Életem legboldogabb 12 évét kaptam azzal, hogy nem néztünk televíziót! Soha olyan ingergazdag életszakaszom nem volt, mint abban az időben, amikor magunk találtuk ki az esti mesét, amikor a „Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok” és a „jóéjtpusziiiiíííí” nélkül dideregtem volna a takaróm alatt – állítja apányi korban lévő fiam. – A világért se fosztanám meg önmagamtól a gyerekemet, márpedig a közös élmények pótlékaival igen sok szülő ezt teszi – vallja.

A III. Nemzetközi Médiakonferenciát a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) és az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szervezésében rendezték meg Balatonalmádiban. Mivel erről a tanácskozásról írok, kapóra jött gyermekem őszinte véleménye – kértem, mondjon néhány indokot is.

„Ha annak idején a képernyő elé ültettél volna a közös játék, a dumapartik, az esti kószálások és a világgal való ismerkedés helyett, lehet, hogy ma nem szívesen adnám át a helyem, amikor közlekedek, nem lennék barátja sok mozgássérültnek, mivel nagyon ritkán vagy sosem tapasztaltam volna meg őket, nem ismerném a világukat… Ha annak idején – tévézés helyett – nem vittél volna magaddal minden „csudaklassz” helyre, ha nem engedted volna, hogy órákig hallgassam a dédiék lócáján a „kontyos mamarádió adását”, talán nem is szeretném az öregeket – s akkor most örömükben, ha látnak, nem borulnának a nyakamba, ahogy én sem az övékébe. Egyáltalán: nem érezném, hogy mennyien szeretnek. Annyi minden kimaradt volna az életemből! De jó volt a sok vendégeskedés nagyanyánk barátnőinél, de jó volt sütni-főzni, amikor vártuk a játszótársaimat meg a ti barátaitokat… Az a sok túrós bukta, lekváros piskótatekercs és palacsintatorta, amit sütöttünk nekik… Emlékszel a sok szójás fasírtra, amit néha én is görgethettem, s minden tizedikbe olyan magot rejthettem el, amilyet csak akartam? Emlékszel, hogy a fogorvos Laci bácsinak beletört a foga a véletlenül a héjával együtt sütött mogyorós falatkámba?”

S itt egy sor „hát arra emlékszel-e, anya?” következik, és rengeteg élmény. Tényleg: ha a fiam jobbára csak tévében nézte volna azokat az embereket, akikről ma órákig tud mesélni, vagy utánoz egy-egy érdekes karaktert, mi maradt volna neki a valóságból? – gondoltam, ám folytatta:

„De mondok ennél ütősebbet is, és ezt írd meg feltétlenül: ha a tévé lett volna a fő szórakozás gyerekkoromban, biztosan nem valósítom meg a gyermekkori álmaimat, mert tapasztalatlan maradtam volna. Biztosan nem rohannék időről időre haza a szülőfalunkba, hogy betereljem a régi haverokat az »ökörkörbe«… És akkor sokkal kevesebb örömöm lenne…

Teljesen más volnék, ha a képernyő szüntelen bámulása miatt kimaradt volna a tapasztalás az életemből; könnyebben befolyásolható birka lennék, aki csak várná, hogy boldog legyen, ahogyan azt a filmekben látja. Ha a tévén nőttem volna fel, ma mindent elvárnék a világtól, s nem gondolnék arra, hogy a boldogsághoz vezető út maga a boldogság, s a fáradalmak kipihenése után új álmok valóra váltásába kezdhetek.

Örülök, hogy én nem hittem soha, hogy akit a rajzfilmben ízekre szednek, az a másik pillanatban feltámadhat, mintha mi sem történt volna. Talán éppen ezért tudom, ha kell, a pillanat tört része alatt kitalálni az életmentéshez szükséges tennivalót.

Mire gyerekem születik, nekünk se lesz televíziónk. Mi, a szülők leszünk a műsor a kölyköknek. Már annyi ötletem van, hogy csak győzzék az iramot.” – zárta a fiam a véleményét.

Konkrét javaslatok

A legújabb kutatások összegzései szerint a gyermekek egyre inkább magukra hagyatottak a médiahasználat során. A jogalkotás eszközrendszere csak a problémák szűkebb körében nyújthat megoldást, ezért egyre inkább felértékelődik az önszabályozás, a gyakorlati megoldások kidolgozásának fontossága.

