik a helyéről, de a mai napig nem tudok 200 m-t futni egyfolytában ami 31 évesen elég kellemetlen. Lassan az állásom is veszélyben van de a tünetek újra erősödnek. Tegnap felálltam, hosszabb idejű ülés után és annyira lezsibbadtam, hogy semmimet nem tudtam megmozdítani 3-4 percig. Azért önt zavarnám mert első javulást is 2000 mg C-vitamintól és Béres csepptől sikerült elérni, a nagy mennyiségű C-vitamint viszont az orvos ellenzi vesekő felkiáltással, ráadásul a vércsoport szerinti étkezés is érdekelne mert semmit sem tudok róla, de már szinte bármit megtennék a javulásom érdekében. Az talán lényeges lehet, hogy a hőháztartásom sincsen rendben még mindig, a szervezetem teljesen irreálisan reagál a hidegre és a melegre is, a forró fürdő lehetetlen, a zuhany alatt pedig fulladok (de csak ezóta).Bocsánatot kérek a hosszú levél miatt, de a tanácstalanság íratta velem.Válaszát előre is köszönöm.

A tanácsadó válasza

Kedves Annamária!
Ne hallgasson az orvosra, mert Dr. Linus Pauling orvos volt az, aki Nobel díjat kapott azért 1952-ben azért mert megállapította, hogy egy embernek naponta hány mg C-vitaminra van szüksége. Akkor 16.000 -20.000 mg votl a mennyiség, amely mára egy kicsit több a környezeti hatások kivédése miatt. Ő ennyit szedett élete végéig (96 évet élt) és soha nem volt veseköve, viszont utolsó napi szellemileg és fizikailag is friss volt.
Jómagam is 20.000 mg-ot szedfek naponta, immár 10 éve és nincs vesekövem! Évekkel ezelőtt 40.000 ember 6 évig szedett nagy dózisú C-vitamint és senkinek sem lettek vesekövei!!!!! Ezt azért találta ki az orvosképzés és azért hiteti el magukkal az orvoskkal is, hogy ne szedjenek ekkpora dózis az emberek, mert akkor nem lesznek betegek és ha nem betegek, akkor nem vesznek gyógyszert, s nem mennek orvoshoz sem, tehát nem lesz profit a gyógyszerek eladásából!!! De szabad akarata van Önnek, azt csinál, amit jónak lát!
Hát átolvassa vércsoportos étkezés témában az adott válaszaimat, akkor abból mindent megtud. Megvásárolhatja a Dr. Adamóék második könyvét, vagy az én füzeteimet is. OLvassa el a helyes ételtársítás, és helyes étkezési sorrend kérdésében adott válaszaimat is!
A hőháztartása is azért nincs rendben, mert gyenge az immunrendszere és rosszak a külső hatásokra adott immunválaszai a gyengesége miatt. Azért gyenge, mert nagyfokú vitamin és nyomelem hiánya van, ráadásul biztosan használ mikrót, mobiltelefont és szamítógépet, s az utóbbiakat biztosan védelem nélkül. Ezekről is sokat olvashat a válaszaimban.
Jó lenne ha sportolna, vagy fitnesszezne!
Aludjon eleget és ha sötétedés után fekszik le (most az 18 órát jelent), akkor szedjen Melatonint is a nyelve alatt.
Javasolnám szedni folyamatosan a szelént, a cinket, a Spirulinát, a Chlorellát, a Q-10-et és az L-Carnitint , a C-1000-st és a Bio Flavone C vitamint, az omega-3-at, az E-vitamint, A Porbioflora-t, a B-complexet, s az Every One-t. A másoknak javasolt olajokat is fogyassza! Ezekről is sokat írtam másoknak, hogy hol szerezzék be, meg mennyit kell és mikor szedni,. Kérem keresse meg a válaszaimban. Olvassa el írásaimat is ezen a honlapon!
Csepegtessen egy liter desztillált vízbe naponta 50 csepp Oxy Max-ot és azt apró kortyokban igya meg reggeltől estig!
Senki nem tud gyógyulni Ön helyett, én sem, tehát Önnek kell megtennie mindent és csak saját magát hibáztathatja meg a megbetegítő életmódját és a megbetegítő táplálkozását!
Ehhez a változtatáshoz kívánok Önnek jó erőt és egészséget!
Üdvözlettel: W-V.László

Menstruációs görcsök, mióma.

