Kiégés szindróma – elfásult orvosok

A burn-out szindróma, a lelki kiégés az egészségügyben dolgozóknál is egyre gyakoribb. A kezdetekkor még szakmája iránt motivált, érzelemgazdag szemé­lyiség a nap mint nap rázúduló stressz hatására néhány év alatt lelkileg fásulttá válik, majd betegségtüneteket is mutat.

Állapotát súlyosbítja, hogy általában különböző pszichés problémák (szorongás, intolerancia stb.) is társulnak általánosan rossz, érzelemszegény lelki állapotához. Ezek a tünetek pedig, kezelés híján, előbb-utóbb szomatikus problémákat is felszínre hoznak. Többek között ezek is okai lehetnek a 40 feletti orvosok korai halálozásának, szenvedélyekbe való menekülésének, fokozott öngyilkossági hajlamának.

Győrffy Zsuzsa, a Semmelweis Egyetem (SE) Magatartástudományi Intézetének szociológusa szerint az orvostársadalom morbiditási és mortalitási mutatóinak alakulása világszerte fontos kutatási terület. A nemzetközi vizsgálatok az orvosok körében előforduló pszichés zavarok (alkohol-, drog- és gyógyszerfüggőség, öngyilkosság) jelentőségére hívják fel a figyelmet, míg a korábbi magyar kutatások a szomatikus megbetegedések magas előfordulását állapították meg.

A kiégés szindróma okait az 1970-es évek óta vizsgálják világszerte. A nemzetközi kutatások adatai szerint az USA-ban 2001-ben 5700 orvos közül átlagosan 22 százalék szenvedett burn-out szindrómában, ám némely szakmában ennél sokkal magasabb (pl. onkológusoknál 56 százalék!) volt az arányuk. A hollandiai vizsgálatok szerint az ottani orvostársadalom 11 százalékánál diagnosztizálták a problémát.

Bár Magyarországon e témában nem készült még átfogó, országos felmérés, okkal feltételezhető, hogy nálunk sem jobb a helyzet, és sok orvosnál megtalálhatók a tünetegyüttes jelei. Annál is inkább, mert itthon sokkal több a túlmunka, hiányosabb a kisegítő egészségügyi személyzet, gyengébbek a munkahelyi feltételek, és az anyagi megbecsülés sem hasonlítható az amerikai vagy nyugat-európai orvosokéhoz. Az ezekkel járó plusz pszichés terhek megviselik az orvosokat.

Gyengülő önértékelés

Győrffy Zsuzsa Ádám Szilviával közösen vizsgálódott, és az ebből készült tanulmányban (Az egészségi állapot, a munkastressz és a kiégés alakulása az orvosi hivatásban) leszögezik: az orvosi hivatás kritikus stresszhelyzetei a hosszú munkaidő, a folytonos fizikai és pszichikai terhelés, a gyakori krízishelyzetek, az alacsony jövedelem, az adminisztratív terhek, a gyógyszerekhez való könnyű hozzájutás lehetősége, az önértékelés csökkenése. Életükben a legsúlyosabb stresszhelyzet a sikertelen kezelés, a páciens halála, mellyel időről időre szembesülniük kell. A tartós munkahelyi stressz következményei, az egyén magánéletének kapcsolati problémáin túl, a társadalom gazdasági eredményeire is hatással vannak.

Angol elemzők kimutatták, hogy Nagy-Britanniában 2001-ben 40 millió munkanapveszteség származott a munkahelyi stressz okozta gondokból. Ausztráliában ugyanebben az évben 30 millió dollár veszteséget termelt a munkahelyi stressz miatt hiányzók és megbetegedettek kezelésére fordított kiadás. Ezek az adatok természetesen a teljes népeségre értendők, nem csak az orvosokra.

A kiégés tünetegyüttesét Christina Maslach írta le 1981-ben. Jellemző panaszai az általános kimerültség, fáradtság, álmatlanság, betegségekre való hajlam és más pszichoszomatikus panaszok. Az e szindrómától szenvedő orvos általában cinikus lelki beállítottságú, mind betegeivel, mind kollégáival szemben érzéketlen, állapota súlyosbodásával egyre inkább alkalmatlan a team-munkára. Társadalmi kapcsolatai beszűkülnek, visszahúzódó lesz. Csökken fizikai teherbíró képessége, emiatt a sikertelenség és a tehetetlenség érzése lesz úrrá rajta.

Győrffy Zsuzsa kutatótársával ötvenhét (27 férfi, 30 nő) hazai orvos szakmai tevékenységét vizsgálta. Életkoruk átlaga 47 év volt. Fővárosiak, megyeszékhelyen, kisvárosban, illetve községekben dolgozók egyaránt szerepeltek közöttük, és fele-fele volt a vállalkozók, illetve közalkalmazottak aránya. Az interjúk tanúsága szerint a magyar orvosok munkahelyi stresszének legfőbb okozói: a rossz kommunikáció, a körülhatárolatlan feladatok, a kollégákkal való kooperációnak és az idősebb kollégák támogatásának a hiánya. Kiemelten fontos krízistényező a munkabeosztás, az ellátandó betegek száma, a feladatok feletti kontroll.

A vizsgált személyek több mint fele orvosnő volt, akiket hivatásuk gyakorlásában, a fentebb felsorolt stresszkeltő tényezőkön felül, további pszichés pressziók is érnek: meg kell felelniük a feleség-anya-orvosnő szerepkör kihívásainak. Hivatásuk legsúlyosabb konfliktusai a gyermekszülés és -nevelés éveire datálódnak.

