Szerencsés, ha pattanásos?

A pattanások – aknék –, amelyek megkeserítik a kamaszok jó részének életét, lassabb öregedést, kevesebb ráncot jósolnak elszenvedőjüknek. A bőrgyógyászok már régen megfigyelték, hogy a pattanásos bőrű emberek lassabban öregszenek, mint hibátlan bőrű társaik. Az öregedés jelei, mint a ráncok, a bőr elvékonyodása jóval később jelentkeznek náluk.

A King’s College London tudósai most felfedezték, hogy azoknak az embereknek, akik régebben aknétól szenvedtek, hosszabb telomerjeik vannak. (A telomerek a kromoszómák végén levő nukleotid-szekvenciák, a sejtek öregedésével egyre rövidülnek, ami végül sejthalálhoz vezet.) A hosszabb telomerek jobban védenek az öregedés ellen.

Jó jel lehetElőzőleg kimutatták, hogy a fehérvérsejtek telomerjeinek hossza megjósolhatja az illető biológiai életkorát, és kapcsolatban van a többi testi sejt telomerjének hosszával. A kutatásnál, amely a Journal of Investigative Dermatology c. folyóiratban jelent meg, több mint 1200 ikerpár fehér vérsejtjének telomerjét mérték meg. Az ikrek negyede aknéról számolt be.

Az elemzés kimutatta, hogy az aknéban szenvedők telomerjének hossza lényegesen nagyobb volt, ami azt jelentette, hogy azok a korral járó kopástól védettebbek voltak.

Egy, a telomerek hosszában érintett gén kapcsolatban állt az aknéval is. A bőrgyógyászok megfigyelése szerint az aknés bőr tulajdonosai lassabban öregszenek, mint a többiek: az öregedés jelei, mint a ráncok, a bőr elvékonyodása jóval később jelentkezik náluk. Úgy gondolták, hogy ezt a bőr fokozott zsírtermelése okozza, de valószínűleg egyéb tényezők is közrejátszanak.

A kutatók génkifejeződés vizsgálatot is végeztek ugyanazoknak az ikreknek a bőrbiopsziáján, hogy kiderítsék, mely génutak vezethetnek aknéhoz. Az egyik génutat (p53), amelyik a programozott sejthalált szabályozza, találták kevésbé kifejeződöttnek az aknés bőrűeknél.

További vizsgálatot igényel, hogy beazonosíthassák a többi, sejtöregedésben érintett gént, és megnézzék, miben különböznek az aknéban szenvedőknél.

Dr. Veronique Bataille, az Ikerkutatási és Genetikai Epidemiológia tanszék bőrgyógyásza, az egyik szerző ezt mondja: A hosszabb telomerek megléte valószínűleg az egyik faktor, ami az idő előtti bőröregedés elleni védelmet magyarázza azoknál, akik aknétól szenvedtek. Egy másik fontos jelút, ami a p53 génhez tartozik, szintén fontosnak tűnt, amikor a génexpressziót vizsgáltuk az aknés ikrek bőrében – összehasonlítva a kontroll ikrekkel.

A kutatás korlátozott érvényű, mert kizárólag nőket vizsgált, és nem állapított meg oki összefüggést. Az akne súlyosságát is önbevallással állapították meg.