Tanácsadóink

Vén Péter

Választhat az alábbi lehetőségek közül vagy lejjebb görgetve elolvashatja a tanácsadóhoz érkezett korábbi kérdéseket, ill. az azokra adott válaszokat – amennyiben azok publikusak.

Pici gyerek, kancsal- Mit tehet a szülő?

A kérdés

Tisztelt Péter! 1.5 éves kancsal gyermekem ügyében fordulok Önhöz. Nem tudom, hogy ez e a pontos meghatározás, születése óta becsuszik a szemecskéje, hol az egyik, hol a másik. 1 éves kora után jelentős javulást véltünk felfedezni, de meg most is naponta többször előfordul, főleg amikor fáradt.Eddig műtétet javasoltak amit nagyon ellenzek, valamint szemüveget kapott amit nem hajlandó viselni.Tanácsát, segítségét előre is köszönöm!

A tanácsadó válasza

Írtam két cikket is itt ezen a honlapon, első sorban azt nézze át, Tisztelt Szülő! Gyermekünk szeme fénye alapján kell rákeresni. A leírt gyak.-k alkalmazása esetén is szükséges a szakorvosi kontroll. Szemüveg és operáció nélkül is javulhat, gyógyulhat a gyerek, de akkor a dolgokat valóban csinálni kell.

Tehát: amennyit lehet és kényelmes, és a gyerek sem ellenzi a mennyiséget, pörgetni forgatni kéne a gyereket, hintáztatni, ringatni. Forgó irodaszék, hinta, kezét fogva és kifelé nézve a szülő forgatja a gyereket egyik és másik irányban is , mig el nem szédül ( A szülő :) ).
Lehetne már meséket is mondogatni neki, ami alatt ölben ül és a szemét a szülő letakarja.
Ezekkel a gyakorlatokkal nagyszerűen oldódik a gyerek látását ért mentális stressz, ami jelen esetben kancsalsághoz vezetett.
A módszer szelid, alternativ, és nem egyik napról a másikra hoz végleges eredményt. Ebben az esetben a szemüveg nem szükséges, és valóban minden eshetőség megvan arra, hogy az operációra sem kerüljön sor.

60 ffi hirtelen romlást érzékel

A kérdés

Tisztelt Uram!60 éves férfi vagyok, áprilisban a jogosítványom miatt voltam orvosnál, ahol mindkét szememmel végig tudtam olvasni az oszlopokat. A múlt héten - két hónap elteltével - üzemorvosnál kellett megjelennem és a bal szememmel a mező közepéről mindössze két betűt tudtam elolvasni, de azokat is homályosan láttam.Mit kellene tennem, hova kellene fordulnom Ön szerint, hogy a látásom megmaradjon. Képzelgés avagy sem, de ha a szememre gondolok, néha tompa nyomást is érzek a szemgolyómban.Tanácsát, segítségét előre is köszönöm!Tisztelettel: Németh László, faluende@freemail.hu

A tanácsadó válasza

Uram, sajnos valami hirtelen történhetett, aminek okát az orvosnak kell megállapitani. A szem az egyetlen hely, ahol belátni a szervezetbe és ez a hirtlen változás nem csak a szemet érintheti. tehát
1.) orvos, és azonnal
2.) kezdjen el olyanokat, mint a szmeltakarás, napi k2-3x10 perc, a leirást ld. a honlapon.
Minden egyébb látástréning dologról mind ott, mint itt, mint ezen a honlapon a cikkeimben olvashat. Egyéni konzultációs lkehetőségek is adottak, stb.