A kérdés

Tisztelt Uram!Köszönöm válaszát!A másoknak írt tanácsai alapján alakítottam ki életmódomat.Azonban a menstruációs görcsre nem találtam infot.1éve szedem a fogamzásgátló tablettát ami20 évesen nem vált be most bevált40évesen.Nem görcsölök.Görrcseim kezdettől1hétre3napra mára1-15 napra korlátozódott-Fetrengtem a szenvedéstől..2évig homeopata szakorvoshoz jártam teljes áttörés itt sem lett.3éve ciszta jelenleg helyén mióma van.A fájdalom csillapítók következményeként sok nyűgöt összeszedtem amiktől mára megszabadultam.(gyomorfájás,reflux,aranyér)Apám nővére ugyanígy végig szenvedett...40 éves vagyok"a"vércsop.,45kg,154cm.vérnyomáson tegnap140/100 volt nekem mindig alacsony volt 120/60 szinten.Boldog párkapcsolatban élek gyermek nincs nem is vágytam rá.Most tértem át az Every onre,szedem flavonid c,ezüst kolloid,alga mixet,pre-pro biotikumot,mi hiányzik még?Étrend deszt.víz. rendben!Válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel:Éva

A tanácsadó válasza

Kedves Éva!

A miómájától úgy szabadul meg könnyen, ha Mumio-t szed, vagy izlandi zuzmót. Próbálkozzon a biboltokkal, mert nem mindenütt lehet kapni őket. A XII. Böszörményi u.17-ben az ÉLetház nevű bioboltban láttam. De lehetett kapni a Herba Házban is (VIII.Százados u.18).
Van jobb megoldás a fogamzásgátló tablettánál is, s talán ezt már másoknak is javasoltam, mégpedig a Szójavit, vagy a Szójavit Forte nevű szedését. Fitoösztrogéneket tartalmaznak, s a Forte változatban van a nagyobb dózis. Növényekből (bio szójából) vonják kik.
Ön abban a korban van, amikor már kevesebb ösztrogén termelődik a szervezetében, s ezért hasznos lehet a fitoösztrogének bevitele. Ez egyben megoldja a görcsök megszüntetése mellett, a zuzmókkal ( a Mumió is az) karöltve a mióma problémáját is.
Persze jó lenne ha a vércsoportjának megfelelően táplálkozna, helyes ételtársítással, helyes étkezési sorrendben és természetesen a deszt.víz, vagy az ro.-víz is sokat segítene. Vagy ha ezek rendben, akkor még a patikai NaCl-t ajánlanám sózásra, mert a sómentes étkezés, vagy a nem tiszta sókkal való étkezés, kálium túlsúlyt idéz elő a szereveztében és ha ez hosszabb ideig fenáll, akkor megnövekszik a vérnyomása is. A kora alapján napi 50 mg Q-10-et javasolok szedni (Vitamin Station), melyet egyszerre kellene bevennie étkezés előtt közvetlenül a BioCo cég 500 mg-os L-Carnitinjével. A 140/100-as vérnyomás azt is jelenti, hogy vagy keveset pihen, vagy túlhajtja magát, vagy valami stressz van az életében, amely kihat a szívizom-ideg rendszerre is. Omega-3, és B-Complex, és E-400 szedésével ez is orvosolható. Ihat kiegészítésképpen fagyöngy és citromfű teákat is, de jó a komló, a macskagyökér tea is, és a levendula, a kubeba, valamint a citrom illóolaja is (párologtatni kell).
Üdvözlettel: W-V.László

Általános gyengeség

A kérdés

Tisztelt Doktor Úr! Édesanyám 74 éves, rengeteg problémával küzd,és több, mint 20 gyógyszert szed orvosi felírásra természetesen /depresszióra, szívre, értágítókat,reumára,stb./Az állapota természetesen nem javul, sőt. Bár érdekes módon minden szervi kivizsgálás negatív leletet hoz, most már szegény enni sem tud. Állandó hasfájása van, reggeltől estig hányingere, puffad, még a laza nadrág is zavarja a gyomrát. Egyébként már olyan sovány, erőtlen esik össze. refluxa is van, örökké marja a torkát a sav.Nyáron elesett, beütötte a koponyáját, volt vérömleny, ami felszívodott, de azóta rosszabbodott az amúgy is nagyothallása, látása és NEM ÉRZI AZ ÍZEKET. Gondolom, hogy teljes életmódváltásra lenne szükség /persze az orvosok szerint minden rendben, majd megerősödik/ ,de mi nem így látjuk.Tudom, hogy nem lehet így látatlanban , de mégis néhány alaptanácsot szeretnék kapni, hogy tudjak segíteni. S még arra lennék kíváncsi, hogy az agyban megsérülhetett valami, amiért az ízeket nem érzi, csak annyit, hogy sós vagy édes?Nem kaptam még az email-re választ, amit elküldtem, csak az aggaszt, hogy eljutott-e Önhöz.Köszönöm:Brigi

