Az újszülöttet, ha az édesanyja bármilyen okból fedél nélkül maradt, elszakítják anyjától, állami gondozásba helyezik. Mi vár rá, ha édesanyja hajléktalanná vált? Ki tartja majd a karjában? Mit kap az életben? A gyermek alkotmányos joga, hogy édesanyjával maradjon.

Elvileg szociális körülmények miatt a gyermeket nem szakíthatnák el édesanyjától. Anomália, joghézag és személyes sorstragédia. Ez lenne, ha nem volna a:

Lea

2007, egy Pest környéki település, 20 kisbaba és 20 fiatal édesanya. Egy joghézag miatt majdnem elszakították őket egymástól. Lehettek volna 20 állami gondozott, de nem örökbe adható csecsemő, és 20 rettenetes megpróbáltatást a lelkében hurcoló fiatal hajléktalan nő is. Lehettek volna 40 kolonc a szociális háló rabságában. Ehelyett 40 reménység, 20 reménybeli család lehetnek. Mert a joghézagot végre felismerte valaki, és létrehozta a Leát!

Krízis van!

– Krízis van! – mondja Bedő Nóra, a Lea alapítvány kommunikációs munkacsoportjának aktivistája. Nóra önkéntes. Olyan, mint te vagy én, ugyanannyira szűkös idővel. Egy családanya és üzletasszony, aki nem elégszik meg azzal, hogy éli mindennapjait, hanem több aktivista társával és társnőjével együtt felismerte a krízist, és cselekszik is érte. Nem kap érte sem fizetést, sem baráti vállveregetéseket, egyszerűen tudja, hogy dolga tenni azokért, akikért tehet. – Évente 20 000 fiatal leányanya szül gyermeket, és életkörülményei miatt 17 000 magzatot abortál anyjuk, a 16-24 éves korosztályban – mondja. Ez évente majdnem 40 000 női krízis a korai felnőtté válás szakaszában. Ez a szám hatalmas egy ilyen pici országban.

Gondoljunk csak bele…

Itt van egy csomó baba, akiket egyszerűen a születésükkor elszakítanak az anyjuktól. Ez alkotmányellenes, de még sincs, nem volt eddig jobb megoldás, mivel egy újszülöttet tilos az utcára kiadni. Marad hát a lelki gyilkosság, megduplázva. Egy gyermektől megfosztott fiatal nő, és egy anyjától megfosztott újszülött. Dupla krízis, amivel eddig nem törődött senki.

Nézzük az emberi tényezőket

Varga Hegyi Eszter, a Lea otthon vezetője arra hívja fel a figyelmet, hogy azok a fiatal anyák, akik ilyen kilátástalan helyzetbe kerülnek, gyakorta még maguk is szinte vagy szó szerint gyermekek. A törvény automatikusan nagykorúsítja a házasságot kötő fiatalokat, de továbbra is gyermekként kezeli a sokkal nagyobb lelki megterhelést átélő várandós nőt. Így az alapítvány csak a 18. évüket betöltött fiatal nőkkel tud foglalkozni, ám sajnos az ő számuk is több, mint ahányan elférnek a ház falai közt.

A másállapotban lévő nő mindenképpen sokkal sérülékenyebb érzelmileg, s ha ebben az állapotban hagyják őt magára, bármilyen okból, az sokkal nagyobb nehézség, mert már kettejüket érinti a babával együtt. Ha egy ilyen anyát, akinek a világon szó szerint senkije nincs, megfosztják az egyetlen lénytől, akihez érzelmileg kötődni képes, a gyermekétől, akkor ezzel a biztos erkölcsi és pszichés romlás útjára sodorták. (Akinek van saját gyermeke, az el tudja képzelni, milyen lett volna azonnal elveszteni őt!) A gyermek oldaláról pedig szinte beszélni sem kell arról, milyen iszonyat az, ha a baba a nevelőotthonban csak testi gondozást kap, lelkit jóformán alig. Hiszen az otthonokban hányódó élő csomagok gondozói feladatba kapják, hogy tilos érzelmileg kötődni a babákhoz.

Tenni kellett valamit!

És nem tartottam helyesnek, hogy az anyákat, akik terhességük miatt amúgy is ingatagok lelkileg, csak az örökbeadás felé tereljük. Én azt tartom jónak, ha a gyermek az anyjával nő fel – mondja az alapítvány alapító elnöke, Domjánné Harsányi Katalin. Rettenetes sorsokat ismertünk meg. Mentettünk bántalmazó férje elől majdnem újszülött magzatával elszökő 21 éves asszonyt, kék-zölden, télen egy vékony kardigánban. Olyan nőt is, aki fiatalon árván maradt, és élettársa 5 év együttélés után rákapott a narkóra. Ekkor már várta a gyermeküket. Mivel nem volt esély a társ gyógyulására, felmérte, hogy az újszülöttet súlyos veszély fenyegeti, és maga keresett megoldást. Ő például ma már boldog családot alapított új társával, és második gyermeküket tervezik, hiszen itt, a Leában nem csak fedelet kapott, hanem lelki segítséget is.

Leának sajátos lelke van!