"időskori" távollátás kezelése is nagyon hatékony lehet látástréninggel

A kérdés

Kedves Péter!44 éves férfi vagyok és kb. egy fél évvel ezelőttig tökéletesen éles látásom volt.Sok-sok éve egészségesen igyekszem élni és táplálkozni, főleg Várhegyi László ótmutatásai szerint.Kb. fél éve kezdtem el azt tapasztalni, hogy az apróbb betűs könyveket egyre messzebb kell tartanom a szememtől, mert amolyan káprázó érzés mellett homályosan kezdem látni a szöveget.Nem múlik a tünet azóta sem, akár könyv, akár monitor amivel "dolgozom", szinte mindig állítgatnom kell a távolságot, a régi közelségből nem látom élesen az írást.Semmiképpen nem szeretnék szemüveghez folyamodni, mert azt látom, hogy ez csak még jobban tönkreteszi mindenkinek a szemét.A tanácsát és a segítségét szeretném kérni! Megállítható-e a romlás és visszaállítható-e az éleslátás természetes módszerekkel?Ha tudom mit kell tennem, megteszem. Komoly életmódváltással már "gyógyíthatatlan" betegségektől is szabadultam meg, tudom, hogy bármi lehetséges.Előre is köszönöm válaszát!Üdvözlettel:Sándor

A tanácsadó válasza

Tisztelt Uram, az életmód váltáshoz gratulálok. Most már csak a szeme életmódját kéne megváltoztatni :) Ehhez már a keringés felől jól megközelítette a dolgokat.

A látása megfiatalításához, azonban látástudatos életmód is kell.

Tehát, az egyre erősődő rossz nézési szokásokat kéne a régi , bevál,t elképzelés alapú, laza, látásra visszacserélni.

Fókuszálás, hunyorgás, homlokráncolás helyet, ami erölteti a szemet, sok-sok pihentetésse kéne kezdenie.... Mert a látás nem más, mint jó emlékezés, ami a fentiek okán blokk alá kerü. Csak akkor képes az ember emlékezni is arra, amit lát, amit néz, ha a legnagyobb relaxálásban teszi a dolgát a szem, a tudat. Nos ennek megteremtésére, fenntartására való a látástréning.
Ássa bele magát a tudnivalókba és ne a szemüveget válassza, ami megkerüli a problémát.
Jó munkát!

kancsalság kezelése

A kérdés

Udvozlom.Azzal a problemaval fordulok onhoz,korulbelul 1 eve szemuveget hordok.Azert mentem el szemorvoshoz,mert azt vettem eszre hogy a jobb szemem kancsal,befele fordul.Jelenleg 29 eves vagyok,es ugyerzem ez egyre rosszabbodik.Amikor faradt a szemem erzem es latom is hogy befele fordul.Szeretnem megkerdezni,hogy melyik szemtorna gyakorlattal tudnam javitani a kancsal szemem,lehetseges hogy ujra egyenes legyen?Varom valaszat.Koszonettel:Barany Laszlo

A tanácsadó válasza

Tisztelt László, az összes módszer, amit a látástréning rendszerbe foglal, alkalmas a látáshibák javitására. Próbálgassa őket, és mindig azt használja, amivelaezonnali eredméányeket ér el.
Ugyanis nincs külön gyakorlat erre, v. arra a szemproblémára, mivel a gyöketük mindig ugyanaz..., a mentális stressz.
Ezek oldása pedig az összes gyakorlattal lehetséges.
Mi a szemeltakarásokat, az ingaféléket szoktuk ajénlani és az elképzelés alapu látásteszt gyakorlatokat.
Még külön jó, ha a szemet erősiti, amire a napoztatás a legmegfelelőbb.
Ezek mind megtalálhatók a weboldalon.
Talán azt már nem is kell megemlítenem, hogy a komoly eredményekhez a mankót, tehát a szemüveget nem kellene hordania.
Jó munkát, sikert!

színtévesztés és a látástréning

A kérdés

Tisztelt Vén Péter.Nekem a színtévesztéssel van gondom.Pálya választás miatt merültfel a probléma és lehet ,hogy tévesztő vagyok orvos még nem vizsgálta meg ,de teszteket csináltam neten és rengeteget nem láttam meg.kérem segítsen köszönöm

A tanácsadó válasza

a színtévesztést is fénytörési hibának látta dr. Bates, tehát javítani lehet. Nézd meg a demo filmanyagokat a weboldalon, ott van egy kisgyerek, aki már jól veszi a lapot ebben a témában. Ugyanúgy gyógyítható, mint a többi szemüveges betegség. Neked is van fénytörési hibád, egy kancsal lehetsz, de ez olyan pici is lehet, hogy az orvosok nem is veszik számításba. Ahogy múlik a kancsalság, úgy jön vissza a színlátásod.