A lélek hangja: az Imago Mundi varázsa

A zene a lélek rezdülése. Legbensőnket megérintő, tiszta forrás; átitatja teljes valónkat, megrészegít, felkavar, vagy csendes nyugalomba ringat. Az Imago Mundi zenekar magával ragadó muzsikája egy új világot tárt elém, mely minden határon átrepített: téren és időn.

Imago MundiAz együttes debütálására a Természetgyógyász Magazin X. Karácsonyi Fesztiválján került sor. Ez alkalomból beszélgettem a zenekar tagjaival: Pénzes Matilddal, Veress Gáborral és Pityó Gáborral.

Ez volt az első fellépésetek. Mióta zenéltek együtt, s hogy találtatok egymásra?

Veress Gábor: Három éve találkoztunk. Korábban zenéltem, ezt a civil szakmámban eltöltött 15 év szakította meg, s amikor újra szólított a zene, visszatértem hozzá. Így ismertem meg Matildot, akit korábbi zenésztársam mutatott be. Matildon keresztül ismertem meg Gábort. Szerettünk volna akusztikus jellegű, finom lélekhez szóló zenét játszani, s elkezdtük a munkálatokat. Lassan, fokozatosan bontakozott ki ez a zenei világ, amely hallható az albumunkon. Idő kellett, míg kiforrta magát, s ehhez nekünk is sokat kellett változnunk, megérnünk a feladatra.

Talán az egyik legnehezebb feladat lehet megtalálni a zenekar nevét, mely jelképe az általatok játszott muzsika üzenetének, és lelkületét. Mit jelent az Imago Mundi, miért ezt választottátok?

Veress Gábor: Az Imago Mundi jelentése: a világ tükörképe. Egyfajta szimbólum, melyben kifejeződik a világ nagy rendje, működési elve. Van egy ideánk, mely egy tőről fakad ezzel a szemlélettel, s melyet szerettünk volna zeneiségében is megjeleníteni, a dalaink zenei és képi világában. Ezért választottuk.

Hogy születik meg egy dal?

Veress Gábor: Magát a zenét én szerzem. Az ihlet adta nyers dallamot először gitáron játszom le, melyhez Matild barátnője, Béres Diána írja meg a szöveget. A dalokat Gábor hangszereli. A legfontosabb mozzanat rátalálni a dal saját világára. Ez egyszer kézenfekvő, máskor igen hosszú folyamat. Szerencsésnek érzem magam, hogy Diával ilyen mértékben lelki közösségben vagyunk, s ennyire együtt rezonál a zenével. A dal képi és zenei világa ezért teljes harmóniában áll egymással.

Hány dal található meg a cd-n, s mi az album címe?

„Másik valóság” címen lesz kapható. Négy dal hallható rajta.

Spirituális popzenét játszotok. Hogy kapcsolódik zeneisége érdeklődési körötökhöz? Vonzódtok az ezotériához?

Veress Gábor: Matild 13 éve foglalkozik ezoterikus irodalommal, s e tekintetben szerteágazóak az olvasmányai. Másodéves a Mantra Szabadegyetemen, természetgyógyászattal fog foglalkozni. Ennek a gondolkodásmódnak a közös zenélés is része. Jómagam a klasszikus, elsősorban a barokk zene iránt érzek vonzalmat. Számomra sokkal fontosabb az üzenet, mint a technikai, szakmai megoldás. Természetesen az a szerencsésebb, ha mindkettő magas színvonalon adott. Amelyik zenének megfog az üzenete, azt válogatás nélkül meghallgatom.

Pityó Gábor: Az ezoterikus irodalomból az iránt érdeklődöm, amely az épp aktuális élethelyzetnek megfelelően nyújthat segítséget. Alapvetően a művelődéstörténet irányába orientálódom. Főiskolai tanulmányaim is ehhez kötődnek. Informatikus könyvtárosnak tanulok Szombathelyen. A klasszikus zene, főként Bach, és a barokk zene vonz leginkább, illetve a könnyűzenéből az az irány, amely átcsap a dzsessz irányába. A klasszikus zene mindannyiunk számára fontos táptalaj.

Hogyan töltődtök?

Veress Gábor: Zenehallgatással leginkább.

Pénzes Matild: Én holisztikus masszázzsal, mely sajnos nem annyira közismert, pedig jótékony hatása sokaknak segítséget nyújtana. Magam is megtanultam, s gyakorlom is. Tulajdonképpen energetikai masszázs, pszichoterápia. Az egész testet átjárják a különböző ritmusok, hullámok – egyfajta ringató, lágy mozgásban, akár az anyaméhben. Sokan a delfinterápiához hasonlítják. Újjászületik az ember. Osztálytársammal elhatároztuk, hogy szélesebb közönséggel is megismertetjük ezt a csodát, hogy ne csak a wellness hotelek kiváltságosai részesedhessenek belőle.

Pityó Gábor: Nekem a zenehallgatás mellett a természet közelsége segít leginkább.

Mi az albumotok üzenete?

Pénzes Matild: Az, hogy minden helyzetből van kiút. Mindent meg lehet változtatni, meg lehet hajlítani a teret és az időt. Nincs lehetetlen; mindig van másik kapu, másik kijárat, és az: a másik valóság.

Petre Anett

A zenekar 2007 márciusára tervez tavaszi koncertsorozatot. Bővebb információ e-mailben.
A zenekar most készülő honlapja itt érhető el, karácsonyi daluk pedig innen tölthető le.