Tanácsadóink

Weixl-Várhegyi László

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Csíra ételek és apnoe

A kérdés

Kedves László!Két kérdésem van Önhöz:Az egyik az, hogy mi a vélemyénye a friss csírák fogyasztásáról. Nagyon sok pro és kontra véleményt lehet hallani ezzel kapcsolatban manapság. Azt senki sem vitatja, hogy milyen értékes a csírázó mag. A vélemények csak abban térnek el, hogy szabad-e mindig ezeket a csírákat fogyasztani, vagy csak kora tavasszal, mert a csírázó mag kora tavaszi energiát képvisel. A legszélsőségesebb vélemény ezzel kapcsolatban, amit valaha hallottam, az az volt, hogy akár még rákot is okozhat a túlzott, nem megfelelő időben fogyasztott csíra. Mi erről az Ön véleménye?A másik kérdésem, ill. kérésem az az, hogy a férjem éjszakai légzéskimaradást észlel néha. Lenne erre valami ötlete, hogy mi okozhatja ezt ill. hogyan lehet ettől megszabadulni?Előre is nagyon köszönöm a válaszát!Mónika

A tanácsadó válasza

Kedves Mónika!
Azért ijesztgetnek azzal, hogy ne együnk csírákat, mert akkor a csíraevők nem vesznek gyógyszert, s akkor nincs a gógyszergyártóknak bevétele. Ezért mindent elkövetnek, hogy különböző sajtóorgánumokon keresztül neves szakemberek szájából lejárássák a csíraételeket fogyasztókat. Ugyanez a módszer más témákban is, mert fő, hogy a tömegeket birkásítani tudják. A természet törtvényeit kell követni, mert azok soha nem változnak. A természetben pedig fő törvény, hogy ne ölj! Mit ne öljünk? Embert, állatot és ételt!!! Az étel ölése a főzés, hőkezelés. Ez benne van prof.dr. Székely Edmond Kozmikus Evangélium I-II.-III.-IV című könyveiben. Ő pedig eredeti arámi nyelvből fordította az esszénus iratokból.
Minden csírázó növény óriási energiákkal rendelkezik, minden évszakban. Ez nem ügg az évszakoktól!!A csírák fogyasztásával kapcsolatban is be kell tartani a vércsoportspecifikus szabályokat. Ugyanbis a lucerna csíra nagyon jó az A-s vércsoportúaknak, de árt a O-soknak!! A keverék csírákban csak olyan csírák lehetnek, amelyek jók az adott vércsoportúnak, aki a csírát fogyasztja. Abban is van igazság, hogy aki a vércsoportjának nem megfelelő csírákat fogyasztja, az az ilyen csírák agglutináló hatása miatt valóban kaphat rákot. Ha a vérünknek megfelelő csírákat fogyastjuk, akkor még áttétes rákból is meg fogunk gyógyulni!!!!!!
Lehetőleg nappal fogyasszuk a csírákat, ne éjjel. Aki éjszakai műszakban dolgozik, az természetesen éjszaka is fogyaszthatja, de ha reggel hazamegy és lefekszik, akkor ne fogyasszon semmit. A lényeg, hogy alvás, pihenés előtt ne együnk semmit, még csírát sem!

A légzéskimaradást több ok is előidézheti:
1./ A túlsúly! A kövér emberek nehezebben lélegezne, főleg alváskor. Ha rossz a testhelyzetük, akkor a szükségesnél ritkábban tudnak lélegezni, s ilyenkor lehet légzés kimaradás is.
2./Tej- és tejtermékek evése. Ezek a légutaknál bőséges nyálkaképződést váltanak ki, és ez miatt eldugulhatnak a légző-járatok!
3./ A tüdő betegsége is okozhatja, s különösen veszélyeztetetettek a dohányosok, vagy azok akik nemrég szoktak le a dohányzásról.
4./A telke gyomorral alvóknál is sokkal gyakrabban fordul elő a légzés kimaradása.
5./Az ágy közelében lévő elektromos vezetékek, elektromos berendezések, a fémtartalmú tárgyak tranziens hatásai mind előidézhetnek apnoét!
6./ Horkolásnál a garatban a légcső elzáródhat, és ilyenkor kimarad a légzés, s ilyenkor lesz a horkantásos felriadás. Aki mélyen alszik, az nem is tud róla, hogy alváskor miket művel?

Nagyon fontos a levegő megfelelő oxigén tartalma. Rossz, elhasználódott levegőjű helyiségekben gyakrabban előfordul az apnoe. A lefekvés előtti szellőztetésnek, a nyitott ablaknál való alvásnak gyógyító hatása van. JÓ hatású a lefekvés előtt fél deciliter desztilláltvízben beadott 15-20 csepp Oxy Max!!!
Kellene tönkölybúza törekből készült gyógypárna, ami segítene abban, hogy alvás közben ne legyen rossz fejtartás.
Kellene mentesíteni az elektroszmogot is! A másnak adott válaszaimból megtudhatja, hogy hogyan!
Üdvözlettel_W-V.László

Ezüst allergia

A kérdés

Kedves László!Azt szeretném megkérdezni, hogy ha allergiás vagyok bizonyos fémekre (pl. nikkelre; az ezüst fülbevalótól pedig begyullad a fülem) lehet-e szednem az ezüstkolloidot? Köszönettel: Anita

A tanácsadó válasza

Kedves Anita!
Az ezüst ékszerek többsége nem tiszta ezüstből van és lehetnek benne olyan ötvözetek, anyagok, amelyek allergiás reakciókat váltanak ki. Ezt a reakciót mindenki az ezüstre fogja, pedig lehet, hogy nem az, hanem az ezüst valamelyik ötvözete, vegyülete a kiváltó ok. A színezüst, mint a kolloid nem szokott allergiát okozni. Nagyon sok fémallergiás, ezüst-allergiás páciensem szedi az ezüst kolloidot, és nem vált ki náluk allergiát. Először csak egy két cseppel próbálja ki, és ha nem észleli az allergiás tüneteket, akkot bátran szedheti a kolloidot. Persze zubogtatva.
Ha megkeres a rendelésemen, akkor kideríthetjük a fémallergiája okát, s meg is szüntethetjük az allergiás tüneteit.
Üdvözlettel:W-V.László

Életmód váltás!

