Munka–5 perc séta–munka

Folyton ül a munkahelyén? Nem jól teszi! Óránként fel kell állni, 5 percet sétálni, ez javíthatja a hangulatát, leküzdi a letargiát, de nem csökkenti a figyelmet és az összpontosítást, sőt még az éhségérzetet is tompítja. A gyakori, rövid sétával töltött szünetek hatékonyabban javítják a közérzetet, mint egy hosszabb séta munka előtt – áll egy tanulmányban.

Egyre több adat igazolja, hogy a hosszú idejű, megszakítás nélküli ülés nem kívánt fizikai és érzelmi következményekkel jár. A mozdulatlan ülés korlátozza a láb vérellátását, növeli az érfal elmeszesedésének és lerakódások kialakulásának kockázatát az artériákban. Akik többet ülnek napi 8-9 óránál, azoknak nagyobb a kockázatuk cukorbetegség, depresszió és elhízás kialakulására, szemben azokkal, akik gyakran mozognak.

Kell egy kis pihenés

Először 30 felnőtt, ülő foglalkozású irodai dolgozót hívtak egy egyetemi klinikára egészségügyi vizsgálatokra és kérdőív kitöltésére. Mérték a szívritmust és a stresszhormon-szintet és kérték, hogy rangsorolják egy számskálán, mennyire fáradtak vagy tetterősek, mennyire érzik magukat boldognak vagy zsémbesnek, milyen az étvágyuk.

Az egyik alkalommal az önkéntesek az egész idő alatt ültek megszakítás nélkül, kivéve a mosdószüneteket. Egy másik alkalommal a kísérleti nap kezdetén 30 percig könnyű sétát tettek, majd a következő öt és fél órán keresztül ültek tervezett szünet nélkül. A harmadik alkalommal a hat óra nagy részében ültek, de óránként öt percig könnyű sétát tettek a klinikán felállított járópadok segítségével.

Mindegyik alkalom elején és végén vért vettek a stresszhormon megállapítására, és minden alkalommal időről időre megkérték az önkénteseket, hogy osztályozzák egy számskálán a hangulatukat, tetterejüket, kimerültségüket és étvágyukat. Minden alkalom végén megismételték a gondolkodási képességüket vizsgáló számítógépes feladatokat.

A számok azt mutatták, hogy az alanyok közérzete jobb volt, ha nem ültek egyfolytában hat órát. Azt mondták, hogy tetterősebbnek érezték magukat egész nap, ha aktívak voltak, akár egy hosszabb séta, akár több rövidebb mozgásos szünet formájában. Ugyanakkor az ötperces séták hathatósabbak voltak, mint az egyszeri 30 perces változat. Amikor a dolgozók gyakrabban felálltak, nagyobb boldogságot, kevesebb fáradtságot és lényegesen kisebb éhségérzet jeleztek, mint a többi napon. Élénkség érzetük a nap során nőtt, bár gyakran kora délután elérte a csúcsát, ha csak reggel sétáltak.

Az értelmi vizsgálatoknál nem voltak eltérések az eredményekben, akár egész nap ültek, akár mozogtak. A stresszhormon szint is ugyanannyi maradt minden alkalommal. Az eredmények azt sugallják, hogy kis mértékű fizikai mozgás a nap folyamán egyszerű és könnyű módja a jól-lét javításának.

Szánjunk óránként öt percet fizikai tevékenységre, pl. lépcsőjárásra, folyosói sétára vagy csak az iroda körbejárására.

(Angolból fordította: Korom Lajos)