Pszichodráma – gyógyító tükörkép

A bécsi egyetem orvosi fakultásán tanulva a pelyhedző szakállú ifjonc a tekintélyes és világhírű Sigmund Freuddal való találkozását a következő mondattal kezdi: „Dr. Freud, én ott kezdem el, ahol maga befejezi…” A korai freudi világképhez való viszonyáról sokat árulnak el alábbi gondolatai: „A pszichoanalízis félelmet ébresztett a fiatalokban. A neurózis stigmájának félése »mérte a napot«. Egy hősi mozdulat, egy nemes kifejezés azonnal gyanússá vált… Miután Darwin megtisztította a természetet, Marx pedig a társadalmat a kreatív kozmikus erőktől, a befejező lépést a pszichoanalízis teszi azzal, hogy megtisztítja az elmét a zsenitől. A középszerű elme bosszúja, hogy mindent közös nevezőre vezet vissza… Pedig minden ember zseni…

A cselekvő tudás

A passzív elméleti ismeret és a cselekvő tudás különbségéről beszél. Az embert az univerzum vagy a világmindenség részének tekinti, aki cselekedeteiben, emberi kapcsolataiban, életművének gyakorlati megvalósításában jelenik meg a „kozmikus teremtésben”. Felesége, Zerka Moreno írja később erről: „Minket nem az érdekel, mit tud valaki önmagáról, hanem az, mit tud tenni önmagáért.

A pszichodrámában Moreno létrehozza az első csoportterápiás rendszert. Az elnevezés magában hordozza a módszer lényegét. A szóösszetétel két ősi görög szóból származik. A psyche a lélek egy aspektusának ógörög elnevezése, a dráma pedig a drán – cselekedni – igéből származik. A pszichodráma tehát bizonyos szempontból nem más, mint a „lélek cselekvése”. Miként – alaposabban végiggondolva – életünk sem más, mint lelkünk vezetésével megtett és meg nem tett cselekedeteink összessége. A léleké, amely ahogy a régi görögök tartották, az első lélekzettel költözik be, s az utolsóval távozik a testből.

A pszichodrámának azonban nem csak a neve az, amely e rendszert az archaikus görögséghez, az archaikus világhoz kapcsolja. A pszichodráma alapvető szellemisége hordoz ősi bölcsességet. Mert mint minden ősi terápiának – hasonlóan a pszichodrámához – ennek is esszenciális lényege az átnemesítés, a transzformáció. Az eredendő tudás arról, hogy a világnak, miként az embernek is, csak a pillanatnyi állapota lehet rossz, de nem a világ, s nem az ember maga. Hogy fél-elem ott van, ahol híja van az egész-ségnek, hogy düh és harag legtöbbször a két-ség szülötte, s hogy mindezek leginkább az önmagunkról való tudatlanságunk talaján virágzanak.

„Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése.”
(Weöres Sándor)

Ahogy Weöres írja a Teljesség felé ciklusában: „Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt tulajdonságaid jók, becézett vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.” A pszichodráma is ebben a szellemben szolgál. Erőt ad, hogy megváltoztassuk a megváltoztathatót, erőt, hogy elfogadjuk a megváltoztathatatlant, s bölcsességet, hogy e kettőt megkülönböztessük egymástól. Fontos hatótényezője ugyanaz a gyógyító katarzis, amely a klasszikus görög drámának is fontos eleme. Metodikája, a játékokban megjelenő önismereti koncepciója szoros hasonlóságot mutat az aszklépioszi gyógyászattal, de sok más ősi gyógyító irányzattal is. S ez nem a véletlen műve. Moreno C. G. Jung kortársaként és hozzá hasonló módon a testi-lelki egészség titkait az emberiség legnagyobb szellemi hagyományaiban és a nagy világvallások lelki örökségében kereste és találta meg.