Depressziós? Sétáljon egyet!

Mindössze 30 perces erős tempójú gyaloglás már mérhetően javítja a depresszióval küzdő ember hangulatát: legalább annyira „feldobja”, mint ha elszív egy cigarettát, kávézik vagy kényszeresen enni kezd. Ezt egy amerikai tanulmány állítja, amelynek szerzői az Austinban található Texasi Egyetem munkatársai. Kiderül belőle, hogy egy hosszabb séta vagy egy mindössze 30 perces futópados edzés kifejezetten javítja a testi-lelki közérzetet legalább egy órán keresztül. Az eredményeket a Medicine and Science in Sports and Exercise című folyóirat 2005. decemberi száma tette közzé.

Összesen negyven, 18-55 éves embert vontak be a vizsgálatokba, és 5 perccel a futópados edzés előtt, illetve után kérdezték ki őket hangulatukról. Valamennyi résztvevőnél előzőleg megállapították a nagyfokú depressziót, de a résztvevők még nem kaptak antidepresszáns gyógyszert, és nem is szoktak rendszeres testmozgást végezni.

Kiderült, hogy a 30 perces edzést követően a vizsgált személyek kedélyállapota majdnem elérte az általános (átlagosnak számító) szintet. Igaz, ez a kedvező hatás csupán egy órát tartott, aztán állapotuk visszatért a korábbi szintre. Dr. Erik Nelson, a University of Cincinnati College of Medicine pszichiátere a kutatás kapcsán úgy fogalmazott, hogy komoly depresszió esetén ez a módszer nem nyújt hathatós segítséget, de enyhe kedélybetegségben biztosan segít, hiszen mérsékli az elhagyatottság és elszigeteltség érzését, valamint megerősítheti a betegek azon tapasztalatát, hogy nem csupán a gyógyszer bevételétől, hanem a mozgástól is javulhat a közérzetük.

A szerkesztő megjegyzése:
Ismeretes, hogy a rendszeresen és hosszabb távon futók közérzete egy bizonyos idő után jelentősen javul, nemegyszer szinte testen kívüli, eufórikus állapotba kerülnek, amit valószínűleg a „boldogsághormonnak” is nevezett szerotonin felszabadulása okoz az agyban. Tudjuk, hogy depresszióban éppen szerotoninból van kevesebb a szükségesnél. Nyilvánvaló, hogy a 30 perces futópados edzés meg sem közelítheti azt a hatást, amit a maratoni futó már valahol a táv közepénél érezhet, de hogy a hatásmechanizmus hasonló, az valószínűnek látszik.