A Föld és az Ég ajándékai

Húsz éve vagyok orvos – a sok sikerélmény mellett igen sok keserűség és csalódás is ért a gyógyító munkában. Szinte észrevétlenül szivárogtak be az életembe az alternatív gyógyítás lehetőségei.

Amikor e cikk megírására készültem, végigpergett bennem az elmúlt 20 esztendő tapasztalása mind a gyógyítás, mind a gyógyulás gondolatkörét illetően. 1990-ben kaptam meg a diplomámat, de már előtte egy évet (hatodéves koromban) mentőtisztként dolgoztam az OMSZ-nél. 1992-től lettem aneszteziológus, és e szakma révén széles betekintést nyertem a racionális egészségügy működésébe és korlátaiba. Nem mellékesen több éven át láttam el különböző általános orvosi ügyeleteket, így látóköröm óhatatlanul tovább szélesedett.

Szinte észrevétlenül ismerkedtem meg az alternatív gyógyítás különböző lehetőségeivel. A gyógynövények, az akupunktúra, a homeopátia, a biorezonancia (dohányzásról való leszokás), az energiagyógyászat, a pszichoszomatika – és még sorolhatnám a különböző hatásokat.

Dr. Kovács Csaba„Ha készen áll a tanítvány, megjelenik a Mester” alapon találkoztam 2009 tavaszán az Energy cég készítményeivel. Megdöbbentem a szerek összetettségén, a széles hatásspektrumon, hogy mennyi alternatív út hatása van „vegyítve” egy-egy piciny üvegbe, egy-egy cseppbe, kapszulába. A szerek mindegyike tartalmaz bioinformációt is, és ez a különleges hatás csak itt található meg. A cég termékeit egyértelműen Föld és Ég ajándékainak tekintem az emberiség számára. S most lássuk a szerek „királynőjét”, a Korolent.

A Korolen 23-féle homeopátiás tinktúrát, növényi kivonatokat, illóolajokat, kristályokat tartalmaz, amelyeket bioinformációs összetevőikkel együtt eredményesen használhatunk a különböző érrendszeri megbetegedések megelőzésében, mint pl. agyvérzés, infarktus, érelmeszesedés, a vér magas koleszterinszintje, de a vörös vérsejtek termelésének serkentésére is. A készítmény jótékonyan hat stressz, idegrendszeri zavarok, kimerültség, álmatlanság esetén, segít visszanyerni kiegyensúlyozottsági érzésünket. Normalizálja a hormonális, az immun-, valamint a központi idegrendszer tevékenységét. Vérellátást serkentő és regenerációs hatása segíti az agy működését, annak tápanyagokkal való ellátását, így csökkentheti az öregedéssel előforduló szenilitást, és képes javítani más agyi funkciózavar miatt létrejött betegségen (pl. Parkinson-kór). Aktiválja az élethez legszükségesebb központokat, megnyitja személyiségünket, és pozitívan befolyásolja rég elfelejtett képességeinket.

A „puding próbája az evés”, ezért most három esetet ismertetek saját pácienseim köréből.

Parkinson-kór – vargabetűkkel

Az első a saját „külön bejáratú” édesapám. 2008 őszén diagnosztizálták nála a Parkinson-kórt, annak minden jellegzetességével együtt. A kiterjedt izommerevség (rigor) főleg az arcán volt látványos, nevetése inkább vicsorgásra hasonlított. A finom remegés (tremor) nála az alsó végtagokban, főleg a vádlikban jelentkezett. Jelentkezett még mozgásképtelenség (akinézia), ilyen állapotban a mozgások nem indíthatók vagy fejezhetők be pontosan. Szívfacsaró látványt nyújtott, ahogy a fotelből csak 8-10 nekirugaszkodás után tudott felállni, ha egyáltalán sikerült. Járása topogó, bizonytalan, előrehajoló volt. Tartása, mint egy „előemberé”. Sokszor el is esett, testét sebek borították. Jellegzetes volt még – a fokozott faggyútermelés miatt – az ún. olajos arc, és a nehezen érthető, elkent beszéd. Saját tengelye körül egy teljes fordulatot kb. 30 totyorgással tudott megtenni.

A neurológus szakorvos által felírt – ilyenkor használatos – gyógyszerek talán csak a folyamatot lassították, javulást érdemben nem hoztak. Március végén kezdtem adni az Energy készítményeket, Korolent bázis szerként, Stimarallal és Celitinnel kiegészítve. (Ez a hármas legutóbb „agyfényesítő csomagként” szerepelt a cég kínálatában.)

