Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Mit igyunk tej helyett? EMF beszerzés.

A kérdés

Tisztelt Weixl-Várhegyi Úr!Minden alkalommal, amikor olvasom válaszait, csodálattal és elismeréssel tölt el, hogy milyen önzetlenül foglalkozik velünk, olvasóival. Mindenki nevében köszönöm.Az én kérdésem a következő lenne. Sok alkalommal olvastam már az Ön tejivásról alkotott véleményét. Szeretnék tanácsot kérni sok olyan olvasó nevében is , aki fogyasztja a tejet, tejtermékeket a mindennapok során. A fiam nagyon szereti a müzlit, reggelente nagyon sokszor ezt eszi - tejjel. Hogyan tudnám pótolni mással, ami állagában és ízében hasonlót tudna adni? Sajnos a bioboltokban kapható több száz forintos szója-, zab- és rizstejeket nem tudom megvásárolni. Tudnék-e otthon előállítani valamelyikből házilag. Nagyon szívesen csinálnék inkább tej helyett ezekből.A másik a sokszor olvasott EMF harmonizáló. Hol tudnék venni Öntől ilyen készüléket és mennyi egy ilyennek az ára. Mobiltelefonjainkra tennék.Köszönöm válaszát, kellemes nyarat: Horváth Éva

A tanácsadó válasza

Kedves Éva!
Lehet kapni bioboltokban gabonatejporokat is, nemcsak kész gabonatejeket. Van kukorica- ( csak az A-soknak jó), nem génmanipulált szója-, zab-, rizs-, és hajdina tejpor. Ezek ára 800 Ft körül van, de kijön belőle 4 liter gabonatej. A Herba Házban és a Medi Line Üzletházban mindíg vannak ilyen gabonatejek, de vannak ott gabontej előállító automaták is. (26.000.-Ft). Ezekbe bele kell önteni a tiszta vizet és az adagolópohárral az aktuális gabonát. 15 perc alatt 1,5 liter igazán finom gabonatej nyerhető. Én nagyon szeretek vele kölestejet és barnarizstejet csinálni. Ha vidéken lakik, akkor ezen cégek honlapjáról meg is lehet rendelni az árukat ( www.herbahaz.hu, www.mediline.hu). Én közel lakom a szlovák határhoz és mivel a nálunk kapható kész gabonatejporok mindegyike vagy cseh, vagy szlovák gyártmány, ezért a szlovákoknál, mégha euro is van náluk, 15-20 %-al olcsóbban megvásárolható. Van úgy, hogy az éppen szlovákiában járó ismnerőseimmel hozatok ilyen 40 dkg-os dobozban árult gabona tejporokat. Van kecsketejpor is, amit ajánlok, de ha O-ás, akkor nem!

A zabkását, zab-müzlit zabtejporral, a hajdinát, hajdina tejporral, a rizskását, rizstejporral szeretem. Nagyon finom a géppel, dióból, fa-mogyoróból, száraz zöldborsóból készített tej jellegű ital is. Főzésre és sütésre ezeket a porokat, vagy az így készített "tejeket" használjuk, mert a készen kapható gabonatejek nagyon drágák. Ha édesíteni kell, akkor mézzel, steviával, vagy gyümölcscukorral szoktam édesíteni. A spenótot is tej nélkül kell megfőzni és ha kész és ki van szedve a spenót a tányérba, akkor kell egyéni ízlés szerint gabonatejport bel tenni és elkeverni.

Az EMF harmonizáló nem készülék, hanem egy készülékre ragasztható műanyag, kör alakú, bélyeg nagyságú, mely egy kicsit vastag ( 1 mm), mert ebben az anyagban vannak a harmonizálást végző mini-kristályok. Egy db. 5.500 Ft, de 6 db-os kiszerelésben 27.000.-FT, s így 4.500 ba kerül darabja. Egy családban simán elkél még több is, mert a monitorokra, tv képernyőkre is ajánlott tenni, meg a számítógépre is ( arra 2 db kell). A hálózat harmonizáló, már egy kisebb készülék, melyet a konnektorba kell dugni, s ez már 55.000.-Ft-ba kerül. Vállalkozásoknak el lehet számolni ezek beszerzését. Én is küldhetek postán, utánvéttel, de jobb ha a web-áruházamból rendeli meg ( www.energylife-world.com/partner/varhegyilaszlo), mert akkor előbb és az értéktől függően postaköltség felszámolása nélkül kapja meg. Az EMF harmonizálót csak enyhén kell rányomni a harmonizálandó készülékre, hogy ha készülékcsere van, akkor át lehessen tenni. Én már a harmadik készülékemre is az először vásároltat használom, mert vigyázok rá.
25-én csütötökön Bp-n a Népligetben, az Etka-fánál tartok előadást 14-16,30 ig. Ott is vehet tőlem.
Üdvözlettel: W-V.László

Orrcseppentés

A kérdés

Kedves László!Lehet, hogy félreértett, nem gyereknevelési gondom van, hanem egyszerűen technikailag nem értem, hogyan kell kivitelezni az orr feltöltését az ezüst-kolloiddal, hogy az ne folyjon se a gyerek tüdejébe és torkába sem. lehet hogy nagyon ostoba vagyok, de tényleg nem értem.Köszönettel, Szilvi

A tanácsadó válasza

Kedves Szilvi!
Remélem a gyermek tudja szabályozni, hol az orrán, hol a száján keresztül vegye a levegőt? Ha nem, akkor ez a feladat kivitelezhetetlen. A garatnál van egy szelep, amely nyeléskor is lezár, hogy nyeléskor ne a tüdőbe kerüljön az étel. Ha ez a "szelep" jól zár, akkor az ágyon mélyen hátra kell hajtani a fejét, úgy, hogy a teste az ágyon legyen, s a feje a levegőben. Ilyenkor a fej kissé hátracsuklik és ezáltal az orrnyílásai közel függőlegesek lesznek, s ilyenkor kell a száján keresztül lélegeznie, s eközben belecseppenteni az orrlyukaiba az ezüst kollidot, úgy, hogy teljesen feltöltődjenek kolloiddal. Előtte lehet kolloid nélkül gyakoroltatni ezt a helyzetet, hogy szokja a szájon keresztül való légzést. Valószínű ezt tudja is, mert amikor tele van az orra váladékkal, akkor csak a száján keresztül tud levegőt venni.
Üdv.: W.V.László

Hol lehet beszerezni Cali Vita termékeket?

A kérdés

Tisztelt Weixl-Várhegyi László Úr!Köszönettel olvastam minden részletre kiterjedő válaszát!És már örömmel jelenthetem, hogy 3 hete gerinc tornázom és Pilates tornázom,így nem fáj a gerincem!Az olajokat beszereztem és fogyasztom,bőségesen eszem nyers salátát.Ezüst kolloidot beszereztem és külsőleg,belsőleg használom.Az ön által írt kapszulákat még most próbálom beszerezni,mert kerestem egy olyan oldalt ahol Cali vita termékeket lehet rendelni(személyesen nem tudom beszerezni,sajnos)és majd együtt rendelem meg!Kérdezni szeretném Öntől a kapszulák közül mik a legfontosabbak,amikre most nagyon sűrgős szüksége lenne a szervezetemnek(mivel anyagi lehetőségeim végesek!)?De ígérem majd a többit is befogom szerezni!Tisztelettel:Abüdosz

A tanácsadó válasza

Kedves Abüdosz!
Örülök, hogy megfogadta (egyenlőre, csak részben) tanácsaimat és tesz is magáért valamit, s ez már mutatja javulás jeleit is. Sajnos a szedni valókkal nincs engedmény, mert ezek nélkül nincs teljes gyógyulás!
Van egy weboldal: www.calivita.com, ahol a Hungary feliratra klikkel és bejön magyarul a postázó elérhetősége, ahonnan országon belül bárhová kiküldik az árut: postazo@calivita.com. Ha csak úgy rendel, hogy nem tag, akkor drágán fogja megkapni az árukat. Ha viszont beírja a 36400448-as kódot, akkor a nevemre tud 30 %-al olcsóbban vásárolni. A weboldalon megtalálhatóak a magyarországi üzletközpontok címei és nyitvatartásai. Ha ezek valamelyikébe ( amelyik Önhöz közel van) bemegy és bemondja a kódomat, akkor szintén vásárolhat a nevemre, mert mindenütt ismernek. Majd ha már gyógyulásról számol be, akkor a táplálékkiegészítőkkel kapcsolatban is lesz engedmény. Gondolkozzon el azon, hogy ha nem gyógyul meg, akkor kevesebbet fog keresni, viszont ha meggyógyul, akkor többet és jobbak lesznek a megélhetési lehetőségei. Ha a táplálék-kiegészítők napi adagját forintra számítja, akkor kb, napi 3-400 Ft jön ki. Van aki naponta elszív egy dobot cigarettát és az neki 500 Ft-jába kerül és ennyiért árt magának, Ön meg nem akar ennél kevesebbért javítani az állapotán. Nyilván most mindent egyszerre kell megvenni, de később nem egyszerre fogynak ki és hol ezt, hol azt kell megvenni, s akkor már nem lesz akkora az egyszeri kiadás. Mindenért kell áldozatot hozni! A gyógyulásáért is!!!
Üdvözlettel: W-V.László

