Google lencsék cukorbetegeknek és távollátóknak

A Google megállapodást írt alá a Novartis gyógyszergyárral innovatív okos kontaktlencséinek gyártására. A két cég először egy glükózmérő lencsét fog előállítani cukorbetegek, egy másik lencsét pedig a távollátók számára. A fejlesztők azonban a technológia más felhasználásaira is utaltak, és nemrég szabadalmaztattak egy beépített kamerával felszerelt lencsét.

Google lencsék cukorbetegeknek és távollátóknakA Novartis bejelentette, hogy szemorvosi részlege, az Alcon, megállapodást kötött a Google céggel a Google okos lencse technológiájának szemorvosi felhasználására vonatkozóan. Ez az első megállapodás az okos lencsékkel kapcsolatban, amelyet több, más gyártókkal kötött szerződés előzött meg a Google hordható számítógépére, a Glassra vonatkozóan.

„Az az álmunk, hogy felhasználhassuk a legmodernebb technológiát az elektronikai eszközök miniatürizálásában annak érdekében, hogy emberek millióinak életminőségét javíthassuk”’ – nyilatkozta a Google társalapítója, Sergey Brin.

„Nagyon várjuk a Google-lel folytatott együttműködést, melynek keretében az ő fejlett technikájukat ötvözhetjük a mi széleskörű biológiai tudásunkkal az eddig megoldatlan orvosi problémák megoldására” – mondta a Novartis vezérigazgatója, Joseph Jimenez.

Az okos lencse technológia lényegét a kontaktlencsébe beépített nem invazív érzékelők, mikrocsipek és más miniatűr elektronikus eszközök jelentik. Az első termék a cukorbetegeknek segít majd azzal, hogy folyamatos, minimálisan invazív vércukorszint mérést tesz lehetővé az okos kontaktlencse segítségével, amely a könnyfolyadék összetételét méri, és vezeték nélkül csatlakozik egy mobil eszközhöz. A második lencse a szem természetes automatikus fókuszálásának helyreállítása révén a távollátóknak nyújt majd segítséget.