A szeretni tudás képessége a legcsodálatosabb adomány, amit az Ember magáénak mondhat. Létezésünk értelme. Szeretni, tartozni valakihez egy pillanatra vagy egész földi létünk során – ez az, amit mindannyian át akarunk élni. A Sors mégis másképp dönt: elveszi tőlünk.

A veszteség, melyet a lelki fájdalom kísér, olykor elviselhetetlenné válik. Az egész valónkat átitató keserűség pusztító ereje attól függően változik, mennyire éreztük fontosnak azt, aki már nem a miénk többé. Akár tagadjuk, akár menekülünk előle: kísért a fájdalom.

Elfogadni, megélni

A legrosszabb döntés, amit hozhatunk, ha nem veszünk róla tudomást. Nem foglalkozom vele, tehát nincs. Struccpolitika ez, belépőjegy az egész életre szóló keserű vesszőfutásra, amely soha nem ér véget. A szőnyeg alá söpört bánat Mount Everestként tornyosul majd, s a lezúduló érzelmi lavina maga alá temet, ahonnan nincs menekvés.

Hagyjunk időt a történtek feldolgozására, adjuk át magunkat a fájdalomnak, hadd hatalmasodjon el felettünk. Engedjünk szabad utat indulatainknak, könnyeinknek. Most mindent szabad! Ne szégyelljük elesettségünket, szomorúságunkat.

Az elfojtott fájdalom kitörni készülő vulkán, mely teljesen váratlan helyzetekben veszi át a hatalmat életünk felett. Ha nem tiszteljük saját érzéseinket, fájdalmunkat, az a későbbiekben akár betegség, akár kötődési képtelenség formájában jelentkezhet.

Hogy kezeljük?

Idézzünk vissza mindent, ami a szeretett személyre emlékeztet, mindaddig, amíg már nincs mit felidézni. Ha végigpörgetjük az együtt eltöltött időt, talán úgy érezhetjük, hogy olykor jogtalanul bántottuk. Ne legyünk kegyetlenek önmagunkkal szemben. Mindenki követ el hibákat, hisz emberek vagyunk. Gondoljunk az együtt töltött szép időkre, hiszen kölcsönösen adtunk egymásnak értékes pillanatokat, amelyek belénk ivódtak, gazdagították lelkünket, életünket. Életünk, szellemi, lelki fejlődésünk jelentős állomása volt, melyben megtapasztaltuk önmagunkat, a másikat, s amely a részünkké vált.

Beszéljünk érzéseinkről szeretteinknek, azoknak, akik iránt bizalmat érzünk. Ha nincs körülöttünk szerető közeg, hivatásos segítőhöz, ingyenes telefonos lelkisegély-szolgálathoz vagy természetgyógyászhoz is fordulhatunk. Az alkalmazott módszerek segítséget nyújthatnak a fájdalom feloldásában: ilyen például a kineziológia, a one brain technika, valamint a stresszoldó masszázs.

Ne büntessük magunkat: fokozatosan engedjük be az élet szépségeit. Mindennap tegyünk valamit, amiben örömünket leljük. Megszenvedtünk, kínlódtunk: jogunk és kötelességünk újra magunkra találni.

Merjünk szeretni. Bárhogy s bármiképp. Önmagunkat s másokat. A szeretet energiája még több életenergiát, pozitív lelki rezgéseket hoz, s ezek átitatják teljes valónkat. Próbáljuk meg átélni mások boldogságát, így közvetett módon a saját boldogságérzetünk is növekedni fog.

Merjünk változtatni! Találjunk ki valami újat, valami egészen mást, amit eddig soha nem tettünk meg.

Bizonyos helyszínek emlékeztetnek szerettünkre, s félünk szembesülni azzal, hogy nélküle vagyunk ott. Hagyjunk erre is időt magunknak. Apránként látogassunk el oda: eleinte csak emlékezni, átadni magunkat az érzésnek, méltósággal elbúcsúzni. Idővel szervezzünk kirándulást, programot többedmagunkkal. Az új élmények új emlékekkel ajándékoznak majd meg.

Legyünk türelmesek önmagunkhoz. A veszteség feldolgozása az érzelmi beállítottságtól, lelki-kötődéstől függően egyénenként más és más, nincs tehát recept, határidő.

Próbáljuk elfogadni, ami történt, s elengedni azt, aki vagy ami megérett arra, hogy elszakadjon tőlünk.

A fájdalom gyümölcse

A lelki pokoljárás útján saját korlátainkkal, félelmeinkkel, őrjítő tébollyal, magánnyal, tehetetlen dühvel szembesülünk. A végletekig, önző módon sajnáljuk magunkat. Megsemmisülünk. Tátongó ürességet érzünk, amely a halálfélelmet tükrözi ? a kietlen pusztaságot.

Az elengedésig tartó keserű zarándoklat alatt megtapasztaljuk sebezhetőségünket, erőnket és saját lényünk csodáját: Önmagunkért, Másokért.

Petre Anett

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről