A női erő – Vince születése
Milyen is a női erő? Van-e erősebb az ösztönös, női teremtésnél, melytől bimbók pattannak ki, gyümölcsök érnek, tengerek apadnak és dagadnak, és mely erő napvilágra hozza a Létezés ráncos, tiszta és bölcs teremtményeit? Áldott Holdak, kik támogatjátok az óceán hullámait…
Kedves Vera!
Kérted, hogy írjam le Vince születésének történetét. Íme:
Már nem is tudom pontosan, mikor találkoztunk először, arra emlékszem, hogy a Várban sétáltunk. Elmondtad, hogyan született Bori lányod, és azt, hogy most Vincével a hasadban szeretnéd elkerülni a császármetszést. Így választottál orvost és kórházat is.
Többször találkoztunk, beszélgettünk rövidebben-hosszabban, attól függően, melyikünk gyermeke éppen merre járt a játszótéren. November 12-ére voltál kiírva. Talán 8-án hívtál fel, hogy még mindig nincs nyitva a méhszáj. Ez elkeserített téged. Azután én november 8. és 11. között egy dúlaképzésen voltam, és ott rájöttem, azaz megtanultam, hogy úgy is kinyílhat egy méhszáj, ha elmondhatod a félelmeidet, érzéseidet. Amikor csak időm volt ebédszünetben, hazafelé felhívtalak, és megkérdeztem, mire gondolsz. Többször is egészen mély és őszinte beszélgetés kerekedett. Pénteken boldogan hívtál, hogy kinyílt a méhszáj és felpuhult. Kisebb jóslófájások következtek, majd a következő vizsgálat már 2-3 centimétert mutatott. Az ügyeletes doki vizsgált.
Vasárnap koraeste hívtál, hogy 5 percenként jönnek a fájásaid. De azok is elmúltak. Ezt már nem szeretted, de megbeszéltük, hogy megpróbálsz pihenni. Pár perccel éjfél előtt csörgött a telefonom. Te voltál, visszatértek a fájások, és most már valóban fájnak. Autóba ültem, megálltam anyukádnál, felvettem a megbeszélt csomagot, és fél egykor érkeztem a kórházba. Vince már biztosan november 14-én fog megszületni.
A szülőszobán találkoztunk, és éppen túl voltál az ügyeletes orvos vizsgálatán, ami meglepett. Ő egy centit állapított meg. Vajon merre járt?
A CTG-n rendszeres, három percenkét érkező összehúzódások látszottak. Válasszunk szülőszobát, hangzott az ügyeletes szülésznő hangja. A kádas foglalt. Talán a Frédérick Leboyer jó lesz nekünk. Volt – megmondom őszintén – egy hátsó gondolatom, hogy egy ilyen nevű szobában nagy baj nem történhet. Bevackoltunk. Felültél az ágyra, elláttál minket feladatokkal. Homeobogyók, gyerekruhák stb. Pár perc, és minden a helyére került. Azt is mondtad, hogy most olvastad valahol egy statisztikában, hogy a dúla által kísért szülések esetében 50%-kal csökken a császármetszések száma. Na, ez a szám jól a vállamra került.
A szülésznő két megjegyzése nagyon zavart. Az egyik, hogy mit beszéltél meg a választott orvossal, egyáltalán megpróbálod-e még egyszer a természetes szülést? A másik pedig, hogy ne nagyon igyál, mert lehet, hogy császármetszés lesz, és akkor az nem jó …
Hajnali 1 óra 20 perckor egy pattanást éreztél, és már folyt is a magzatvíz. Mekóniumos volt. Nem nagyon, csak kicsit zöld. A szülésznő kérte, hogy ezért CTG után megvizsgálna. Micsoda meglepetés, a méhszáj 4 centis, és elsimult. Valahogy most kedvesebb lett az ügyeletes szülésznő. Mondta, hogy hívja Erzsikét, a választott szülésznődet. Jöttek az összehúzódások. Szóltál, hogy hívjuk fel Andit, a másik dúládat is. Felhívtam, és ő is a kórház felé vette az útját. Három óra körül érkezhetett meg. Borogattam a hasadat, és utáltam a CTG-t, mert nem fértem tőle rendesen hozzád. De tudtam, hogy muszáj a mekóniumos víz miatt.
Erzsike is megérkezett, megnézett, szintén 4 centit talált. Kértél egy fájdalomcsillapítót, amitől egy kicsit elviselhetőbbnek érezted a fájásokat. Erzsike öt órakor megint megnézve 4,5 centis méhszájat talált. Javasolta az infúziót egy kis oxitocinnal. Beleegyeztél, tudtad, hogy ez Borival is segített a tágulásban.
Fél hat körül kötötte be Erzsike az infúziót. Megérkeztek a nehezebben viselhető fájások. Attila, a férjed megjegyezte, hogy sétálhatnál vagy felállhatnál, hátha függőlegesen jobban megy. Te bízva Erzsiben úgy gondoltad, ha akar, így is halad. Azután lelassult az idő, borogattunk, Andi és Attila segített. Azután egyszer csak nem kellett már a meleg a hasadra. Ekkor megijedtem, mert általában akkor utasítják el az anyák, ha nem elég erősek a kontrakciók.
Választott orvosod, Siklós doki is megérkezett, és nem sokkal nyolc után ő is csak nagy jó indulattal talált öt centis méhszájat, ami önmagában jó lenne, de ez az állapot órák óta nem változott. Akkor azt mondta, hogy csinál még egy CTG-t, és 10 óráig kapsz még időt, ha a baba jól van. Ha addig érdemi változás lesz, tovább vár, és tiszteletben tartja a kérésedet.
Ekkor éreztem úgy, hogy valamit tenni kell, mert ha be is kell menni a műtőbe, legalább úgy menj be, hogy úgy érzed, te mindent megtettél, hogy elkerüld a császárt. Le kell szállni az ágyról. Sétálni, labdán ülni, bármit, csak ne vízszintesen. Bár mondtad már, hogy te úgy érzed, nincs tovább, látszott, hogy nem gondolod komolyan.
Felsegítettünk, és elindult az egy órás stopper. Imádkoztam… „Méhednek gyümölcse, Jézus”. Kerestük a helyet, hol lenne jó, széktologatás, infúziós állványtologatás, lepedő a labdára. A labdát választottad, de a CTG szívhang hallgató feje mindig elcsúszott, és rossz értékeket mutatott. Kipróbáltam az újonnan tanultakat, és megpróbáltam két oldalról megnyomni a csípőlapátokat. Ez nagyon jól esett, kérted, ne is hagyjam abba. (Debrának, amerikai oktatónknak igaza volt…). Azután hátradőltél, hátulról tartottalak.
Körülbelül fél óra múlva a hangjaidból, a lábmozgásodból éreztem, valami változott. Andival ás Attilával egyszerre néztünk egymásra: mind tudtuk, hogy elindult valami. Eljött a 10 óra. Megérkezett Siklós doki. Izgultam, de tudtam, mi nyertünk: 6-7 cm!
Boksay Rita cikkének folytatását l. a Születés Hete Portálon…
