Telefonszám és egy falat kenyér

Kering az interneten egy levél, amelyet kivételesen mi is közlünk. Arra kérjük látogatóinkat, hogy lehetőségeik szerint segítsenek. A hajléktalan, éhező embereknek így télen, kemény hidegben minden falat segítség lehet, és egyetlen telefonhívásunk is megmentheti az életüket.

Mi, akik jól fűtött lakásban élünk, gondoljunk azokra a – sokszor önhibájukon kívül – lecsúszott hajléktalanokra, akik az utcán próbálják meg kihúzni a téli hideg nappalokat és éjszakákat. Gondoljunk rájuk azzal, hogy ha olyan hajléktalan mellett vezet el az utunk, akin látszik, hogy segítségre szorul, ne menjünk tovább szó nélkül, hanem kérdezzük meg, miben segíthetünk, nem beteg-e az illető. Ha úgy látjuk, hogy embertársunknak segítségre van szüksége, segítsünk!

  Nem nekünk, személyesen kell a beteg ember hóna alá nyúlni, erre megvannak a megfelelő szervezetek, amelyek a telefonhívásunkra kimennek az arra rászorulóhoz, és megpróbálnak mindent megtenni azért, hogy ne legyen nagyobb a baj. Nekünk csak az a dolgunk, hogy beírjuk a mobiltelefonunkba a területileg illetékes krízisközpont telefonszámát, és ha úgy látjuk, hogy valakinek segítségre van szüksége, felhívjuk a legközelebbi segélyszervezetet. 

Kérjük, nézzék meg a hajléktalanokkal foglalkozó honlapot, és keressék ki a lakóhelyük szerint illetékes segítőközpont telefonszámát.

Talán könnyebbség segítőkész látogatóinknak, ha itt is közöljük a regionális diszpécserszolgálatok elérhetőségét:

Budapest, Pest megye : 1/338-41-86
Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálat

Tatabánya, Fejér, Komárom-Esztergom, Veszprém megye: 34/511-028
Utcai Szociális Segítők Egyesülete
Közép-Dunántúli Regionális Diszpécser Szolgálat

Zalaegerszeg, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala megye: 92/323-000
Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezete
Regionális Diszpécser Szolgálat

Pécs, Baranya, Somogy, Tolna megye: 72/233-169
Támasz Alapítvány
Dél-Dunántúli
Regionális Diszpécser Szolgálat

Miskolc, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád megye: 46/323-260
Magyar Vöröskereszt
Észak-Magyarországi Regionális Diszpécser Szolgálat

Nyíregyháza, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye: 42/504-618
Periféria Egyesület
Észak-Alföldi Regionális Diszpécser Szolgálat

Kecskemét, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés megye: 76/485-582
Magyar Máltai Szeretetszolgálat
Dél-Alföldi Regionális Diszpécser Szolgálat

Ne tétovázzunk, csak egyetlen telefonhívásról van szó, és sok hajléktalannak segíthetünk, mert még nagyon hideg napok jöhetnek! Tavaly több régióban is megnőtt a hívások száma. Budapesten az átlagos 130-140-ről 190-re.

Még egy kérés/tanács: tegyünk be a táskánkba egy-két konzervet, egy darab kenyeret, és ha találkozunk rászorulóval, adjuk oda neki. Hidegben kalóriából is több kell. Nekünk ez szinte semmi, de lehet, hogy valakinek megmenthetjük az életét.