Legjobb barátom, a Cytosan Fomentum gél

Többször is szerencsém volt ezzel a CYTOSAN FOMETUM gélnek nevezett csodával. Négy évvel ezelőtt, amikor a jobb kezemen begyulladt két körömágyam, a különböző hagyományos kezelések egyáltalán nem hatottak, és az orvosok le akarták venni a körmömet. Ekkor jött megoldás: a CYTOSAN FOMENTUM gélből készült pakolástól két nap alatt megoldódott a problémám!

A CYTOSAN FOMENTUM gél jutott eszembe tavaly is, amikor anyukám könyökéről leégettek egy szemölcsöt, de valószínűleg túl mélyre hatoltak a lézerrel, mert a beavatkozás miatt begyulladt a bőre (bepirosodott, forró volt és gennyedzett). Anyukám közvetlenül a sebre kente a gélt, és egy hét elteltével már nyoma sem volt a problémának.

Ötéves kislányomnak a múlt héten begyulladt a fülbevalónak kiszúrt kis lyuk a fülcimpáján. Magam sem hittem el, mennyire begennyesedett. Persze pont hétvége volt, és megoldást keresve, az interneten a legkülönbözőbb tapasztalatokat olvastam a témában. Az is aggasztott, hogyan fogunk úszni járni a kislányommal, ha hosszú a gyógyulási idő. Ám szerencsére volt otthon CYTOSAN FOMENTUM gél. Bekentem vele a lányom fülcimpáját, a fülbevalóját (arany) a fülében hagytam, de arra is kentem egy kicsit a fekete csodából, majd ragtapasszal leragasztottam. Tizenkét óra elteltével kamillafőzettel lemostam a megszáradt gélt, majd újabb tizenkét órára szabadon hagytam a fülcimpát, hadd levegőzzön. A folyamatot ezután még egyszer megismételtem. Találják ki, hány nap kellett a gyógyuláshoz? Csak kettő! A harmadik napon a biztonság kedvéért vittük fel a gélt a fülére, no meg azért, mert a lányom beleszeretett ebbe a mélyfekete kencébe.

Ezt a sikerstörténetet a férjem (aki hitetlen Tamás) is végigkövette. Mivel már csaknem egy éve szenved a nagylábujján megjelent körömgombától, amit nagyon kitartóan (ám eredmény nélkül) keneget különböző hagyományos, körömgomba elleni készítményekkel, most úgy döntött, hogy neki is készíthetek éjszakára egy CYTOSAN FOMENTUM géles pakolást. A teljes gyógyulás az ő esetében hosszabb időt vesz igénybe, az eredmény akkor lesz látható, ha lenőtt a beteg körme. Kíváncsi vagyok, hogy a „legjobb barátom” meg tudott-e küzdeni a körömgombával is.

Pavla S.
Turnov

További információ az Energy menüpontunkban és az Energy cég honlapján. Ugyanott ingyenes orvosi és természetgyógyász tanácsadás is igénybe vehető.

(x)