Megnyílt az Európai 3-1-2 Meridiánközpont

A hosszú és egészséges élet receptje

Hazánkban mintegy 10 ezer ember gyakorolja rendszeresen, az „Élj 100 évet egészségesen" mottó jegyében – ez a 3-1-2 meridiántorna. A módszer egyszerű, bármilyen életkorban el lehet sajátítani, és aki elkezdi, az biztosan nem fogja abbahagyni, mert jótékony hatásait szinte azonnal érzékeli, a test, a lélek és a szellem valósággal megfiatalodik tőle.

A budapesti Benczúr Házban október 16-án tartották az Európai 3-1-2 Meridiánközpont ünnepélyes megnyitóját. A központ vezetője dr. Eőry Ajándok, a magyarországi akupunktúra egyik megteremtője, a szegények orvosa, a hajléktalanmentő „fokhagymás doki”, a Szent Péter esernyője újszülöttmentő-program megálmodója. Az ünnepség díszvendége volt a több ezer éves hagyományokon alapuló kínai rendszer modern kori változatának kutatója és kidolgozója, a 90 éves prof. dr. Zhu Zong Xiang, aki a feleségével együtt 12 órás repülőutat tett meg azért, hogy jelen lehessen ezen az eseményen.

Hazánkban már több mint 10 ezer ember ismeri

3-1-2A hosszú és egészséges élet receptjét kínáló 3-1-2 program több mint két évtizede indult Kínában. Lényege 3 akupresszúrás pont masszázsa, a hasi légzés és a légzésszabályozás rendszeres gyakorlása, valamint a 2 lábat igénybe vevő testmozgás (elsősorban guggolások) kombinációja. Szülőhazájában a módszert ma már több mint 10 millió ember gyakorolja, és Magyarországon is viharos gyorsasággal terjed. Budapesten jelenleg 49, vidéken 44 helyen működnek 3-1-2 klubok, és ezekben mintegy 10 ezer ember tesz tudatosan az egészsége védelméért. A 3-1-2 ma már népegészségügyi programnak számít, amelynek nagy előnye, hogy könnyen, ingyenesen elsajátítható és gyakorolható.

Tudjuk, hogy a krónikus betegségek, egyben a civilizációs ártalmak kezelésére a leghatékonyabb és leginkább költségkímélő módszer az egészségmegőrzés, más megközelítésben a betegségek megelőzése (prevenció). A kínai kultúra e tekintetben a miénknél sokkal komolyabb hagyományokkal büszkélkedhet, és változatosabb eszköztárat vonultat fel, mint az európai orvoslás. Ezért különösképpen fontos, hogy az új intézmény elsődlegesnek tekinti a megelőzést. Az egészségügy határterületén és az oktatásban-nevelésben dolgozóknak egyaránt új ismereteket nyújthat, miközben javítja a népesség életminőségét.

A meridiántorna hatása a stresszhormonokra

Bába Iván, külügyi államtitkár megnyitójában kiemelte a betegségek megelőzésének fontosságát, valamint méltatta ezen belül a természetgyógyászat szerepét. Érdekes kutatás eredményeit ismertette dr. Kovács Krisztina, a Magyar Tudományos Akadémia Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézete Neuroendokrinológiai Csoportjának vezetője. Elmondta, hogy a 3-1-2 meridiántorna hatását vizsgálták a stressz hormonokra. A vizsgálatba bevont személyeknél a mellékvesében termelődő stressz hormon, a kortizol mennyiségét mérték, amelynek tartósan magas szintje bizonyítottan hozzájárul számos krónikus betegség (cukorbetegség, elhízás, szívbetegségek stb.) kialakulásához.

Rámutatott, hogy a 3-1-2 gyakorlatok jótékonyan hatnak a szív- és érrendszeri megbetegedések, a magas vérnyomás, az asztma, a 2. típusú cukorbetegség, a gyomor-bélrendszeri panaszok és a daganatos megbetegedések megelőzésében. Nemrég zárult kutatásuk során a nyálban mérték a kortizol szint változásait (mivel a vérteszt eleve többlet stresszt jelentett volna a vizsgálatba bevont személyeknek), és azt találták, hogy a meridiántorna végzőinél a gyakorlatokat követően jelentősen csökkent ennek a hormonnak a mennyisége, főleg akkor, ha már eleve magasabb volt a normálisnál. További érdekesség, hogy míg tapasztalatok szerint az intenzív testmozgás növeli a kortizol szintet, a 3-1-2 esetében ez éppen ellenkezőleg történik, hiszen a kutatás során fordított összefüggésre bukkantak.

A közös mozgás élménye

A mintegy 200 főnyi hallgatóság nagy tetszéssel fogadta az idén 91. életévét betöltő Zhu professzor szavait, aki erős, zengő hangon, kínaiul beszélt. Örömmel üdvözölte az Európai 3-1-2 Központ megnyitását. Mindenkit buzdított, hogy kezdje el minél előbb alkalmazni a fiatalság receptjét. Hozzátette, hogy 10 év múlva, a budapesti központ jubileumára is szeretne eljönni hozzánk...

Ezt követően aláírták a pekingi és a budapesti meridiánközpont együttműködési megállapodását.

Nagy sikere volt az idén 81 éves Jókai Anna írónak is, aki már 3 éve alkalmazza a 3-1-2 módszert. Elmondta, hogy a légzőgyakorlatokat este, elalvás előtt végzi, és ha netán éjszaka felébred, akkor is légzéssel sikerül visszaaludnia. Rámutatott, hogy ezek a gyakorlatok a testre, a lélekre és a szellemre egyaránt jótékonyan hatnak.

A megnyitó ünnepség záróaktusaként együttes meridiántorna következett. Ennek a felemelő hangulatát nehéz szavakban visszaadni, többet mondanak a képek.

(kürti)

Lendületben...

90 évesen is aktív

Dr. Eőry Ajándok

További információ a 3-1-2 módszerről és az Ön lakóhelyének közelében működő klubokról: www.312.hu

Bejelentkezés

Videó ajánlatunk

Biofizikai állapotfelmérés felsőfokon
A videóhoz kattintson a képre!

Heti horoszkóp

Heti horoszkóp

Hírlevél fel/leiratkozás

Találkozzunk a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés