Előrejelzik a csontritkulást a fogászati kartonok

A Manchesteri Egyetem fogászai egy Osteodent elnevezésű technológia kifejlesztésén dolgoznak, melynek segítségével akár évekkel a betegség kialakulása évekkel előre meg lehet állapítani a csontritkulást. „Az Osteodent nevű szoftverrel a korai diagnózisnak és a preventív terápiának köszönhetően emberi életeteket menthetünk meg” – nyilatkozta Dr. Hugh Devlin professzor, az új technológia egyik kidolgozója.

Előrejelzik a csontritkulást a fogászati kartonokAz oszteoporózis a csontok szerkezetének kóros mértékű megritkulása úgy, hogy a maradék csontállomány szerkezete és eloszlása a testben szabályos marad. Az oszteoporotikus csontok meggyengülnek, ami miatt korábban még könnyen elviselt terhelések hatására is eltörhetnek. Eddig nem létezett semmiféle eljárás, amivel előre meg lehetett határozni, hogy a páciens hajlamos-e a csontritkulásra, és az esetek többségében csak az első csonttörés után derül fény a betegségre.

Egy brit tanulmány azonban arra a megállapításra jutott, hogy a fogászati röntgenfelvételekből előre lehet következtetni a test egyéb részein található csontok állapotára. A tanulmány során a kutatók összesen mintegy ötezer, 15 és 94 év közötti fogászati kezelésben résztvevő páciens állkapcsáról és fogsoráról készített röntgenfelvételt hasonlítottak össze és elemeztek ki.

Az állkapcsok csontszerkezetét vizsgálva kutatók megállapították, hogy a test többi csontjaihoz viszonyítva azonos mértékű a csontsűrűség. A tanulmány eredményeinek felhasználásával a fogorvosok kifejlesztettek egy számítógépes programot, melynek segítségével előre meg lehet határozni, hogy a páciens mennyire hajlamos a későbbi csontritkulásra.