Leának, vagyis annak a fiatal édesanyának, aki magára marad hatalmas pocakjával, szinte azonos dolgok futnak le a fejében. Munkáját, ha volt, elveszti állapota miatt, új munkát várandósan nem kap, társára nem számíthat, családja többnyire nincs, jövedelme úgyszintén. Elveszti albérletét, ha volt, vagy menekülni kénytelen onnan, ahol addig élt. Szüleire, családjára nem számíthat. (Gyakran ők is a szociális háló valamely bugyrában vergődnek.) Első útja a kórházhoz vezet, ahol utolsó trimeszteres várandósan felveszik, és a gyakran egészséges nő egy fillér nélkül, egy rádió nélkül, látogató nélkül, csak várja, várja és várja, hogy eljöjjön már végre az idő, és megszülessék a gyermeke. Ábrándot sző arról, hogy az apa akkor majd mégis jobb belátásra tér, ám ez sosincs így. Ha az édesanya szerencsés, akkor még ilyenkor rábukkanhat a Leára, ahol meghúzhatja magát gyerekestül. S lelki segítséget is kap, egy sajátos program keretében. Ha nem? Nos, akkor marad az a lélekgyilkos kényszermegoldás…

Lea országos hálót sző

A programot – mondja Katalin – pszichológusokkal, szociális munkásokkal és kommunikációs szakemberekkel, közgazdászokkal közösen dolgoztuk ki. Az a tervünk a következő öt évre, hogy máshol is lehessenek Lea otthonok az országban, hiszen a 20 000 édesanyához és az ugyanennyi babához képest a 20 férőhely csepp a tengerben. Ehhez követhető, modellértékű mintára van szükség, amihez segítséget kapunk ugyan magyar szakemberektől, Angliából hasonló szervezetektől is, a pénzünk azonban kevés. Az önkormányzati fejkvóta – mivel magánalapítvány vagyunk – nekünk nem jár. Az anyák maguk is nincstelenek, így az állami fejkvótából élhetnénk, ami az intézmény alapvető működésének jelenleg 70-80%-ára elegendő, a többit magán- és vállalati adományokból, önkéntesi felajánlásokból kell fenntartanunk. Ebből az iszonyú kevés pénzből a kétéves működésünk során csodát tettünk, hiszen a program mára működik, és az innen kikerült babák 85%-a valamilyen módon saját családjába került vissza. Ez nagy eredmény!

„Itt lakunk a világ púpján”

Ezt mondja egy ide menekült fiatal anya – nevét most nem áruljuk el. A Lea otthon a hegy tetején van, titkos helyen, hogy csak az férhessen hozzá, aki tudja, hogy hova kell jönni. Azok, akik a gyermek után járó családi pótlékért máris elvennék a gyermeket az anyjától, vagy aki bántalmazná a családot, az ne jöhessen el ide. A folyosókon vidám zene szól, néhányan hangosan kacagva főznek, kisbabák sírnak, szopnak vagy éppen alszanak a szobákban. Van néhány totyogó is, többen már ide születtek. „Másfél év a maximum, amennyit maradhatunk”, mondja a kérdezett anyuka, karján ringatja gyönyörű kislányát. „Egy év, és ha az ember kéri, hosszíthat (így mondja) még egy felet. Addigra már bölcsödébe mehet a gyerek, meg talán meglesz a papír is az iskolából.” „Én angolra is járok!”, mondja egy vékony, kislányos nő. Az édesanyák ugyanis tanulnak az otthonban, és olyan képesítéseket és tudást szereznek, amivel könnyebbé válik a boldogulásuk. Az alapítvány munkatársai segítik őket abban is, ha az általános iskolát akarják befejezni, de nemegyszer volt már érettségizett vagy érettségi előtt „kipottyant” anyuka is, akit az érettségi megszerzésében támogattak.

Közel a segítség?

– A pénzre van mindig a legnagyobb szükség – mondja Eszter, az intézmény vezetője –, hiszen vannak dolgok, amiket egyszerűen nem kérhetünk csak úgy. Ami legkevésbé kell, sajnos az jut eszébe mindenkinek. Sokan adnak erősen használt gyermekruhát, rossz játékokat, amivel csak a mi szemétdíjunkat növelik. A jó minőségű, rendes, tiszta ruhaadománynak örülünk, de ehhez jutunk talán a legkönnyebben.

– A karácsonyunkat is egyszerű magánemberek adományaiból oldottuk meg, az intézmény két pontján is tudtunk végül fát állítani, pedig úgy volt, hogy egy kicsi műfa alatt ünnepelnek a benn maradók, és még csokira, szaloncukorra is futotta, ami nagy szó. A legjobb persze, ha pénzt kapunk, ám jó dolog az önkéntesi segítségnyújtás is. Jó, ha valaki jön, és vigyáz a babákra, míg az édesanyjuk esetleg valamit dolgozik vagy ügyet intéz, orvoshoz megy. Jó az is, ha egy fodrász feljön, és nőt varázsol az anyukákból, esetleg elkapja a babák kócos kis fejét is. Ilyen is régen volt már. Segít, ha az informatikai rendszerünket felügyeli valaki, hiszen innen-onnan, adományként kapott gépeken vezetjük az egész intézmény adminisztrációját. Mindig kell babakocsi, járóka és más olyan eszköz, amit végül „hazaadhatunk” a babákkal. Szükség van kertészre, kertrendezésre is. Jöhet tanár, okító, kézműves vagy művész…

Sorolhatnám, hányféle önkéntes jönne jól, hátha olvassa olyan is, aki ezeket tudja adni nekünk!

Hogyan segíthetünk?

A vállalati adományokkal kapcsolatosan hívható telefonszám: (30) 201-3333 (Bedő Nóra). A magánadományokat a 10102093-53460600-01000007 bankszámlaszámra lehet utalni. Önkéntesnek jelentkezni, munkát vagy tárgyi adomány felajánlani pedig ezen a címen lehet. info@leanyanya.hu.
Lea naplóját itt olvashatod.

(És segítesz azzal is, ha ezt a cikket elküldöd azoknak az ismerőseidnek, akikről tudod, hogy tehetnek és tesznek is, ha tudnak!)

(Forrás: www.harmonet.hu)

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről