Mit tehetünk a hirtelen szívhalál ellen?

Nagy hőség vagy erős időjárási frontok miatt általában többen halnak meg. A hirtelen szívhalál a szívelégtelenség miatt bekövetkező, gyorsan jelentkező halált jelenti. A beteg az első tünetek megjelenése után nagyon rövid időn belül – általában egy órán belül – meghal. Milyen jelek és tünetek utalnak a hirtelen szívhalálra, és hogyan lehet megelőzni ezeket?

Németországban évente körülbelül 65 000 ember hal meg hirtelen szívhalál miatt. Az akut kiváltó ok általában súlyos szívritmuszavar, például kamrafibrilláció, kamrai remegés vagy kamrai tachycardia.

A pulzus általában egyre gyorsabb és gyorsabb, szélsőséges esetekben percenként akár 500 is lehet. A gyors ütem miatt a szív nem tudja pumpálni a vért a szervekbe, végül a keringés összeomlik, és bekövetkezik a halál.

A szívkoszorúér-betegség növeli a kockázatot

A hirtelen szívhalál az esetek többségében nem érinti a tipikusan magas kockázatú betegeket. Mindazonáltal a hirtelen halál kockázata jelentősen növekszik pl. olyan szívbetegség miatt, mint például a szívkoszorúér-betegség. Ezen kívül magas kockázatúak a következő csoportok:

  • Olyan személyek, akiknek már volt legalább egy szívrohama
  • Azok, akik túléltek egy szívmegállást
  • Szívritmuszavarban szenvedők
  • Ha a családban már előfordult hirtelen szívhalál
  • Szívizomgyengeségben szenvedő személyek

Általában minden olyan tényező, amely káros hatással van a szívre, növeli a hirtelen halál kockázatát. Ide tartozik a túlsúly, a dohányzás, a nagy alkoholfogyasztás, a fizikai inaktivitás, a magas vérnyomás, a diabétesz és az emelkedett koleszterinszint.

Hirtelen szívhalál sportolóknál

A sport egészséges, de a meglévő kockázati tényezőkkel együtt veszélyes lehet, és szélsőséges esetekben halálhoz vezethet. Például az összes hirtelen halál több mint fele erős fizikai megterhelés során vagy azt követően fordul elő. Szívbetegség esetén a sporttevékenységeket mindig meg kell beszélni a kezelőorvossal.

Ha a fiatalt sportolás közben hirtelen halál éri, emögött gyakran fel nem ismert szívizomgyulladás áll fenn. Ám más szívbetegségek, például a korábban ismeretlen szívhibák is okozhatják.

Még egészséges szív esetén sem lehet teljesen kizárni a hirtelen halált, mivel bekövetkezhet olyan ok miatt is, mint az aortarepedés vagy a tüdőembólia.

A hirtelen halál tünetei

  • Az érintett legtöbbször hirtelen elájul, és már nincs tapintható pulzusa.
  • Nagyon rövid idő alatt légzésleállás is előfordul.
  • Az érintett pupillája kitágul, és a bőr a körmöknél szürkés elszíneződést mutat.

Azonnali mentés nélkül a szívmegállás néhány percen belül halálhoz vezethet. Nincsenek tipikus figyelmeztető jelek vagy tünetek. A szívrohamhoz hasonlóan a szívritmuszavar és a kamrai fibrilláció is tüneteket okozhat, néha néhány nappal vagy héttel korábban:

  • Ide tartozik a mellkasi fájdalom és szorító érzés
  • Jelentkezhet légszomj, valamint szédülés és ájulás
  • Azok, akik már átéltek szívrohamot, különösen érzékenyen reagálnak

Hogyan lehet megakadályozni?

A hirtelen halál csak a gyors, helyes beavatkozással akadályozható meg:

  • Fontos, hogy azonnal hívni kell mentőt
  • Azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést
  • A lehető leghamarabb defibrillátort kell használni. Ez az elektromos sokk biztosítja, hogy a szív elektromos aktivitása átrendeződjön, és a szív lassan és rendszeresen kezdjen verni.

A hirtelen szívhalál megelőzése

A hirtelen halál elkerülése érdekében vigyáznia kell szíve egészségére. Kerülje a kockázati tényezőket, például a dohányzást, a túlsúlyt és a fizikai inaktivitást. Időben orvoshoz kell fordulnia, ha gyanítja, hogy valami baj van a szívével. A rendszeres ellenőrzések segítenek a szívbetegség korai felismerésében és a megfelelő kezelésében.

Annak érdekében, hogy a szív egészséges maradjon, az is fontos, hogy óvja magát fertőzés alatt és után. Semmilyen körülmények között ne kezdje újra túl korán az edzést, mert előfordulhat, hogy szívizomgyulladás következik be. A nem észlelt szívizomgyulladás gyakran a hirtelen halál oka sportolóknál.

Ha már szívbetegsége van, fontos, hogy kövesse a megfelelő terápiát. Súlyosabb szívbetegségek esetén a beépített szívritmus-szabályozó segíthet megelőzni a hirtelen szívhalált.

(Németből fordította: Koncz László)

Ha érdekli a téma, ajánljuk figyelmébe az alábbi cikket:

Étrendi kiegészítő segíthet a szívelégtelenség kezelésében