Hogyan kerülhetjük el a lábgombát?

Az emberek mintegy 70%-a szenvedett már élete folyamán legalább egyszer lábgombától. A fertőzés leginkább az uszodában, a tornateremben és a szaunában következik be. Alább tanácsokat adunk a megelőzéshez és ahhoz is, hogyan szabadulhatunk meg kellemetlen útitársunktól.

Jellegzetes tünetek árulkodnak a gombásodásról: a bőr a lábujjak között kifehéredik, megduzzad és olykor be is repedezik. A sarkunkon a bőr leválik, kis hólyagok keletkeznek. A körmünkön megtelepedő gombát a sárgás fehértől a barna árnyalatáig terjedő, elszíneződött csíkokról ismerhetjük fel, továbbá a köröm alsó fele többnyire megvastagszik és töredezetté válik.

Tanácsok a megelőzéshez

A gombaspórák mindenütt jelen vannak. A megfertőződés azonban leginkább az uszodában, a tornateremben és a szaunában következik be. A nyugati orvoslás gyakorlatában a kezelés helyi tinktúrák, balzsamok és tabletták alkalmazásával történik. Mivel a lábgomba spóráit a zokninkban, a cipőnkben és még az utcai porban is ki lehet mutatni, néhány szabályt meg kell tartanunk, hogy megelőzzük a fertőzést:
• A gombák kedvelik a nedves meleget – ezért tanácsos bőrcipőt hordanunk. Legyünk óvatosak tornacipő viselésekor! Egy-egy pár cipőt csak egy napig hordjunk, majd hagyjuk száradni egy-két napig! Kerüljük a túl szűk cipő viselését!
• Levegőztessük lehetőség szerint minél többet a lábunkat! Nyáron hordjunk szandált tornacipő helyett!
• Figyeljünk a tisztaságra! Váltsunk zoknit és harisnyát naponta 1-2 alkalommal! Válasszunk pamutzoknit, hiszen a pamut jól felszívja a nedvességet. Használhatunk esetleg aktívszenes cipőbetétet is, de ne felejtsük el rendszeresen cserélni.
• Mindig alaposan töröljük meg a lábfejünket – a lábbujjak közét is! A törülközőket és a zoknikat legalább 60 °C-on tanácsos mosni.
• Az uszodában ajánlatos papucsot hordani. A lábspray használatának csak akkor van értelme, ha tudunk 5-10 percet szánni arra, hogy az oldat megszáradjon a lábunkon.
• Nyáron ideális a mezítláb járás.

Váltófürdő almaecettel

A bőr egészséges, savas védőköpenye nyújtja a legjobb védelmet a gombaspórák ellen. Az almaecetes lábfürdő csökkenti a viszketést és elpusztítja a spórákat.
Elkészítése: vegyünk fél liter vizet, 2 evőkanál almaecetet, 1 evőkanál citromlevet és 1 evőkanál zsályát. Főzzük a hozzávalókat 60 percen át, majd hagyjuk kihűlni. Végül öntsük az oldatot egy lavórba, és áztassuk benne a lábunkat naponta 10 percig.

Fertőtlenítsünk teafa és szegfűszeg olajával!

Lábunk fertőtlenítésére alkalmas a teafaolaj; cseppentsünk belőle 10 cseppet a lábfürdő vizébe. A szegfűszegolaj szintén fertőtlenítő hatású, ám tisztán alkalmazva bőrirritációt okozhat érzékeny bőrűeknél. Ezért azt tanácsoljuk, hogy adjon 10 csepp szegfűszegolajat 50 ml mandulaolajhoz, jól rázza össze, és ezt a keveréket masszírozza be a bőrébe naponta többször.
A grépfrútmag-olajnak, a feketekömény-olajnak vagy kókuszolajnak szintén gyógyító hatást tulajdonítanak. Emellett ne feledkezzünk meg arról, hogy a gombák szeretik a cukrot, ez elengedhetetlen a szaporodásukhoz, így a gyógyulás céljából nem árt csökkenteni édességfogyasztásunkat.

(Forrás: Fußpilz ade, németből fordította Mészáros Csilla)

Bejelentkezés

Videó ajánlatunk

Biofizikai állapotfelmérés felsőfokon
A videóhoz kattintson a képre!

Heti horoszkóp

Heti horoszkóp

Hírlevél fel/leiratkozás

Találkozzunk a Facebookon is!

Hirdetés

Hirdetés

Hirdetés