Az ENERGY „egyszerű, világos, harmonizáló hatású rendszer”

Dr. Szabó Ida gyermekgyógyász, már 19-dik éve ugyanazon körzet házi gyermekorvosa. 1980-ban végzett, 10 évig a szegedi Gyermekklinikán dolgozott, főként intenzív osztályon. Édesapja és mindkét nagyapja orvosként működött, sőt az egyik nagymamája volt az első nő Magyarországon, aki orvosi diplomát kapott. A Gyermekklinikán főként a gyógyszeres kezelés, az intenzív beavatkozások álltak előtérben. Miután a doktornő körzetbe került, elkezdett érdeklődni a szelídebb gyógymódok iránt. Vele beszélgettünk.

– Orvosnak hívják azt az embert, akit a beteg felkeres, és gyógyszert kap tőle. Legalábbis ilyen kép él a köztudatban. Doktornő hogy áll ezzel?

– Ön a kérdését a magyar szóhasználatban szokásos elnevezéssel tette fel. Sokkal jobban szeretem a beteg helyett a páciens szó használatát, mivel egyrészt nem csak az keres fel orvost, aki ténylegesen beteg – főként ha komolyan vesszük a prevenciót –, másrészt ha valóban beteg is, nem jó, ha minduntalan azt kódoljuk, hogy ő „a” beteg. Oktalanság például nőgyógyászati rendelésen „beteg”-nek szólítani egy várandós (és nem „terhes”!) kismamát. A nyelvészkedés után kérdésére visszatérve: minél több a gyakorlatom, a tapasztalatom, annál kevesebb gyógyszert használok. Úgy gondolom, hogy alternatív gyógymódokkal sokféle gyógyszert ki tudunk váltani, minden káros hatásukkal együtt. Éppen ezért egy akupunktúrás posztgraduális képzésen vettem részt, hogy elektroakupunktúrát alkalmazhassak. Tanulmányozom és tapasztalatokat gyűjtök a homeopátiás terápiában, a tüneti szerek alkalmazása gyakorlatommá vált.

– És az ENERGY? Már 10 évvel ezelőtt is rengeteg ilyen profilú cég működött Magyarországon, most pedig még több van jelen a táplálékkiegészítők piacán. Mi volt az a plusz, ami miatt épp az ENERGY-t választotta?

– Jó 10 éve annak, hogy az ENERGY Magyarországon elérhetővé vált, azóta használom a termékeket. Bagi Magdolna doktornő hívta fel a figyelmemet az ENERGY termékekre. Az ő alapos szakmai tudása, tapasztalata, hozzáállása a páciensekhez példaértékű számomra. Feltétlenül meg kell említenem Budapestről Márkus Vera doktornő nevét, aki szintén megosztotta velem tapasztalatait, mind szakmailag, mind emberileg sokat tanultam tőle. Klubvezetőnk, Fohsz János is jó tanácsokat adott. Mindegyiküknek köszönettel tartozom.

– Hogy miért éppen az ENERGY? Nos, erre több válaszom is van. Az egyik: akkoriban ismerkedtem meg a hagyományos kínai orvoslással (hko). Az ENERGY filozófiája szépen megfelel a HKO elméletének, ezért azonnal átlátható rendszert jelentett számomra. Másfelől a készítmények hatékonysága és a takarékossága egyaránt „megfogott”. Nem vagyok üzletasszony, nem is az üzlet oldaláról közelítem meg ezeket a dolgokat. Nekem igencsak rokonszenves volt az, hogy gyorsan, áttekinthető módon és olcsón tudtam segíteni. Ahogy gyűltek a visszajelzések, a tapasztalataim, egyre inkább az ENERGY mellett tettem le a voksot. Zömmel az ENERGY termékeire támaszkodom. Bár biztosan vannak más jó készítmények is, különösen a gyógynövény alapúak között, de más olyan termékrendszerrel, amely egyúttal energetikailag is ilyen szépen harmonizálja szervezetet – nos, olyannal nem találkoztam. Ezért is maradok hűséges az ENERGY rendszeréhez, termékeihez. Számtalan igen jó tapasztalatom adódott velük. Az sem mellékes, hogy ha a gyermekgyógyászatban alkalmazom őket, akkor a vásárlás a szülőknek nem jelent nagy anyagi megterhelést. A néhány ezer forintért megvásárolt termékek sokáig, hónapokig elegendők, még akkor is, ha több gyermek használja őket – és mennyi gyógyszert kiválthatunk velük!

– Doktornőnek mi a tapasztalata: inkább az akut vagy inkább a krónikus jellegű betegségekben segítenek az Energy készítmények?

– Igazából nem tennék különbséget, mert néha a „legképtelenebb” bajokon is tudunk javítani. Egy akut állapotot nyilván könnyebben és gyorsabban lehet rendbe hozni, mint egy krónikus betegséget. Ha akár az energetikai kisiklás, akár a méreganyagok felhalmozódása több évtizedre vezethető vissza vagy hosszú évek óta tart, akkor természetesen lassabb a javulás.

– Gyermekeknél persze nem lehet szó több évtizedről.

– Ez igaz, de én nemcsak gyermekeknek, hanem felnőtteknek is ajánlom ezeket a szereket. Ha egy gyermek háziorvosaként az ember „bekerül” a családba, előbb-utóbb a szülők és a nagyszülők problémáit is megismeri, és ha tanácsot kérnek tőlem, nekik is nagyon szívesen segítek. Így azt mondhatom, hogy 85-90 éves korral bezárólag foglalkoztam segítségre szorulókkal, noha a legnagyobb gyakorlatot természetesen a gyermekek vonatkozásában szereztem.

– Jól gondolom, hogy a gyermekek könnyebben és gyorsabban reagálnak az ENERGY készítményeire, mint a felnőttek?

– Így van: akut betegségnél valóban napokban mérhető a javulás, sőt sokszor – még ha túlzásnak tűnik is, hogy ezt mondom – órákban. A krónikus betegségek esetén a javulás lassabb, az állapottól, az alapbetegségtől, a gyermek szervezetétől függ. Emellett az ENERGY termékek nagyon jók megelőzésre. Például ha az ember tudja, hogy a családban milyen jellegű problémák, betegségek adódnak, mire lesz hajlama a gyermeknek, akkor akár megelőzésként is lehet adni ezeket a készítményeket. Úgy gondolom, hogy mind a megelőzésben, mind pedig az akut és a krónikus betegségek kezelésében fontos szerepe van az ENERGY termékeknek. Tudom, nem minősülnek gyógyszernek, de biztos, hogy igen sok gyógyszeres kezelést – a mellékhatásokkal együtt – ki lehet kerülni velük.

– Sokakat érdekelhet, hogy Önnek a saját tapasztalatai alapján kialakított protokollja – ha lehet így nevezni – mit ír elő a kezelési sorrendben. Első helyen vannak az ENERGY készítmények, aztán jönnek az allopátiás gyógyszerek, vagy a kettő együtt, esetleg előbb a homeopátia?

– A „menetrend” teljesen az adott helyzettől, a betegségtől és a szülőktől függ. Ha van olyan szülő, aki csakis a gyógyszeres kezelést fogadja el, akkor gyógyszert alkalmazok. Ha valakinek olyan jellegű panasza van, hogy úgy érzem, homeopátiás szert célszerű adni, akkor azt adok, ha inkább ENERGY készítményre van szüksége, akkor azt ajánlom, ha pedig gyógyszerre, akkor azt. Előfordul, hogy az összes módszer keveredik. Meg kell találni a családdal a közös hangot. Ha lehetséges, mindig megpróbálkozom a szelíd gyógymódokkal, közülük is azzal, amit a tapasztalataim alapján a legjobbnak látok. Nagyon sok olyan családom van, akik eleve úgy jönnek a rendelésre, hogy elmesélik: a gyermeknek mikor kezdődtek a panaszai, melyik ENERGY szert, szereket adták neki, milyen adagban, mióta, mennyit javult a helyzet; és ellenőrizzem, hogy így minden rendben van-e, és kell-e gyógyszer. Ha kialakul az építő jellegű kapcsolat a családdal, akkor, úgymond, könnyű dolgom van. Ahogy a bölcsek mondták: a gyakori betegségek – gyakoriak, a ritka betegségek – ritkák. Vagyis a gyakorlott szülő egy hurutos betegséget vagy egy hasmenést, esetleg egyéb problémát nagyon szépen ki tud kezelni, és sokszor nekem csupán annyi a dolgom, hogy megnézzem, megfelelő-e a gyógyulás, kialakult-e szövődmény, szükséges-e gyógyszeres terápia. Természetesen vannak olyan esetek, amikor első és elkerülhetetlen a gyógyszeres kezelés.

– Érdemes-e esetleg együtt adni az Energy terméket akár allopátiás, akár homeopátiás szerekkel, vagy inkább egymás után?

– Jómagam inkább egymás után szoktam alkalmazni ezeket a szereket, ritkábban egymás kiegészítőjeként. Például allergiás időszakokban az ENERGY termékek alapszerként szolgálnak, és ha egy-egy tünet, például szemviszketés mégis erősebben jelentkezik, akkor rásegítek a terápiára alacsony potenciájú homeopátiás szerrel. Ilyesmi előfordul. Nyugodtan állíthatom, hogy nem zavarják egymás hatását. Ha ezek sem elegendők, gyógyszert is rendelek.

– Ön szerint mire lenne szükség ahhoz, hogy a magyar orvostársadalom jobban megismerje és elfogadja ezeket a készítményeket?

– Úgy tapasztalom, hogy egyre több a nyitott orvoskolléga. Látni kell egyfajta folyamatot. Érthető, hogy egyelőre itt tartunk, ha belegondolunk abba, hogy a rendszerváltásig semmiféle alternatív gyógymód nem igazán terjedt el Magyarországon. Amikor az egyetemen tanultam, az akupunktúrát csak zárójelben, valami rettenetes furcsaságként említette meg az egyik tankönyvünk. Optimista vagyok, bízom benne, hogy az orvostudomány és a természetgyógyászat egyszer majd valóban nem ellenfelek lesznek, hanem egymás mellett, egymást kiegészítő és támogató gyógymódként működhetnek. Úgy gondolom, hogy a nyugati és a keleti orvoslás összehangolása felé haladunk – az úgynevezett integratív orvoslás irányában. Nem hiszem, hogy egyik vagy másik módszert elvakultan követni kellene, hanem mindig az egyént, a teljes egyént kell nézni ahhoz, hogy az ember megtalálja, mivel tud leginkább segíteni. Tehát ha lassan is, de jó irányba változik a helyzet. Tudomásom szerint a szegedi Gyermekklinikára a szülő kérésére beengedtek már természetgyógyászt. Így a természetgyógyász és az orvos egymással konzultálva próbálhat segíteni az egyes problémákon – hiszen nem egymás riválisai, hanem egymás segítői, egymás kiegészítői vagyunk a gyógyulás érdekében. Előrelépés az is, hogy egyetemi szintű természetgyógyász-képzés folyik Magyarországon. Arra biztatom a szülőket, hogy kérjék az orvosok és a természetgyógyászok összefogását, akkor a kórházakban, klinikákon is megteremtik erre a lehetőséget.

– Van még egy olyan irányzat, ami elgondolkoztathatja az orvosokat. Konkrétan: a gyógyszeripar is elég erőteljesen elmozdult abba az irányba, hogy gyógynövény alapanyagú gyógyszereket fejlesszen ki.

– Valóban sok gyógyszercég próbálkozik ezzel, nagyon kevés azonban az olyan gyógytermék, amit rendszeresen használok. Úgy gondolom, hogy az általuk kifejlesztett termékek az ENERGY készítmények energiablokkokat oldó és energetizáló hatásához képest „labdába se rúgnak”!

– Ön szerint mely területeken várható előrelépés az ENERGY termékek jobb megismertetésében?

– Engem főként a szakmai előadások, szakmai továbbképzések témakörében szoktak megkeresni. És persze itt van az újdonságunk, az internetes tanácsadás, amely szépen beindult, és egyre több érdeklődő ragad, ha nem is tollat, klaviatúrát. Véleményem szerint ezzel sokaknak tudunk majd segíteni. Hadd hívjam fel a figyelmet az internetes tanácsadás egyik vonatkozására. Jó lenne, ha a tanácsot kérő – bármilyen problémája miatt érdeklődik –, egy kicsit több adatot szolgáltatna, például az életkoráról, a neméről, a testsúlyáról, a vizsgálati eredményeiről, arról, mivel próbálkozott eddig. Mert ha csak annyit tudok, hogy valakinek fáj a lába, azzal nem sokra megyek, de ha például azt írja valaki: „75 éves nő vagyok, a lábam így vagy úgy fáj, és ilyen-olyan vizsgálatoknak ez meg ez lett az eredménye”, akkor már jobban segíthetek. Tehát egy picit árnyaltabban kellene fogalmazni és több adatot megírni, ha hozzám fordulnak.

– Végül még egy dolog: amit rendkívül fontosnak tartok, és az előadásaimon is hangsúlyozni szoktam. Ha eltekintünk a különböző speciális termékektől, és csak az 5 alapkészítményt vesszük: sok a kavarodás és a félreértés amiatt, hogy az egyik jó, tapasztalt tanácsadó az egyik bajra az egyik fajta terméket ajánlja, a másik tanácsadó esetleg ugyanarra a bajra a másik fajtát. Pedig nincs itt semmiféle konfúzió! Teljesen világosan kell látni, hogy az ENERGY szerek harmonizáló hatásúak. Tehát nem tudunk velük rosszat tenni. Ha az energetikai kört, az 5 elem tanának körét bárhol, bármelyik elemnél a helyére billentjük, az óhatatlanul viszi maga után a többit is. Az ENERGY-nek éppen az a rendkívüli előnye, hogy könnyedén áttekinthető, világos rendszer, amelynek alapján könnyen és gyorsan lehet tanácsot adni. Pontosan az a nagy érdeme, hogy egyszerű.

– Doktornő rendel, gyermekgyógyászként házhoz is kell járnia, emellett előadásokat, konzultációkat tart, Interneten ugyancsak ad tanácsokat. Minderre hogyan futja a nap 24 órájából?

– Úgy gondolom, hogy jó beosztással mindenre jut elég idő. Igazából az ember arra hagy, arra szorít időt, amit fontosnak ítél. A másik dolog – és ezt a magas labdát le kell ütnöm –, hogy már 10 éve szedem az ENERGY termékeket, és ennek is köszönhető, hogy az ember, energiájának teljében, másokon is tudjon segíteni.

-tig-