A tanácsadó válasza

Kedves Brigi!
Bizony jól látja, hogy teljes életmód váltásra lenne szüksége az édesanyjának! Vajon hajlandó-e ezt megtenni ő maga is?
Nagyon el van savasodva a szervezete a rossz táplálkozás miatt, de a 20 féle gyógyszer is megteszi a hatását és lehet, hogy azok mellékhatásai okozzák a problémákat. Mindenesetre én javasolnám neki a Q-10-ből napi 100 mg-ot, az L-Carnitinből napi 1000 mg-t. A Clorellából is napi 1000 mg-ot. A Capillarom-ból napi 2x4-et a nyelv alatt elszopogatni, a ProbioFlora-ból 3x2-t étkezés előtt, Omega-3-ból is 2x1-et, a Mega B-Complexből lefekvés előtt fél órával egy szemet, az E-400 vitaminból 2x1-et, a C-1000-ből 6x1-et, együtt a 6x1 Flavonoid C-vel. Ezekkel a depresszióját, a szívét és az ereit javítanánk meg és így az állapota javulásával elhagyhatná a gyógyszereket, mert a gyógyszerek elhagyását így látatlanból nem javasolhatom.
A reumájára szednie kellene a Zöldárpa porból napi 2x1 teáskanállal, desztilláltvízbe keverve. Desztilláltvizet kellene innia és patikai sóval kellene sózni az ételeit. A Linorm, lenmagcsíra porból is kellene napi 2x1 teáskanállal fogyasztania. Szednie kellene a Calcium Active-t, a Proenzi-3-at. Kellene innia az ezüst kolloidból napi 2x 5 centilitert a szájban zubogtatva 10 percig, majd lenyelni. Az arany kolloidból ugyanezt kellene csinálnia 2x2 centiliterrel. Kellene szednie a cinket és a szelént is.
Nagyon erős a szervezete, ezért van remény. Más ennyi bajnak a negyedétől is már rég elhunyt volna!
Szednie kellene a Basica-t is, de csak desztilláltvízzel vehetné be. Egyen sok barnarizst és kölest kásának, köretnek. Ne igyon tejet, ne egyen tejtermékeket, ne egyen margarint és margarinnal készített ételeket. Egyen sokszor puffasztot barnarizst, puffasztott kölest, csak úgy nassolgatásra.
Idős korban már jóval kevesebb ízt éreznek az emberek, de egy ilyen fejsérülés után nem csoda, hogy nem érzi azokat. Ha patikai sóval egy kicsit erőseben sózza az ételét, még használni is fog neki, s legalább annak érzi az ízét. Használjanak csípős fűszereket ( torma, fokhagyma, erős paprika,kurkuma), mert ezek jó immunrendszer erősítők és jó vírus és gombaölők is egyben, de jót tesznek az emésztésnek és keringésnek is! Cukrot ne használjanak édesítésre, csak sztíviát és propoliszos mézet. Ettől függetlenül fontos, hogy táplálkozzon a vércsoportja szerint. Egyen sok gyümölcsöt és sok zöldségekből készített salátákat, de ne párolják a zöldségeket, hanem reszeljék apróra és használjanak hozzá sok olajat. A kiszedett ételekre, salátákra, kenyérre az alábbi olajkeverékekből tegyen napi 6-7 evőkanállal, persze elosztva reggeltől estig:
szőlőmag olaj: 2 ek.
bio szójaolaj: 1 ek. kendermag olaj. 1 ek,
lenmag olaj: 1 ek
oliva extraszűz olaj: 1 ek
dióbél olaj: 1 ek

Ha fekszik, akkor a fejét mindíg jól pócolja fel a deréktól kezdve és így nem tud a sav a gyomrából a nyelőcsőbe kerülni. Feküdjön ki az elektroszmogból és ne használjon mikrót!!
Próbálja őt meggyőzni, hogy csinálja végig amit javasoltam a számára. Nem olcsó, de esélyt jelent arra, hogy ilyen erős immunrendszerrel még a 80 évet is simán megéri, ha változtat az eddigi megbetegítő táplálkozásán és életmódján.
Üdvözlettel: W-V.László

