A kiégés tünetegyüttese – az ápolók betegsége
Az egészségügyi és szociális intézményekben dolgozók körében előforduló egyik komoly mentális probléma a kiégésszindróma (burnout). A főleg az ápolókat veszélyeztető betegséggel mind többen küzdenek, miközben a prevenció és rehabilitáció még gyerekcipőben jár. A betegség veszélyei alapvetően a munkahelyi légkör, a munkatársak közötti nem megfelelő információáramlás és az egyéni konfliktuskezelési hajlam eltérésének összességéből erednek.
A kiégés különösen azokra a munkavállalókra jellemző tünetegyüttes, akik jellemzően a segítő szakmákban helyezkednek el – mondta el a Napi Gazdaságnak a Pécsi Tudományegyetem főiskolai karának tudományos munkatársa, Pálfi Ferencné. A lapban és a Napi.hu portálon olvasható cikk rámutat, hogy a segítők munkájuk során folyamatosan beteg, ápolásra szoruló egyének közt mozognak, akikkel a kapcsolattartás speciális, nagyfokú empatikus képességet igényel. Az ehhez társuló fizikai megterhelés és túl sok stresszhatás hosszú távon megakadályozza az ápolók lelki-szellemi rehabilitációját, és érzelmi kimerültséghez, elszemélytelenedéshez vezethet.
A folyamat megelőzésének egyik módszere az úgynevezett Bálint-csoport, ahol a foglalkozások alkalmával a segítő területen dolgozók, még mentálisan egészséges emberként, kibeszélhetik problémáikat. Ezáltal az aha-élmény (amikor hirtelen eszünkbe jut egy kézenfekvő válasz vagy megoldás egy korábbi, sokszor már el is felejtett problémára) segítségével oldódnak szorongásaik, és könnyebben feldolgozzák az őket ért stresszorokat (a munkafeladat követelményei vagy más traumatikus egyéni esemény). Az ilyen Bálint-csoportok résztvevői javarészt orvosok és medikusok, a nővérek száma sokkal kisebb.
A szakember szerint a nyugati országokban a kiégés elleni prevenció akár 20-30 éves múltra is visszatekint. Ehhez képest Magyarországon pusztán a jelenség vizsgálata és az eredmények elemzése is csak az utóbbi pár évben indult meg, a megelőzés pedig kezdeti stádiumban van. Nagyjából az ezredforduló óta lehet olyan tréningeken, továbbképzéseken is részt venni, amelyek a burnout megelőzésére szolgálnak. Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy bár az igény és érdeklődés meglenne az ilyen megelőző foglalkozásokra, a részvétel mégis alacsony. Ennek egyik oka a bizonytalan ügyeleti rend és a három műszak, valamint az általánosan elterjedt mellékállással való ütközés.
Ahogy a szakember kutatásaiból kiderült, a kiégés előfordulását bizonyos intézményes faktorok befolyásolják. Ilyen tényezők az osztályok típusa, a bérek és az ellátandó betegek súlyossági foka. Egy 2003-ban végzett felmérés szerint, amelyben 805 ápoló vett részt, a megkérdezettek 34 százaléka veszélyben, 5,5 százaléka pedig a kiégettség állapotában volt. Ugyanezen felmérés azt is megmutatta, hogy az intenzív osztályokon dolgozók között több mint háromszor olyan magas a kiégettség mértéke, mint a krónikus osztályokon dolgozók közt, a veszélyeztetettség azonban mind az aktív, mind a krónikus és az intenzív osztályokon is igen magas.
Bár a legfrissebb kutatások eredményeit még nem hozták nyilvánosságra, elképzelhető, hogy az eltelt évek során a veszélyeztetett csoportok állapota tovább romlott. A burnout szindrómában szenvedő egészségügyi dolgozók nem egyedüli szenvedő alanyai a betegségnek. A tünetegyüttes hosszú távú fennállása nagymértékben csökkenti az elvégzett munka színvonalát, és negatív hatással van az egyének családi környezetére is. Ez pedig hosszú távon többe kerül, mint maga a prevenció.
Bálint Mihály pszichoanalitikus fél évszázada kezdte el kutatni az orvosi gyakorlat lelki vonatkozásait egy pszichiáterből és családorvosokból álló munkacsoportban. A csoportmunkára jellemző a rendszeres találkozás, a biztonságos pszichológiai légkör, az érzelmi reakciók megfogalmazása és kimondása, valamint a szabad véleménycsere. Alkalmazzák az orvosok és más segítő foglalkozásúak mentálhigiénés állapotának karbantartására, a lehetséges lelki tünetek megelőzésére, enyhítésére.
