Lábszárfekélyre: CYTOSAN, DRAGS IMUN

Sok ember évek óta szenved a fekélyes sebeivel, és a többségük belenyugszik, hogy a sebek semmitől sem gyógyulnak. Pedig ez így nem igaz, hiszen van megoldás, csak a betegek még nem ismerik az ENERGY módszerét. Nem jutott el hozzájuk a hír, hogy mi tudunk segíteni. Egy idős néni például annak köszönheti a gyógyulását, hogy jó helyen lakik. A szomszédja ENERGY fogyasztó, lelkes és ügyes ügyfelem, aki másoknak is szívesen segít. Tőle kaptam a következő történetet.

„A szomszéd néni levedző fekélyére ajánlottam a CYTOSAN kapszulát kibontva, sebre kenve. Adtam neki először 3 kapszulát, hogy kipróbálhassa. Három este rákente, vagyis beletapogatta a nyílt sebbe, mint egy sebhintőport. Lehet, hogy egy kicsit merész voltam, de a néni azt mondta, hogy ennél rosszabb már úgysem lehet, mivel vagy 15 éve megvan neki ez a seb. Másnap reggelre a por kiszívta a sebből a gennyet és a sárvizet, és ott volt benne az összes lé a steril gézben. A néni azt mondta, hogy szinte nehéz volt a kötés, annyira tele volt ezzel a lével. Ezen felbuzdulva a következő este is felrakta a pakolást. Reggelre a fekély körül lila „behúzások” keletkeztek – ezt úgy értem, mint amikor a méhek repülnek a kaptárba, úgy indult a lila folt a seb felé. Körben, mindenfelől. Mintha a CYTOSAN kihúzta volna az összes rosszat a seb felé, hogy aztán kitakarítsa onnan azt. Sokkal csúnyább lett a második napra! Azt tanácsoltam a szomszéd néninek, hagyja abba, nehogy baj legyen belőle. Erre ő azt válaszolta: egye a fene, ezen semmi nem segített, belehalni biztosan nem fog, legfeljebb még csúnyább lesz. A 3. kapszulát is rászórta a lábára, és felrakta éjszakára a kötést. Reggelre ismét annyira tele lett lével a géz, hogy majdnem leesett magától, pedig jól körbe volt ragasztva, mert láttam. Csavarni is lehetett volna! A lila foltokból pedig rózsaszínűek lettek, és teljesen kihúzódtak a seb széleihez. Megnyugodtam, adtam még 5 kapszulát, hogy hátha ettől kezdve már gyógyulni fog. A seb majdnem olyan alakú volt, mint Afrika. Hát a 4. napra fél centit húzódott össze, mindenfelől. A forma megmaradt, csak körben fehér sáv keletkezett, és hámlik. Szerintem kiforrja magát, vagyis úgy néz ki. Megtudtam azt is, hogy vastag fekete seb hullik róla, de alatta már nincs genny, hanem tiszta, vékony, véres seb lett. Csak annyit mondott a néni rossz tapasztalatként, hogy reggelre, mikor felkel, egy picit csípi a por.”

Régi, elfertőződött sebeknél csíp

Ezt én is tapasztaltam, 84 éves nagymamámnak ugyanis szintén lábszárfekélye van. Több seb is tátong az egyik alsó lábszárán. 200 km-re lakik tőlem, de az anyukámat kioktattam, hogyan kezelje. DRAGS IMUN-t kapott, hogy azt először locsolják bele a sebbe, majd a CYTOSAN-t kibontva, szórják rá minden kötözéskor. Az első alkalommal kétségbeesetten hívnak a rokonaim, hogy rá akarták szórni a sebre a CYTOSAN-t, de a mama sír, hogy nagyon csípi. Nem is tudtuk használni, csak a DRAGS IMUN-t. A CYTOSAN-t, ha már így alakult, bevetettem vele, hogy segítsen belülről.

A CYTOSAN egyébként nem csípi a sebet, ezt tudom, mert a gyerekem nyílt sebébe is beleszórtam már. Egészséges szövetek esetén nincs ilyen tünet, csakis gennyes, régóta meglévő sebeknél fordul elő. A mamámnál szerencsére a DRAGS is megtette a hatását, mert a kisebb sebek már begyógyultak, viszont maradt két nagy seb, ami csak gyógyulgat. 6 hete kezeljük. Az is igaz, hogy a nagy sebeket a sebész már előtte kitisztította, eltávolította az elhalt részeket, így jókora lyukak tátongtak a mama lábán. Most viszont szépen „telnek ki” a sebek, és nála is rózsaszínű lett a seb széle, meg viszket. Én azt gondolom, hogy ha a két készítményt együtt lehetne használni a sebre, akkor sokkal jobb eredményt lehetne elérni, de a mama hallani sem akar még egyszer a csípős porról.

Ügyfelem is teljesen jóhiszeműen ajánlotta a CYTOSAN-t, hiszen előtte már az egyik kutyájánál bevált a készítmény alkalmazása gennyes sebre.

„Azért mertem ajánlani a CYTOSAN-t a szomszéd néninek, mert a kutyám hátán is 3 nap alatt meggyógyította a gennyes sebet. Az történt, hogy a kutya szerzett egy sebet, aztán azt beköpték a legyek. Még a szőre is kiesett. Lefertőtlenítettem Betadinnal, majd leszórtam CYTOSAN-nal. És szépen begyógyult a sebe.”

Legközelebb az ARTRIN-t fogom kipróbálni, ha a CYTOSAN nagyon csíp, és emiatt nem lehet használni. Ugyanúgy benne vannak a humátok, és használtam már nyílt sebre is, nem adódott probléma. Mindenkinek ajánlom, hogy a nem gyógyuló sebeknél, fekélyeknél próbálja ki az ENREGY erejét!

Takács Mária
Energy tanácsadó, Zalaegerszeg

(Ma már a kimondottan külső alkalmazásra kifejlesztett CYTOSAN FOMENTUM is kapható az ENERGY klubokban.)