Kedves Látogatóink! Finanszírozási nehézségeink szponzor híján – 15 éves működés után – bennünket is arra kényszerítenek, hogy fogjuk vissza a tempót. Ezért már nem közlünk új cikkeket, de továbbra is elérhetők a keresőink, a holdnaptár, a kínai horoszkóp és a másfél évtized alatt megjelent írásaink.
Reméljük, hogy hamarosan lesz olyan üzleti partnerünk, aki akár tulajdonosként, akár üzemeltetőként lát fantáziát a Natúrszigetben, és kész tovább működtetni, fejleszteni az oldalunkat.
Továbbra is vigyázzanak magukra és szeretteikre!

Az öt elem – Köves Szilvia fotókiállítása

Lélegzetelállító képek a világ minden tájáról, különleges, egyben logikus rendező elv szerint csoportosítva. Így lehetne összefoglalni Köves Szilvia Az öt elem című fotókiállításának esszenciáját. A tárlat november 16-án nyílt meg és december 8-ig látható az Aranytíz Művelődési Központ Dési Galériájában (Budapest V., Arany János utca 10.). Munkatársunk a kiállítás megnyitója után beszélgetett Köves Szilviával. Az alábbiakban a művész gondolataiból és a látogató benyomásaiból adunk át egy csokorra valót.

VízFaTűzFöldFém

Honnan jött a kínai világkép öt elemének ötlete, az, hogy e gondolat köré csoportosítsa képeit? Ezt kérdeztük először. A Nagykovácsiban élő Köves Szilvia – aki névjegyén szerényen és egyszerűen fotográfusnak nevezi magát –, elmondta, hogy tulajdonképpen egy természetgyógyászati kezelés indított el benne egy olyan folyamatot, amelynek egyik, bár természetesen nem végső állomása ez a mostani kiállítás. Három éve, amikor fájt a gerince, a fülébe ragasztottak gyógynövénymagvakat, amelyeket nyomogatnia kellett, és – láss csodát! – két nap múlva elmúltak a fájdalmai. Ennek természetesen örült, de nem érte be ennyivel. Elemző alkat lévén, mindenképpen meg akarta érteni, mi is történt vele. Tájékozódott, utánajárt egy picit a hagyományos kínai orvoslás alapelveinek, és megértette, hogy a kínai öt elem – a Víz, a Fa, a Tűz, a Föld és a Fém – miképp hat szervezetünk működésére, érzelmeinkre, hangulatunkra.

A megértés folyamatát segítette mindaz, ami a következő években történt: Köves Szilvia megismerkedett a kineziológiával, a jógával, a gyógynövényeken, valamint a hozzájuk kapcsolódó elemeken és bioinformációkon alapuló termékcsaláddal. Eljött egy pillanat, amikor rádöbbent, hogy az általa több éve vagy évtizede készített természetfotók és egyéb felvételek szinte kivétel nélkül besorolhatók az öt elem témakörébe. Így formálódott meg a kiállítás gondolata és kedvenc felvételeiből az anyaga.

A kiállítást körbejárva elsősorban a hangulatok ragadják meg az embert. Az a csoda, ahogyan a pillanat egyúttal magában foglalja az általánosan érvényeset és a maradandót. Ahogyan például a szikkadt, repedezett talaj a Földet, az autó kilincse mentén játékosan tekergőző hódarab a Vizet, vagy egy híd alkotórészeinek térhálós szerkezete a Fémet jelképezi. Kétségtelen, hogy igen erőteljesen hatnak a látogatóra a Víz és a Fa elemhez tartozó felvételek, ugyancsak mély nyomot hagynak a Föld és a Fém világának fotói, míg a Tűz elemhez tartozó képeket nem érzi annyira átütőnek. Vajon miért van ez így? – kérdeztük a kiállító művésznőt.

Köves Szilvia elmondta, hogy valóban a Vízhez és a Fához tartozó képek állnak hozzá a legközelebb, miközben ő maga is érzi, hogy kevés benne a Tűz. Hogy ez miért van így, ezt még meg kell fejtenie, de gondolja: ha sikerül rájönnie, akkor ez a felismerés az életére kiható más következtetésekhez is elvezethet.

Aki szereti a gyönyörű természetfotókat, és mai, rohanó világunkban szeretné átélni és átérezni, mit jelent egy-egy pillanatra „megállítani az időt”, megragadva a pillanat szépségét, annak figyelmébe ajánljuk ezt a kiállítást.

(Köves Szilvia munkásságáról többet olvashatnak ezen a címen.)

-tig-