Védi az egészséget a jó házasság

A címbeli állítás fordítva is igaz: a rossz házasság károsítja az egészséget. Márpedig ha ez így van, akkor érdemes elgondolkodniuk azoknak a házastársaknak, akik könnyen felcsattannak, nem válogatják meg szavaikat, vagy az ajtót csapkodják rosszkedvükben. Ha ellenséges, gyűlölködő a viszony az együtt élő emberek között, akkor folyamatosan nő az őket érő stressz szintje, és ez többek között kihat a sebek gyógyulási képességére is.

A test és a lélek régóta ismert egymásra hatásának újonnan kiderített megnyilvánulása fontos lehet azok számára, akik valamilyen műtét előtt állnak. A sebgyógyulás ideje, minősége, az operációt követő felépülés gyorsasága egyaránt függ tehát attól is, milyen körülmények közül, milyen társkapcsolatból érkezik a beteg a kórházba.

A kutatást vezető Janice K. Kiecolt-Glaser, az Ohiói Állami Egyetem viselkedéskutató központjának munkatársa kijelentette: „Vizsgálatunk megmutatta, hogy a sebgyógyulás sokkal érzékenyebben reagál még a kismértékű stresszre is, mint valaha feltételeztük, így a műtétre váró emberek számára nagyon fontos, hogy kellőképpen ellazuljanak.”

A kutatásról az Archives of General Psychiatry című szakfolyóirat 2005. decemberi száma adott hírt. A kutatók 42 házaspárt vontak be vizsgálatukba, életkoruk 22-77 év között volt, és átlagban legalább 13 éve éltek együtt. A kutatás során két alkalommal hajtottak végre 24 órás kórházi vizsgálatot. Az első alkalommal a házaspárok mintegy tízperces, egymást támogató beszélgetést folytattak arról, hogy valamelyikük szeretne valamilyen rossz tulajdonságot megváltoztatni magában. A második alkalom során a férj és a feleség olyan témákról beszélgetett, amelyek vitára vagy nézeteltérésre adhatnak alkalmat, mint például a pénzügyek, vagy a rokonok. Mindkét alkalommal videóra vették a beszélgetéseket, majd elemezték az ellenségesség szempontjából. Egyszersmind kérdőíveket töltöttek ki a résztvevők a párjukkal fennálló kapcsolatról, és arról, mennyire elégedettek a házasságukkal.

Hogy felmérjék mindennek a sebgyógyulásra gyakorolt hatását, a kutatók 8 apró vágást ejtettek a házastársak karján a beszélgetések előtt. Ezt követően vizsgálták a bőr gyógyulásának folyamatát a vér és a gyógyulás szempontjából igen fontos, úgynevezett citokinek elemzésével. Kiderült, hogy az egymással rossz viszonyban lévő, gyakran ellenségeskedő pároknál a sebgyógyulás gyorsasága és minősége csupán 60%-os volt a jó kapcsolatban lévő házastársakéhoz képest.

Matthew Silvan, a Columbia Egyetem tanára a vizsgálat eredményeit így értékelte: „Fontos ez a kutatás, mert azt sugallja, hogy ha az embereket érő érzelmi stresszre figyelmet fordítunk, akkor javulnak az esélyeink a testi szintű problémáik gyógyítására.”