A kutatás eredményei nyilvánvalóvá tették a munkahelyi stressz és a burn-out, illetve az azok következményeként törvényszerűen kialakuló pszichoszomatikus tünetek (magas vérnyomás, alvászavarok, csökkenő vitalitás stb.) szoros kapcsolatát. A kiégés jelensége fokozottan veszélyezteti a fiatal orvosokat és a nőket. Előbbieknél a felsoroltakon kívül további stresszforrásként említik az egészségügyi szakszemélyzettel való feszült viszonyt, míg az utóbbiaknál a magánélet és a hivatás közötti folyamatos őrlődést.

Feszültségoldó szenvedély

A fentebb említett vizsgálat adatait támasztja alá dr. Hegedűs Katalin, a SE Magatartástudományi Intézet másik szakembere is, aki szerint az orvosok, a nővérek és a gyógyító team többi tagja közül sokan jórészt diagnosztizálatlan és kezeletlen pszichiátriai, pszichoszomatikus és szomatikus tünetekkel küzdenek. Kutatócsoportjuk (dr. Hegedűs Katalin, dr. Riskó Ágnes, Mészáros Eszter) a súlyos betegekkel foglalkozó egészségügyi személyzet testi-lelki állapotát vizsgálta. Az általuk szerkesztett anonim kérdőíveket onkológiai, mozgásszervi rehabilitációs, pszichiátriai, belgyógyászati, nőgyógyászati osztályokon és hospice részlegekben dolgozóknak küldték el, 450 személyből 200 válaszolt a kérdésekre.

A súlyos betegek ápolásával járó folyamatos stressz, a nap mint nap visszatérő veszteségérzés miatt az orvosokat és az egészségügyi szakszemélyzetet fokozottan veszélyezteti a burnout szindróma kialakulása. Feszültségeik oldására, a felmérés szerint, 37,9 százalékuk dohányzik, 28 százalékuk rendszeresen kávézik, 20,4 százalékuk pedig bevallotta: ha alkoholt fogyaszt, általában nagyobb mennyiséget iszik. (Angol kórházi adatok szerint a brit orvosoknál ez az arány átlagosan 10 százalék.) A hazai vizsgálat szerint a súlyos betegekkel foglalkozók 10,6 százaléka használt már valamilyen drogot. Jellemző adat: bizonyos betegségek (melyek jelentős része pszichoszomatikus eredetű) sokkal gyakoribbak az egészségügyiek körében, mint az átlagpopulációban. Az „állt-e már kezelés alatt bizonyos betegségek (depresszió, magas vérnyomás, gyomorbetegség, daganatok) miatt” kérdésre az átlag egészségügyi dolgozók 22,5 százaléka válaszolt igennel, a súlyos betegekkel foglalkozóknak pedig a 46,5 százaléka. Az öngyilkossági kísérletre vonatkozó kérdés esetében az átlagpopuláció 2,5 százalékos „igen”- jével szemben, az átlag-egészségügyisek 1,7 százaléka, a súlyos betegekkel foglalkozóknak pedig a 4,9 százaléka áll. Kiugróan magas (10,3%) volt az öngyilkossági hajlandóság a pszichiátria területén dolgozóknál.

Stresszcsökkentő tréning

A kutatók leszögezik: az egészségügyi dolgozók testi és lelki panaszai alapvetően stresszfüggők. Feszültségforrásuk elsősorban nem a súlyos betegek növekvő száma és a velük való intenzív foglalatosság, hanem a munkahely kedvezőtlen pszichológiai légköre, a merev munkaszervezés, a növekvő bürokrácia. A helyzetet súlyosbítja, hogy a naponta ismétlődő munkahelyi stressz hatásainak tompítására a többségnél hiányzik a magánéleti „védőháló”, a lelkileg támogató család, a baráti kör, a megnyugtató szociális körülmények.

A stresszhelyzetek megfelelő kezelésére és a burn-out szindróma megelőzésére a kutatók hatékony eszköznek tartják az orvostanhallgatók általános kommunikációs, etikai és pszichológiai oktatásának erősítését, illetve a gyakorló orvosok ilyen irányú posztgraduális képzését. A speciális pszichológiai tréningprogramok többségükben készségfejlesztő gyakorlatokból állnak. Ezek elsősorban az egyén empátiás és stressztűrő képességét erősítik.

Külföldi kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a képzések hatása akkor tartós, ha a módszereket kombinálják és rendszeresen ismétlik. A tréningen részt vevők a betegeikkel és azok hozzátartozóival inkább együtt éreznek, eredményesebben ismerik fel pácienseik pszichés reakcióit, javul a kommunikációs képességük, és sikeresebben tolerálják a veszteségeket. Az egészségügyben dolgozók lelki terheinek mérséklésében fontos szerepe van a család és a munkahely támogató funkcióinak is, illetve azoknak a módszereknek, amelyek segítenek a stressz feldolgozásában. Ilyen például a fizikai és szellemi kikapcsolódás, a sport és a szabadidős tevékenységek.

Lóránth Ida

Bejelentkezés

Videó ajánlatunk

Biofizikai állapotfelmérés felsőfokon
A videóhoz kattintson a képre!

Heti horoszkóp

Heti horoszkóp

Hírlevél fel/leiratkozás

Találkozzunk a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés