Gyermek eutanázia: a belga parlament megszavazta

A belga parlament megszavazta azt a jogszabályt, miszerint a halálos beteg gyermekeknél korhatár nélkül lehetőség nyílik az eutanáziára. A kezdeményezést 86 képviselő támogatta, 44 ellenezte, 12-en pedig tartózkodtak. Ha Fülöp király a várakozásoknak megfelelően aláírja a törvényt, ez lesz az első ország, ahol korhatár nélkül gyakorolhatják az eutanáziát.

Gyermek eutanázia: a belga parlament megszavaztaEzentúl olyan végső stádiumban lévő halálos beteg gyermekek is kérhetik, akik nagy fájdalmakkal küszködnek, illetve a szüleik is beleegyeztek. A jogszabály ellenzői vitatják, hogy a csemeték meg tudnak hozni egy ilyen nehéz döntést. Belgiumban egyébként 12 éve legális a felnőtt eutanázia. Hollandiában, az ország északi szomszédjában a 12 éven felüliek szülői beleegyezéssel már kérhetik az eutanáziát. 

A holland feltételrendszer szerint a páciens eutanáziakérelmét akkor foganatosíthatja az orvos, amennyiben a jól átgondolt döntés szabad akaratból, önként történik, valamint a beteg pozitív kilátások nélkül, kibírhatatlanul szenved. 

A Reuters hírügynökség beszámolója alapján a belga parlament nyilvános halljában egy férfi a „gyilkosok” szót kiabálta a törvény megszavazásakor. A rendelkezés támogatói azzal érvelnek, hogy a változás nagyon kevés gyermeket fog érinteni, jobbára tinédzsereket – tudósított a BBC riportere, Duncan Crawford. 

Az eutanáziát halálos beteg, „fizikailag kibírhatatlanul szenvedő”, és a halált többször kérő gyerekeknél lehet majd megfontolni, amihez a szülőknek, az orvosoknak és pszichiátereknek is hozzá kell járulni. 

A tiltakozók az utolsó pillanatig lobbiztak a törvénytervezet ellen, az egyházi vezetők pedig immorálisnak bélyegezték azt. „A törvény szerint a kamaszok nem hozhatnak döntést gazdasági és érzelmi kérdésekben, de hirtelenjében alkalmassá váltak rá, hogy eldöntsék, valaki elveheti-e az életüket” – nyilatkozta Andre-Joseph Leonard katolikus érsek. 

Múlt héten 160 belga gyermekorvos fordult nyílt levélben a törvény ellen, mert úgy vélik, hogy a modern fájdalomcsillapítók hatékonysága miatt nincs szükség eutanáziára.