A kérdés

Tisztelt László!Köszönöm szépen a válaszát, felmerült még jó pár kérdésem. Átolvasgattam az itt fellelhető anyagokat, leveleket és most rengeteg információ kering a fejemben. Jelenleg nincs pánikzavarom, viszont ezért küzdenem kell nap mint nap pozitív gondolatokkal, helyes életvezetéssel, vitaminokkal stb. néha meglegyint a szele, de leküzdöm. Viszont ennél többet szeretnék, ezért is fordultam Önhöz. Egyébként a B-vitaminokat a Neuroptim tabletta tartalmazza, igaz nem olyan nagy mennyiségben, mint amit ön ajánlott. Az első kérdésem az lenne, hogy mi a jobb, egyenként szedni a vitaminokat, vagy vmilyen multivitamin és ásványi anyag készítményt szedni? Tudna nekem ajánlani egy komplett csomagot esetleg, hogy mit szedjek? A kolloidokról: be fogom szerezni az ön által ajánlott kolloidot, váltok, ha elfogy a jelenlegi. Viszont nem tudok vmit. Jelenleg úgy szedem, hogy étkezés előtt 40 perccel az ezüstöt és étkezés előtt 10 perccel az aranyat, mert úgy tájékoztattak, hogy a kettő között legyen fél óra. Ez rettenet macerás, mert sose tudom mikor eszem. Ha zubogtatom akkor független az étkezéstől? De akkor a kettő közötti fél órát sem kell kivárni? Egyébként a kolloidok fogyaszthatók várandósság alatt is vagy akkor inkább ne? Rosszul esett, hogy azt írta nem tudok megváltozni. Honnan tudja? Hiszen épp azért fordultam Önhöz, mert tenni akarok magamért. Nem próbáltam még vegetáriánusan étkezni, de hajlok rá, mert húst így sem sokat eszem. Az életmódos könyvet már megszereztem és már el is olvastam. Az ön kiadványai vidéken beszerezhetőek? Bíró Ica könyvében találtam egy jóval részletesebb táblázatot - Öntől, az egy helyes táblázat? Mert olvastam hogy itt-ott hibák vannak… A tejtermékeket nyár óta kerülöm, tejet egyáltalán nem használok már (rizstejet szoktam), de még csak most ismerkedem a „reform” alapanyagokkal, eszek már sokszor kölest, sütöttem zabpehelylisztből palacsintát, szóval elindultam egy úton. A változtatás Ön szerint lehetséges egyik napról a másikra vagy egy folyamat kell legyen? ahogy olvasom el kell hagyni a húst, a tejtermékeket, a cukrot és a búzalisztet is, szóval gyakorlatilag mindent amiből sajnos a mai magyar tásadalom nagyrésze az ételeit készíti. Ön tudna alternativát ajánlani a váltásra, hogy egyáltalán hogyan lehet nekikezdeni? Amit még nem írtam az előző levélben, hogy munkámból kifolyólag sokat ülök gép előtt, valamint otthon is elég sokat internetezem. Már látom, hogy ez mennyire rossz és sajnos sokszor érzem is. Pénzügyileg azonban nem engedhetem meg magamnak az ön által ajánlott dolgokat. Ilyenkor mit lehet tenni (azon kívül, hogy mondjuk otthon nem ülök gép elé)? Válaszát tisztelettel megköszönöm.

A tanácsadó válasza

Kedves Jollies!
Igen, ha az ember sok új információhoz jut, akkor azokat előbb fel kell dolgozni, hogy át tudjuk ültetni a gyakorlatba. Először nehéz megtalálni azokat a forrásokat, ahonnan be lehet szerezni a reformélelmiszereket, de utána ugyanúgy automatikussá válik ezek beszerzése, mint a régi életmódjának a bevett bezserzési forrásaiból történő beszerzései.
A legjobb a vércsoportos vitamin, amelyben a vércsoportra jellemzően vannak meg a szükséges vitaminok és nyomelemek.
Ha a szájban zubogtatva szívódik fel a kolloid, akkor nem függ az étkezéstől, s így lehet egymás után is zubogtatni a különböző kolloidokat.
Az előző levelében azt írta, hogy nehezére esik a változtatás, ezért írtam, amit írtam. Már az is jó ha a szándék megvban, de úgy látom, hogy Önnél ennél több is van már és ezért gratulálok!!
A Bíró Ica könyvében már jól vannak a táblázatok, nyugodtan használhatja!
Én a változtatást egyik napról a másik napra csináltam, s így is javasolom mindenkinek. Ha pl. valaki le akar szokni a dohányzásról, úgy nemigen tud, hogy naponta egy-egy szállal csökkenti az elszívott szipkák mennyiségét. Ha viszont egyik napról a másikra leteszi a "bűzrudakat", akkor hatásosabb lesz és nagyobb az esély, hogy ne szokjon vissza rá!
Jól látja, hogy a mai magyar társadalom nagy része nagyon rosszul táplálkozik, rossz éeleket eszik, s ezért van annyi betegségük is!!
Meg kell keresni a lakókörnyezetében azokat a bszerzési helyeket, ahol pl. kap tiszta rozskenyseret, tiszta tönkölykenyeret, vagy hajdinát, kölest, tabot, szőlőmagolajat, oliva olajat, gabona tejporokat, cukor és aszpartam-mentes édesítőszereket.Sokkal kevesebbet kell táplálkoznia, mert nem lesz minőségi éhezése, s ezért kevesebbe is kerül az étkezése. Én kb. egyharmadát költöm táplálkozásra, beleértve a táplálék-kiegészítők szedését is, mint korábban költöttem. Nyugodtan üljön a gép előtt, csak mozogjon eleget, szedje nagy dózisban a C-vitamint, s ha lehet harmonizálja aaz elektroszmogot. A torna és egyéb testmozgástól sincs eltiltva, s ezekért még csak fizetni kell. Vigyázzon! A lustaság nem fél egészség!!!!
Jó életmódváltást!
Üdvözlettel: W.-V. LÁszló

