Egyedül élni nagyon nehéz. Meg kell küzdenünk testünk, lelkünk problémáival, félelmeivel. Ha csak egy kedves háziállat motozását észleljük magunk körül, máris élettel telik meg a világ. De az állatot – éppúgy, mint társunkat, gyermekünket – sok-sok türelemmel meg kell tanítani arra, hogy emberi környezetben mit várnak el tőle.

Nemcsak cirkuszban láthatunk bámulatra méltó állati viselkedést, magunk is sok mindenre megtaníthatjuk kedvenceinket. Aki akut betegségben szenved, igazi segítőt nevelhet lakótársából, ha már kénytelen valamilyen okból az emberi segítséget nélkülözni.

Gyakran úgy érezzük idomítás közben, hogy a sok befektetett munka eredménytelen. A kutyának, macskának is van saját lelki világa, amiként gyermekünk se fogadja meg minden szavunkat. Naponta kell időt szánnunk a gyakoroltatásra, ha eredményt akarunk elérni.

Magas vérnyomástól szenvedő barátunk, Ervin, egyedül élt kis garzonjában. A macskát barátai ajándékozták neki éppen azzal a céllal, hogy tanítsa be a mentő kódjának hívására. Eleinte nem hitt a munka eredményében, de időjárás-változás idején mindig érezte, hogy tennie kellene valamit. Persze, amikor az ember már helyzetben van, tehetetlenné válik.

Így arra kellett magának fogadalmat tennie, hogy amikor napi periódusa a legjobb állapotot mutatja – délelőtt tíz órakor – leckéket ad Tomi cicának.

Köztudott, hogy macskának nem lehet erőszakosan parancsokat adni. Először saját magát kellett megtanítani arra, hogy a macskával következetesen kedvesen bánjon, reggelenként jó ételt adjon neki tiszta edényben, és mindig legyen friss ivóvize. Nem könnyű feladat ez egy magányos férfinak, de barátai biztatására Ervin figyelni kezdett a kis állatra.

Megfigyelte, hogyan szereti leginkább a simogatást. Kemény munkához szokott kezét a cica szőréhez kellett szoktatni, mígnem az hívó szavára a közelébe ült. Ettől kezdve nem mordulhatott rá, széke közelében a macska is megfelelő helyet kapott.

Gombnyomás tappanccsal

Általában nem vesszük észre, milyen figyelmesek a háziállatok – és a kisgyerekek. A macska figyelte gazdáját, amikor az telefonált, kicsi fejében kialakult valamilyen kapcsolat a kommunikáció és a telefonkagyló között. Azt kellett tehát megtanítani, hogy megadott jelre lökje le a telefonkagylót ahhoz, hogy szabaddá váljon a vonal.

Másrészt az orvosi ügyeleten is el kellett mondania Ervinnek, hogy ilyen kísérletbe kezdett, tehát ha beazonosítják a hívó lakását, és macskanyávogást hallanak, akkor sürgős segítségre van szüksége.

Ezek egy férfi számára eleinte játékos gyerekességnek látszanak, így magát meggyőzni és trenírozni volt a legnehezebb. A munka azonban egyre eredményesebbnek látszott. Előfordult, hogy tíz próbálkozásból kétszer is sikerült adott jelre – gazdi a földön fekszik, és nem mozdul – Tominak levernie a kagylót és hangos nyávogásba kezdeni.

Hátra volt még megtanítani a kód gombját tappancsával megnyomni. Ez szokatlanul összetett munka, hiszen a kagyló hangos lelökésére Tomi – természeténél fogva – a szoba másik sarkába ugrott. Sok-sok finom simogatás kellett Ervin részéről, hogy a macska ne riadjon meg, hanem tappancsával rálépjen a megfelelő billentyűre. Kétéves gyereket általában már meg lehet tanítani egy ilyen mozdulatra vagy a távirányító valamelyik gombjának használatára.

Az ügyeleten

Nem várták az orvosi ügyeleten, hogy ez a hívás bekövetkezzék. Amikor azonban megcsörrent a telefon, és hosszú hallgatás után kitartó macskanyávogást hallottak, tudták, hogy Ervin bajban lehet. Az orvos a szomszédok segítségével feltörte a zárt ajtót, Ervint a földön fekve találták. Tomi rendes fekvőhelyéről leste őket gyanakodva, a telefonkagyló még a készülék mellett volt. Az orvos gyorssegéllyel meg tudta menteni Ervin életét, s később ő mesélte el társaságban az életmentő cica hívását annak alapján, amit Ervintől megtudott.

(Forrás: Dobosy Ildikó, Harmonet)

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről