A karácsony szimbólumai

Emellett a fenyőn lévő alma utalás a tudás (alma)fájára is, hiszen a fenyő régen egy misztériumjáték központi jelképe volt. Csak az úgynevezett családi karácsony hagyományának kialakulásával vált az összetartozás, a szeretet jelképévé.

A Barlang

A betlehemi jelenet kapcsán érdemes felidézni: az evangéliumokban sehol sem említik, hogy Jézus barlangban született volna, mégis előszeretettel képzeljük el barlangban az eseményt, vagy legalábbis egy, a barlang elé épített istállóban. Ennek előzménye valószínűleg a mediterrán népek körében ünnepelt Mithrasz-kultusz, ahol Mithrasz, mint a legyőzhetetlen Nap jelképe, barlangban születik, mégpedig december 25-én.

A keresztény egyház feltehetően tudatosan teszi erre a napra Jézus születésének napját, s nem különösebben áll ellen, amikor aztán úgynevezett „pogány” szokások és legendák részévé válnak a keresztény hagyománynak. Így aztán Jézus már nemcsak barlangban hal meg és barlangból támad fel, hanem barlangban is születik.

Az Idő

A fa tövénél a betlehemi barlang a téli napfordulót, az év legsötétebb napját jelképezi, amely egyben a Nap megszületésének pillanata is. A lépcsőzetesen emelkedő égő gyertyák az egyre hosszabbodó nappalokra is utalnak. A fenyő csúcsán a csillag a nyári napfordulót, azaz a leghosszabb nappalt jelképezi. S aztán jöhetnek újra az egyre rövidülő nappalok az ezúttal lefelé lépegető égő gyertyákkal megjelenítve.

A karácsony a nyári napfordulóhoz köthető Szent Iván éjszakájának az ellenpontját képezi az évkörben. Nyáron máglyát gyújtunk Isten szabad ege alatt. Télen ugyanez a tűzgyújtás történik meg karácsony estéjén. Nyugat-Európában még fennmaradt a karácsonyi tuskóégetés szokása is. Ám ez a tuskó a téli hideg miatt már a ház tűzhelyén parázslik, és nem szabad elaludnia az ünnepek alatt.

A zsidó Hanuka is a téli napfordulóhoz kötődő ünnep, és ugyancsak az újjászülető fény szimbolikájára mutat rá. A 8 ágú gyertyatartón is a téli napforduló környékén gyújtják meg az első gyertyát, és 8 napon át mindig meggyújtanak egy újabbat, mintegy ezzel is „segítve” a nappalok növekedését. Hasonlóképpen történik ez a keresztény hagyományú adventi koszorú gyertyáinak hetenkénti meggyújtásnál, csak ott Jézus megszületését (az újjáéledő fényt) várjuk, illetve „segítjük elő”.

Szép, jelképes pillanata a Fény megszületésének, amikor a karácsonyi éjféli misére sötét templomban gyülekeznek a hívek, majd a mise kezdetekor meggyújtják a gyertyákat és a templom fénybe borul.

Tick Ervin
asztrológus
Stellium Asztropszichológia
Tel.: (30) 534-9183
www.stelliumpress.hu