Elektroszmog és az allergia

A kérdés

Kedves Laci!9 éves kisfiam poratka allergia kapcsán asztmás lett. Immunerősítőt és allergia ellenes homeopátiás szert kap, de időnként még rájön a köhögés. Különösen akkor, amikor a nagyszülők családi házában tölt pár napot, ahol az utcában magasfeszültségű távvezeték van (XVIII. k.). Milyen eszközzel lehetne a hatását kivédeni?Ott is, itthon is, sőt még a szomszédos ikerházban is van mikrohullámú sütő. Azok káros hatása ellen mit javasolna?Köszönettel és üdvözlettel, Vali

A tanácsadó válasza

Kedves Vali!
Kapható (bioboltok) az allergia,asztma című kiadványom, abban minden le van írva, kérem azt tanulmányozni. Javasolom minden tej- és tejtermék azonnali elhagyását a gyermek érendjéből!!!!A nagyszülők valószínűleg más alapanyagokból és másképpen főznnek, mint az Anyuka. Ezek az anyagok is előidézhetik a tüneteket.
Azonnal távolítsanak el az otthonaikból minden mikrohullámú sütőt, mert minden beletett étel génmódosított étellé változik és csodálkoznak, ha betegek lesznek. Még a leg-biobb étel is génmanipulált lesz a mikrohullámoktól. Az, hogy más hogyan öli magát mikróval, az ne érdekelje, azonnal adja bizományiba, vagy dobja ki, ha jót akar magának és a gyermekének! Ez a nagyszülőkre is vonatkozik! A szomszéddal meg beszélje meg, hogy Ők is szabaduljanak meg a mikrójukól. Ha sötétek és nem értik meg (olvassák el ezen a honlapon a mikróról írt anyagomat), akkor bioner rézhálóval árnyékolják le a szomszéddal közös falat a padlótól a legmagasabb családtag magassága, plusz 10 centiméteres magasságig.
A magasfeszültség is árt, a benne lévő feszültségtől és a tőle lévő távolságtól függően. Általában 300-400 méteren túl már nem kell tőle tartani. Ha ettől közelebb van, akkor árnyékolni kell a lakást. Ha a lakás 4 emeletnél magasabb és panelből van, akkor nincs nagy baj, mert maga a panel vasalása, mint Faraday-kalitka megvédi a házban lakókat. Ha viszont téglaház, akkor össze kell fogni a lakóközöségnek és a föld alá, árnyékolt vezetékre kell kényszeríteni a távvezetéket üzemeltetőt. Lehet nagy dózisú C-vitaminnal védekezni, de egyébként is kellene szdni naponta 16.000-20.000 mg C-vitamint. Aki ennyit szed, annak nem kell félni az elektroszmogtól.
Nem szabad megfeledkezni a lakásban, az ágy, vagy a dolgozó asztal körüli elektroszmogoktól sem, mert lehet, hogy a közeli 220-volt többet árt, mint a távolabbi 220 ezer volt!!!
Spirulinát, Acidophilust, Omega-3-at, B-Komplexet és C-vitamint mindennap szedjen a gyermek, és táplálják a vércsoportjának megfelelően.
Egyébként ha ilyen fiatal korban allergiás egy gyermek, akkor közvetlen a születés után nem kapott anyatejet a gyermek, vagy ha kapott is, de 6 hónapon belül leválasztották a szoptatásról és ezért gyenge az immunrendszere.
Üdvözlettel: Laci

Elektroszmog

A kérdés

ÜdvözlömAz iránt szeretnék érdeklődni, hogy milyen mértékben káros az, hogyha elektromos vezeték /éjjelilámpa/ van az ágyam hosszában végig majd pedig a fejem fölött atestemtől kb. 60-70cm-re. Milyen távolság az ami egy 220v-os elektromos vezeték meg tudja változtatni, illetve káros hatást tud gyakorolni az emberisejtek működésére? Köszönöm válaszát . Tisztelettel: Nagy Zoltán

A tanácsadó válasza

Kedves Zoltán!
Immumrendszertől, C-vitamin dózistól függ a távolság. Műszerrel mérve átlag 2 méter az a távolság, a vezetéktől minden irányban, ami már káros az egészségre. Természetesen ha gyengébb az immunrendszer, akkor már 3-5 méter is kárt okozhat (hány embert tesznek el így láb alól a bevezetékelt intenzív osztályokon, anélkül, hogy tudnák, hogy az elektroszmog okozta vízstruktúra változás okozta a hirtelen rosszuzllétet, vagy halált!).
Ha elolvassa ezen a portálon is megjelent anyagaimat, azokból válasz talál a kérdésére, azaz minden áram, még az egyenáram is árt a sejtjeink víztartalmának, s különösen a nagy víztartalmú szerveink vannak veszélyben ( vér, agy, idegrendszer, nyirok, stb), mert megváltoztatja, azaz amorf szerkezetűvé teszi azokat. A másik ártalom pedig a sejtjeink bioáram, biomágneses rendszerének megzavarása. Ez feszültség-, áramerősség- és távolságfüggő. Ön bőven a veszélyzónán belül tartózkodik!
Miért nem vásárol egy hordozható harmonizálót, amelyet bárhová magával vihet, s csak konnektorba kell dugni és 20 méteren belül védve van!?
Én is forgalmazom, de igen húzós ára van: 50235 Ft.-. Várható élettartama a harmonizálónak 70 év!.
Nekem van harmonizálóm is, áramtalanítani is tudom a helységeimet, továbbá napi 16.000-20.000 mg C-vitamin bevitelével biztosítom, hogy ha bárhol, bármilyen erős elektromos, elektromágneses, vagy egyéb rádiofrekvenciás, vagy más magas frekvanciájú (mobil-, tv-, rádió-, URH- stb adók) térben is vagyok, a szervezetemnek meg legyen növelve a tűrőképessége az ilyen ártalmakkal szemben.
Ha csak éjszaka van az Ön közelében elektromos vezeték, akkor célszerű lenne a hálószobát egy biztonsági távolságon kívüli kapcsolóval a pihenés idejére áramtalanítani és akkor nem kell harmonizáló. A másik megoldás: Ki kell cserélni az összes, készülékekhez menő és a fali vezetékeket is árnyékolt földelt vezetékekre. A lényeg az árnyékoláson van. A Magyar Kábel Művek XI kerületi Mintaboltjában vehet ilyen kábeleket. Vajon az egészségügyi intézményekben a betegek körül lévő vezetékek miért nincsenek árnyékolva? Válasz: Sokan élünk a Földön. Ha mindenki egy civilizált ország állampolgárainak színvonalán szeretne élni, akkor 8 Föld nevű bolygó kellene a biztonságos ellátáshoz! Ezért ne várjunk központi intézkdéseket, s ezért kell mindenkinek magának megtenni mindent a veszélyek elhárítása édekében, mert még a figyelmet sem hívják fel rá.! Sőt minket, akik ezeket a tényeket tudjuk bizonyítani is többféle formában, probálnak lejáratni, hiteltelennek tartani és áltudományos magyarázatokkal megnyugtatni a közvéleményt, hogy mi erősen túlzunk!
Önre bízom a döntést!
Üdvözlettel: W-V. László