Élő- és "halott" víz

A kérdés

Tisztelt Weixl-Várhegyi úr!Arra szeretnék választ kapni, hogy a dupla spirál áramlási elven működő skandináv élővíz-revitalizáló készülék önálló víztisztító rendszer-e, vagypedig csak kiegészítője, életrekeltője a desztillálással, vagy fordított ozmózisos eljárással előzetesen megtisztított "halott" víznek?Tisztelettel: Kalmár Gyula

A tanácsadó válasza

Kedves Gyula!
Ha én a desztvizet, vagy bármely ro.vizet a számhoz emelek, az a víz onnatól kezdve, hogy érintkezett a szervezetemmel, élő vízzé válik!!!!
Nem kell tehát revitalizálni a vizet, de lehet! Csak tiszta vizet szabad revitalizálni (deszt. és ro vizek), a szennyezetteket nem! Semmiféle szennyezőanyagot ne revitalizáljunk! A skandináv revitalizáló nagyon jó készülék, de csak az említett vizek revitalizálását ajánlom vele!!! Ez a készülék önmagában nem eléggé tisztít, ezt mérésekkel tudom igazolni. Nem állít elő desztillált-, vagy ro-s tisztaságú vizeket!!!! Tehát nem jó önálló víztisztításra, csak a nagyon tiszta vizek (ro. deszt.) energetizálására.

Úgy látszik nem bízik, saját szervezetének revitalizáló hatásában. Sima kézrátétellel, áldással, imával is lehet revitalizálni, még a skandináv készülékkel revitalizált víz vitalizáltságát is tovább lehet ezekkel a módszerekkel javítani. Vegye meg Dr. Masari Emoto, Magyarországon is megjelent: " A víz üzenete", " A víz rejtett bölcsessége " stb című könyveit (Elixír Könyvesbolt XIII. Váci út-Révész utca sarok), s ezekből minden megtudhat a vizek "viselkedéseiről".
Tisztelettel: W-V.László

Talpbőr hámlás

A kérdés

Kedves László!Adri lányom 5 hetet külföldön töltött elég zűrös körülmények között, két hete a talpán a bőr teljesen lehámlott, ezt a stressznek tudta be, és most újból hámlik a talpa, két napja itthon van. Tud-e ebben segíteni, mi lehet az oka? Tisztelettel:Magdi

A tanácsadó válasza

Kedves Magdi!
Ha a stressznek tudta be a hámlást és most is hámlik, akkor most is stresszes a lánya? Ha igen, a stressz okát kell megszüntetni! A stressz megszüntetéséhez Mega B-Comlpex, Omega-3, E-, C- és egyéb vitaminok kellenek, meg Acidophilus, Chlorella, szelén, cink.
Okozhatja a talphámlást ismeretlen eredetű gombás fertőzés, gombás betegség is, amit főleg külföldön könnyen össze lehet " szedni"! Főleg a déli országokból, déli- és távoli földrészekről lehet ilyeneket hazahozni. Európában, vagy a szomszédos országban is össze lehet ilyeneket "gyűjteni", ha a szálláshelyen otthagytak a déliek, valamilyen gombát a fürdőben, vagy a szőnyegeken, padlózaton. Állatoktól is lehet ilyen fertőzést kapni. Sajnos sok helyen az állatok a lakásban mászkálnak és mindeféle fertőzést bevisznek a mancsaikkal. Ki tudja mikbe, milyen ürülékekbe léptek bele, amely erősen fertőző lehet! Ez az itthoni viszonyokra is igaz!
Oldjon fel két kiló asztali sót egy lavór vízben és amilyen meleget csak elbír, legalább egy árán keresztül áztassa ebben az erősen sós vízben a lábát. Amikor szárazra törölte, befújhatja ezüst kolloiddal, vagy bekenheti, patikában kapható Lamisil krémmel. Belsőleg az elmített vitaminokat kellene szednie.
Kerüljön minden műanyagot, műbőrt tartalmazó lábbelit és csak természetes ( pamut, gyapjú) zoknikat, harisnyákat vegyen fel. A lábbeliket hidrogén peroxiddal fertőtlenítse ki! A külföldön használt ruházatát fertőtlenítő mosással tegyék sterillé!!
Tisztelettel: W-V.László