Jó néhány Energy-babáról olvastam már. Olyanokról, akik nem jöttek könnyen, és végül az ENERGY-nek, általában a GYNEX-nek köszönhetően fogantak meg. Az én történetem azonban nem arról szól, miben segített a GYNEX a fogamzás vagy a szülés előtt, hanem hogy mire képes utána, ha gond adódik a szoptatással.

Szülés után még minden rendben volt. Az én kisbabám, Lizi, már a szülőszobán nekilátott módszeresen szopizni. Komótosan, nyugodtan. Addig csak sejtettem, hogy így lesz, akkor viszont biztos lettem benne: ameddig csak lehet, anyatejet fog kapni. Ez páratlan ajándék ugyanis – nemcsak neki, hanem nekem is. Leírhatatlan boldogság, és akkor még az élettani előnyeiről nem is beszéltem.

Az elején nem is volt gond, minden ment magától. A kicsikém, ha kért, kapott enni, mindig volt is miből. Aztán olyan egy hónapos kora körül – hasfájás és egyéb nyűglődések voltak éppen műsoron – felvetette a gyermekorvos: nézzük meg, biztosan elég-e az anyatej. Sírós időszaka volt ez a kislányunknak, logikusnak tűnt tehát, hogy elkezdjük méregetni, mikor mennyit eszik. Persze akkor a mérleg tanúsága szerint bőven eleget evett, de attól kezdve nem hagyott nyugodni a gondolat: biztosan elég-e a tej?

Aggódtam, biztosan elég-e a tej

A következő 3 hónapban ennek meg is lett az „eredménye”. Az állandó idegesség és miegymás következtében napokra időnként elkezdett valóban kevés lenni. Valahogy azért mindig javult a helyzet, de állandóan rettegtem, időnként pedig mérhetetlenül kétségbe estem: mi lesz, ha már holnap kevesebb lesz, holnapután még kevesebb, és aztán jön a tápszer. Elég barátnőm mesélt már erről. Tudtam: innen nagyon hamar eljut oda az anya és gyermeke, hogy végképp elapad a tej, és akkor vége a mi meghitt szopizásainknak, a baba meg ott marad védtelenül, a fejletlen kis immunrendszerével. Sokszor már alig aludtam, és hullafáradtan persze még nehezebben ment a tejelválasztás. A mi kisbabánk meg csak egyre nyűgösebb lett, egyre gyakrabban szeretett volna enni, és minden héten csak éppen hogy minimumot hízott.

A helyzetet tovább súlyosbította, hogy ekkorra megtudtam: a nagymamám és az anyukám nem szoptatott sikeresen. Márpedig a csecsemőkori táplálkozási szokások anyai ágon öröklődnek. Így tehát egyre kevésbé voltam magabiztos abban, hogy majd mi rácáfolunk erre, és az én babám egy-másfél éves koráig anyatejes lesz.

A legjobban mégis az aggasztott, hogy Lizi fogantatását másfél éves kálvária előzte meg. Egy év sikertelen próbálkozás után derült ki: PCOS-es vagyok. A PCOS (policisztás petefészek szindróma) anyagcserezavar, ami hasonlít a cukorbetegségre. A PCOS-ben szenvedő ember sejtjei – ki tudja, miért – nem úgy működnek, mint egy egészséges emberé, amikor szénhidrátot fogyaszt. Szénhidrátbevitelre ugyanis a szervezet inzulintermeléssel reagál, az inzulin pedig segít feldolgozni a szénhidrátot. A PCOS esetén viszont a sejtek kevés inzulint vesznek fel, úgynevezett inzulin-rezisztenciát produkálva. Az inzulin meg csak termelődik-termelődik, vagyis a normális mennyiség sokszorosa keletkezik. Mivel az inzulin hormon, a folyamat következtében az az egész hormonháztartás felborul. Hosszabb távon pedig kialakulhat egyrészt meddőség, másrészt cukorbetegség.

Attól tartottam, visszatér a PCOS

Ezt a folyamatot akkor szigorú diéta és gyógyszer segítségével sikerült visszafordítani, majd a mi kis Lizink is szépen megfogant. Igen ám, de már a kezelés alatt felhívták a figyelmemet az orvosok, diatetikusok és más betegek, hogy mivel a PCOS nem igazán betegség, hanem egyfajta genetikai sajátosság következménye, bármikor visszatérhet. A terhesség alatt, de legkésőbb a szülést követően ismét zavar támadhat a hormonháztartásban – vagyis sokszor előfordul, hogy a hozzám hasonló állapotú anyáknak nem megy a szoptatás.

A terhesség alatt nem volt gondom, mert tartottam a szigorú diétát. A szülés óta azonban erre nem olyan egyszerű figyelni. Ahogy a szoptatásból folytonos küszködés és aggodalom lett, természetesen eszembe jutott, hogy valószínűleg itt a vége, nálam is közbeszólt a PCOS. Ebben az elkeseredésben jött aztán a segítség: a barátnőm azt mesélte, hogy ő szülés után egy hónapig szedte a GYNEX-et, és azóta is rengeteg a teje. Rábeszélt, hogy kezdjem el én is szedni, hátha rendbe teszi a rakoncátlan hormonjaimat. Először 5, majd 7, végül 9 cseppet szedek belőle naponta, a FYTOMINERAL mellett.

Körülbelül 3 hét elteltével kezdett érezhetően javulni az életünk. Másképp fogalmazva: ég és föld lett a különbség. A babám egyre többet és többet tudott egyszerre enni, így több idő marad pihenésre, játékra, és kevesebbet is bukik, hiszen az egy-két óránként bevitt, különböző emésztési fázisban lévő tejci nem keveredik a pocakjában. Egy hónap alatt majdnem egy kilót gyarapodott. Már nem kell aggódnom, hogy lesz-e elég tej a következő etetésre, és sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok.

Lizi nyugodtabb, mosolygósabb lett

Amikor ezeket a sorokat írom, már másfél hónapja szedem a GYNEX-et, és annyira magabiztos lettem, hogy szinte fix napirendünk lett. Beállt egyfajta rendszer, hogy Lizi melyik étkezéskor mennyit eszik. Kimondhatatlanul jó érzés látni, mennyivel nyugodtabb, mosolygósabb ő is. Különösen azért, mert már éjszaka sem kell többször felkelnie, hogy elegendő táplálékhoz jusson.

Hihetetlenül sokat jelent az egész családnak ez a változás. Az persze csak hab a tortán, hogy a bőröm ismét olyan szép, mint terhesség alatt és szülés után. Mintha még a hajam is kevésbé hullna, mint a 3. hónap környékén. Most már attól sem tartok, hogy egész életemben gyógyszert kell majd szednem, hiszen kiderült: az én hormonjaim bizony haptákba vágták magukat a GYNEX-től!

Sikerült kikeverednem egy ördögi körből: a családi örökség és a PCOS ellenére megmaradtam boldog és büszke szoptatós anyukának. Ez pedig a lehető legtöbb, amiről egy anya álmodhat, aki a legjobbat akarja adni a babájának. Remélem, számtalan más ember is olyan szerencsés lesz, mint én, és rátalál majd erre az okos szerre.

Dufka Hajni
Pécel

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről