Vizsgálják az állampolgári jogokat az elmeorvosi intézetben

Ismét vizsgálódik az ombudsman az elmeorvosi intézetben. Alig fél évvel korábbi vizsgálatának befejezése után, soron kívül újabb vizsgálatot rendelt el az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese az Igazságügyi Megfigyelő és Elmeorvosi Szakértői Intézetben (IMEI). A dolgozók „szociális” jellegű panaszai szerint a betegek higiénés és közegészségügyi ellátása kifogásolható színvonalú, nincs elég WC és zuhanyzóhelyiség, az étkészletet nem mossák el rendszeresen. Hasonlóan rossz munkakörülményekre, valamint a túlmunka nem megfelelő díjazására panaszkodnak az intézet dolgozói is.

Takács Albert a Népszavának elmondta: tavaly decemberben zárt le egy vizsgálatot az intézményben, s már az sem az első volt az utóbbi években. Akkori jelentésében jogszabályi hiányosságokat és jogalkalmazási visszásságokat fogalmazott meg. Nem tisztázott például, hogy az előzetes letartóztatásban lévők pszichiátriai kényszergyógykezelését is folytató intézmény szakmai munkájáért mely hatóság és milyen mértékben felelős – magyarázta az ombudsman, kiemelve az IMEI, mint intézmény speciális státusát. Az intézet ugyanis része a büntetés-végrehajtási rendszernek, melynek az Igazságügyi Minisztérium (IM) a „gazdája”, de egészségügyi intézmény is, és ez utóbbi minőségében az Egészségügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik.

A fél évvel ezelőtti jelentéséből idézve elmondta: konkrét panasz volt, hogy a betegeknél nem egyértelmű, mi számít kényszerítő eszköznek, például normális-e, hogy egyiküket 10 napig egyfolytában injekcióval nyugtatózták. További panasz volt, hogy egészségügyi állapotára hivatkozva korlátozták az elítélt kapcsolattartását a külvilággal, így ügyvédjével is, ami aggályos. Felmerült, hogy az elítélteket éjszakánként szintén intézeti beutalt betegekkel, elítéltekkel őriztetik. Jelentését az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese tavaly év végén elküldte az érintetteknek, s úgy tűnik, az észrevételek többségére lesz megoldás, még ha az IM nem is látja megalapozottnak a szabályozás megváltoztatását.

A napokban azonban más, inkább „szociális” jellegű panasz érkezett az ombudsmani hivatalhoz az intézményből – folytatta Takács Albert. Mint mondta, e szerint a betegek higiénés és közegészségügyi ellátása kifogásolható színvonalú, nincs elég WC és zuhanyzóhelyiség, az étkészletet nem mossák el rendszeresen, s hasonlóan rossz munkakörülményekre, valamint a túlmunka nem megfelelő díjazására panaszkodnak az intézet dolgozói is – írja cikkében Lengyel Tibor.