Alig 7-10 nap elteltével nevetése „emberivé” vált, „rúgkapálásai” elvétve jelentkeztek, a fotelből 2-3 kísérletre felállt, tartása „megférfiasodott”. Kb. 2 hét után a tengelye körül már 4-5-ből megfordult, lement újságért a trafikba. A harmadik hét végén egyedül kereste fel a háziorvosát (busszal és viszonylag sok séta megtételével).

Igen ám, csakhogy az én apám csökönyös ember, mindenkire figyel, csak saját magára nem. Mivel jól érezte magát, abbahagyta a szerek szedését, és 2-3 hét alatt visszaesett a kiindulási helyzetbe. Május közepén egy alapos fejmosás (ha tetszik, veszekedés) hatására újra szedte kezdte a szereket. A forgatókönyv szinte ugyanaz volt, és sajnos a vége is. Július közepétől ugyanolyan állapotban van, mintha semmi sem történt volna. A keserédes tanulság számomra, hogy a szerek kiválóak, de azért be is kell venni őket a hatás kedvéért, főleg egy gyógyíthatatlannak tartott betegség esetén. A gyógyulás mindig a gyógyulni vágyó kezében (szándékában), és nem a gyógyító (orvos) kezében van. Tisztelem apám elhatározását, meghajtom a fejem a döntése előtt, és ha náluk vagyok, kisegítem a fotelből.

Julcsi néni és Ábris

Még hogy hiperaktív?Julcsi néni – 65 éves asszony – sürgősségi osztályról került át egy kórház „elfekvő” osztályára. A CT agylágyulást diagnosztizált, aminek fizikális jelei: a jobb oldali végtagok gyengesége, a bal szemhéj nyitásának képtelensége. A legszembetűnőbb azonban a kifejezett aluszékonysága volt, naphosszat csak „aludt”, pontosabban inkább vegetált. Ráadásul alapállapota – egy önerősítő kört létrehozva – a kiszáradás felé sodorta, mivel inni csak segítséggel tudott.

Szintén a Korolen, Celitin, Stimaral hármast alkalmaztam. Tudata szinte csak ezek beadása idejére volt kontaktusba hozható, hamar kifáradt, „visszaaludt”. A harmadik napon már berzenkedett a kellemetlen ízű cseppek ellen, éhes volt, evett, megismerte a körülötte lévőket. Egy hét után levest evett – a jobb kezével! –, félig ki tudta nyitni a bal szemét. Másfél hét után otthoni ápolásra hazakerült. Három hét után járókerettel, nyitott (!) szemekkel ment a temetőbe elhunyt férje sírjához.

A 9 éves kisfiú – nevezzük itt Ábrisnak – „rettegett emberpalánta” volt iskolájában mind a tanárok, mind az osztálytársai számára. Hamar kijött a sodrából, és a neki nem tetsző dolgok heveny agresszivitást váltottak ki belőle. Ilyenkor nem nézte, hogy felnőttről vagy diákról van szó, „elborult elmével” sokszor a tettlegességig is elment. Természetesen hamar rásütötték a hiperaktivitás billogját. (Az én szótáramban ez a szó az „indigó gyermekkel” azonos, és ebből a megközelítésből másképp is kezelendő.) Pszichológus és kineziológus foglalkozott vele – szinte eredmény nélkül. Korolen és egy rövid beszélgetés volt a terápia. Csodálkozó nagy szemekkel konstatálta, hogy végre valaki tudja, hogy mi zajlik le benne, végre valaki megérti. Alig 3-4 nap után megmutatkozott a Korolen kiegyensúlyozó hatása, a „kicsi harcos” nyugodtabbá, kevésbé lobbanékonnyá vált. Kb. 10 nap után pszichológusa és kineziológusa közölte, nem kell többet jönnie, már nincs semmi baja.

Nagy gondolkodók már leírták: a tudomány nem létezhet a vallás nélkül, és a vallás sem a tudomány nélkül. Ugyanígy elmondható: a racionális orvoslásnak szüksége van az alternatív gyógyítás minden tapasztalására, és ez természetesen fordítva is pontosan így van. A Teljességet nem lehet felszeletelni, az csak van…

Dr. Kovács Csaba

További információ az Energy menüpontunkban, valamint a cég honlapján. Ugyanott ingyenes tanácsadás is igénybe vehető.

(x)