Orvos nélkül maradhatnak a sürgősségi osztályok

Orvos nélkül maradhatnak a sürgősségi osztályok októbertől, ha a traumatológusok fizetését nem emelik 350 százalékkal. Hat megyei kórházban már ebben a hónapban kimerítik féléves túlórakeretüket a sürgősségi ellátást végzők. Súlyos a helyzet Miskolcon, Kecskeméten.

A miskolci megyei kórház sürgősségi osztályán tizenöt traumatológus dolgozik. Ha mindegyikük csupán annyit túlórázna, amennyi törvényesen kötelező, csak a hét első három napján folyna rendesen a munka. Csütörtökön már nem lenne kit beosztani, addigra mindenki ledolgozná a heti negyven plusz nyolc órát. A jogszabályok szerint ezenkívül az orvosok még heti 12 órányi túlmunkát vállalhatnak önként. Ám a Magyar Traumatológus Társaság (MTT) múlt szerdai rendkívüli közgyűlésén úgy döntött: nem vállalnak többlettúlórát október 1-jétől, ha az egészségügyi kormányzat nem emeli meg a bérüket. Így orvos nélkül maradhatnak ügyeleti időben a sürgősségi osztályok. A traumatológusok – de az összes többi ügyelő orvos is – már régóta többet dolgoznak a törvényesen előírtnál. A doktorok többsége vállalkozóként ügyelt, ám az adóhivatal júliustól színleltnek minősítette ezeket a kontraktusokat, így az orvosok azóta közalkalmazottként, jóval kevesebb pénzért kénytelenek ugyanannyit ügyelni. „A méltatlanul alacsony, 600-800 forintos órabér helyett 2500-3000 forintot szeretnénk kapni” – mondta Simonka János Aurél elnök.

Hat megyei kórházban már a szeptemberi beosztást sem tudták elkészíteni. Kecskeméten például a tizenhét traumatológus közül van, akinek már szeptember 21-én elfogy a törvény által év végéig előírt ügyeleti ideje. Gera László osztályvezető azt hangsúlyozta: súlyos esetekben hűek kívánnak maradni a hippokratészi eskühöz.

Csiba Gábor, a miskolci megyei kórház főigazgatója a Magyar Hírlapnak azt mondta: nem teheti meg, hogy csak a traumatológusok ügyeleti díját emeli meg. Ám ahhoz, hogy minden ügyelő orvos magasabb díjat kapjon, havi harmincmillió forintra lenne szükség, amit lehetetlen kigazdálkodni.

Az ügyelet kiváltására megoldás lehet, ha külön nappalos és éjszakás műszakokat szerveznek. Ehhez azonban Miskolcon legalább héttel több traumatológusra lenne szükség. Ez viszont nem tartozik a népszerű szakmák közé: kemény munka, s hálapénzt ritkán látnak a sürgősségin dolgozók.

A folyamatos betegellátás biztosítása a menedzsment felelőssége – mondta Csiba Gábor. Szerinte végső esetben egyetlen eszköze lehet: rendkívüli munkavégzést rendel el. Ám ebben az esetben az erre kényszerített doktorok pert indíthatnak a kórház ellen.

Szeptember végére javaslatot tesz a szaktárca – a pénzügyi tárcával együtt – a traumatológiai finanszírozás növelésére, közölte az Egészségügyi Minisztérium. A tervek szerint kompenzálnák a színlelt szerződések megszüntetése miatt kiesett fizetséget. A színlelt szerződések megszüntetése miatt csökkenő jövedelem kompenzálására a többletforrást a tárca biztosítaná, de ennek eljuttatása a munkavállalóhoz az adott intézmény hatáskörébe tartozna. Simonka János Aurél, az MTT elnöke üdvözölte a minisztérium kezdeményezését.

Az ÁNTSZ legvégső esetben élhet azzal a jogával, hogy szakorvosokat rendel ki az ellátatlanul maradt területekre – mondta a Magyar Hírlapnak Bujdosó László országos tiszti főorvos.

A traumatológusok követeléseihez a gyermeksebészek társasága is csatlakozik; októbertől nem tudják garantálni az orvosi ellátás korábban megszokott, magas színvonalát Pécsett. A Magyar Gyermeksebészek Társaságának elnöke elmondta: azért csatlakoztak a Magyar Traumatológus Társaság tagjainak követeléseihez, mert túlóráikért nem kapják meg a törvény által garantált díjazásukat. Kiss Ákos hozzátette: az orvosok zöme mindössze bruttó 600-1000 forintos óradíjban részesül, miközben a hatályos törvény ennek két-háromszorosát írja elő.

A törvény szerint egy gyermeksebésznek, hasonlóan egy baleseti sebészhez, 40 órás munkahete mellett 8 túlórát is kell vállalnia, további 12 óra pedig önként vállalható még. Az ország összes gyermeksebészét magában foglaló társaság tagjai, ha nem rendeződik a helyzetük, októbertől lemondanak a heti 12 vállalható túlóráról.

(Források: Magyar Hírlap; MTI; Népszava, Magyar Nemzet)