A nemzetközi médiakonferencia résztvevői a következőket javasolják:

1. A három év alatti gyerekek számára a televíziózás (a háttér-televíziózás is) bizonyítottan káros, így ezt tudatosítani kell a társadalomban.
2. A gyerekek többnyire védtelenek a reklámok befolyásoló hatásával szemben, ezért a gyerekeknek szóló műsorok közben és azok környezetében olyan „reklámmentes” sáv kialakítása szükséges, amelyet törvényi előírások szabályoznak.
3. Nagyon fontos egy olyan akcióterv kidolgozása, mely egyrészt elősegíti a gyermekbarát tartalmak térhódítását a médiumokban, másrészt megfelel a szülők és a nevelők tájékoztatására és orientálására. Ennek elemeiként – sürgős tennivalóként – az alábbiakat ajánlják:
• Gyermekbarát minősítő rendszer kidolgozását, amely alkalmas gyermekek számára megfelelő, személyiségfejlődésükre pozitív hatást gyakorló audiovizuális tartalmak kiválasztására.
• A minősítést végző szakértő testület felállítását.
• Az ehhez rendelt, az állami szervek által adható pénzügyi kedvezmények – közvetlen támogatások nyújtása, illetve díjfizetési kötelezettségek enyhítése – kialakítását.
• A minősítésről szóló, mindenki számára hozzáférhető tájékoztatási rendszer kidolgozását.
4. Továbbra is hasznos és fontos a médiaismeret oktatása, ezért javasolják annak életkorhoz illesztett kiterjesztését az iskola előtti korosztályokra és nevelőikre.
5. Javasolják, hogy a tartalom- és műsorszolgáltatók alkossák meg és tegyék nyilvánossá etikai kódexüket, lehetővé téve ezzel a társadalmi ellenőrzést és párbeszédet.
   Az információs háló feltöltése elsősorban szülői feladat.

Mi lenne, ha…

Mi jobb a gyerekeknek? A sok divatos ruha? A méregdrága szórakoztató elektronikai eszközök? A hajtástól fáradt, veszekedő, tévéfüggőséggel terhelt, „semmire se jó” szülők, akik a képernyők előtt élő gyermekeket „tartanak el”?

Mi lenne, ha a gyermekek inkább odafigyelő, megértő, biztató-támogató, kiegyensúlyozott családban élhetnének, a tévé helyett a szüleikkel és a barátaikkal átélhető élményekkel gazdagodnának? Minden bizonnyal: békesség, sok nevetés, erőpróbák, felemelő küzdelmek-győzelmek.

Ez hogyan érhető el? Kevesebb – akár tévézéssel elérhető – figyelemeltereléssel, több őszinte beszélgetéssel az érzéseinkről, nehézségeinkről, a megoldások kereséséről, a próbálkozásainkról.

Miért van minderre szükség? Azért, hogy legyenek drukkereink, akik megértenek és támogatnak erőfeszítéseinkben, hogy legyenek, akik megbocsátják a hibáinkat, akik az ilyenkor átélhető érzésektől jobbá válnak, hogy legyenek, akik a közelünkben késztetést éreznek arcunkra cuppanós puszit nyomni – s majd átölelni bennünket öregkorunkban…

Hála lesz? Legfőképpen cserébe az elfogadó szeretetért, amit a televízió előtt ülve lehetetlen érteni, átélni, érezni s majdan továbbadni unokáinknak.

A III. Nemzetközi Médiakonferencián mintegy nyolcvan szakember – jogász, pszichológus, médiakutató, ügyész, bíró, filmrendező – tartott előadást kutatási tapasztalatairól. A tanácskozás anyagát könyvben is kiadják. Érdemes lesz kézbe venni. De a közös élményeket, a mindannyiunkat gyarapító beszélgetéseket, a család apraja-nagyja gondjainak és örömeinek ismeretét, az együttes cselekvést könyvekből csupán tanulhatjuk, de meg nem élhetjük. Már az is sokat segíthet nekünk, ha olykor-olykor ki- vagy netán be sem kapcsoljuk a televíziót.

Kevevári M. Katalin
A Harmónia Iskola megalapítója,
az Agytréning című könyv szerzője,
az Aggteleki Titanus pihenő-, alkotó- és kiállítóház tulajdonosa
www.agyinfo.hu

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről