Az ókoriak kedvence: a méz

Ki ne ismerné a méhek által virágokból gyűjtött sárga, édes folyadékot, a mézet? Vajon jótékony hatásaival is tisztában vagyunk? A méz nemcsak ízletes, finom sütemények alapanyaga, szépségápolószer, gyógyszer, de afrodiziákum is.

MézAz ókori görögök és rómaiak már sejtettek valamit, mivel az „istenek eledelének”, „égi harmatnak” nevezték. A görög regék szerint a melisszát, vagyis a mézet Krotosz fedezte fel. Azt, hogy az Olümposzon mire használták, nem ismerhetjük pontosan, ma viszont külsőleg és belsőleg egyaránt kedvezően alkalmazható.

Hogy Apollón mézzel kezelte-e a betegeket, nem tudjuk, de maradtak orvosi könyvek az ókorból, amelyek szerint sokféle bajt gyógyítottak vele. Hippokratész is előszeretettel alkalmazta.

Ma már kétségtelen, hogy ez a sokoldalú nedű segíti a felépülést, és naponta egy-egy kiskanál méz elfogyasztásával megelőzhetőek a betegségek. Tudományos kísérletek szerint baktériumölő és sebfertőtlenítő hatása is van a méznek, emellett csonterősítő. Meghűlés és köhögés esetén szintén remek gyógyír. Sőt a nyugodt alvást is elősegíti.

Zeusz feleségét, Hérát mézmasszázzsal kényeztethette. Ezt mi ugyanúgy megtehetjük, és érezhetjük a méz méregtelenítő hatását. Aphrodité és Vénusz a szerelem és szépség istennői is tisztában voltak az édes folyadék serkentő, fiatalító és karcsúsító voltával. A méz regenerálja a száraz bőrt és ajkakat, leszárítja a pattanásokat, használhatjuk arcpakolásként is, a mézes fürdő pedig ápolja a testet. Nem véletlenül számos szépségápolószer alapanyaga ez az édes folyadék.

Külsőleg

Hajápolás: Hajmosás után kenjük be mézzel a hajat, tekerjünk rá alufóliát, majd hagyjuk tíz-tizenöt percig hatni, végül bő vízzel öblítsük le.

Arcápolás: Kenjünk a megtisztított bőrre mézet, várjunk egy kis ideig, és mossuk le. A kiszáradt ajakra szintén vigyünk fel jó bőven mézet, addig hagyjuk rajta, amíg alaposan beszívódik.

Bőrápolás: A száraz, érzékeny bőrt kenjük be vastagon mézzel. A fürdővizünkbe is tegyünk néhány kanállal, tejjel elegyítve még jobb hatást érhetünk el.

Belsőleg

De ne feledkezzünk meg a méz finom ízéről sem! Az egyiptomi piramisokban mézes süteményeket és méztároló edényeket találtak. A rómaiak pedig kerek mézeskalácsokat is sütöttek. A Dionüszosz-ünnepeken fogyasztottak mézes süteményeket, mézsört, mézbort, mézes teát és tejet. A méz alkoholtartalmú italok alapja is.

A méz kalóriaértéke ötszöröse a tejének, háromszorosa a húsénak és kétszerese a tojásénak, mégsem hizlal, mert a benne található gyümölcscukrok rendkívül gyorsan felszívódnak. Tehát nyugodtan fogyaszthatjuk.

Dávid szelet

A vékonyra kivert hússzeleteket megborsozzuk és mustározzuk. Vajon mindkét oldalát átsütjük, majd tűzálló tálba egymás mellé fektetjük a húsokat, és mézzel megkenjük, egy-egy szelet almakarikát helyezünk rá, végül pedig megszórjuk reszelt sajttal. Addig sütjük, amíg a sajt ráolvad.

Mézzel töltött csirke

Két zsemlét tejben megáztatunk, majd kinyomkodjuk. Sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemmel, egy tojással, egy evőkanál vajjal és két evőkanál mézzel eldolgozzuk. A csirke bőre alá töltjük a krémet, majd megsütjük, a végső puhaság elérése előtt mézzel megkenjük, és pár percig még sütjük.

Mézeskalács

Két egész tojást 5 dkg porcukorral és 2 késhegynyi szódabikarbónával habosra keverünk, majd 20 dkg langyosított mézzel, 25 dkg rétesliszttel, fahéjjal, tört szegfűszeggel összedolgozunk. Kikent, kilisztezett őzgerincformába töltjük, és először forró, majd mérsékelten meleg sütőben sütjük. Kiborítva hűtjük. Folpackba csomagolva hetekig eláll.

Mézes banán

A meghámozott banánokat hosszában félbevágjuk. Egy evőkanál mézet, egy evőkanál ciromlevet és egy evőkanál rumot összekeverünk, és a banánokat megkenjük. Forró sütőben vagy mikróban pár percig sütjük.

A mézet és viaszt előállító méheket az egész világon tenyésztik, mivel a méz semmi mással nem helyettesíthető termék. Kétségtelenül az egyik legértékesebb táplálékunk, és egyben az egyik legjobb energiaforrásunk, hiszen közel 80 százalékban tartalmaz szőlő- és gyümölcscukrot, 17 százalékban vizet, s csak néhány százalékban szacharózt. A vitaminok közül A-, Bl-, B2-, B6-, C-, G-, H-vitamin, az ásványi anyagok közül pedig kálium, foszfor, réz, nátrium, vas, kén található benne.

Éljünk az istenek és medvék kedvenc eledelével!

(Forrás: http://www.csaladinet.hu/egeszseg)