1993 tavaszán jobboldali térdízület-gyulladásom volt, majd kb. két hónap múlva egyik pillanatról a másikra elkezdtem szédülni. Úgy éreztem magamat, hogy mindjárt elájulok, vagy legalábbis mintha be lennék rúgva, és látászavaraim támadtak, vibrált a kép a szemem előtt.

Ezek a tünetek lassan elmúltak, majd fél év múlva újra jelentkeztek. Vizsgálatok tömkelege következett, vérvizsgálatok, két CT, két MRI, nyaki ultrahang, szívultrahang stb. minden negatív. A nyaki MRI-n találtak valami kis eltérést, ami miatt fizikoterápiát kaptam, illetve jól megrángatták a nyakamat, és gyógyultnak nyilvánítottak. Ezzel párhuzamosan, kivették a mandulámat is, biztos, ami biztos…

Nem szorong, helyette szédül

Én továbbra is ugyanolyan pocsékul voltam, mint korábban, egy idő után dolgozni sem tudtam. Vizsgált jó nevű neurológus, aki felírt Rivotrilt, ettől valamit javult a helyzet, de a tünetek állandóan jelen voltak. Mindenféle orvosnál jártam, míg végül a nőgyógyász elküldött egy pszichiáterhez. A SOTE Pszichiátriai Klinikájára kerültem egy doktornőhöz, aki megállapította, hogy generalizált szorongásos betegségem van. Én mondtam, hogy nem szorongok egyáltalán, legutóbb az államvizsgán éreztem ilyesmit, de azt mondta, persze, mert szédülök helyette, de a szorongás az oka mindennek.

Ezt eleinte nem nagyon hittem, de a doktornő mondta, hogy épp kipróbálás alatt van egy francia gyógyszer, ami biztosan használni fog, egy 10 éve hasonló tünetekkel küzdő páciense rendbe jött tőle. Ennek persze nem tudtam ellenállni, szedtem a kapszulákat, azt sem tudtam mit. Ma sem tudom, minden esetre semmit nem használt. Jártam csoportterápiára, egyéni beszélgetésre, kaptam egyéb gyógyszereket is, egy idő után közölte a doktornő, hogy meggyógyultam. Bár úgy lett volna, de semmi változás nem volt, szédültem továbbra is rendületlenül.

Ezek után egy ideig nem jártam orvoshoz, kipróbáltam mindenféle természetgyógyászt, akupunktúrát stb. – eredmény nélkül. A küzdelem mellett próbáltam együtt élni a tüneteimmel, majd mikor pánikhoz hasonló, bár sokkal enyhébb rosszulléteim és szorongásaim kezdődtek, egy ismerősöm ajánlására kerültem egy másik pszichiáterhez. Ezzel a doktornővel minden létező gyógyszert kipróbáltunk, a bökkenő az volt, hogy nagyon érzékeny vagyok a mellékhatásokra, legtöbbjüktől jobban szédültem, mint eredetileg. A teljesség igénye nélkül a következőket szedtem: Xanax, Rivotril, Melipramin, Anafranil, Zoloft, Aurorix, Efectin, Efectin ER, valamint néhány gyógyszer tesztelésében is részt vettem. Arra emlékszem, a kísérleti tablettától úgy éreztem, mintha villámlana az agyamban. Egyszer próbáltak Seropramot vagy Seroxatot infúzióban kúraszerűen adni, de ettől valódi pánikrohamom lett, így második alkalommal már nem hagytam beadni. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nekem a Rivotril és az Efectin, Efectin ER segített, legalábbis valamivel csökkentek a tüneteim.

Erősen fóbiás lettem

Ekkorra már erősen fóbiássá váltam, közlekedési, agora- és klausztrofóbiás lettem, s ezek egyre terjedtek. Régen sokat ültem repülőn, kimondottan élveztem, síeltem, felvonóztam, most a repülőgép, felvonó gondolatára is kiver a víz… Egyszerűen nem fért a fejembe, állandó kezelés mellett miért érzem úgy, hogy egyre rosszabb az állapotom. Egyébként a doktornő nagyon empatikus volt, sokat foglalkozott velem, a mai napig jó szívvel gondolok rá, csak sajnos a lényegi problémáim nem változtak.

2005-ben kislányom született, a terhesség alatt viszonylag stabil volt az állapotom, de kb. négy hónapos korától nagyon erős szorongások kezdtek kínozni. Volt úgy, hogy egy hétig egyfolytában éreztem az erős mellkasi szorítást, és mivel gyógyszert nem akartam szedni a szoptatás miatt, újfent kerestem egy terapeutát, mondván: ha az előző eddig nem tudott rajtam segíteni, tovább kell lépjek. Ennél a doktornőnél az egy tíz üléses terápiás beszélgetésen vettem részt, ő azt gyanította, az anyaság lobbantotta fel ilyen erővel a problémákat, e körül kutakodott. Ezek a beszélgetések elég tanulságosak voltak, de a tüneteimen semmit nem változtattak, ő sem értette miért. Én valahol a lelkem mélyén úgy éreztem, már sosem fogok kilábalni ebből, valami titokzatos oknál fogva ezt a keresztet kell cipelnem.

Tipikus tünetek – tankönyvi eset

2007 tavaszán mikor épp elég rossz passzban voltam, a munkahelyi e-mailemen találtam a Tények és Tévhitek egyik hírlevelét, hogyan került oda, fogalmam sincs – hozzá kell tegyem, egy rövidebb periódust leszámítva, dolgozni kínlódva ugyan, de el tudtam járni – ebben találtam egy hírt az ómega-3 zsírsavak hatásáról. Küldtem egy e-mailt Szendi Gábornak, leírva a tüneteimet, s kérve a véleményét, érdemes lenne-e kipróbálnom a halolaj kapszulákat. Ő válaszában javasolta a Lyme-kór kivizsgálását mint a tünetek lehetséges okát.

Eléggé szkeptikusan, de elmentem a javasolt (magán)klinikára. A doktornő fél mondat után közölte, hogy ne is folytassam, és ő kezdte el sorolni a tüneteket, melyeket valóban érzek. Legnagyobb meglepetésemre köztük volt a pánik és a szorongás is. Majd megkérdezte, hogy engem sosem küldtek el ilyen vizsgálatra?! Azt mondta, nagy esélyt lát, hogy pozitív lesz a teszt -én meg majdnem sírva fakadtam, hogy 13 éve ez egy orvosnak sem jutott eszébe.

Nos, a tesztem pozitív lett s így belekezdtem egy gyógyszeres kúrába. Hét hétig szedtem antibiotikumot, néhány hónap múlva fogok kapni még egy kúrát, mert ilyen hosszú fertőzöttségnél ez indokolt. Az állapotom hullámzó, de alapvetően úgy érzem, jobban vagyok. Felhívták a figyelmemet, hogy a gyógyszer szedése alatt és után ez előfordul. A Lyme-szakértő doktornő azt mondta, az én tüneteim annyira tipikusak, hogy tankönyvi eset – bár valami tankönyv tartalmazná –, és ha negatív lett volna a véreredmény, akkor is kezelt volna. A szomorú az egészben az, hogy ezt nagyon kevés orvos tudja.

(Forrás: Kezelési történetek a Tények és tévhitek portálon)
További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján.

Megosztás Facebookon

Tweet küldése a cikkről