Tiltakozunk – csatlakozzon Ön is!

Novembertől nem kérhető kártalanítás az államtól, ha valaki a kötelező védőoltástól nem várt egészségkárosodást szenved vagy meghal. A főként gyermekek számára előírt oltások megtagadása eközben továbbra is büntetendő, a törvény szerint akár szabadságvesztéssel is sújtható. Portálunk a jogszabályi változás ellen tiltakozó kampányt indít, amelyhez bárki csatlakozhat. Tiltakozásunkat a csatlakozók adataival együtt októberben továbbítjuk az ombudsmannak, vagyis az állampolgári jogok országgyűlési biztosának.

Az állam a jövőben nem vállal felelősséget, ha valakinél a kötelező védőoltás okoz egészségkárosodást – derül ki egy nemrég elfogadott és 2005 novemberétől hatályos jogszabályi változásból. – Ez azért megdöbbentő, mert a kötelező védőoltás, mint a nevében is benne van, kötelező. Az állam tette azzá, teljesen érthető népegészségügyi okok miatt – fogalmazott Simon Tamás, egészségügyi esetekkel foglalkozó ügyvéd.

A Magyar Nemzetben megjelent cikkében Zivkovics Natália azt írja: jogszabályt sért az, aki megtagadja, hogy gyermekét beoltsák. Ilyen szülőket az elmúlt években többször citáltak bíróság elé, kiskorú veszélyeztetésének alapos gyanújával. Őket a törvény szerint akár szabadságvesztéssel is sújthatnák, igaz, ilyen büntetést egyikükre sem szabtak ki. Noha nem sokan indítanak kártalanítási pert védőoltástól elszenvedett egészségkárosodás miatt, azért akad rá példa. Nemrég zárult egy ilyen ügy, éppen Simon Tamás praxisában.

Egy kislány részlegesen megbénult, ám sem a vakcinát beadó orvos, sem a szer gyártója nem követett el szabálytalanságot vagy gondatlanságot. Ilyen esetben lehet az államot perelni. A szóban forgó család ezt sikerrel tette, nagy összegű kártalanítást és havi járadékot ítéltek meg a gyermeknek. Ilyen bírósági ügy november után nem indítható.

A gyártót lehet majd perelni, de mint azt Simon Tamás hangsúlyozta, a cégek kibújhatnak a felelősség alól. Székely Krisztina, az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének elnöke úgy nyilatkozott: az egyeztetéseken többször kifejtették aggályaikat. Példaként említette, hogy baj esetén egy Magyarországon székelő forgalmazó cég könnyen jogutód nélkül megszűnhet úgy, hogy a kártérítési igényt senki nem tudná érvényesíteni. Ők általában csak egy-egy termékkel vannak jelen a magyar piacon.

Müllner Ottmár, a Védőoltás- és Immunbiológia-termékek Gyártóinak és Forgalmazóinak Egyesülete elnöke szerint világszerte nincs túl sok olyan cég, amely védőoltások gyártásával foglalkozik. Mögöttük általában multinacionális vállalatok állnak, ezért nem kell attól tartani, hogy az esetleges felelősségre vonás elől menekülve ezek megszűnnének. Ugyanakkor ő sem ért egyet a jogszabályi módosítással, mert az csökkenti a betegek jogbiztonságát.

A szóban forgó módosítás egyébként nem csak a védőoltásokat érinti. Ugyanígy kihátrál a kártalanítás alól az állam, ha gyógyszerszedés, gyógyszerkipróbálás következtében szenvedünk egészségkárosodást, vagy netán meghalunk, és a gyártó, a nagykereskedő, a patikus és az orvos sem felelős.

A lap kíváncsi volt az Egészségügyi Minisztérium véleményére, de Kántor Katalin megbízott főosztályvezető nem volt hajlandó nyilatkozni, a pénzügyi tárcához irányítva az újságírót. A részletekről azonban ott sem adtak tájékoztatást.

Magyarországon jelenleg csak a gyermekeknek írnak elő általánosan kötelező védőoltást – tájékoztatta a lapot Bujdosó László országos tiszti főorvos. Felnőtteknél csak speciális esetekben – például egy tífuszos beteg környezetében – rendelhet el ilyet az ÁNTSZ.

Figyelem!
Portálunk tiltakozó akciót hirdet, amiért az állam megszünteti kártalanítási felelősségét azokban az esetekben, amikor valaki a kötelező védőoltástól vagy gyógyszerszedés, gyógyszerkipróbálás következtében nem várt egészségkárosodást szenved vagy meghal. Úgy véljük: itt az alapvető állampolgári jogok sérelméről van szó. Ha Ön is így gondolja, kérjük, csatlakozzon kezdeményezésünkhöz. Tiltakozásunkat a csatlakozók adataival együtt októberben továbbítjuk az ombudsmannak, vagyis az állampolgári jogok országgyűlési biztosának. A személyes adatok védelméről gondoskodunk.