Nagy dózisú vitamin keverékek

A kérdés

Tisztelt Uram!Köszönöm válaszát!Úgy néz ki elöző levelem nem elment hanem kitörlődött.Ezért leírom kérdésem mégegyszer.A vitaminok okoznak némi fejtörést.Én is a lenkei vitamint szedtem míg nem olvastam róla...Ugyanakkor olvasom a Max-Immun információját:"a nagydózisú vitaminkeverékek megrövidíthetik az emberi életet.."Termékük gyógygomba kivonatot tartalmaz.Mi a véleménye?Honlap:www.max-immun.eu A vitamin station Every One komplett vitaminja jó e a lenkei vitamin helyett.Kérdésére válaszom:nem dohányzom és a mandulám is megvan.Biztosan élni fogok a lehetőséggel és majd bejelentkezem rendelésére ahogy össze tudom hozni a dolgokat!Válaszát előre is köszönöm!Tisztelettel:Éva

A tanácsadó válasza

Kedves Éva!
Különbséget kell tenni, hogy szerves, azaz kelátos kötésűek-e a táplálékkiegészítők, vagy szintetikusak?
Azt is tudnia kell, hogy fel-fel tűnnek a neten, meg a médiákban olyan cégek, akik a hitelesség és a tudományosság látszatát keltik. Sok neves szakembert is maguk mellé állítanak, vagy pénzért, vagy pedig zsarolás miatt ( pl.: egy pedofil professzor úgy menekült meg a börtöntől, hogy úton útfélen hirdeti, azt amit számára meghatároztak, s a köznép, meg a szakemberek közül is sokan elhiszik neki, amit mond!) Ők a bioterroristák!! Azért ijesztgetik az embereket, hogy ne szedjenek annyi vitamint, mert, akkor nem lesznek ügyfelek az egészségügyben, meg a gyógyszertárakban. Ha ezt elhiszik, akkor viszont nem mernek annyi vitamint szedni és megbetegszenek és innentől kezdve vásárolni fogják a gyógyszereket. Én 21. éve szedek mega dózisokat és nemhogy rosszul lennék, hanem egyre jobban vagyok, s bár a 63. évemet taposom, de a sporteredményeim ( veterán atléta vagyok) is egyre jobbak. Tehát ebben a korban is lehet fejlődni!
A szerves kötésű táplálékkiegészítők, meg a vízben oldódó vitaminok egyike sem veszélyes, mert a felesleg távozik az anyagcsere útján. Vannak viszont zsírban oldódó vitaminok , pl. az A és D amelyekkel valóban el lehet sokallni. Szerencsére az A vitamin provitaminja a Béta Carotin már nem zsírban oldódik és abból sem tudunk elsokallni, ha nem A vitaminként, hanem Béta-Carotinként fogyasztjuk. Ha a D-vitamint tojással, olajos halakkal vagy biovajjal visszük be, akkor azzal sem lehet baj. Nem lehet akkor sem baj, ha D3-vitaminként, más anyagokkal vesszük be. Az E-vitaminnnal sincs probléma, azt is nyugodtan lehet fogyasztani, nem kell tőle félni.
Mindegy, hogy gyógygomba kivonat, ha a lektint nem távolították el belőle, akkor csak a B-s és AB-s vércsoportúaknak jó! Ha nincs információ az eltávolításról, akkor valószínű, hogy a O-ás, és A-s,vércsoportnak ártó lektinek benne vannak, tehát nem javasolom Önnek sem, mert A-s! Ezek csak az AB-s vércsoportúaknak jó készítmények, mert a búzacsíra tartalom miatt a B-sek sem fogyaszthatják. Az AB-seknek jó lehet, csak kicsik a dózisok. Ezért nem szedek Acerolákat sem!
A Lenkei-vitamin helyett a Vital-A-t, vagy a Cali Vita Full Spectrum-ját, vagy a Vitamin Station cég Every One-ját ajánlom.
Örülök, hogy nem dohányzik, de annak még jobban, hogy megvannak a mandulái. Így az ezüst kolloiddal való zubogtatás is nagyon hatékony lehet!
Üdvözlettel: W-V.László